Szárnyas Fejvadász 2049 / Blade Runner 2049 (2017)
2017. október 08. írta: hannigabi

Szárnyas Fejvadász 2049 / Blade Runner 2049 (2017)

Denis Villeneuve hatalmas fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, elvállalja a Szárnyas Fejvadász második részének dirigálását. Az eredeti mű rajongói a folytatás hallatán egy emberként hördültek fel, amiért egyik kedvenc filmjük is áldozatául esik a hollywoodi nosztalgiázásnak. Én ugyan szeretem az eredeti művet és nem is igazán tudtam elképzelni, hogy ezt a történetet hogyan fogják továbbvinni, de Villeneuve eddigi filmográfiája meggyőzött arról, hogy a projekt igenis jó kezekben van. Viszont a végeredményt látva azt kell, mondjam, hogy a Szárnyas Fejvadász 2049 csalódás lett, pláne a rendező eddigi filmjeihez képest.

2049-ben a Nexus 8 típusú replikánsok arra hivatottak, hogy felkutassák és kiiktassák a Föld különböző pontjaira szétszórt, régebbi modelleket. ’K’ is egy ilyen egy ilyen ügynök, aki legutóbbi, egyszerű vadászata során egy rejtélyes koporsóra bukkan, ami nem csak, hogy egy régi Fejvadászhoz, Rick Deckardhoz vezeti őt, de az eddigi életét és a világhoz való hozzáállását is teljesen megváltoztatja.

br2049_3.jpg

Őszintén szólva nagyon nehéz írnom a legújabb Szárnyas fejvadászról, és itt nem csak arról van szó, hogy lépten-nyomon spoilerekbe futna a kedves olvasó, de két nappal a megtekintés után is még bőven pörög rajta az agyam. És ahogy fedezek fel egyre több jó vagy ötletes megoldást, úgy azok hoznak magukkal egyre több negatívumot is. Mert a 2049 bizony egy olyan film lett, aminek egyik pillanatában sírni tudnánk a gyönyörtől, a másikban viszont már a fejünket fogjuk a blődségek vagy a kihasználatlan lehetőségek kínzó jelenlététől.

A produkció nem csak azért merész vállalkozás, mert egy nosztalgiasznobok által Szent Grálként kezelt, kultikus science fiction hasonló színvonalú folytatását kellett elkészíteni, de teljesen felrúgja a műfaj (jelenlegi) konvencióit, valamint a modern közönség elvárásait, és visszarepít minket egy olyan korba, ahol a lassú cselekményvezetés és atmoszférateremtés dívik, ráadásul mindezt 2 órába és 45 percben elmesélve. Ez pedig minden olyan esetben kockázatos, amikor a neved nem Andrej Tarkovszkij és a készülő filmed neve nem Sztalker.  

Ezzel együtt viszont senkinek ne legyen olyan illúziója, hogy a ’82-es előd újrafeldolgozása lenne. Sőt, igazából nem is feltétlenül szükségeltetik megnézni a 100%-os megértéshez (persze ettől függetlenül ajánlott). És talán ez lett a mű legnagyobb erőssége. Nem akar a nosztalgiára támaszkodni, nem akarja újra ugyanarra az utazásra kézen fogva elvinni a nézőit, hanem szépen, okosan próbálja meg továbbgondolni mind a mondanivalót, mind a történetet.

És ha már történet, kiküszöbölte az előd legnagyobb  fogyatékosságát és rendesen elmesélt sztorival rendelkezik, ami a maga visszafogott tempójával és komótosságával bontakozik ki a szemünk előtt, ráadásul sikerült kidolgozott karaktereket is beleszuszakolni, ami az első rész másik igazán nagy rákfenéje volt (Royt leszámítva).

br2049_2.jpg
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha ezeken a területeken ekkora erőlelépést mutat, akkor mi lehetett a bajom a filmmel. Kissé ironikus módon ugyanaz a probléma áll fent itt is, mint a The Book of Henrynél, azaz a produkció egyik legnagyobb erőssége, egyben a legnagyobb gyengesége is. Hiába van már egy kézzel fogható történet, ha annak se füle, se farka nincsen, ráadásul úgy kezeli a saját csavarjait, hogy a több, mint jól továbbgondolt mondanivaló is szétszabdalttá válik, így időközben teljesen elveszik a események között. Nem arról van szó tehát, hogy a produktum szétesik, mert egy pillanatig sem áll össze.

És ezért bizony nagy kár, mert a filmen dolgozó emberek tehetsége sikít a vászonról. Annyi jó ötletet vonultat fel, hogy az már fáj, az pedig még inkább, hogy ezeknek nagy részét kihasználatlannak érzem. Sőt az idei év legerőteljesebb jelentét (Gosling és a tervező lány találkozása) is ez a film szállítja. A folyamatosan hullámzó minőség miatt a hangulatnak sem sikerült teljesen hatalmába kerítenie, amire csak rájátszott a Zimmer - Wallfisch duó dallamainak jellegtelensége (egy-két jó eltalált muzsika azért akad).  

