Kultnapló: The Return (The Man Who Laughs - 2018)
2018. január 01. írta: The Man Who Laughs

Kultnapló: The Return (The Man Who Laughs - 2018)

Az összes írásom itt olvasható

2015-ben megtekintett filmjeim listája, pontozással

2016-ban megtekintett filmjeim listája, pontozással

A 2017-es kultnaplóm első fele...

...és a várva várt folytatás

(Félkövér: 2018-as filmek, Dőlt: újranézések, aláhúzott: mozivetítés)

Filmek

 

Okja (r.: Joon-ho Bong - 2017):  Cuki, megható (lehangoló) és fontos. Ám Joon-ho Bong-tól valami különlegesebbre, egyedibbre, árnyaltabbra számítottam. Vannak a furcsaságai, hirtelen hangulatváltásai, de amúgy egy elég szimpla boy-and-his-dog(girl-and-her-superpig) sztoriba rakott multicég kritika. 6,5/10

A sötét Igazság Ligája (Justice League Dark r.: Jay Olivia - 2017): Hát ez a 75 perces animáció konkrétan jobb, mint Az Igazság Ligája film. Sokkal jobban kezeli a karakterekeit, ténylegesen komor és a papírmasé főgonosz ellenére is sokkal jobban érződik, hogy van tétje a dolgoknak. És még Batman is meglepően jól működik ebben a varázs világban, pedig én mindig is annak a híve voltam, hogy akkor a legjobb, ha egyedül, utca szinten nyomoz. 7/10

Death Race 2050 (r.: G.J. Echternkamp - 2017): Nyilván nem olyan autentikus, újszerű és jó, mint az eredeti, de így is egészen szórakoztató trash móka és ellenben a Statham féle középszar reboottal megőrizte (és kissé túl is tolta) a klasszikus szellemiségét. Trash 6/10. 

Mayhem (r.: Joe Lynch - 2017): Hú, ezt nem láttam jönni. Iszonyú szórakoztató, cinikus és morbid akció szatíra a vállalati élet (túlzásba vitt) visszásságairól. Amúgy meg ritkán látok olyat, hogy ennyi ember halálát követelő sztori, ilyen elképesztő feel-good, felemelő és inspiráló mód (még ha nem is túl mély tanulsággal) érjen véget. Samara Weavinget meg minden filmmel egyre jobban imádom. 8/10

Otherlife (r.: Ben C. Lucas - 2017): Hát ez csalódás. Ez most sajnos nem jött be. Izgalmas concept, korrekt színészek/látvány, de csapongó, széteső kivitelezés. Szólhatna a játékfüggőségről, vagy, hogy mi a különbség a képzelt/valós emlék közt, lehetne ExistenZ féle mindfuck thriller, de végül egyik sem képes lenni. 5/10

Rádiusz (Radius r.:Caroline Labrèche és Steeve Léonard - 2017): Ez se az igazi. Izgalmas alapötlet, korrekt feszültség és látvány (színészek lehetnének erősebbek), de igazán pont a csavar miatt lenne érdekes, ám azt tartalmasan nem tudja kifejteni. Tipikus "high-concept első film", ahol volt egy jó ötlet, csak éppen nem teljesen tudták, hogy mit kezdjenek vele. 6/10

Egy szent szarvas meggyilkolása (The Killing of a Sacred Deer r.: Yorgos Lanthimos - 2017): Szórakoztatóan idegőrlő danse macabre (na ezt írjátok DVD borítóra!), de nem vagyok róla meggyőzve, hogy ez a rideg, modoros, direkt kínos stílusa nem öncélú. Mindenesetre elég feszült, (látványilag) szép és egyedi, hogy értékelni tudjam. (Még ha a társadalomkritika része azért bőven nem olyan érdekes, tartalmas.) 7/10

Kicsinyítés (Downsizing r.: Alexander Payne - 2017):  Hát ettől is többet vártam. A társadalomkritikai rész, amiben a középosztálybeli fehér férfi, felismeri, azt a közgazdaságtani alapigazságot, hogy "nincs ingyen ebéd", és, hogy a világ gondjai nem oldódnak meg maguktól, elég soványka. Ám nem is ez a film lényege, hanem egy szimpla midlife crisis dráma, ami a remek színészek, néhány jó ötlet és geg ellenére is moderáltan érdekes/vicces/megható. 5/10

