Könyvkritika: Shrabani Basu: Viktória királynő és Abdul (2017)
2017. szeptember 20. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Shrabani Basu: Viktória királynő és Abdul (2017)

Alapos életrajzi könyv, amelyből megismerhetjük egy különös barátság történetét

viktoria_kiralyno_es_abdul.jpg

A korona életre szóló feladat és hatalmas teher, ha nincs melletted senki, akivel megoszthatod a gondolataidat, akire támaszkodhatsz, aki megért és erőt ad neked. Viktória királynő túl korán özvegyült meg, és John Brown kellett ahhoz, hogy visszajöjjön az életkedve, de ő 1883-ban meghalt, így a felséges asszonyra ismét magány és depresszió várt. Aztán 1887-ban megakadt a szeme egy jóképű indiai szolgán, és úrja megdobbant a szíve. Abdul Karim viharsebesen lépkedett előre a ranglétrán, nemsokára munsi, azaz tanító lett, egészen 1901-ben bekövetkezett halálig Viktória mellett élt, hivatalosan urdura tanította és indiai személyi titkára volt, valójában pedig az egyetlen igazi barátja a viperafészek udvarban. Érdekes, hogy amíg Viktória John Brown-nal folytatott botrányos kapcsolata köztudott, a hosszú évekig tartó indiai szál (amelyről csak a két fél tudná megmondani, hogy volt-e benne romantika vagy megmaradt barátságnak) titok maradt, a királyi család ugyanis elégetett minden levelet, még az emlékét is el akarta törölni Abdul Karimnak, akinek csak annyi volt a bűne, hogy közelebb került a királynőhöz, mint a saját gyerekei. Történelemrajongóként nagyon meglepődtem azon, hogy Viktória királynő életének volt egy ilyen titkos kis szeglete, amelyről eddig semmit sem hallottam, ezért nagyon kíváncsian fogtam bele a könyvbe. Egy alapos életrajzot kaptunk, amelyben a szerző eredeti dokumentumok alapján rekonstruálja Viktor és Abdul nem hétköznapi történetét, megismerhetjük az uralkodónő hétköznapjait, az udvari élet nem mindig szép napjait, a háttérben zajló hatalmi játszmákat, és azt is megtudjuk, hogyan talált egymásra két büszke, magányos ember a hétköznapok forgatagában. Időnként kicsit száraz a leírás, és miközben nagyon sok mindent megtudunk Viktóriáról, Abdul egy kicsit háttérben marad, ugyanakkor kiváló korrajzot kapunk a viktoriánius korszak utolsó éveiről és a mesés Indiáról azokból az évekből. Aki botrányt és szaftos részleteket vár, az csalódni fog, akit azonban érdekel a történelem és Viktória királynő, nagyon gyorsan bele fog feledkezni ebbe a könyvbe.

1887-ben ünnepelte Viktória királynő az aranyjubileumát, melynek keretében Londonban először látták vendégül az indiai maharadzsákat, valamint néhány szolga is érkezett a korona legszebb gyémántjának földjéről ajándékként a királynő személyes szolgálatára. Közülük az egyik volt Abdul Karim, aki nemcsak mélységesen tisztelte az uralkodónőt, de gyorsan tanult és kifinomult modora volt, melynek eredményeként hamarosan azon kapta magát, hogy urduul tanítja az uralkodónőt. Aztán a bizalom és a királyi kegy tovább nőtt, a fiatal férfi személyi titkár lett, hatalmas vagyonra és befolyásra tett szert, azonban ezért örök magánnyal fizetett, ráadául Viktória halála után szembe kellett néznie a királyi család bosszújával...

