Marjorie Prime (2017)
2017. november 14. írta: Gaben No.1

Marjorie Prime (2017)

marjorie1.jpgA tavalyi Titanicon látott szörnyen sótlan Experimenter után, nem nagyon érdekelt, hogy Michael Almereyda mit csinál legközelebb. Aki a borzasztóan érdekes Milgram kísérletet képes volt ásíttatóan unalmas formában megfilmesíteni, annak már egy jó alapötlet után se tudok felhőtlenül ujjongani, még úgy sem, hogy a Marjorie Prime a Sundance-en elvitte a legjobb sci-fi díját. Ennek ellenére mégis adtam egy esélyt a filmnek, hátha rám cáfol. Nos, az nem kifejezés, hogy mennyire.

Körülbelül 60-70 évvel járhatunk a jövőben. Marjorie (Lois Smith) idős korára a lánya, Tess (Geena Davis) és a veje, Jon (Tim Robbins) vigyáz. Marjorie kap egy programot, ami a már évek óta halott férjének, Walternek (Jon Hamm) fiatalkori képét vetíti ki elé és társalog vele néhai férjét imitálva. Persze a program alapból nem ismerheti Waltert és a családot, így a családtagok anekdotázásaiból tanulva tud csupán egyre jobban hasonlítani a családfőre, miközben megismerhetjük a megkeseredett családtagok szomorú történetét.

Kénytelen vagyok megint a Black Mirrorra hivatkozni, ugyanis ez is egy olyan sztori, aminek a kiindulási alapja kísértetiesen hasonlít a Be Right Back című epizódhoz, de annál sokkal erősebb és tovább gondolt kivitelben. Sci-fihez képest a trükkök és a technika nagyon visszafogottra sikerült. Amikor ilyen távol kerülünk a jelenünktől a rendezők fantáziája gyakran nagyon messzire elszalad, itt viszont a főszereplő programon, a telefonon és egy leheletnyivel modernebb építészeti stíluson kívül semmi nem választja el a jelenkortól, bár azt meg kell hagyni, hogy szinte csak egyetlen helyszínen játszódik a cselekmény. Ez a visszafogottság számomra nagyon szimpatikus volt, mert láthatóan az őrült egyre gyorsabb iramú technikai fejlődés és stílus változások mára lelassultak. A 2000-es évek és a 2010-es évek között közel sincs akkora eltérés, mint mondjuk a ’80-as és a ’90-es évek között volt.

marjorie2.jpgA sci-fi elemek háttérbe szorulása csak kiemelik a mű legnagyobb erényét, a tartalmát. A film igazából felfogható az élet végi merengés gyönyörű bemutatásának is. A színészeink kitűnően játszanak. Teljesen eggyé válnak karakterükkel. Arcukról, de még a mozgásukról is leolvashatóak érzelmeik. Ha nagyon ki kéne emelnem valakit, akkor az Tim Robbins lenne. Ő kapta a legszimpatikusabb karaktert mindközül és szörnyű látni, ahogy a film során egyre jobban megkeseredik. Jon Hamm pedig olyan, mintha Fassbender az Alien: Covenant-ből kiszökött volna Walterként (milyen furcsa, hogy itt is ezt a nevet kapta). Egyébként remekül állt ez az android-féle szerep Hamm-nek. Tökéletesen kapta el és tette átérezhetővé Almereyda azt, hogy a gyász, a megszokott és szeretett családtag elvesztése hogyan teszi tönkre a legközelebbi hozzátartozók lelkét. Valami hátborzongató, ahogy látni az arcokon azt a szorongást, hogy mi lesz ezután. Ahogy a program legnagyobb ellenzőjét is annyira kínozza ez, hogy már ő is hajlandó egy programot a családjába fogadni, csak ne kelljen abban a szörnyű homályban élnie.

A képek gyönyörűek. Tipikusan olyan beállítások, mintha csupán emlékképek lennének, ami azután, hogy átélted tényleg azokká is válnak. A zeneválasztás pedig csak pluszban rásegít a katarzisra, majd jön a film lezárása. Nem hittem volna, hogy egy szimpla erős kép utáni lassú fade outnál többre számíthatunk, de csak sikerült meglepni és egy nagyon erős párbeszéddel zárul a film, nem spoilerezném el miről. Rengeteg a dialóg és jó néhány remekül megírt is akad köztük, ami miatt el is kezdtem gyanakodni, hogy ez eredetileg egy színdarab lehetett és jók voltak a megérzéseim. Ugyanakkor nem hinném, hogy színdarabként ez ilyen erőset tudott volna ütni. Ehhez kellettek a zenék, a beállítások, a hangulat, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen emberi sztoriból egy teátrális színészi játék sokat el tudott volna venni. Tehát le a kalappal Almereyda előtt!

Az nem kifejezés, hogy pozitívan csalódtam a Marjorie Prime-ban. Egy potenciális esélyest tisztelhetek benne az év filmje díjára. Milyen kár, hogy (az A Ghost Story-val egyetemben) szinte biztosan nem fog a magyar mozikba kerülni.

9/10

A Marjorie Prime teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr1213251459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.11.14. 08:01:15

Fél óra után kinyomtam, én pont azt éreztem rajta, hogy ez a teszkógazdaságos Be Right Back, csak amíg az 5 perc alatt érzékletesen, hatásosan fel tudta vázolni ezt a szituációt, itt ez 25 alatt sem sikerült. Ráadásul agybajt kaptam attól, hogy mennyire merev a rendezése, mintha egy színdarabot néznék, nem is egy filmet.

Gaben No.1 2017.11.14. 08:20:48

@danialves:
Nagyon nagy hiba, az első cirka 40 percben semmi érdemleges nem történik, de nagyon is szükség van erre a részre, hogy megismerjük a karaktereket. Onnantól, hogy kiderül a család titka, kezdenek felpörögni az események. A Be Right Back egy jó rész a Black Mirror-ból, de a Marjorie Prime sokkal többet mond a problémáról.
A merev rendezés meg nekem bejött, mert ebben én speciel láttam egy művészi koncepciót, de az is lehet, hogy csak szimplán a dilettantizmust mosom széppé. :D

Jossarian 2017.11.14. 19:06:55

Minden uj feltoltesrol posztot irsz vagy csak a sajatjaidrol? :D Amugy koszi, jo maesti program lesz, kivancsi vagyok mennyire talalo a kritikad...
süti beállítások módosítása