Duplakritika: A Ghost Story (2017)
2017. szeptember 28. írta: Gaben No.1

Duplakritika: A Ghost Story (2017)

Boo! Haunted house!

Hirtelen eszembe se jut, mikor volt legutóbb egy film megítélésének szórása ennyire nagy. Hármas és nyolcas közé eső értékelést igazán nem is találni a filmről. Itt tényleg igaz, ha azt mondjuk: „ezt a filmet vagy gyűlölöd vagy imádod”. Szóval jöjjön egy vélemény arról, hogy belőlem mit váltott ki a leggagyibb halloweeni (vagy farsangi) jelmez története.aghost.jpg

Egy nő (Rooney Mara) és egy férfi (Casey Affleck) élik szokványos életüket egy házban, mikor is egy baleset miatt a férfi meghal, és szellemként arra van kárhoztatva, hogy közös otthonukban kísértsen végtelennek tűnő ideig és figyelje a ház és lakóinak sorsát évtizedeken át.

Az első dolog, ami egyből feltűnhet, hogy ez a lepedős maskara és maga az alapszituáció a Deadmau5 – Ghosts N Stuff klipjének a pofátlan lenyúlása. Mintha csak megnézték volna a videót és azt mondták "ebből csináljunk már egy filmet". Viszont az ok, ami miatt népes ellentábora van a műnek, az nem más, mint a tempója. Kegyetlenül lassú. Már-már electromai szinten kezd vontatottá válni a film. Ha figyeltétek a történetleírásom, az is csak egyetlen egy összetett mondat volt. A vízválasztó jelenet a 20. perc környékén kezdődő több mint 10 perces pités jelenet, ami szerintem már túllőtt a célon. Kiválóan játszik Rooney Mara, de ott már hosszúságban tényleg úgy lehet érezni, hogy átestünk a ló túlsó oldalára. Ugyanakkor a film többi részére nem tudom azt mondani, hogy unalmas és céltalan lenne. A lassúságot, mint egy szűrőt érdemes elképzelni. Ha túl lassúnak gondolod az elején, akkor fölösleges tovább nézned, mert úgyse fog betalálni az üzenete és irritálni fog az egész. Ehhez a filmhez egy nyugodt, türelmes és emocionálisan érzékeny hangulat szükséges a mű miliőjének beszippantásához és az üzenethez, ami igazából csak egy ezerszer lerágott csont, hogy semmi sem tart örökké.

aghoststory1.jpgUgyanakkor mégsem tudom mondani azt, hogy ez nem egy friss megközelítés, mert ez az életigazság filmvásznon még sose volt számomra ennyire szívbe markoló. Jó, az alkotók azért biztosra mentek, hogy mindenki megértse, mit akarnak mondani, mert didaktikusan egy (amúgy zseniális) monológ keretei közt a szákba rágták, de egyszerűen nem tudok elmenni amellett, hogy milyen ügyesen lettek alkalmazva a különböző filmes eszközök. A kamera például nem mozog, csak hirtelen váltunk nézetet, megadva nekünk ugyanazt az érzetet, amit egy szellem is érezhet, hogy képtelen vagy bármire is hatni, csak nézned kell, hogy mi történik, vagy éppen nem történik. A zene csodálatos és a szokatlan képarány is jó választás volt. Ezek együtt szinergikusan világítanak rá arra, milyen félelmetes az idő és az emberi lélek mennyire törékeny és intoleráns a változással szemben, illetve mennyire nem való neki a végtelenség és a magány.

Épp ezek miatt érzem azt, hogy egy ennyire különleges, sallangmentes filmbe kár volt belebarmolni a befejezéssel. A 70. perc környékén elérjük az érzelmi zenitet és ott jön egy csavar, ami szerintem teljesen felesleges volt, keveset (szinte semmit sem) tett hozzá a filmhez. Nem illett ebbe az egyenes filmbe a csavar. Pláne úgy, hogy egyből lehetett tudni, mire is fog kimenni a játék.

Konklúzióm: Az A Ghost Story egy igazán különleges és emlékezetes művészfilm, ami a megfelelő fogékonysággal felejthetetlen élmény tud lenni a nézőjének.

9/10

(Gaben No.1)

--------------

Az A Ghost Story-ról akarva-akaratlanul Larraín Jackie c. alkotása jut eszembe; zsenialitása mellett a direktor hasonló eszközökkel teremti meg a mű atmoszféráját. Ha valamiben viszont nagyon eltér a két film: az a tempó és a zaklatottság. Lowery drámája egészen mást tartogat számunkra,mint amit várnánk.

