Duplakritika: Jólét / Good Time (2017)
2017. szeptember 12. írta: hannigabi

Duplakritika: Jólét / Good Time (2017)

good-time-4.jpgMindig szerettem az olyan színészeket, akik igyekeztek kitörni a beskatulyázott szerepkörből. Tökéletes példa erre Matthew McConaughey, aki 2013-ban a Törvény nevébennel és a Mielőtt meghaltammal végleg maga mögött hagyta a romantikus komédiák világát. Az utóbbi időben pedig Robert Pattinson is nagyot megy. Az Alkonyat főszerepe után szinte csak izgalmas szerepeket vállal. Jó volt Cronenberg keze alatt, lejátszotta Guy Pearce-t a vászonról, kiváló volt Hunnam mellett. 2017-ben a Jóléttel pedig beleverte az utolsó szöget is Edward Cullen koporsójába.

A Nikas testvérek minden vágya, hogy kiköltözzenek egy erdő közelébe, távol a világ zajától, ahol nem parancsol nekik senki, és azt csinálják, amit akarnak. Ehhez azonban pénzre van szükségük. Egy kissé félresikerült bankrablás után viszont a mentálisan sérült Nick börtönbe kerül. Öccse, Connie mindenáron ki akarja szabadítani, ehhez pedig össze kell szednie 10.000 dollárt egyetlen éjszaka alatt. Kezdetét veszi egy kíméletlen utazás, ahol el kell merülnie a város mocskában és versenyt kell futnia az idővel, mert szabadságuk a tét.

A film nem pepecsel sokat, és szinte egyből belekeveredünk az események sűrűjébe. Az első fél óra pedig ennek köszönhetően őrült tempóban halad előre. Ez alapján pedig azt is gondolhatnánk, hogy a Jólét egy akciókkal teletűzdelt gengszter - heist film, de a Safdie fivérek teljesen kiforgatják magából ezt a két szubzsánert. Komikus, sőt olykor már lehetetlennek tűnő jelenetsorok és párbeszédek követik egymást, megteremtve ezzel a filmtörténelem egyik legjobb burleszkjét.

Ezek a jelenetek pedig meglehetősen ízlésesen és egyedien lettek tálalva. A neonfény áztatta new york-i utcák szinte hipnotizálják az embert. A folyamatos közelik és premier plánok meglehetősen szokatlanok, de nagyon jól használja őket a rendező páros, a folyamatosan lüktető, már-már idegőrlő zene pedig végig fenntartja a feszültséget. Ezek együttese páratlan és kimagasló élménnyé teszi a Jólétet. Az egésznek a közepén pedig ott áll Connie Nikas.robert-pattinson-good-time.jpgAz ő karaktere köré épít fel – nagyon okosan – mindent a forgatókönyv. Connie cseppet sem szokásos figura. Az igazi antihős, aki kihasznál bárkit, érzelmileg zsarolja és fogságban tartja azokat, akik szeretik, valamint simán összeveri vagy rászedi azt, aki az útjába áll. Bár rá vagyunk kényszerítve, hogy ne szimpatizáljunk vele, de testvére iránt érzett feltétlen szeretete és odaadása mégis rokonszenvet ébreszt bennünk. Olyan tökéletesen árnyalt és komplex karakter, akihez hasonlót idén maximum a Manchester by the Sea vagy a Fences tudott felvonultatni. Az őt játszó Robert Pattinson pedig olyan beleéléssel játssza Connie-t, amilyet nem mostanában láttunk vásznon. Ő már tényleg nem a fehér bőrű vámpírsrác.

Ha nagyon akarnék, sem igazán tudnék hibát találni a Jólétben. Connie Nikas egyre lejjebb kerülése a bűn örvényében az egyik legjobban elmesélt és legszebben megkomponált alkotás, és nem csak az idei évben. Kicsit olyan, mintha keresztezték volna Az utolsó éjjelt a Drive-val, és ehhez a Safdie tesók hozzátették volna a saját stílusukat. Az eredmény pedig magáért beszél. Ez a film hivatkozási alap kell, hogy legyen, mert egyszerre mélyen drámai Nikasék drámája miatt, de nagyon vicces lehetetlensége miatt. A tökéletes film mintapéldánya.

10/10

(Hannigabi)

----

A Good Time azon filmek sorát erősíti, amelyek nem feltétlenül úgy és nem feltétlenül ott hatnak az emberre, ahogyan azt először gondolná. Az előzetesek és a szinopszis alapján ugyanis szinte garantáltan egy igazi vérbeli heist filmet és/vagy karakterdrámát kapunk, azonban a Safdie tesók rendezése mindent megtesz azért, hogy ne tudjuk ilyen egyszerűen beskatulyázni az alkotásukat.

