Newness (2017)
2017. november 17. írta: danialves

Newness (2017)

Drake Doremustól a Like Crazy bőven elég volt ahhoz, hogy a romantikus filmek új királyaként emlegessem, hogy aztán az egy fokkal kommerszebb irányba kitérő Breathe In árnyalja kicsit ezt a képet, majd a remeknek ígérkező Equals iszonyú csalódást okozzon, és egyben mélypontra lökje a rendező addig ígéretesen alakuló karrierjét. Ilyenkor pedig jött a jól bevált recept, azaz visszatérni a jól bevált recepthez: Doremus egy újabb high-concept dráma helyett régi alkotótársával, Ben York Jonesszal fogott bele egy földhözragadt, modern romantikus drámába. És megszületett a Newness, amellyel a rendező újra visszatért a csúcsra.newness-nicholas-hoult.jpg

Doremus munkái azért is különlegesek, mert a romantikus filmeket ritkán szoktuk komolyan venni: 95%-ban a randialapanyag romkomokat, vagy a valódi párkapcsolatok realitásait teljesen figyelmen kívül hagyó lányregényeket találjuk ez alatt a címke alatt. Tehát noha elsőre nem tűnik nagy bravúrnak, hogy a Newness teljes mértékben érett, felnőtt film, a felhozatalt szemlélve egyértelműen óriási fegyvertény. Márpedig Jones forgatókönyve nem a másik fél megszerzéséről szól, hanem két egyenrangú, egyaránt kiforrott személyiséggel bíró karakter útját mutatja be, és nem pusztán párkapcsolati tanulságokat akar levonni, hanem kettejük külön-külön fejlődését is bemutatni.

De aláírom, ezek önmagukban még nem egy remekmű ismérvei, a Newnessben azonban a fentieket olyan gondolatokkal is sikerült párosítani, amelyek valóban figyelemre méltó alkotást varázsolnak elénk. Már az első snittek is egy Tinder-szerű alkalmazáson landolnak, a következő percben zseniálisan mutatva be a tinderromantika minden velejáróját, és hatását szereplőinkre. De távolról se higgyük azt, hogy Doremus a jobbra-balra húzogatós randizás közhelyes ekézésére húzta fel filmjét, féltávhoz közeledve ugyanis kiderül a Nicholas Hoult játszotta Martin, és a Laia Costa alakította Gabi bimbózó kapcsolatának valódi konfliktusa, ezzel pedig a monogámiát megkérdőjelező aktuális diskurzusba (épp ma olvastam ezt a cikket) tökéletesen beilleszthető gondolatsort indít el a produkció. Ezt pedig még jó pár nem túl meglepő, de a narratívába annál természetesebben épülő fordulattal sikerül megspékelni.newness-2017-laia-costa-nicholas-hoult.png

Éppen az az elképesztő a Newnessben, hogy az összképben egyszerűen minden a helyén van: pont annyit látunk a szereplők viselkedéséből, pont annyi releváns részletet kapunk a múltjukból, pont annyi időre és olyan formában lépnek be a barátok, hogy megadják a megfelelő inputokat a narratíva mozgásban tartásához. Doremus montázsai egy képpel sem tartalmaznak többet a kelleténél, a zene akkor lép be és távozik, amikor szükség van rá, és korábbi művei látványához képest még visszafogottabb a képi világ. A rendező elképesztően szűk fókusztartománnyal, a hátteret elmosva, a kamerával a szereplők mellé bújva vette fel minden egyes jelenetét. Mindent megtesz azért, hogy csak őket lássuk, és az időugrásokat is olyan természetességgel mossa bele vágásaiba, hogy elsőre mindig úgy tűnik, mintha csak egy éjszaka telt volna el. A karakterek pedig a lehető legnagyobb természetességgel bontakoznak ki előttünk a vásznon, a színészek közül Hoult továbbra is elképesztő nüanszokra képes, a Victoria 140 percét (elvileg) egyhuzamban végigjátszó Laia Costa pedig bármilyen hosszú snittben képes hiteles maradni.

Formailag éppen ezért nem is, csak tartalmilag tudok belekötni a Newnessbe, amely a játékidő vége felé sokat felad kezdeti merészségéből. Megkockáztatom, ez Doremus eddigi legkevésbé merész romantikus mozija, ahol kényelmetlen konklúziók helyett megnyugtató, de a látottak fényében már óhatatlanul is hamisan csengő konzekvenciákat von le - igaz, még ekkor sem mondható el róla, hogy lebutítaná érzelmi összetettségét a katarzis kedvéért. Úgyhogy 2017-ben Drake Doremus és a Newness mutatja messzire fénylően az utat a romantikus filmek számára.

