Hair (1979)
2017. november 11. írta: FilmBaráth

Hair (1979)

Milos Forman LSD-ben és katarzisban gazdag háborúellenes musical-je még mindig ugyanúgy üt, mint régen.

hair.jpg

Milos Forman LSD-ben és katarzisban gazdag háborúellenes musical-je még mindig ugyanúgy üt, mint régen. Mondom ezt annak ellenére, hogy musicalfüggőként sohasem kedveltem ezt a darabot, mert pusztán ezen műfaji szempontból nézve nem túl acélos alkotás. De a rendező olyan zseniális filmet készített belőle, amely miatt méltán vált klasszikussá, dacára annak, hogy nem a filmtörténeti őskorban készült, hanem csupán lassan négy évtizede. Amikor Berger felszáll arra a repülőre, amely a végzete felé repíti, idő és tér elsüllyed, csak a zene és a kép marad, és a darabokra zúzott lelkünk, ezekért a pillanatokért találták fel a mozit. Ahogyan pedig ez a zaboláltan figura az asztal tetején kiabálja bele a világba, hogy mit is jelent számára a szabadság, az szintén felejthetetlen. A film két csúcspontja között sem unatkozunk, nyakig merülhetünk a hippivilágba, merenghetünk a lázadáson, a szerelmen, a barátságon és azon, hogy mennyire embertelen és értelmetlen dolog a háború. Amíg Oliver Stone vérbe és erőszakba fojtotta a vásznat, hogy beleverje a fejünkbe, milyen iszonyú hely volt Vietnám, Forman-nak elég volt néhány fantasztikus premier plán, egy kiváló dal, és egy repülőgép fekete belseje. Ami persze nem lett volna ilyen hatásos, ha nincs előtte az a kb. két óra, amelyben van minden, lázadó hippiktől kezdve, akik csak úgy élnek bele a világba, hiszen számukra a szerelem és a szabadság a legfontosabb, a generációs és társadalmi ellentéteken túl kőkemény társadalomkritikai kérdésekig. Mindez dögös dalokkal, ma már nem annyira polgárpukkasztó meztelen jelenetekkel (pedig nem ez a lényeg, hanem az, hogy mennyivel pőrébb a lelkük, mint a testük ezeknek a kicsit idealizált, a légynek sem ártó, békésen "utazgató" karaktereknek), kiváló színészi játékkal, jól átgondolt rendezéssel  megspékelve még ma is úgy földhöz tudja vágni a mostanában sajnos egyre inkább a középszeren sínylődő nézőt, hogy visszatér a filmművészetbe vetett hite.

Claude (John Savage) bevonulni készül a seregbe hogy Vietnámba menjen harcolni, de előbb körülnéz egy kicsit a városban, és találkozik Bergerrel (Treat Williams) és barátaival. Naná, hogy nekiállnak bulizni, majd meghívás nélkül beállítanak egy puccos partira, azzal a céllal, hogy Claude találkozzon Sheila-val (Beverly D'Angelo), a gazdag családból származó lánnyal. A szerelemi szál szépen alakul, azonban a fiúnak elkezdődik a katonai kiképzése, amelynek a végén várja a Vietnámba induló gép...

Valószínűleg teljesen másként nézett volna ki ez a film, ha nem Milos Forman rendezi, sokkal nagyobb szerepet kapott volna az amerikai társadalom megosztottsága a vietnámi háborúval kapcsolatban (bevonulni vagy megtagadni a katonai szolgálatot? harcolni a hazáért távol az otthontól vagy magasról tenni a hazafias kötelezettségre?), és inkább általánosságban szól a háború értelmetlenségéről. A lázadásról is inkább generációs problémaként gondolkodik el, azt mutatja meg, mennyire nem értik meg egymást a szülők és a gyerekek azokban a zűrős években, az ősök egyszerűen nem értik, hogy a saját fejlődésük részeként keresik a szabadságot és önmagukat a fiatalok egy érzelmileg erősen felfokozott korszakban. A hippikről véleményem szerint egy kicsit hollywoodi képet fest a film (szeretkezz, ne háborúzz, éljen a buli, Good Morning Sunshine! stb.), de végülis nem generációs, hanem háborúellenes alkotást akart vászonra álmodni a rendező, ezért érthető, hogy az utóbbin van a hangsúly.

A karakterek szerethetőek, talán túlságosan is azok, és kicsit halványabb kontúrral kerültek megírásra, hogy Berger annál karizmatikusabban emelkedhessen ki közülük. Treat Williams élete szerepét játszotta el ebben a filmben, ő maga volt a lázadás, aki játéknak fogja fel az életet, és éppen ezért csak akkor ébred rá, hogy mi vár rá, amikor már nincs menekülés. A John Savage alakította Claude Hooper Bukowski elvileg a főszereplő, gyakorlatilag viszont eléggé háttérbe szorul Treat Willimas mellett (nem értem, hogy ez a jóvágású, tehetséges színész miért tűnt el a tévé süllyesztőjében, jóval több volt benne, de hát a show-business már csak ilyen, de legalább a Hair-rel beírta magát a filmtörténelembe). Ami talán nem is baj, mert így olyan lesz a karakter, mint a néző, aki ugyanúgy csöppen bele a hippik közé, egy számára teljesen ismeretlen világba, mint mi, és ezzel újabb dimenziókat tud adni a történetnek. Beverly D'Angelo remekül játssza el az unatkozó gazdag lányt, aki nem akar olyan látszatéletet élni, mint a szülei, és a lelkében lévő ürességet Bergerék között véli megtalálni, és megkedveli a halkszavú, ám erkölcsileg nagyon is szilárd jellemű Claude-ot. Annie Golden az aranyos Jeannie, Lafayette szerepében Dorsey Wright, Miles Chapin Steve-ként felejthetetlen. Érdekesség hogy Nicholas Ray, a Haragban a világgal rendezője is cameozott egyet a filmben.