A világ legkülönbözőbb helyszínein megfordulunk. Van itt szeméttelep, kihalt sivatag, túlzsúfolt város, kopár tanya ráadásul mindezt Deakins hátborzongatóan precíz és csodálatos képeivel megtámogatva. Viszont ezeket – legnagyobb bánatomra – nem sikerült úgy összerántani, hogy azt érezzem, egy gigantikus egészet alkotnak, attól függetlenül, hogy ami a szemünk elé tárul az elképesztően részlet gazdag és hagy is időt arra, hogy végigjárjuk őket.

br2049.jpg
Az viszont már jó kérdés, ha erre volt idő, akkor a főgonosz Wallace miért csak 2 jelenetet kapott? Semmi igazán érdemlegeset nem tudunk meg róla, pedig Leto érezhetően mindent beleadott és a körülbelül 10 perces jelenléte ellenére is messze felül múlja az egyébként nagyon jó színésztársakat. Karakterek terén a másik nagy kérdőjel nekem ’K’ felesége, meg úgy en bloc a kidolgozott női szereplők hiánya. Joi szerepeltetése egészen egyszerűen semmilyen dramaturgiai szerepet nem tölt be, ezzel együtt pedig hiányzik a női nézőpont, pedig érdekes lett volna látni azt a világot az ő szemükkel, ahol kvázi biodíszletté degradálták őket.

Így hát nem feltétlen lenne olyan eget verően nagy probléma a játékidő, mert ötlet volt bőven, csak jobban meg kellett volna vizsgálni őket amellett, hogy a sztorit, a vele járó csavarokat és a mondanivalót összerántják. Félreértés azért ne essék! Jó film lett a Szárnyas Fejvadász 2049 és tovább erősíti bennem azt a tényt, hogy Villeneuve nem tud rossz filmet készíteni. A megnézésre is minden kedves olvasót bíztatok, mert van annyira egyedi és különös élmény, hogy megérje elmerülni benne. Jómagam is újra meg fogom tekinteni, hátha jobban átlátom, de addig 7/10-nél többet nem tudok adni rá.

A Szárnyas Fejvadász 2049 adatlapja a Magyar Film Adatbázis (MAFAB) oldalán.
 

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9312932363

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Életlen a penge - Szárnyas fejvadász 2049 2017.10.09. 09:02:44

Giotto di Bondone, a XIII. - XIV. századi korai reneszánsz festészet első jelentősebb alakja. Eszközei közül ugyan még hiányoztak a mélyebb anatómia ismeretek és a magasabb szintű technikai jártasságok – melyek segítségével a rákövetkező századok művés...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ceruza Peter 2017.10.08. 13:10:15

Amerikában nem kezdett jól a mozikban nem hozott elég pénzt máris jönnek a lehúzó kritikák. Eddig csak az elragadtatott szövegeket olvastam a filmmel kapcsolatban. Ennyire köpönyeg forgató melótok van, szörnyü lehet.

hannigabi 2017.10.08. 13:13:22

@Ceruza Peter: nem fizetett eleget a forgalmazó, így muszáj volt "lehúznom" :(

Morpheus. 2017.10.08. 13:34:10

Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Denis Villeneuve -vel a Szárnyas fejvadász bukni fog (de legalábbis nem váltja be a várakozásokat)!

hannigabi 2017.10.08. 15:07:25

@szamaritánus: hát de ez már régóta nyílt titok :(

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.10.08. 17:36:29

"Joi szerepeltetése egészen egyszerűen semmilyen dramaturgiai szerepet nem tölt be"

Áucs...

Joi szerepeltetése tölti be a legfontosabb dramaturgiai szerepet. (Nyilván SPOILER). Amikor K utoljára találkozik vele a fényreklámon, akkor esik le neki, hogy egy előregyártott vágykielégítő szakmunkás volt, aki még feláldozni is azért áldozott fel mindent érte, mert ez volt a programozása. ( "Everything you want to see / Everything you want to hear")

És Villeneuve ez ezt azért csinálja zseniálisan, mert te meg egészen eddig elhiszed, hogy ugyanazt a sztorit látod, amit a Westworldben vagy a Herben, hogy a M.I.-csaj szépen öntudatra ébred és beleszeret a főhősbe (v.ö. rögtön az elején az első rész fináléját idéző esős jelenet), de közben meg nem. Ugyanazt a fordulatot meghúzza itt is, amit K megváltó-szerepével (vagy mondjuk az Érkezésben a nagy összecsapás elmaradásával). És szerintem tematikailag marha erős, hogy végre egy film nem arról szól, hogy bezzeg a robotok / replikánsok milyen faszagyerekek és emberebbek az embernél, hanem valami brutálisan pesszimistán számol le az egész világ embertelenségéből kiindulva ezekkel a motívumokkal.

De amiért dramaturgiailag fontos, hogy az egész életét tényleg lélektelenül, a sivár semmiben élő K itt látja be, hogy még az egyetlen emberi, igaznak tűnő eleme a világának is hamis. És ezért dönt úgy, hogy feláldozza magát Deckard helyett.

De persze ezt hogyan is érthetnéd, amikor csak összeollóztad ezt a kritikát valahonnan, mert nem fizetett eleget a forgalmazó. :(

szociál 2017.10.09. 19:52:31

Kár hogy nem Tinto Brass rendezte, legalább lettek volna benne pucér kerek seggek :)