Főként a film elejét jellemzik a hosszan kitartott jelenetek,a kimerevített képek, ami miatt többször arra számít a néző a címből kiindulva, hogy történni fog valami ijesztő vagy sokkoló. A vágások nagyon élesek, az időérzékünk hamar elveszik, olyan gyorsan múlnak a hónapok,évek. A cselekmény valóban pár mondatban összefoglalható, de most nem egy akciófilmről van szó, emiatt ez nem róható fel a műnek hibaként. Az igazi drámát kibontakoztató tragédia gyorsan lezajlik; a feleség gyásza sem kap a megszokottnál nagyobb hangsúlyt; még ezeket a jeleneteket sem jellemzi zaklatottság. A férj szelleme viszonylag gyorsan visszatér a házba, és habár a történések nem lesznek pörgősebbek, az igazi dráma itt veszi kezdetét; és a feszült, ugyanakkor mégis nyugodt hangulatban egyre csak fokozódik. a-ghost-story-3_web.jpg

Casey Affleck tehetsége előtt már A régi város kapcsán is leborultam, és most sem kellett csalódnom. Egy lepedő alatt is képes olyan színészi játékot nyújtani, hogy mimika és beszéd nélkül, csupán mozdulatokkal szerethetővé teszi a karakterét, tökéletesen közvetítve annak szenvedését a paradox módon halottként való létezés miatt. A jelmez is segít ebben: a hosszú, a férfi által szinte palástként maga után húzott lepedő és a mozgása magasztossá, egyben hátborzongatóvá is teszi megjelenésekor; mintha nem is a halott férj, hanem a halál sétálgatna az otthonukban. Ez az erős, tiszteletet parancsoló karakter pedig egyre szomorúbbá és szerethetőbbé válik az érzelmei kimutatása által. Rooney Mara habár partneréhez képest jóval kevesebb játékidőt kapott, az özvegy szerepében bizonyságot tesz színészi tehetségéről; egy piteevésbe is képes a világ összes keserűségét és gyászát belevinni.a-ghost-story-2.png

Az A Ghost Story jókor, jó helyen használja a film higgadt mivoltához képest meglepően erős zenéjét, amelyek közül a férj által írt és énekelt dal váltja ki a legnagyobb hatást. Az erőteljes dallamok tökéletesen alátámogatják a szellem fájdalmát a korán elveszett élet és szerelem, a végtelennek tűnő reménykedés és várakozás, majd pusztán az értelmét vesztett létezés  szörnyűsége miatt. A befejezés külön kiemelendő: ritkán sikerül egy ehhez hasonló zseniális filmnek ilyen mélyen, szinte zsigerekig hatolóan átadnia az üzenetét.

Összességében az új Lowery- alkotás egy gyönyörű, fájdalmas óda a szerelemhez; a (főként hiábavaló) lét szörnyűségéhez és elviselhetetlen fájdalmához; valamint a halálhoz, amely ezúttal nemcsak a túlélőt, hanem a halottat is kínozza. A  zseniális kivitelezés, a lehengerlő színészi alakítások, a magával ragadó zene és a szívfacsaró történet napokig a nézővel marad; eleinte földhöz vágja, majd akarva-akaratlanul más szemmel láttatja vele a világot.

9,5/10

(Kata SWL) 

Az A Ghost Story teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9512889044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.09.28. 09:11:55

Nekem az a pités jelenet volt a fordulópont, addig gondolkodtam erősen, hogy akarom-e ezt látni, de ott kezdtem érezni, hogy Lowery ezt tényleg komolyan gondolja és nem csak a szokásos "ha eléggé kitartom a snitteket, akkor egy 15 perces sztoriból is kijön 90 perc" művészfilmet nézem, Mara tényleg belesűrítette a gyász minden keserűségét.

Fú, a vágás meg - nem is nevezném élesnek, mármint maguk az időbeli ugrások tényleg azok, de tényleg attól bravúros, hogy annyira simán összefolyik a film, mintha csak pislognál egyet és hopp, eltelt 5 év, és szinte fel sem tűnik.

Amúgy ez a mozi csodája, hogy ha nekem valaki előzetesen azt mondja, hogy egy olyan film lesz az egyik kedvencem idén, amelyben Rooney Mara 7 percig eszik egy pitét és Casey Affleck egy lepedőben tol végig, biztosan kiröhögöm. Aztán tessék. :D

Kata SWL · smokingbarrels.blog.hu 2017.09.28. 11:58:16

@danialves: Az utóbbival tök egyetértek,főleg,h lepedő... :D Még a plakát alapján sem mondanám meg,h nem lesz-e inkább röhejes,mintsem megható az,h vki évtizedekig egy lepedő alatt motoszkál egy házban. A vége,a múlt és jelen találkozása pedig akkorát ütött számomra,h már csak azért a pár percért is érdemes megnézni. Szerintem ott a helye az Oscaron.