hair2.jpg

Azt gondolom, minél érettebb korban találkozik valaki ezzel a kiváló alkotással, annál több réteget fedez fel benne. Ifjabb éveinkben természetesen a lázadás a hangsúlyos, aztán szépen lassan felfedezzük a háború démonjait, egy generáció életszemléletét, majd számunkra is hihetetlen módon elkezdjük megérteni a szülőket, akiknek a haja égnek áll attól, hogy a gyerek mennyire nem érzi fontosnak azokat az értékeket, amelyeket ők magukénak vallanak. Mivel jómagam nem vagyok lázadó alkat (született jókislány vagyok, apukám pedig nem nagyon tiltott semmit, úgyhogy nem igazán volt okom feszegeti a generációs határokat), ezért régebben nem is nagyon szerettem a filmet, most, 41 évves fejjel kezdtem el igazán értékelni a benne rejtező fontosabb mondanvalót, jutottam el a mélyebb rétegekhez.

Mindezzel együtt inkább az érzelmi hatás miatt tud ennyire ütős lenni még mindig ez a film, mert bár szépek és lélekbe hatolóak a dalok, azért vannak ennél zeneileg sokkal igényesebb musical-ek is. Továbbá a legendás asztalon táncolós jelenet után határozottan leül egy picit a sztori, vagyis nem remekműről van szó, de mivel nagyon jól vitte filmre Milos Forman, a mindent vivő végjátékon túl minden életkorban és élethelyzetben megtalálhatja benne a nézőazokat a momentumokat, ami miatt úgy érzi, hogy fontos alkotást látott. Vagyis egy igazi klasszikus született, amelyen azóta sem fogott az idő. Időnként érdemes újranézni, mert nagyon át tudja mosni a lelket, és ezt nem sok film mondhatja el magáról.

8/10

A Hair teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6813199915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szociál 2017.11.11. 20:07:34

Először a 80-as évek elején láttam, Jugo csatornán volt Szilveszterkor, emlékszem mert a keresztanyám mondta hogy ezt meg kell néznem, voltam kb 10 éves :)
Azóta számtalanszor láttam moziban, rohadt jó film.
Milos Forman nem gyenge filmeket tudhat magáénak, és még musicelben is jó.

szociál 2017.11.11. 20:11:34

Nem is tudtam hogy az a tábornok a filmben aki az ezred előtt beszédet akar mondani az rendezte a Haragban a világgal-omot :O

Trecss 2017.11.12. 01:23:54

Ami átmossa a lelket, az nem 8-as semmiképp, minimum 10-es. A kedvencem a mai napig, kb. 58-szor néztem meg, de az utóbbi 2-3 évben egyszer sem. Kösz, hogy szembe juttattad ;)

Kristóf Hidvégi 2017.11.12. 08:48:32

mit jelent, hogy zeneileg igényesebb? szeretnél operett betétet? most komolyan, hogy lehet ezt így leírni? miért nem írod, hogy naprakészebb, slágeresebb...?

...elmúlik... 2017.11.12. 19:06:12

"...41 évves fejjel kezdtem el igazán értékelni a benne rejtező fontosabb mondanvalót, jutottam el a mélyebb rétegekhez."

..."mert bár szépek és lélekbe hatolóak a dalok, azért vannak ennél zeneileg sokkal igényesebb musical-ek is."

Még öregszel egy kicsit, s a zene is jobban fog tetszeni :D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.11.12. 20:50:41

Valahogy sose tudtam a hippikkel azonosulni és a musical műfaj se a szívem csücske. Manapság persze iskolai órákon is megnézetik a gyerekekkel, így kvázi "kötelező olvasmány" lett belőle.

Terézágyú 2017.11.13. 10:26:02

Jó film.
De én inkább a polgári családdal tudok azonosulni, akikhez "betörnek"... :)

Csak persze sokkal csóróbb vagyok... :)

Mizantróp. 2017.11.13. 17:17:12

A sztori, a zene, a rendezés egyaránt nagyon jó. Megmutatja a 60-as évek hippi mozfalmának lényegét, a pacifizmusért, nemi, faji egyenjogúságért szerveződő csoportok életfelfogását.

marék lepke 2017.11.13. 18:18:05

Szerintem a gazdag lánynak Berger tetszik, aki izgalmas nem pedig a vidéki fiú.

miketbeszéltek 2017.11.13. 20:21:48

A Hair nem csak háború ellenes film. És nem is csak az amerikai társadalom visszásságainak a kritikája. Több annál. Valójában a polgári, keresztény értékek és erkölcsök elleni lázadásnak a kürtfúvása. A New Age asztrológiai programhirdetésével indít (a Vízöntő korszak bejelentésével), és szisztematikusan népszerűsíti a lázadást, a szabad szexet, a kábszert, a Krisna-vallást. Mindezt persze nagyon szuggesztív módon: fülbemászó dallamokkal, dinamikus koreográfiával, stb.

Gadget 2017.11.13. 22:42:12

Idősebb vagyok a posternél. Sokszor láttam a filmet, nem számolom. Minden számot felismerek az intro első hangjánál, akkor is, ha csak úgy hallom valahol. Az utolsó jelenettől ma is hideg futkározik a hátamon. Mit akarhat ennél többet egy film?