Könyvkritika: G. Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz (1943)
2017. augusztus 07. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: G. Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz (1943)

A könyvnek megvannak a maga hibái, de biztosan megperzseli az olvasó szívét

hajnoczy_rozsa.jpg

A mesés India varázsa a kettőségében rejlik: a filozófiai mélységgel, a szellemi nagysággal együtt él a legmélyebb szegénység, a babonák, és az európai szemmel elviselhetetlen higiénai hiányok. A Tadzs Mahal romantikája, a Védák bölcsessége nem tudja feledtetni azt, hogy az emberek az utcán élnek, a szent tehenek össze-vissza kóborolnak, rengetegen él borzalmas körülmények között. Habár vonz ennek a hatalmas országnak a spiritualitása, mégsem szándékozom elutazni oda, mert nem tudnám elviselni a hétköznapi élet reménytelen mélyszegénységét. Történelemrajongó lévén nagyon sokat olvastam már Indiáról, amelyre egykoron G. Hajnóczy Rózsa Bengáli tűz című regénye hívta fel igazán a figyelmemet, hatalmas kedvencem volt tinikoromban ez könyv, amelyet most nagyon sok év után olvastam újra, és megdöbbentem azon, hogy mennyivel többet tartalmaz, mint amit én bohó, romantikamániás fiatal lányként láttam benne egykoron. Hajnóczy Rózsa Germanus Gyula, az orientalista tudós felesége volt, aki elkísérte a férjét Indiába, ahová maga Rabindranath Tagore, a híres költő hívta meg az általa alapított szantiniketai egyetem iszlámtörténeti tanszéke vezetőjének. 1929-től 1931-ig élt itt a házaspár, ezalatt Rózsa naplót vezetett, amelynek alapján íródott meg ez a könyv 1943-ban. A mai napig rejtély, hogy vajon teljes egészében az írónő alkotásáról beszélhetünk, avagy a tudós férj is besegített itt-ott a feleségének (a saját véleményem az, hogy a történelmi adatokról biztosan tőle szerezte az ismereteket az asszony, hiszen nála többet biztosan senki sem tudott a környezetében erről a témáról), az viszont biztos, hogy hatalmas sikert aratott az 1943-ban megjelent alkotás. Az írónő sajnos már érhette meg (1944-ben öngyilkos lett, mert nem tudta elviselni a második világháború szörnyűségeit) a Bengáli tűz évitzedeken átívelő újrakiadásait (jómagam az 1957-es kilencedik(!) kiadást olvastam régen és most is). Érdekes hibrid ez a könyv, egyszerre önéletrajz, beszámoló az indiai hétköznapokról, és egy izgalmas regény, amelynek középpontjában egy szerelmi négyszög áll a házaspár ismeretségi köréből. Azonban mindenekelőtt egy korrajz, minőségi lektűr, amelynek az igazi értékét az adja, hogy egy olyan időszakot örökít meg India történelméből, amely már nem létezik, az angol fennhatóság alatti időszak utolsó éveiben érkeztek Germanus-ék az országba, már elkezdődött a változás Gandhi hatására, azonban még uralkodtak (angol fennhatóság alatt) a mahardzsák, nem dúlta fel a háború Kasmírt, Dardzsilingben kényelmes körülmények között meglátogathatták az európai turisták Kőrösi Csoma Sándor sírját, és a Himalájánál kényelmes hotelben hallgathatták a hegymászók élménybeszámolóját. A Bengáli tűznek megvannak a maga hibái, de biztosan megperzseli az olvasó szívét.

Hajnóczy Rózsa éppen a szüleinél tartózkodott Lőcsén, amikor férje lelkesen közölte vele, hogy elfogadta Tagore három évre szóló meghívását Indiába, a szantiniketáni egyetemre. A feleség tele volt aggodalommal ugyan, de természetesen a férjével tartott erre az útra, ahol a kívülálló szemével nézve megörökítette az ország minden szépségét és árnyoldalát, az egyetemi életet, és azt a multikulti környezetet, amely ott körülvette őket, és azokat az érzelmi viharokat, amelyeket figyelemmel kísértek és amelyek tragikus fordulatokat vettek...

