Csábítás / The Beguiled (2017)
2017. szeptember 05. írta: 20legendd

Csábítás / The Beguiled (2017)

Cannes-ban díjat nyerni mindig megtisztelő, ha pedig nőként nyered meg a legjobb rendezőnek járó díjat a francia Riviérán, az már-már világszenzáció, tekintve, hogy az elismerés fennállásának több, mint 7 évtizedes időszaka alatt csupán 1 alkalommal nem egy férfi kezében landolt ez a kis szobrocska. Ezt a meglehetősen egysíkú sormintát törte meg idén májusban a Csábítás című filmjével Sofia Coppola, aki már többször is tanúbizonyságot adott arról a múltban, hogy egy-egy történetet egészen egyedi látásmóddal tud elbeszélni. Igaz ugyanakkor az is, hogy a legjobb rendezői díj nem feltétlenül egyenesen arányos a film minőségével. Ha visszatekintünk az elmúlt pár év győzteseire (The Assassin, Érettségi, A stylist), akkor kiderül, hogy nem ezek a legidőtállób darabok, melyek minden év végi listán tolonganak az első helyek egyikéért és nem lennénk meglepve, ha ez a sors várna majd a Csábításra is, ami kétségkívül parádés atmoszférával operál, de hiányzik belőle az a bizonyos plusz.

csabitas1.png

1864-ben járunk, amikor is az amerikai polgárháború már 3 éve zajlik, emiatt pedig az országban óriási a téboly. Virginia területe is szinte teljesen elnéptelendett, így a bajbaesett, sérült katonáknak nem könnyű menedéket találniuk. John McBurney tizedesnek (Colin Farrel) azonban szerencséje van, ugyanis az érdőben egy kedves kisugárzású kislány talál rá gombaszedés közben, aki haza is viszi az ellentétes oldalon álló férfit a jó keresztényi tettek jegyében. A folyamatosan zajló küzdelmek viszont azt is jelentik, hogy az otthon, mint olyan, jóformán megszűnt létezni és a "haza" kifejezés ez esetben egy lányneveldét jelent, ahol csupán az intézményt működtető Martha Farmsworth (Nicole Kidman), Edwina Morrow (Kirsten Dunst) tanító és 5 növendék lakik. Első benyomásra úgy tűnik, hogy a nők jól kijönnek egymással a váratlan jövevény ellenére is, de a férfi jelenléte valójában minden házirendet felborít és mindenkit megváltoztat, egy ilyen szituációban pedig nem könnyű ép bőrrel megúszni...

Bár Sofia Coppola maga írta meg a forgatókönyvét, az alapötlet nem tőle származik, hiszen a Csábítás eredetije egy 1966-os Thomas P. Cullinan regény, melyet ráadásul már 1971-ben megfilmesítettek. A magyar címen A tizedes háreme névre keresztelt és Clint Eastwood neve által fémjelzett mozit ugyan sok szakértő elismerte, de a rossz marketing miatt a nézőközönség nem igazán talált rá és így összességében bukásanák könyvelhető el. Talán ezért is gondolta úgy a kultikus rendező lánya, hogy most már időszerű lenne úgy a vászonra vinni ezt a sztorit, ahogy az megérdemli, hiszen már az alapfelállás is egy nagyon izgalmas cselekményt és rengeteg érdekes tematikai lehetőséget vetít előre.

csabitas2.png

Ha csak a film szinopszisát olvassuk el, akkor könnyű lenne azt a következtetést levonni, hogy McBurney tizedes maga az ördög és bűnre csábítja a szerény körülmények között élő, keményen dolgozó, szentlélek nőket, akik ráadásul teljesen magukra maradtak a pokoli körülmények között. Az eredeti regény munkacímében nem véletlenül hivatkozott Cullinan is egy ördögi alakra (The Painted Devil.) Coppola filmjében ugyanakkor nem feltétlenül lehet érezni ezt a párhuzamot, hiszen közel sem ilyen sarkosak a határvonalak: minden fontosabb karaktert látunk több oldalról is - Colin Farrel hol jófej segédmunkás, hol ittas bajkeverő. Ugyanígy Kirsten Dunstot is látjuk a kedves tanárnéni szerepében, de nem sokkal később már a legkisebb lányokkal szemben is nyíltan féltékenykedni kezd és Miss Farmsworth ruhája bekoszolódik előbb-utóbb. Azokban a percekben is igaz a karakterekre ez a fajta kettősség, amikor a férfi még teljesen elszigetelve lábadozik a nagy ház zene-termében.

