Sweet Virginia (2017)
2017. november 25. írta: danialves

Sweet Virginia (2017)

Ha azt kéne jellemeznem, a Sweet Virginia mennyire nem az, mint aminek látszik, elég lenne csak felhoznom a címet: a helyszínnek ugyanis semmi köze Virginiához, valójában egy alaszkai kisvárosban járunk, amelyet ráadásul egy kanadai település "játszik" - a címbéli szóösszetétel ugyanis egy motel neve. Ezt vezeti a Jon Bernthal alakította Sam, akit már a poszteren is puskával a kezében látunk, de aki Bernthal másik aktuális népszerű karaktere, a Megtorló bosszúhadjáratát várja függetlenfilmes köntösben, az is hatalmasat fog csalódni.sweet-virginia-jon-bernthal.jpg

A legjobban talán úgy lehet leírni, amit kapunk, mint egy nagyon lassú égésű thrillert, amely igazán soha nem kap lángra, de lenyűgöző kitartással parázslik. Adott egy Coen-módra elbaltázott gyilkossági történet, amely már az első perctől fogva egészen nyilvánvaló ütközőpályára állítja főszereplőinket, és igazán meglepő fordulatok nélkül hal el a játékidő 90. perce tájékán. A Sweet Virginiában ugyanis a kibontakozó félszeg (de könyörtelenségben hiányt nem szenvedő) neo-noir helyett a látszólag csak mellékesen befűzött karakterdrámák dominálnak – de még ezek sem nagy revelációkat, mély katarzist ígérve, hanem a maguk életszagúan megfontolt, tépelődő módján.

Azaz miközben egy kemény B-kategóriás mozit várnánk, a Sweet Virginia éppen ezeket a műfaji elemeket veszi félvállról, és az ilyen darabokban jellemzően súlytalan, eltúlzott drámai vonalnak próbál súlyt adni a maga visszafogott módján. A magának való, érzelmileg és fizikailag is sérült Samre sem vár rózsaszín családi idill a mű végén, de az általa bejárt út ezerszer természetesebb, valóságosabb, mint amit az ilyen bűnügyi alapokra építkező történetek fel tudnak mutatni. A vívódása nem mesterkélt, problémái nem oldhatók meg egy húzásból, egyik karakter sem tudja egyik pillanatról a másikra feladni addigi életét, és újrakezdeni. Ezeket az alakokat nem az írói lendület, hanem saját tehetetlenségük sodorja egymásnak. sweet_virginia_jessica_gagne_2.jpg

Jamie M. Dagg rendezése is ennek dolgozik alá, igyekszik mindent alaposan megérlelni, hagyni maguktől fejlődni a szereplőket és a helyzeteket. Így az érzelmek, velük együtt pedig a színészek is sokkal jobban ki tudnak bontakozni, a karakterszínészként beskatulyázott Bernthal a vártnál sokkal többet mutat tehetségétől, de például Imogen Pootsra alig ismertem rá, annyira szokatlan megközelítést kapott karaktere. Az igazi sztár azonban a független filmek világában már évek óta masszívan feltörekvő Christopher Abbott, aki mintha minden szituációban más oldalát lenne képes megragadni figurájának, folytonos kiismerhetetlenségéből pedig a jelenetek újra és újra töltekezni tudnak.

A Sweet Virginiát tehát bár nem nevezném bravúros vagy forradalmi alkotásnak, egy felettébb érdekes megközelítését nyújtja egy jellemzően sokkal elcsépeltebben előadott történetnek. Tökéletes kikapcsolódást nyújthat azok számára, akik a feszültséget nem a kilőtt golyók mennyiségében, a drámát nem az elhulló karakterek számában, a férfiasságot pedig nem a kiontott vér litereiben mérik.

7,5/10

A Sweet Virginia teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9913372081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szociál 2017.11.27. 22:41:09

Christopher Abbottnak adnék egy családját elvesztő tipikus bosszúvágyas akciót, mert a Girlsben is elég jó volt, meg a Sinnerben is, érzem ő hitelesebben tudna lenni pszichopata mint bármikor is James Franco.

szociál 2017.12.06. 20:40:45

Most néztem meg, jó erős 8 pontos.
Sok ilyet kéne vetíteni :ugral