Mi a neved? / Kimi no na wa (2016)
2017. december 28. írta: danialves

Mi a neved? / Kimi no na wa (2016)

Ha valaki látja a Mi a neved? sikerét, önkéntelenül is megfogalmazódik benne a kérdés: mi az, amit ez a film tudhat? Mit tudhat, hogy Japánban minden idők egyik legnézettebb darabja lett, hogy be tudott férkőzni a nyugati kultúrába a Mijazaki-produkciók által nyitott résen, hogy velem egyetemben számos olyan ember foglalkozik vele, akik nem éppen nagy ismerői és rajongói a műfajnak? Az a helyzet, hogy ezekre a kérdésekre nem feltétlenül létezik logikus, ésszerű válasz, de igyekszem megtalálni a választ.your-name_1.jpg

Kezdetnek ott van például az, hogy Makoto Sinkai a testcserés filmek felettébb banális alapötletet képes úgy átértékelni, hogy egészen transzcendens szépséget találjon a koncepcióban. Persze, két főhősünk itt is egészen hétköznapi bonyodalmakba keveredik (közvetlenül azután, hogy rácsodálkoztak egymás testére), de ennél sokkal jobban érdekli a rendezőt, hogy hogyan alakít ki kapcsolatot két ember, aki csak ezeken az élményeken keresztül, szó szerint csak belülről ismerheti meg egymást. Ami újabb csavar ebben, hogy szereplőink számára ez egyfajta álomszerű élmény, aminek nemcsak valóságossága kétséges, de folyamatos felejtéssel is jár, mintha nem teljes tudatukkal léteznének a másik bőrében. (És ezen kívül még jön egy-két nagyobb csavar, amelyek egészen kozmikus szintre emelik az ő összeköttetésük nehézségeit.)

A Mi a neved? ezt pedig képileg is bámulatosan ábrázolja: bár alapvetően semmi olyat nem tartalmaz, ami különösképpen indokolná a rajzolt feldolgozást, Sinkai mégis elképesztő látványt, az animékhez képest szokatlanul mozgalmas beállításokat, egyedi képeket komponál történetéhez. A zene, a két szálat összefűző vágások hihetetlenül jól passzolnak a mondanivalóhoz. A film borzasztó egyszerű gondolatokat, érzelmeket képes nagyszabású formába önteni, és ezzel megmozdítani valamit a nézőben.yourname.jpg

A játékidő végére ugyanis tényleg elhisszük, hogy noha ez a két ember igazából egyetlen percet sem töltött egy légtérben, ők mégis összetartoznak, és fájdalmat érzünk, ha nem tudnak egymásra találni, katarzist, ha ez mégis sikerül. Sinkai tálalásában azért is lehet ennyire magától értetődő ez a kapcsolat-tudat, mert rögtön egy olyan helyzetet teremt és sulykol aztán végig, ahol mindkét főszereplőnk magányos, igazi megértésre még barátaitól sem számíthat, a testen kívüli élmény csodája pedig összefonódik egymás megismerésének csodájával. Hiszen mi lehetne annál bensőségesebb élmény, mint szó szerint a másik testében tölteni egy napot?

Ezek után pedig nem is kell azzal a kérdéssel foglalkoznia, amin a legtöbb romantikus mozi minden igyekezete ellenére elcsúszik: hogy szereplői összeillenek-e. A Mi a neved?-ben nem az lényeg, hogy a városi srác és a falusi lány megtalálja-e a közös hullámhosszt, hanem az a megismételhetetlen, reprodukálhatatlan (nem véletlen a felejtés motívuma) élmény, amiben nekik közösen részük van. És talán ezt Sinkai maga sem érzi igazán, mert a játékidő második felére belemegy egy teljesen felesleges feladatmegoldós mellékszálba, sokat rontva az összképen. De valahogy ilyen csoda az alkotás is: nem azért lehet szeretni, mert passzol az ízlésünkhöz, reagál az igényeinkre, mert annyira mesteri kidolgozásában (ha úgy vesszük, egy orbitálisan nagy logikai bukfencen alapul az egyik fő fordulat), hanem mert éppen velünk történik meg, amikor nézzük.

8,5/10

A Mi a neved? teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5613527929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reller 2017.12.29. 12:00:43

Vicces ez így mert az elején leírod a megfejtést a kérdésedre: "hogy velem egyetemben számos olyan ember foglalkozik vele, akik nem éppen nagy ismerői és rajongói a műfajnak"

Pont ezért népszerű. Mindenki felült a hypenak és részese akar lenni ennek az élménynek. Ehhez hozzájön a következő háttér:
- Shinkai Makoto szökőévente ad ki 1 db rendes filmet
- a rajzolás mindig csodás, ezért is tart sokáig egyet elkészíteni
- Miyazaki utódjának "kiáltották ki"
- a film trailere jól sikerült

Persze nem azt mondom, hogy nem lett jó film, de bőven van benne hiba, a történet se nagy szám és én kicsit azt érzem a pontozásokon hogy ha már ennyit vártam rá akkor nehogy leértékeljem (lásd Star Wars ébredő er- új remény). Mivel rég animés körben is benne vagyok emlékszem annak idején 2007-ben az "5cm per second" (ez is Shinkai Makoto) is vezette a listákat. Azóta épp hogy befér a top100-ba. Mondjuk a Your Name jobb annál ez tény.

Nem akarom senki kedvét elvenni, ha csak egy animét néz meg évente akkor ez jó választás lehet, főleg a rajzolás miatt lehet sokaknak áll leejtős élmény.