Én, Tonya (I, Tonya r.: Craig Gillespie - 2017): Noha nagyon vicces, mégis csak elég tragikus és kiábrándító film ez arról, hogy a közhiedelemmel ellentétben az amerikai álom nem jár mindenkinek. Robbie elképesztően fantasztikus. Paul Walter Hauser hihetetlen (de igaz) karaktere meg egy kincs. 8/10

xXx: Újra akcióban (xXx -  The Return of Xander Cage r.: D.J. Caruso - 2017): Remélem ezt nem gondolták komolyan, mert akkor egy tökéletes Halálos irambam paródia, amúgy meg a legszórakoztatóbban kínos valami, amit mostanában láttam. Ha pozörködésért járna Oscar, akkor tuti ez nyerné. KRITIKA

Ember a holdon (Man on the Moon r.: Milos Forman - 1999): Egyedi és izgalmas biopic, ami bár csak egy-egy epizódot mutat be hőse életéből, valahogy mégsem érződik vázlatosnak. Minden pozitívuma ellenére a legnagyobb erénye egyértelműen Jim Carrey, aki élete alakítását hozza. 9/10

Egy lyukas dollár (Un dollaro bucato r.:Girogo Ferroni - 1965): Szokatlanul pozitív, de korrektül összerakott, kellemesen fordulatos és szórakoztató spagetti western. Ám emlékezetesé igazán csak a műfaj többségétől eltérő happy endje és naivitása miatt válik. 6,5/10

The Cloverfield Paradox (r.: Julius Onah - 2018): Ja, hogy azért volt nulla marketingje, mert igazából semmi nincs is a filmben, amit marketingelni lehetne! Lehetett volna jó is, de csak egy sablonos, olcsó, átgondolatlan valami lett. Remélem ezzel nem múlik ki a széria, mert maga a (mozi)filmes sci-fi antológia továbbra is jó koncepció 4/10 KRITIKA

A rejtet erőd (r.: Kuroszava Akira - 1958): Nem ez Kuroszava legjobb, legérdekesebb filmje, de így is egy kifejezetten szórakoztató, izgalmas road-movie/szamuráj kaland film. Viszont számomra a második felére kissé alább hagyott a lendülete (illetve érdekesek a szokatlan atipikus főhősök, ám hosszú távon kissé fárasztóak.) Az viszont döbbenetes, hogy mennyi mindent emelt át - közvetlenül - innen Lucas a Csillagok háborújához. 7,5/10

Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri r.: Martin McDonagh - 2017): Brutálisan jó (nagyon száraz humorú, üdítően szokatlan karakterekkel dolgozó, árnyalt) dráma, ami olyan pontosan találja telibe a zeitgeistet, mint nem sok film. A színészek McDormandtól Harrelsonig pedig egyaránt fantasztikusak. Elsőre (minimum) 8,5/10, de biztos lesz újranézés.

Fekete Párduc (Black Panther r.:Ryan Coogler - 2018): Ez meglepően jó volt. Egyedi hangulat, árnyaltabb fő gonosz, marha szórakoztató Andy Serkis + (annak ellenére, hogy bőven vannak benne sablonos, klisés megoldások) a hossza se érződik, annyira, mint féltem (+HARCI RINOCÉROSZOK!). Leszámítva, hogy itt-ott túl műtermi a látvány/kilóg a CGI lóláb minden tetszett benne. 8/10 PODCAST

Cobra (r.: George P. Cosmatos - 1986): Nem hiszem, hogy ezt nagyon részleteznem kéne: a világ egyik legjobb filmje! Cobra a menőség és a férfiasság non plus ultrája. Az a hős (ISTEN), akire szükségünk van ezekben a vészterhes időkben. 10/10

Kojot (r.: Kostyál Márk - 2016): Ugyanazt tudom róla elmondani, mint tavaly: marha jó! "Igazi hungaroploitation. Szikár, kemény és eléggé lehangoló. A második felére talán kissé veszít az erejéből, de így is remek film. Remekül alkalmazza a western hangulati elemeit úgy, hogy a film végig érezhetően, ízig-vérig magyar maradjon. Ráadásul talán ez az első magyar filmem, ahol feltűnt, hogy milyen jó a zene." 8,5/10