9/10

A Newness teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr1213293767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kata SWL · smokingbarrels.blog.hu 2017.11.19. 01:28:04

Képileg nagyon szép, a zene is tökéletesen van használva, és annyiban nagyon jó, hogy foglalkozik azzal, hogy egy társkereső app hogyan hat a való életre. Az egyetlen releváns és jó szál Martin múltja, Gabi szimplán nem volt elég érett egy komoly kapcsolathoz. És ha már arról beszélünk,hogy a romantikus filmek 95%-a elrugaszkodott a valóságtól, akkor azt kell mondjam,hogy ez is, és itt véletlenül sem beszélhetünk egy komoly, mércének vehető romantikus filmről, mivel a mű EQ-ja kb. az érzelmileg abnormális, felnőtt életet élő, de nem felnőttként viselkedő szereplőkéjével egyenlő. Olyan szituáció, mint az övék, tizenéveseknél fordulhat max. elő. Ha valaki szerelmes, tényleg szerelmes -ahogy azt Gabi mondja-, akkor nem un rá hetek után a másikra. Évek,évtizedek kellenek hozzá, de ha TÉNYLEG szerelmes, akkor sem kezd nyitott kapcsolatba, mert ahogy a végén mondják, az hogy unalmas lesz, ellaposodik egy kapcsolat full rendben van; nem alkalmi szexpartnerekkel, idióta játszmákkal és játékokkal kell fenntartani az izgalmat. A fejlődés Martinnál látható csak, aki végre továbblép; Gabi részéről kb. a fiatalabbat választom az idősebb helyett szitu jön le. És ha már ezt a témát választotta magáénak a film, akkor az összeborulós happy end helyett tényleg azt kellett volna bemutatni, hogy két elköteleződni nehezen tudó ember + egy app, ami lehetővé teszi a másik szinte óránkénti lecserélését hogyan vág haza egy olyan kapcsolatot, ami egyébként sem működött túl jól és kiforratlan volt. A színészek nagyon jók, de a film közel sem múlja felül a The Notebookot. Sokkal többet vártam tőle és hiányérzetet is hagyott maga után, mert nagyon jó lehetett volna. 7/10

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.11.19. 09:49:43

@Kata SWL: Oké, szóval a legkomolyabb kritikai észrevételed a filmmel kapcsolatban, hogy szerinted irreálisan viselkednek a szereplők, de a végéből annyit értettél, hogy "Gabi a fiatalabbat választja". :D Ja, az nyilván nem játszott közre, hogy Larry kb. szarba sem vette, mellesleg pontosan úgy, ahogy ő azt eredetileg elvárta egy ilyen laza kapcsolat elvei szerint...

" Az egyetlen releváns és jó szál Martin múltja, Gabi szimplán nem volt elég érett egy komoly kapcsolathoz"
Sőt, mondok valami nagyon durvát: Martin sem volt érett, pontosan arról szól a film, hogy hogyan érnek meg rá mindketten. ;) Egyrészt azzal, ahogy a múltjához viszonyult, amivel még magában sem tudott egy egészséges viszonyt kialakítani, nem hogy a párjának vagy a barátainak őszintén beszélni róla (és aztán először egy kvázi vadidegennek nyílik meg), másrészt azzal, ahogy egyáltalán az a kapcsolat is véget ért. És akkor komolyan ezt helyezzük egy polcra olyan Nicholas Sparks-művekkel, ahol pl. olyan hiperreleváns alapkonfliktusok vannak, mint hogy valaki elfelejti az elmúlt 5 évét?

Kata SWL · smokingbarrels.blog.hu 2017.11.19. 11:33:43

@danialves: Köszönöm,értettem a szöveget és a filmet is. Pontosan ezért jön le úgy a viselkedése,ahogy. Ugyanazt mondja el Larry,amit ő korábban,aztán jön az ő el akarja kezdeni élni az életét,de nem vele duma,és vissza Martinhoz. És ez a végén hiába mutat arra,hogy Gabi a komoly kapcsolatot választja,baromira súlytalan és hiteltelen, épp azért,amir mondott: Larry már túl van kb.az javán,ő pedig most kezdi.
Martin elmondja,h nem állt készen anno az exével,de őt egészséges módon mégis zavarják egy idő után azok a dolgok,amiket Gabi tesz.... Az ő részéről az elengedés oldja fel a problémát, míg Gabinak alapból nem ment a kötődés.
Btw nem a The Vow-ot említettem,hanem a The Notebookot, de pl.a The Timetraveller's Wife, vagy ha vígjátékot akarok mondani az About Time is jobban megállja a helyét etéren, úgy, hogy nem csak ezzel foglalkozik.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.11.19. 12:06:29

