Könyvkritika: Megan Miranda: A tökéletes idegen (2017)
2017. november 08. írta: danialves

Könyvkritika: Megan Miranda: A tökéletes idegen (2017)

Mihez kezd egy alkotó, miután egy művével összejött a nagy áttörés? Egyesek valami gyökeresen másba fognak, részben maguknak, részben a közönségüknek is bizonyítva, hogy sokoldalúak és többféle bravúrra is képesek, mások jól elvannak azzal a világgal és stílussal, amelyet elsőre megteremtettek, és ennek csinosítgatásával, tökéletesítésével töltik el karrierjüket. A Minden eltűnt lány és A tökéletes idegen viszonyát szemlélve nehezen tudnám megmondani Megan Miranda hol helyezkedik el ezen a spektrumon: második magyarul megjelent regénye érezhetően nem akar eltávolodni a debütáló alkotás világától, cserébe viszont felad mindent, amiért azt megszerettük.megan_miranda_a_tokeletes_idegen_b1.jpg

Most is egy kisvárosi porfészekbe szakadt nagyvárosi lány a főszereplőnk, aki háromnegyedrészt idegenkedő lenézéssel, negyedrészt romantikával szemléli ezt a közeget. Most is egy tinédzserkor végi tragédia motiválja az eseménysort, és most is adott egy sötét titok a főhős múltjában, amelyet még a könyv lapjain is csak sokadik próbálkozásra tud nekünk bevallani. Ennyi tart meg A tökéletes idegen, hogy a Minden eltűnt lány bravúrjait eldobja.

Legelsőnek például rögtön a fordított narratívát, amelyet ugyan érhet az a vád, hogy már elsőre is nagyobb volt a füstje, mint a lángja, de kétségkívül egy egyedi hangvétellel, izgalmas csavarral ruházta fel a Minden eltűnt lányt. Így a misztikum egy pofonegyszerű rejtélyre épül: főhősünk lakótársa / könnyen szerezett öribarija egy nap eltűnik, a nőnek pedig rá kell jönnie, hogy egy olyan emberrel osztotta meg az életét, aki talán nem is az, akinek mondja magát. Spoiler alert, tényleg nem az, jöhet a stáblista...

Persze a kirakós tartalmaz néhány mellékszálat, amelyeknek hála ennél egy fokkal összetettebbnek tűnik, de mindegyik marginális marad. Míg a Minden eltűnt lány-ban a szereplők múltjából súlyos, életeket összetörő titkokat húzott elő a szerző, itt már csak kötelező körként, címszavakban sorolja fel a múltbeli traumákat, amelyek többségét ráadásul szándékosan is hagyja homályban. Így viszont Miranda még nehezebben lehel életet archetipikus karaktereibe, sokkhatásai pedig inkább egy alkotó fantáziavilágának misztikumát, mintsem valódi sorsok nyomait hordozzák magukon. A tökéletes idegenből érezhetően hiányoznak azok a jelenetek, azok a szereplők, akik igazán összetetté tennék a narratívát - nem kenyerem kilóra mérni a könyveket, de érezhető, hogy ez a regény kb. 60 oldallal rövidebb, mint a Minden eltűnt lány.

Azonban amiben Miranda még mindig jó, hogy érzékletesen fesse meg karakterei pszichológiáját, érzéseiket, motivációikat. Az a furcsa helyzet áll elő, hogy bár ezek tényleg nem lépnek túl a sablonokon, mégis könnyedén látjuk magunk előtt a könyv helyszíneit, a figurákat, még a legeseménytelenebb szakaszoknál is magával ragad a főszereplő idegessége. A tökéletes idegen tehát a maga módján lebilincselő, de a Minden eltűnt lányhoz képest üresebb és felszínesebb mű. Megan Miranda most egy lépéssel távolabb került attól, hogy Gillian Flynn örököseként emlegessék.

A könyvet az Agave kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9213200515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.