Szexi csokoládé. Elég volt ennyit leírnia Grecsó Krisztiánnak az új könyvében (így hívták az egyik zenekarát, mert volt neki ilyen bohó fiatal éveiben), és máris olyan széles lett a mosolyom, hogy teljesen elfelejtettem a ramaty időt, alig vártam, hogy hazaérjek, és beizzítsam a jó néhány éve nem látott régi kedvenc filmet. Mert a 80-as évek nemcsak az akciófilmek aranykora volt, hanem a vígjátékoké is, Eddie Murphy a fénykorát élte, saját magát adta a nagypofájú dumagép szerepében, dőltek belőle a poénok, ráadásul ebben az alkotásban olyan partnert kapott maga mellé, mint Arsenio Hall, akiről mostanában nem lehet sokat hallani, akkoriban azonban legalább annyira menő arc volt, mint maga Murphy, ketten együtt pedig simán elvitték a hátukon ezt a jó kis marhaságot, amelynek a legklasszikusabb poénja máig "a királyi hímvessző tiszta", és még mindig van olyan szórakoztató, hogy fel tudjon dobni egy esős hétköznap estét. Mint minden igazán jó vígjátékban, ennek a mélyén is igazi drámai mélység van: azt boncolgatja a maga rendkívül vicces módján, hogy milyen nehéz megtalálni azt az embert, aki saját magunkért szeret, nem a pénzünkért vagy a társadalmi helyzetünkért, mennyire fontos egy igazi társ, aki megért bennünket és egyenrangú kapcsolatban él velünk, amelyben mindkét fél jól érzi magát. Na de ne komolyodjunk el ennyire, ez egy vicces film, a cél a szórakoztatás, Eddie és Arsenio nem kíméli a rekeszizmainkat, és mivel annak idején nagyon jó forgatókönyvet eszkábáltak össze az alkotók, még ma is simán bele lehet feledkezni a nem túl bonyolult történetbe, miközben egyáltalán nem utolsó sorban igazi időutazást tehetünk a nyolcvanas évekbe. Igazi gondűző semmiség, nem lehet mellényúlni vele még ma sem, ha padlón vagyunk és szükségünk van egy kis humorlöketre. Jó kis film ez még mindig!
Akeem, Zamunda hercege (Eddie Murphy) 21 éves lett, és találkozott a számára kijelölt leendő feleségével, akit egész életében arra neveltek, hogy minden kívánságát teljesítse. A fiatalember azonban elégedetlen, ő egy igazi társat akar, akinek önálló gondolatai vannak és akivel jól érzi magát. Felséges atyja beleegyezik abba, hogy 40 nappal elhalasszák az esküvőt, és Akeem elutazzon a szolgájával, Semmi-vel (Arsenio Hall) New Yorkba, ezen belül Queens-be, hogy megtalálja az igazit. A hercegnek bizony nincs könnyű dolga, amíg meghódítja a lányt, akibe első pillantásra beleszeret...
Ez a film azért nem tud kimenni a divatból, mert minden életkorban és élethelyzetben van benne olyan szál, amely miatt mindvégig fenn tudja tartani a néző érdeklődését. Tinikoromban azon ájuldoztam, hogy milyen szövege van Eddie-nek és Arsenio-nak, na és persze a hercegi külsőségek sem hagytak hidegen, a huszas éveimben arra voltam fogékony, hogy milyen sokat kell melózni ahhoz, hogy elérj valamit az életedben saját erődből, most pedig 41 évesen azon döbbentem le, hogyan nem tűnt fel eddig, hogy ez a film alapvetően a valódi társ megtalálásának nehézségéről szól? A nálam idősebb korosztály valószínűleg azon derül jókat, hogy mennyi baj van a kölykökkel, akik az igaz szerelmet hajkurásszák, miközben lövésük sincs arról, mennyi nehézségen kell majd együtt átlavíroznia az általa kiválasztott párral, akivel vagy kitartanak egymás mellett vagy nem. Ezt valószínűleg nem gondolta át anno ennyire Eddie, aki a film ötletét szállította, ő "csak" a csúcsformáját hozta, amelytől mostanában sajnos eléggé távol került (Szamár óta nem sok mindennel kápráztatott el bennünket sajnos, pedig a nyolcvanas években nem volt nála menőbb komikus, fáj ezt látni, de hát a show-business már csak ilyen kegyetlen).