Örök tél (r.: Szász János - 2018): Mindenképpen hiánypótló és minden izében igényesen, korrektül megvalósított lágerfilm. Sőt, látványra a moziban is megállná a helyét! Kár, hogy a második felére ellaposodik, és a drámából nem tudnak annyit kihozni, mint lehetne. (Illetve a végső csavar problémáját sem értem teljesen, ami miatt a drámai lezárás öncélúnak érződik.) 6,5/10

A víz érintése( The Shape of Water r.: Guillermo del Toro - 2017):  Aranyos, szép, hangulatos és a súlytalansága/kiszámíthatósága ellenére is magával ragadó kis tündér(szörny)mese. A technikai (+fényképezés, zene) Oscar jelöléseket meg is érdemli, de a legjobb filmet, forgatókönyvet túlzásnak tartom. 6,5/10 PODCAST

Testről és lélekről (r.: Enyedi Ildikó - 2017): Megkapó, melankolikus és különleges, de bevallom nem igazán az én filmem. Egyszerűen hidegen hagyott. 

Az ötödik elem (The Fifth Element r.: Luc Besson - 1997): 20 év után is hatalmas fun. Látványban szinte nem is öregedett. Gary Oldman zseniális, a film pedig egy végtelenül szerethető - és a Valeriannal ellentétben dramaturgialag is stabil lábakon álló - camp fesztivál. 9/10

Welt am Draht (r.: Rainer Werner Fassbinder - 1973): Noha mai szemmel meglehetősen kiszámítható, a hossza és néhány fura rendezői megoldása miatt, ám így is döbbenetes, hogy mennyire megelőzte a korát. Gyakorlatilag már ebben megjelenik szinte minden a virtuális világokkal kapcsolatos morális dillema (egy-két elemében pedig konkrétan előrevetíti a Mátrixot és az Eredetet is). Ráadásul vizuálisan is kifejezetten izgalmas, főleg, ahhoz képest, hogy TV film. A sci-fi egy méltatlanul elfeledett klasszikusa. (Tulajdonképpen proto-cyberpunk.)

Agyhalál (Brainstorm r.: Douglas Trumbull - 1983): Christopher Walken feltalálja az eszközt, amivel átélheti mások emlékeit/érzéseit (Strange Days valaki?). Jó koncepció, csak éppen lagymatag kivitelezés, és Walkennek sem áll jól a "normális főszereplő" visszafogott szerepe. 

Az álomküzdők (Dreamscape r.:Joseph Ruben - 1984): Ebben meg Dennis Quaid tudd belépni mások álmaiba. Korrekt, közepesen szórakoztató, de feledhető 80-as évekbeli kalandfilm, amelyen sokat dob az impozáns színészgárda. (Max Von Sydow, Christopher Plummer ide vagy oda, az igazi kincs a full pszichopata David Patrick Kelly.)

A fűnyiróember (The Lawnmover Man r.: Brett Leonard - 1992): Az egy dolog, hogy az effektek szarul öregedtek, vagy, hogy semmi köze King írásához, de ez ritka nagy kreténség. Egy Frankenstein sztori, ahol a sértődött tinédzser jellemű doktor a pozitív hős. Zavaros, inkoherens katyvasz, de legalább az unalmas és gejl első fele után röhejesen kiszámíthatatlan/szar lesz. 

Arcade (r.: Albert Pyun - 1993): David S. Goyer írta, Charles Brand ötletéből, Pyun megrendezte, Seth Green szerepelt benne, én meg megnéztem. Csak azt nem tudom, hogy minek. Trashnek is kevés. 

Johnny Mnemonic - A jövő szökevénye (Johnny Mnemonic r.: Robert Longo  - 1993): Jó ez nyilván nem egy jó film, sőt... Reeves pár évvel a Mátrix elött döbbenetesen béna, az is látszik, hogy nem egy rendező rendezte. Viszont egy cyberpunk montázs, amibe gyakorlatilag mindent beledobtak, ami belefért. Posztapokaliptikus világ, gonosz vállalt, lézer-Yakuzák, VR, cyborgok és persze a gondolatolvasó delfin! Na meg ugye Dolph Lundgren, mint elmebeteg android-pap-bérgyilkos (élete alakítása!). Szóval fércmű, de a lehető legszórakoztatóbb fajtából. (+ Amúgy sincs sok 100%-ig cyberpunk film) 

A 13. emelet (The Thirteenth Floor r.: Joesf Rusnak - 1999): Ez viszont sokkal jobb, mint a híre. Egy roppant kellemes cyberpunk-noir jó színészekkel, hangulatosan előadva, miközben reflektál a VR által felvetett morálfilozofiai kérdésekre is egy kicsit. (Ugyanabból a regényből készült, mint a Fassbinder féle World on a Wire. Nyilván ez egy nézőbarátabb, könnyebben fogyasztható darab. Nem igazán értem miért húzták le annyira (főleg a vélt zavarossága miatt, amikor nem bonyolultabb, mint egy Eredet.)