Tagadhatatlan, hogy McBurney eljövetele a katalizátor minden esemény hátterében, de a tizedes részéről ez egy bizonyos pontig nem tudatos cselekvés eredménye, a nők önkéntesen sétálnak bele a rosszba, ráadásul egymással olykor versenyt is futnak a rontás felé, tudva, hogy a következmények nem sülhetnek el rózsásan. A Csábítás tehát nem kíván prédikálni, nem tesz meg egyértelmű jót és gonoszt, a karakterek együttes hibái vezetnek addig a pontig, ahonnan már nincs visszaút. Ha van is igazi gonosz, akkor az sokkal inkább a polgárháború, hiszen az tette lehetővé ennek a kaotikus helyzetnek a kialakulását.

csabitas3.png

Habár minden összetevő adott ahhoz, hogy a mozit drámaként kezeljük, a végtermék egészét nézve az embernek inkább van olyan érzése, hogy egy thrillert lát. A képkockák még elvétve is alig tartogatnak nyugvópontokat, minek köszönhetpen az izgatottsággal teli várakozás és nyugtalanság érzése majdhogynem állandó. Hirtelenül, zaklatott ütemben folyik a cselekmény, melynek sorai között mindig megbújik valami titokzatos, vészjósló elem - egy apró érintés, vagy néhány elcsípett szó is nagy hullámokat tud csapni, csak éppen azt nem tudjuk, hogy mindez hova fog vezetni.

Tökéletesen passzol mindehhez az atmoszférateremtés, aminek Coppola nagy mestere. A Csábítás hangulata is annyira rátelepszik az emberre, hogy szinte garantáltan napokig velünk maradnak a látottak. A szórt fények, a kontrasztos megvilágítás, a hideg-meleg színek kombinációja, valamint a zord helyszínek egyfelől elképesztően festőivé, másfelől pedig egészen hátborzongatóvá teszik a filmvásznat. Némelyik beállítást és felhasznált technikát nagyon sokáig lehetne elemezni, de az talán beszédesebb, hogy annak ellenére, hogy természetesen nem tudjuk előre megjósolni a végkifejletet, abszolút érezzük - mert valamennyi pillanatban azt sugallja a film -, hogy minden lépéssel folyamatosan csúszunk le a lejtőn, egyenesen a tragédia felé.

csabitas4.png

A feszesre szabott, zaklatott tempó remekül fokozza tehát a feszültséget, de a másik oldalról elveszi valamelyest a látottak élét. A Csábítás egy kicsit kapkodósra sikeredett olyan értelemben, hogy nem sikerült teljesen felvázolni sem a történelmi kontextust, sem a karaktereket, sem pedig a cselekvési és döntési útvonalakat. Még akkor is, ha érezhetően a koncepció részei voltak a karakterek impulzus-alapú döntései... hiszen ki tudna egy olyan szituációban jó döntést hozni, amikor minden éppen a feje tetejére áll? De ennek tudatában is tartalmaz néhány olyan pontot a film, ahol teljesen következetlen, hogy ki, mit és miért csinál - így veszett el a süllyesztőben Elle Fanning karaktere is, ami kezdetben egy sokkal komplexebb szálat ígért. Ilyen szempontból persze nehéz eltalálni a kellő arányokat, de egy 15-20 percet még talán nyugodtan rá lehetett volna tenni a játékidőre a kellő megalapozás jegyében és megmaradt volna a magával sodró lendület is.

Sofia Coppola legújabb műve összességében korántsem nevezhető hibátlannak, de érdekes dolgokról mesél érdekesen, és néha ez is elég, a cannes-i díjra pedig teljes mértékben rászolgált. Aki nagy rajongója a rendezőnő filmes stílusának, annak valóságos csemege lesz a Csábítás, még ha nem is ez repíti őt vissza az Elveszett jelentés magasságaiba.

A Csábítás teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5112802614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.09.20. 23:04:17

Hát akkor én most bántani szeretném nagyon ezt a filmet, az nem kifejezés, hogy kapkodó és felszínes, konkrétan ennek a sztorinak a sava-borsát az adta volna meg, ha sikerül alaposan és megfelelő mélységben kibontani ezeket a karakteríveket. Na ebből szinte semmi nem sikerült, kicsit olyan az egész, mint amikor a ponyva akar okos lenni, és Coppola veri bele az orrunkat, hogy "nézd meg, mindegyik odavan a tizedesért, de egyik sem vallja be", annyira, de annyira könnyen olvasható volt az egész film, ettől pedig számomra teljesen vontatottá vált, mert nem tudtam miben elmélyülni, feszültséget sem éreztem a kirajzolt konfliktusok híján. És rohadjak meg, ha megértem, hogy ez mire nyert rendezői díjat, lehet, hogy most nagy a kontraszt nekem az A Ghost Story után, de számomra annyira sótlan volt a rendezése, a blocking számomra kifejezetten erőtlen is (gyakorlatilag állóképekből állt az egész). Nagyon kevés volt ez a film.