A szereposztás brilliáns, Eddie Murphy és Arsenio Hall rengeteg szerepet játszott el, a maszkmesterek nem unatkoztak valószínűleg a forgatás alatt, Eddie nem csak a Szexi csokoládé nevű zenekar énekesét szállította, hanem többek között egy fehér idős embert is, lubickolt a sok karakterben. Nem látszik a filmen, hogy mennyi konfliktusa volt a rendezővel, John Landis-szel, aki nem hagyta, hogy játssza a hisztis primadonnát, márpedig Eddie-nak akkoriban már kezdett a fejébe szállni a dicsőség. James Earl Jones teljes komolysággal hozta a méltóságteljes királyt, John Amos a lánya jövőjéért aggódó apát, Paul Bates remekül irányította szerepe szerint a királyi udvartartást. A mellékszerepekben olyan később ismertté vált színészek bukkantak fel, mint Eriq La Salle, Cuba Gooding Jr, vagy Samuel L. Jackson.
Kár, hogy a film vége annyira hollywoodi lett (a lány közli a fiúval, hogy húzzon haza hercegkedni, ő ugyan nem megy vele, aztán valamiért mégis meggondolja magát), de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Nemcsak a film öregszik, hanem egy kicsit már mi is, már nem fogunk padlót minden poéntól, de azért még mindig jókat vigyorgunk ezen a jó kis filmen. Miközben nekünk lányoknak lehet álmodozni a hercegről afrikai elefánton, el lehet gondolkodni azon, hogy elég-e ha valaki gazdag, vagy inkább a belső értékei miatt akarunk vele lenni, illetve milyen nehéz egy lánynak eldöntenie, hogy az apjára és az eszére hallgasson vagy inkább a szívére. A pasiknak pedig ott vannak a kellőképpen alulöltözött rózsa - és fürdetőlányok, és ők is jót filózhatnak azon, hogy a csajozás egy dolog, egy másik pedig az, hogy vegyünk magunknak a fáradtságot, hogy megkeressük azt a lányt, akivel leélhetjük az életünket. Egy egzotikus afrikai herceg Queens kellős közepén hamar megkapja azt a rögvalót, amelyet olyan mohón vágyott megismerni, megtudjuk azt is, hogy komoly lánnyal bárban nem lehet megismerkedni, a könyvtár sokkal jobb vadászterep ilyen szempontból (megveszekedett könyvmolyként ezzel mélyen egyet tudok érteni), de alkalomadtán egy gyűlés is megteszi, ahol a leendő jövendőbelid gondoskodik az ételekről. Nem túl romantikus, de legalább lesz mit mesélni az unokáknak.
A szinkron remek, a nyolcvanas években valahogyan nagyon menőn tudtak káromkodni, máig fejből idézzük az aranyköpéseket, gondolom mindenkinek megvan a saját kedvence ebből a filmből is (az enyém sajnos nem tűri a blogfelületet, úgyhogy nem idézem). Két Oscar-jelölést gyűjtött be ez a remek vígjáték (smink és kosztüm, nem csoda, gondoljuk csak arra a ruhaköltményre, amelyben a leendő ara megjelent a herceg 21-dik születésnapján, amelyen amúgy mellesleg tokaji aszút szolgáltak fel a vendégeknek), amelyet nem véletlenül őriztünk meg jó emlékezetünkben, olyan egyetemes női és férfi problémákon poénkodik, nagyon jól, hogy nem lehet megunni. Bekuckózós hideg estéken nagyon jól meg tudja melengetni a kis lelkünket ez a fim még ennyi év után is.
8/10
Az Amerikába jöttem teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