Dark City (r.: Alex Proyas - 1998): Mestermű. A legjobb, legegyedibb, leghangulatosabb és legtartalmasabb film, ami álemlékek/VR témában készült. Proyas fő műve.

Expedíció (Annihilation r.: Alex Garland - 2018):   PODCAST

Ava (r.: Léa Mysius - 2017): Na ez egy tipikus (rossz értelemben vett) fesztivál film: lassú, nem igazán tudja, hogy miről akar szólni, karakterei ridegek és hiába vannak benne érdekes elemek/témák, - leszámítva a közepén egy kis részt - dörgedelmesen unalmas. 5/10

I Am Not a Witch (r.: Rungano Nyoni - 2017): Különleges, érdekes. Nyugati szemmel egészen felfoghatatlan. A külsőségei ellenére ez inkább dokumentumfilm, mint dráma. Hiszen bemutat egy jelenséget/témát, de igazi története nincs. Sajnos tipikusan olyan film, amit bár határozottan érdekesnek tartom, nem igazán látom értelmét egy fesztiválon túli, szélesebb - hazai - moziforgalmazásnak. 6/10

Scary Mother (r.: Ana Urushadze - 2017): Dagályos, értelmetlen semmit mondás. Az egyik legunalmasabb film, amit mostanában láttam. 

Robot Jox (r.: Stuart Gordon - 1989): Robotok verekednek benne. Banális, de azért bájos. 

Ready Player One (r.: Steven Spielberg - 2018): Látványos, többnyire szórakoztató, de üres, felszínes és művi. Hiába a rengeteg utalás és Spielberg rendezése, autentikusság hiányában nem érhet fel a megidézett klasszikusokhoz. Az utalások/fanservice számomra csak egy-két esetben volt katartikus. 6,5/10  PODCAST

Kutyák szigete (Isle of Dogs r.: Wes Anderson - 2018): Ez egy csoda! Lehet, hogy Anderson stílusa már megszokott (urambocsá elcsépelt), de nagyon szórakoztató/látványos/vicces. Miközben most sikerült igazán aktuális tartalommal megtöltenie. Ám politikai áthallások ellenére sincsen példabeszéd érzete. Nagyon elegánsan mesél a populizmus, a rasszizmus és a gyűlölet propaganda mételyéről. Fura, de ez a Wes Anderson animácíó nem pusztán az év egyik legszórakoztatóbb, és legszebb, de úgy néz ki, hogy legfontosabb filmje is lett. 9/10

November (r.: Rainer Sarnet - 2017): Na ez igen! Csodálatosan szürreális, vizuálisan veszett erős, hamisíthatatlanul k-európai romantikus fantasy(horror) tragédia Lynch, Mario Bava és az Észt népmesék találkozási pontjában. Kissé hosszú, de az év legkülönlegesebb moziélménye. Ja és ebben van minden idők egyik legszenzációsabb kezdő jelenete. 

Nem ravasz, nincs agy - csak Oroszország (Kak Vitka Chesnok vyoz Lyokhu Shtyrya v dom invalidov r.: Alexander Hant - 2017): Sajnos nem áll össze. Jó koncepció (proli fiú+sosem látott, béna apa, roadmovie) de valahogy az egész csak lóg a levegőben. Vagy éppen így mesél arról, hogy itt Keleten képtelenek vagyunk elszakadni a múlttól, pedig el kéne?  

Kannibálok egylete (O Clube dos Canibais r.: Guto Parente - 2018) Ez elég gyenge. Van egy elég egyértelmű metaforája (felső 10000 kannibálként zabálja fel a munkás osztályt), és semmi más. Lagymatag, céltalan történet, jellegtelen karakterek. Néha azért vicces, és sok testnedv folyik benne. 4/10

Godzilla a Mechagodzilla ellen (Gojira tai Mekagojira r.:Jun Fukuda - 1974):   KRITIKA

Terror of Mechagodzilla (Mekagojira no gyakushu r.: Ishiro Honda - 1975):

Godzilla kontra Mechagodzilla (Gojira vs. Mekagojira r.:Takao Okawara - 1993):

Veszett vidék (Sweet Country r.:Warwick Thornton - 2017): Megkapó, szép és keserű tabló a XX. század elejének Ausztráliájáról. Kissé talán széttartó (folyamatosan változik, hogy ki a főszereplő), de így is remek western eposz.

