Videókritika: Nyers / Grave (2016)
2017. szeptember 24. írta: !Márk!

Videókritika: Nyers / Grave (2016)

grave-filmgrade-reel02-c011_0024305.jpg

A napokban létrehoztam egy új YouTube csatornát Limitált Széria néven, ahová filmkritikákat, sorozatajánlókat, toplistákat, illetve alkalomadtán egy-egy véleménykifejtős, filozofálgatós videót fogok feltölteni, természetesen filmes témában. Joggal kérdezhetitek, hogy erre miért van szükség. Egyrészt a blog palettáját próbálom ezzel kicsit színesebbé tenni, ugyanis nagyrészt írásos anyagokkal dolgozunk (kivétel ez alól AldoWinnfield kolléga csatornája), másrészt szeretném magam kipróbálni ezen a területen is. Persze pár podcast adás erejéig már hallattam a hangomat, de a "klasszikus" videózással még nem foglalkoztam komolyabb szinten. A csatorna létrehozásának az is az egyik oka, hogy akadnak olyan alkotások, amelyekről egyszerűen úgy érzem, hogy jobban tudnék videós keretek között állást foglalni, mint írásos formában. Ez persze nem jelenti azt, hogy mostantól csak videós tartalmat fogok gyártani, ugyanúgy lesznek írásos kritikák is, mint korábban.

Hajtás után pedig megtekinthető az első videóm is, melyben az utóbbi idők egyik legmegosztóbb, legvitatottabb "botrányfilmjéről", a Nyersről beszélek. Amennyiben tetszett a videó, szívesen fogadom a biztató jellegű like-okat és feliratkozásokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7212888148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.09.24. 11:00:37

Teljes mértékben egyetértek, a SPOILERes részre reagálnék annyiban, hogy mint nagyon sok mindent a Nyersben, szerintem ezt sem a hétköznapi logika alapján kell felfogni. Az egész egy felnövéstörténet metafora, ilyen tekintetben arról van szó, hogy ott van a lányban valami, amit a szülők megpróbáltak 18 éves koráig elnyomni, de aztán elő kellett jönnie, mert nem állhat ott felette élete végéig az anyja, hogy parancsolgasson neki, meg helyett veszekedjen az étteremmel (ld. nyitójelenet). Ilyen értelemben szerintem az apa pont azt mutatja meg, hogy a felnőttség része az is, hogy nem leküzdeni akarjuk ezeket a vágyakat, hanem megtanulunk együtt élni velük.

Paracord 2017.09.24. 17:45:30

Teljesen beteg, gusztustalan, szürreális és deviáns percepciók kiprovokálása céljából készült film, egy fetűnősködésre vágyó, feltehetően személyiségzavarokkal, pszichológiai problémákkal küszködő 34 éves rendezőnő készítésében. Rövidebben: Idiotizmus, művészinek tűnő csomagolásban, nulla művészettel.

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.09.26. 10:17:00

@danialves: Jogos amit mondasz, így kicsit másabb a megítélésem.
süti beállítások módosítása