@Kata SWL: Hát ne haragudj, de megint konkrétan olyat írtál, amiből az jön le, hogy pontosan annyit akarsz megérteni a filmből, hogy elmagyarázhasd, mennyivel okosabb vagy nála... Larrytől hiába várna bármi mást is, ő világossá tette, hogy nem akar többet nyújtani egy ilyen trófeafeleség / escort / bébiszitter szerepnél, Martinnál ez viszont nem volt így. Ez nem tudom, miért súlytalan ok, ez kb. az egyetlen releváns ok, amint rájött, hogy őt érzelmileg egy ilyen laza kavarás soha nem fogja kielégíteni.

"Btw nem a The Vow-ot említettem"
Bátorkodtam arra reagálni, hogy " És ha már arról beszélünk,hogy a romantikus filmek 95%-a elrugaszkodott a valóságtól, akkor azt kell mondjam,hogy ez is". Amúgy bírom ezeket a példáidat a tök másról szóló, tök más műfajokban működő filmekkel, jó, hogy nem arról beszélünk, hogy a John Wick vagy a Másnaposok miért jobb ennél :D

Kata SWL · smokingbarrels.blog.hu 2017.11.19. 12:18:56

@danialves: Romantikus filmekről beszélünk, és ok,a TW középpontjában több minden áll,mint a kapcsolati probléma, de az About Time nagy része ezzel foglalkozik,az Egy makulátlan elme örök ragyogását pedig full. Más problémákkal operál, de nem is olyan filmeket mondtam példaként,amik pontosan ugyanezt az elköteleződni nehezen tudó dolgot festik le,hanem más jellegű problémát,de profibban,mint a Newness.

Kata SWL · smokingbarrels.blog.hu 2017.11.19. 12:28:40

@danialves: A Larry-vel való kapcsolatából,és abból,amit Larry mond, hogy ő csak ennyit akar,higy vesz neki egy nyakláncot,ő pedig nézi vele az óceánt és az énnek hatására jövő párfordulás pedig azért hiteltelen,mert az zavarta,hogy Larry nem veszi komolyan,nem igazán érdekli. De ebből nem következik egyenesen,hogy neki egy komoly kapcsolat kell, inkább egy olyan,ahol figyelnek rá,többet ér. Lehet,hogy ezt egy másik laza kapcsolatban is megkapta volna.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.11.19. 13:45:04

@Kata SWL: Igen, mint ahogy beszélhetnénk pl. köcsög zenetanáros filmekről is, és összehasonlíthatnánk Whiplasht és a Fehér istent. :D High concept-filmeket sorolsz, amelyek gondolatilag távolról sem ilyen sokrétűek, viszont cserébe legalább sokkal általános érvényűbbek, ráadásul az About Time még csak nem is szigorúan véve párkapcsolati téren fogalmaz meg tanulságokat. És pontosan erről van szó, hogy a Newnesst is leegyszerűsíted "elköteleződés nehézségeire", pedig nemcsak erről szól, hanem pl. hogy hogyan formálódnak párkapcsolatok egy olyan világban, ahol már születni is úgy születnek, hogy egy félresikerült randi után ráírunk valakire egy appon keresztül, vagy hogy pl. a kapcsolatokra is érvényes-e az attention span csökkenése, és ezért gondolkodnak egyre többet és többen a monogámia lebontásáról. És ezért sajnálom, hogy olyan vége lesz, amilyen, mert ezzel kicsit elveszik ez a gondolatébresztő jelleg.

"párfordulás pedig azért hiteltelen,mert az zavarta,hogy Larry nem veszi komolyan,nem igazán érdekli"
Ez a hiteltelenség a karakterfejlődés :D Ezt írtam le már kétszer, hogy Gabi végül rájött arra, hogy akármennyire kényelmes neki ez a helyzet (főleg, amíg két férfi imádja), érzelmileg nem tud kielégülni benne, amit pontosan megmutat az a jelenetsor, ahol először Larry nem hajlandó foglalkozni a problémáival, majd rájön, hogy az sem oldja meg, ha egy buliban két sráchoz dörgölőzve kitáncolja magát. És ez nem azért van, mert Larry egy szararc, Martin meg nem, hanem mert Larryvel deklaráltan erről szólt a kapcsolatuk, hogy nem foglalkoznak egymás nyűgjeivel. Nem lett volna jobb neki egy másik laza kapcsolatban, mert az is pont ugyanerről szólt volna.