Marlena, a gyilkos (Marlina the Murderer in Four Acts r.: Mouly Surya - 2017): Erős atmoszférával bíró melankolikus neo-western. Érdekes, egzotikus, hangulatos, de a közepén valamelyest leül, és több eleme is kissé kifejtetlen érződik. (Pl.: a szinopszisban is leírt szellem szál kb 2 jelenet). 6/10

Hullák a napon (Laissez bronzer les cadavres r.: Héléne Catett, Bruno Forzani - 2018): Fenomenális! Káprázatosan stílusosan, örülten, groteszken, szürreálisan, viccesen bontja le az olasz/eurokult zsánerfilmeket (főleg a spagetti westernt) azok eszenciájára, majd ezt a végletekig eltúlozza. Imádtam! 10/10

Szellem/Világ (A Ghost Story r.: David Lowery - 2017): Melankolikus, lírikus, vitathatatlanul egyedi, különleges filmélmény elmúlásról, gyászról, a múlthoz való ragaszkodás keserűségéről és az elengedés felszabadító érzéséről. Vagy legalábbis azt hiszem, hogy ilyesmikre gondolt a költő. Bevallom azért ez nem teljesen az én filmem, de nem bántam meg. 7/10

Rampage: Tombolás (Rampage r.: Brad Peyton - 2018): Teljesen kellemes meglepetés, ami pont, annyit nyújt, amennyit ígér, de azt meglehetősen szórakoztató formában teszi. Totálisan elszállt szörnyek romboláspornója. Egy - a jelző nemesebbik értelmében vett - B-kategóriás szupermozi, mondhatni, hamisíthatatlan "bűnös élvezet".  KRITIKA

Árnyak völgye (Skyggenes dal r.: Jonas Matzow Gulbrandsen - 2017): Na ez konkrétan felbaszott. Pedig izgalmasan érdekesen indul, az ember azt hinni, hogy valami olyan lesz, mint a Witch vagy a Babadook (ahol egy tipikus horror szörnyet/témát használ, hogy megfogalmazzon valamit az emberről), de szó sincs erről. Egy audió-vizuálisan ugyan szép, de elképesztően üres blöff. De komolyan rég láttam ennyire koncepciótlan filmet.

Bosszú (Revenge r.:Coralie Fargeat - 2017): Nem mond újat, nem revitalizálja a bosszú film műfaját, pont olyan egyszerű, mint a címe. Ám egy kicseszettül stílusos, izgalmas és szórakoztató zsánerdarab. Kell az ilyen! (Ja és mellesleg az év eddigi legbrutálisabb filmje.)

Shin Gojira (r.: Hideaki Anno és Shinji Higuchi - 2016): 

Tűzgyűrű (Pacific Rim r.: Guillermo del Toro - 2013):

Sorozatok

Happy s01: Csodálatosan cinikus, groteszk, gonosz és over-the-top. Az elmúlt évek legváratlanabb, gyakorlatilag semmi máshoz sem hasonlítható sorozatos meglepetése. Meloni fenomenális. Ám a második évadtól kicsit félek, mert ez olyan szép, kerek egész volt így, hogy noha nagyon élveztem, szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e folytatni.  8/10

Dr. Who s10: Szórakoztató. Capaldi ismét remek volt (az új társ is szimpi), de sajnos - noha a részek többsége tetszett - ez az évad is eléggé súlytalannak, feledhetőnek érződött, pedig Capaldi megérdemelt volna egy igazán erős lezárást (évadot). A karácsonyi különkiadás pedig sajnos belefulladt a közepesen szórakoztató fan service-be. Mindenesetre az új dokival, új show runner is jön, amit már nagyon várok. 7/10

Vikingek s05: Nincs itt semmilátnivaló: leszámítva, hogy a Vikingek továbbra is korunk egyik legmagasabb színvonalát képviselő sorozata. Elképesztő karakterek, fenomenális színészek, nagyszerűen írt és rendezett történet. Páratlanul szikár és vérmocskos, miközben képes érdemben foglalkozni transzcendens témákkal is. 9/10 