Nagyon hatásos a könyv kezdete, rögtön azzal kell szembesülnünk, hogy Viktória halála után azonnal berontottak a lányai Abdul családjához, elkérték a királynő leveleit, és elégették őket, valamint az indiai családnak azonnal el kellett hagynia Londont. De vajon miért gyűlölték ennyire a családtagok Abdult? A könyv végére megtudjuk. Az indiai fiatalember eredetileg csak néhány hónapra készült a királyi udvarba, valószínűleg álmában sem jutott volna eszébe, hogy 13 évig marad, és olyan magasra emelkedik a ranglétrán, hogy onnan csak lezuhanni lehet. Abdulban nem volt semmi különös, egy jóravaló, értelmes fiatalember volt, aki jókor volt jó helyen, ő pedig élt a lehetőséggel, és kihasználta a szerencséjét. Nem kicsit szállt a fejébe a hirtelen jött gazdagság, hiú lett és öntelt, ugyanakkor mindvégig híven szolgálta a királynőt, sem életében, sem halálában nem kotyogta el egyetlen titkát sem, ráirányította a figyelmét hazájára, Indiára és beararnyozta az utolsó éveit azzal, hogy igaz barátként állt mellette. A királynő kiemelte a szolgasorból, amit nyilván nem nézett jó szemmel az udvar és a nemesek, ő azonban az embert nézte, nem azt, hogy milyen pedigrével indult neki az életnek. Nyilván túlzásba vitte a jutalmazást, és az anyáskodást, de valakire rá kellett pazarolnia a szeretetét, ha már a saját gyerekeihez nem tudott sohasem igazán közel kerülni. Gyerekpótlék, barát, felnőtt játékszer?  - talán mindezt együtt jelentette Adul Viktória királynő számára, aki maga is sokat tanult a férfitől, nemcsak az urdu nyelvről, hanem India lelkéről is.

viktoria_kiralnyo_es_abdul2.jpgViktória királynőt különleges kötelék fűzte Indiához, ahová biztonsági okokból sohasem utazhatott el, nagyon fontos volt neki a császárnői cím, a hatalmas ország édesanyjának tartotta magát, nagyon kíváncsi volt a kultúrájára és az ott élő emberekre. Aztán Abdul főzött neki egy curryt, és onnantól kezdve élete hátralévő éveiben az udvarban mindig az volt ebédre, de a gasztrokalandokon túl arra is vette magának a fáradtságot, hogy megtanuljon urdu nyelven írni és olvasni, indiai alattvalóival ezen a nyelven érintkezett. Abdul hamarosan betöltötte azt az űrt, amelyet John Brown hagyott maga után, amelynek eredményeként megindult ellene az udvari intrika, amely egyre durvább lett az évek során, a királynő pedig annál jobban ragaszkodott hozzá, minél jobban támadták környezete féltékeny tagjai. Még életében biztosította titkára anyagi jólétét (valószínűleg tudta, hogy azonnal kiteszik a szűrét a gyerekei, amint ő örökre lehunyja a szemét), aki később tehetős emberként élt csendesen, visszavonultan Agrában, de mindig visszavágyott régi életébe, nem véletlen, hogy csak néhány évvel élte túl szeretett királynőjét.

A különös barátság talán örökre titok maradt volna, ha a szerző nem kezd komoly kutatásba, és nem kerül elő teljesen véletlenül Abdul naplója, így azonban mi is tudomást szerezhettünk erről a fura sztoriról, amelynek nem sok köze van a romantikához, annál több a magányhoz és a lelki közelséghez. A királynőnek mindene megvolt, csak egy igaz barát hiányzott neki, ezt megkapta, Abdul pedig jelentős anyagi előnyökhöz jutott, vagyis mindenki jól járt. A könyv jól szerkesztett, regényszerűen van megírva, ezért könnyű belefeledkezni, kár, hogy néha túlságosan elvész a részletekben az írónő, de összességében egy érdekes és értékes alkotáshoz van szerencsénk. Nemsokára jön a film is (majd meséljetek, hozzánk Tatabányára természetesen nem hozták le, és mivel jól meg vagyok fázva, a hétvégén biztosan nem fogok tudni felmenni Pestre megnézni, ez az én formám), addig is mindenkinek ajánlom a Botrány a birodalomban című 1997-es filmet, amelyből megismerhetjük Viktória királynő és John Brown nem mindennapi történetét Judi Dench és Billy Connolly főszereplésével.

8/10

A könyvet az Athenaeum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7212878554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.