Könyvkritika: Brandon Hackett: Xeno (2017)
2018. január 09. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Brandon Hackett: Xeno (2017)

Star Trek-be oltott Star Wars, amelyben az űrtechnika együtt lélegzik a felfedezés örök vágyával.

xeno2.jpg

Mit tennél, ha hirtelen arra ébrednél, hogy a Földön átveszi az uralmat egy nálunk sokkal fejlettebb nép, akik migrátoroknak nevezik magukat, és féreglyukakon keresztül emberek milliót telepíti át más bolygókra, miközben három teljesen más faj képviselőinek egy részét költözteti át hozzánk? A kényszermigráció rákényszeríti a különböző fajokat, hogy valamennyire megpróbáljanak együtt élni, de természetesen az egyetlen igazi cél az, ami összekovásolja őket az az, hogy megszabaduljanak rabtartóiktól, hogy újra szabadon élhessenek. De vajon tényleg gyarmatosítók ellen harcolnak, vagy a megmentőik ellen, mert mi van, ha azért kapcsolták össze a fajokat, hogy a külön-külön pusztulásra ítélt civilizációjukat együtt mentsék meg? Nagyon izgalmas kérdéseket vet fel a könyv, amelyek szórakoztató formában ugyan (levegőt venni sincs időnk, olyan gyorsan zajlanak az események), de nagyon is elgondolkodtatják az olvasót. A migráció, az együttműködés, az emberi természet, a gyűlölet, a család, a szeretet, a barátság, a hit, a galaxis végtelensége, amelyhez képest jelentéktelen porszemek vagyunk, ez mind mind belefért Brandon Hackett (akit civilben Markovics Botondnak hívnak és közgazdász) lenyűgöző könyvébe, amelyet képtelenség letenni, nemcsak azért, mert egy rendkívül profin megírt alkotás, hanem azért is, mert egy kiváló űropera, amelynek olyan filozófiai mélységei vannak, hogy garantáltan napokig nem lehet szabadulni a hatása alól. Star Trek-be oltott Star Wars, amelyben az űrtechnika együtt lélegzik a felfedezés örök vágyával.

Dr. Olga Ballard, a fiatal xenológus tudós csak egy rövid családi látogatásra érkezett a Földre, azonban viharsebesen egy fajközi összeesküvés kellős közepén találja magát. Az emberek, a hidrák és a firkák ugyanis belátták, hogy együtt kell működniük, ha le akarják rázni a migrátor igát - a negyedik fajt, az ostorokat nem kérdezte senki, annyira elkülönülten élnek a többiektől -, ehhez azonban meg kell tanulniuk kommunikálni és együttműködni, ehhez pedig egy olyan tudós kell, aki mindannyiukat ismeri. Így Olga egyszer csak azon kapja magát, hogy az Eredőre tart, hogy a többiekkel együtt megtudja, kik azok a migrátorok...

Miközben az emberek és a többi faj egyesíti erőit, hogy megszabaduljanak elnyomóiktól, megismerhetjük a Ballard család történtetét is. Az édesapa, Benjamin egy nagyon híres xenológus volt, aki öt évvel ezelőtt tragikus körülmények között hunyt el, amikor kutatásokat folytatott az ostorosoknál, az édesanya, Anna szónok lett, vagyis a migrátorok megfosztották az egyéniségétől és rajta keresztül kommunikálnak az emberekkel, a teste él, de a szelleme halott. Olga a fajok megismerésének szentelte az életét, bátyja, Mark pedig politikus lett. Az események úgy alakulnak, hogy a testvérek együtt indulnak az Eredőre (a migrátorok lakhelyére), hogy megtalálják a válaszokat a kényszergyarmatosításra és a fajok erőszakos összekeverésére. Kiderül  vajon az igazság, és mi következik az után, ha nincs már közös ellenség, vajon együtt tudnak élni a különböző fajok vagy egymás ellen fordulnak?

xeno1.jpgNem vagyok nagy sci-fi fan, ebbe a könyvbe is csak azért vágtam bele, mert a műfaj kedvelői nagyon várták a megjelenését, én pedig kíváncsi voltam, hogy mire fel ez a nagy felhajtás e körül a kötet körül. Aztán már az első oldalon elvesztítettem az időérzékemet, annyira magával ragadó volt a történet, olyan jól felépítésre került egy olyan univerzum, amelyben négy civilizáció él együtt,  miközben gátlások nélkül utálják egymást és a migrátorokat. Meg kell tanulniuk bízni egymásban és egyesíteniük kell az erőiket, különben nincs esélyük eljutni az Eredőre és megszabadulni titokzatos gyarmatosítóiktól, akik lehet, hogy nem is kegyetlenek, mint gondolják. Zseniálisan jól ki lettek találva a különböző fajok, az embereket úgy ábrázolja az író, amilyenek, a firkák egy művészetközpontú társadalomban élnek, a hidrák a tengerek mélyén őrzik titkaikat, a titokzatos ostorosok pedig régen mindenkinél fejlettebbek voltak, de egy titokzatos vírus miatt elfelejtik a tudásukat, a biztos pusztulás vár civilizációjukra. Nagyon messziről indul az ő együttműködésük, Olga lesz a kommunikájuk központja, ő az egyetlen ember, akiben igazán megbízik a többi faj, akivel együtt indulnak közös expedícióra, amelyről csak nagyon kevesen térnek vissza...

A Star Wars-os "lázadjunk egy jót, hogy együtt rúgjuk szét a sötét oldal - jelen esetben a migrátorok - hátsó felét" feelingből fokozatosan jutunk el a Star Trek féle "felfedezők vagyunk, nem katonák" hozzáállásig, melynek során azt a nálunk fejlettebb intellektusokat keressük, akikről meg akarjuk tudni, hogy miért avatkoztak bele az életünkbe. Az izgalmas űrkaland egyre inkább megtelik filozófiával, úgy, hogy közben a szórakoztató faktor cseppet sem fakul, de egyre többet kapjuk magunkat azon, hogy letesszük a könyvet, és a benne olvasottakon gondolkodunk, aztán miután megbeszéltük magunkkal a dolgokat, gyorsan megyünk vissza izgulni azon, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. Mivel ez nem egy lányregény, hanem egy kőkemény sci-fi, a válaszok csak újabb kínzó kérdéseket vetnek fel, a család tragédiája pedig akkor lesz a legnagyobb, amikor mindenki hősöknek tartja őket. Nagyon jól megírt könyv, tele érdekes kalandokkal, jól megírt karakterekkel, kiválóan vezetett történettel, gyönyörűen mocskos civilizációkkal, fantáziával, filozófiával. Kihagyhatatlan.

10/10

A könyvet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2313556097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.