Star Trek Discovery s01: Felemásan kezdett, aztán a közepén kifejezetten jó lett, ám sajnos a végére megint leeresztett. Túl gyorsan, túl kiszámíthatóan (és itt-ott emiatt nagyon bénán) zárták le a szálakat (azért még reménykedek, hátha visszatérhet Lorca), a finálé második fele pedig átment egy - a sorozatra addig nem jellemző - fanservicekedésbe. Így sem nagyon rossz a sorozat, de összességében inkább középszerű, mintsem jó.

Star Gate Origins: Hú, hát ennél szarabb, gagyibb dolgot keresve sem lehet találni a jelenlegi sorozatos/streaming felhozatalban. Minden szegmenségben kényelmetlenül olcsó, amatőr, infantilis és kínos. Tényleg nem értem, hogy ezért miért kellett feltámasztani az SG-t. 

Star Wars Rebels s04: Folyamatban

Fargo s03: Folyamatban

Ash vs. Evil Dead s03: Folyamatban

Légió s2: Folyamatban

Könyvek, képregények

 

Robert A. Heinlein - A Hold börtönében: Nagyon tömény, de tartalmas regény, ami noha sci-fi - és rengeteg ilyen téma: gép öntudatra ébredése, bolygóközi kolonizácíó - megjelenik, sokkal inkább egy politikai eszmefuttatás az elnyomásról és a forradalom mikéntjéről. Épp ezért a filozófia jelegű témák közt a karakterek kicsit a háttérbe is szorulnak, ami miatt nem lepődök meg, ha valakinek unalmas/nehéz a könyv. (Már csak azért is, mert Heinlein csak úgy beledob egy nagyon furcsa és egyedi világba és - az elég terjedelmes sztoriban - csak lassan kristályosodik ki a Holdi civilizáció formája)  7,5/10   

Pierre Christin - Valerian és Lauren: The Empire of a Thousand Planets - Roppant lendületes, szórakoztató és látványos. Noha a sztori kissé vékonyka, a látvány bőven kárpótol. Jean-Claude Mézières minden egyes panelből kisajtolja a maximumot. Annyira színes és annyi vad ötlet hemzseg benne, hogy egyszerűen öröm nézni. 7,5/10  

Raymond Chandler - Asszony a tóban: Leszámítva a klasszikus femme-fatale hiányát, színtiszta noir eszencia. Jó tempójú és kellően fordulatos (még ha ma már itt-ott kiszámítható is). Ilyen egy minőségi ponyva. Talán nem a legjobb fordításban olvastam, de az élvezeti értékén ez sem rontott. 8/10

Kárpáti György, Scheiber András - A horrorfilm: Folyamatban

Hermann Hesse - A pusztai farkas: Folyamatban

Grant Morrison,  Andy Kubert - Batman és fia: Grant Morrison Batman sagajának nyitó sztorijában ugyan vannak remek ötletek (Morrison ezüstkorszak előtti tisztelgése, a Batman-Damien-Robin trió dinamikából adódó potenciális dráma, Kubert látványos rajzai, na meg a nindzsa ember denevérek), ám a kötet összességében mégis csak csalódás. Egyfelől, mert maga a sztori is vázlatosnak, kapkodónak érződik, de az igazi nagy problémám az, hogy ez így ebben a formában nincsen lezárva. Az Eaglemoss kötet egyszerűen baromi csonkának, befejezetlennek érződik. Mivel pedig maga a sztori folytatása érdekelne, kifejezetten frusztráló, hogy a folytatás nem jelent/jelenik meg. (A bónusz Dennis O'Neal sztori amúgy tök jópofa, szórakoztató kis one-shot, de leszámítva, hogy ez Talia Al Ghul első feltűnése, önmagában nem túl emlékezetes.) 3/5

Scott Snyder, Greg Capullo - Batman: Baglyok bírósága: A ponyvás/elcsépelt alapfelvetés se fordulatok sem képesek elfedni, hogy Snyder mennyire érti azt, hogy mikor/mitől működik a Sötét lovag. Igazi Batman kvinteszencia ez a sztori. Greg Capullo meg egész egyszerűen arra született, hogy Batmant rajzoljon! KRITIKA

 

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9713538877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.