A szent hegy / The Holy Mountain (1973)
2017. november 09. írta: hannigabi

A szent hegy / The Holy Mountain (1973)

Im-ígyen szóla Jodorowsky

A cikk minimális SPOILEReket tartalmaz.

Miután az El Topo a midnight movie-k addigi legnagyobb sikerévé vált és költségvetésének sokszorosát hozta vissza, John Lennon 1 millió dollárt adott Alejandro Jodorowksynak, hogy elkészíthesse következő filmjét. A chilei rendező pedig nem is ült sokáig a babérjain, és A vakond után 3 évvel elkészült leghíresebb, és talán pályafutásának legjobb filmje, azaz A szent hegy, melynek kapcsán többször felmerült már, – sőt bizonyos szinten közhellyé avanzsálódott – hogy az egész olyan, mint egy LSD-trip. Én, aki sosem próbálta még ezt a tudatmódosítót, csak annyit mondhatok, hogy kb. pont így képzelek el egy trippet.

hm.png

Mert A szent hegy látványvilága és képeinek folyamatos váltakozása éppúgy viseli meg az agyat, mint a szemet. A legkülönbözőbb színek és minták lehetetlen kombináció úgy állnak össze hivalkodó kompozícióvá, hogy közben szemkápráztatóan gyönyörű tud maradni. Mindennek tetejében ez a látvány együttes olyan abszurd jelenetekhez társulnak, amelyekhez foghatót még nem láttam. Akár arra gondolok, hogy Jézus lemászik a keresztről és elszív egy spanglit, akár arra, hogy a konkvisztádor békák meghódítják az azték hüllők birodalmát vagy arra, hogy egy férfi az alapján hoz döntést, hogy felesége múmiájának nedves-e a vaginája.

Ezek alapján pedig mi sem lenne egyszerűbb, mint öncélúsággal vádolni Jodorowsky művét. Azonban a produkció kezdeti kaotikumának ellenére, ahogy egyre előrébb haladunk, úgy kezd egyre megragadhatóbbá válni és úgy eszkalálódik egyre komplexebb és jobb filmmé, ugyanis Jodorowsy stiláris eszközeivel és narratívájával a három jól elkülöníthető szekvenciát egy nagy, csodálatos egésszé gyúrja, és utólag megmagyarázza az addig önkényesnek tűnő momentumokat. És pont ettől tér el a filmtörténelem hasonló hatású, de (általam) blöffnek titulált, ugyancsak trip-szerű filmjeitől vagy azoknak egyes részleteitől (pl.: 2001: Űrodüsszeia).

A szent hegy pedig végérvényesen rólunk szól, az emberekről, a világunkról, a jelenünkről, a múltunkról, a jövőnkről. A produkció tökéletesen példázza a saját ürülékében fetrengő embert, a tolvajt, aki mindent eladna a pillanatnyi örömökért, ahol a vallás egy termék egy kirakatban, ahol a valós érzelmek már nem számítanak, csak tengődik az ember jobbról balra. Olyan az egész, mint Az ember tragédiája társadalom képének egyfajta torz manifesztációja lenne. A bolygók behozásával és szimbolikájával pedig egészen kozmikus szintre emelkedik az egész.

hm2.jpg

Abban viszont egészen biztos vagyok, – egy újabb közhellyel élve – hogy ez a kezdetben puritán, majd ezoterikus alapokra helyezett világ nem való mindenkinek. Hiszen hőseink megismerése és azoknak utazása sajátos szimbólumrendszerével nem csak, hogy komplex, de nagyon nehezen feldolgozható filmélmény, a titok felé vezető rögös út pedig nem adja könnyen magát. Aki viszont elfogadja a játékszabályokat, azoknak garantáltan katartikus élményben lesz része.

Hiszen az örök élet űzése során hiába kapja meg a deszakralizálódott világ és benne minden ember a maga kritikáját, a végén a direktor úr megcsillantja előttünk a reményt, a feloldozás ígéretét. Hiszen nem az utazás végcéljában állapítja meg az élet és a boldogság lényegét, hanem a következtetésben, amit ezen cél elérése során levonunk. Hiábavaló lenne ugyanis az örök élet, ha azt nem tudnánk tartalmasan eltölteni. Így mikor az alkimista kedvenc tanítványa kész lenne lefejezni mesterét, ezáltal pedig elérte azt az állapotot, hogy kész a tanulásra, hazaküldi őt, a lánnyal, aki az érzelmek által vezérelve játszi könnyedséggel tette meg azt az utat a Szent Hegyre, amit az enneagram 9 személyiségtípusának megtestesítőjének kemény mentális és fizikai próbatétel volt. Így pedig befejezésében is tökéletes párt alkot Az ember tragédiájával. 

hm3.jpg

A végére A szent hegy nem egy végtelenül pesszimista és lehangoló, sokkal inkább egy felemelő produktum lesz, ami ugyan mély megvetéssel viszonyul az emberiséghez, de látja számára a kiutat, tudja, hogy létezik őszinte boldogság. Ezért pedig úgy gondolom, hogy ez a semmihez sem fogható, eklektikus filmnyelvvel rendelkező mű az a nagybetűs film, amiért érdemes ennek a művészeti ágnak a különböző termékeit látni. Mert ha csak 20 évente látsz egy ilyet, akkor már érdemes élni. Így utólag sajnálom, hogy idáig halogattam, de most irigy vagyok azokra, akik előtt még ott áll az élmény, hogy először átéljék ezt a pszichedelikus utazást még akkor is, ha sokadig megtekintésre is egészen biztosan lehet új dolgokat felfedezni benne.

A végén pedig álljék itt Faludy György Haláltánc balládájának 7. versszaka, mely egyfajta kiegészítése a filmnek:

Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
"Isten vagy ördög: egy napot még,
amíg megoldom a talányt,
a végső, nagy talányt, amerre
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot, mert megfejtem,
megfejtem holnap alkonyig."
"Nem fejted" - szólt a hang- "nem fejted"
s vállára vette jéghideg
kezét , míg felrobbant a lombik:
"Aludni mégy most, mint a töbiek.
- A Titkot űztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázis (MAFAB) oldalán. 

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7313118642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

exterminador 2017.11.10. 10:11:56

Jómagam Jodorowskyt abban a tekintetben is nagyra tartom, hogy jóval 80-on túl képes volt letenni az asztalra két olyan filmet (La Danza de la Realidad és Poesía Sin Fin), ami más elismert alkotóknak ha megszakadnának, sem jönne össze egész életükben. Ebben a korban pedig biztosan egyedülálló teljesítmény az egész filmtörténetben.