Ez pedig kifejezetten jól hangzik elméletben, azonban gyakorlatban egészen más a helyzet. A lüktető történetvezetés mellett ugyanis nem jut idő valódi karakterek építésére, a szereplők nagy része csak sodródik az eseményekkel, Connie személye pedig erősen megkérdőjelezhető figura, ebből adódóan szimpatizálni sem túl egyszerű vele, persze elsősorban talán nem is ez volt a célja a készítőknek.

Azonban a film izgalom-része sincs teljesen a helyén. A feszültség pont azért nem működik egy bizonyos ponton túl, mert egészen bagatellnek tűnik Connie harca a testvére kiszabadítására, mivel a történet nem tárja elénk a rablás konkrét indokát. Ebből adódóan a képsorok mögött csak minimális érzelem található, amely igencsak csorbítja a sztori drámai élét, nem túl jót téve ezzel a csavaroknak.screen-shot-2017-06-27-at-10_29_50-am.png

Ugyanakkor hiba lenne elvitatni, hogy a Good Time rendelkezik néhány igazán méretes pozitívummal. A hangulat például egészen kivételesen jó, Sean Price Williams kamerája elképesztően kellemetlen beállításokban veszi a szereplőket, az állandó neonfény és sötét pedig garantálja a diszkomfortérzetet, ami egyesek számára negatívum lehet, azonban nekem kifejezetten pozitív élményként csapódott le.

Viszont ezen felül nem sok tartalom szorult a képsorok mögé, ez a fájó hiányosság pedig végigvezethető a történeten, és jócskán elvesz annak érdemeiből. Ebből adódóan a Good Time hiába próbál, nem tud túllépni a klasszikus heist - menekülés zsánerelemein, mert bármennyire is erős Robert Pattinson játéka, a sztori valódi alappillérek nélkül gyakorlatilag hamvába hal. A Good Time ezen hibákkal sokkal inkább egy adrenalindús, de nem túl emlékezetes alkotás, mint maradandó dráma vagy akciófilm. Összességében kár érte.

6,5/10

(FroG)

A Jólét teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3112822814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mountain Dew 2017.09.13. 21:08:25

Erre kíváncsi leszek!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.09.13. 23:01:03

Nem gondolom, hogy Connie különösebben komplex és árnyalt karakter lenne (de legalábbis az említett két párhuzam szintjén semmiképpen), ez tulajdonképpen a figurák egyikéről sem mondható el, viszont Safdie-ék annyira jól használják ezeket az archetípusokat, hogy egyiket sem éreztem elnagyoltnak, sablonosnak. Lehet, hogy keveset látunk belőlük, de az maximálisan hiteles. És az atmoszféra tényleg nagyon erős, nagy fegyvertény a kiszámíthatatlanság is, amit ezt a lejtőre lökött dramaturgia eredményez, szóval ezt én is szerettem benne.

Viszont annak ellenére, hogy messze nem vagyok elájulva a filmtől, leginkább FroGgal kell vitatkoznom, szerintem pont ezzel a történettel szemben teljes félreértés azt felhozni, hogy sodródás van és nincs imádnivaló főhőse és még karakterépítés sincs, ez ilyen szempontból egy meglehetősen egysíkú dolog, de éppen ezt akarja végigvinni és viszi is végig sikeresen. (Az már más kérdés, hogy a végén, amikor ki kéne hoznia ebből egy lezárást, látványosan pofára esik.) Pont ez az, amikor túllép a zsánerelemeken. Azt sem igazán látom, hogy miért kéne indok, mint minden karakter esetében, ez is valahogy magától értetődő, Connie egy tipikus semmirekellő, wannabe-gengszter, aki a nagyanyján élősködésből kinőve huszonévesen nyugdíjazni szeretné magát, erre pedig a legjobb ötlete ez. Gyakorlatilag az egész film ezt példázza, mindig csak lehúz, kihasznál másokat, és próbál ugyan nem gátlástalanul átgázolni mindenkin, de a lényeg igazából ez, megoldani okosba' felelősségvállalás helyett (és ilyen szempontból elég kegyetlen ítéletet mond róla a forgatókönyv ezzel az egyre súlyosbodó bukástörténettel). Ja és nekem csak a diszkomfortérzet volt meg a képi világból, szerintem egyáltalán nem volt funkcionális, csak kitalálták, hogy ha össze-vissza rángatnak mindent a kamerán, azt majd mennyire ezt fogja eladni, én sokkal jobban tudom tisztelni az olyan jól kitalált és konzekvens megoldásokat, mint a Saul fiában, ha már arról van szó, hogy legyünk folyton a főszereplő arcában.

Szóval egy csomó ponton szerintem több van ebben, mint egy átlagos filmben és rengeteg izgalmas részlete van, de összességében meg nagyon csiszolatlan és a végén iszonyat laposan hal el.