A legszembetűnőbb hibája ennek a könyvnek az, hogy túl hosszú. Mivel három év eseményeit örökíti meg, amelynek megvolt a maga ritmusa az egyetemi élet miatt (tanítás, nyaralás, karácsony, stb), így egy idő után már ismétli saját magát az írónő, sokadjára már nem nyújt semmilyen újdonságot az, hogy háziasszonyként mennyit szenvedett az indiai szolgákkal, akik az általa ismerttől teljesen eltérő kultúrával rendelkeztek (kézzel-lábbal főztek, sokszor a földön, csak a kasztjuknak megfelelő munkát voltak hajlandóak elvégezni, stb.), ráfért volna egy kis rövidítés ezekre a részekre, mert egy picit unalmasak lettek a végére. Az is érdekes a számomra, hogy amíg a környezetükben élőkrőll mindent megtudunk, a házaspár mindennapjait csak felületesen ismerhetjük meg, nem tudjuk meg, hogyan élte meg az írónő, hogy férje a tanításnak és a tudománynak élt, miközben ő maga sokat volt egyedül, igazából dologtalanul, feladatai kimerültek a háztartás irányításában és a társasági életben. Sokat olvasott, de az a homályban marad, hogy mennyire volt szellemi társa tudós férjének, tudtak-e beszélgetni a vallási, történelmi kérdésekről, mennyit adott át a feleségének a férj a keleti kultúrára vonatkozó ismereteiből. Mindezzel együtt azonban olyan olvasmányos és romantikus stílusban beszéli el nekünk a szerző ennek a három évnek a történetét, hogy simán bele lehet feledkezni a könyvbe, és bele lehet szeretni Indiába.

hajnoczy_rozsa2.jpgA racionális európaiaknak hatalmas kultúrsokkot jelent India a maga babonáival, bonyolult kasztrendszerével, amely meghatározza a mindennapokat és az emberek életét, ugyanakkor lenyűgöző a történelme, a vallása, a filozófiája és a sokszínűsége. Mindehhez még hozzátartozik egy olyan egyetem mindennapjainak megismerése, ahol hindu, mohamedán és európai tanárok oktatják a fiatalokat, folyamatosan zajlik az élet, a forró indiai éghajlaton hamar szárba szökken a szerelem, nemcsak a diákok, hanem az oktatók között is. Sok-sok kis történetet ismerhetünk meg a tudásra szomjas német diák-tanártól a felesége által üldözött szobatudósig, de az igazi nagy érzelmek négy ember között zajlanak, az indiai tanár, dán felesége, német barátnője és egy mohamedán herceg között. Van itt minden, Kelet és Nyugat többször összecsap, dübörögnek az érzelmek, hogy aztán egy tragikus fordulattal záruljanak az események, amely meglepő módon mégis katarzist hoz. Nem tudom, mi az igazság ebből a fordulatos történetből, és mit adott hozzá az írói képzelet, de remekül keretbe foglalja a könyvet, fenntartja az érdeklődést, és magával ragadja az olvasót.

Még mindig le tudott nyűgözni ez a robosztus kötet (790 oldal!), minden szabad percemben belemerültem a mesés India azon hétköznapjaiba, amely már elsüllyedt az időben, de ezeken az oldalakon mégis megörökítésre kerültek, hömpölygő áradatként zúdulnak át végletes érzelmekre vágyó, romantikus kis lelkünkön, miközben megismerhetjük India spirituális oldalát is. Nyilván a saját szempontjából és élethelyezetéből nézve írta meg élményeit az írónő, ma már kicsit régiesnek ható stílusban, mégis sokkal több ez a könyv, mint egy unatkozó háziasszony firkálgatása, értő és érző lélekkel írta meg azt az Indiát, amelyet ő látott, irodalmi szinten, magával ragadó tűzzel, amelyben ott szikrázik az ország gyönyörű mocskossága. Kár lenne kihagyni az életünkből!

8/10

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9112723288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.