Beszélnünk kell Nolanről
2017. augusztus 04. írta: danialves

Beszélnünk kell Nolanről

Christopher Nolan az ezredforduló egyik csodagyerekéből a blockbustereket megreformáló közönségkedvenccé, napjainkra pedig egy igencsak megosztó személyiséggé vált, akik minden korábbinál hangosabb méltatás, ezzel párhuzamosan pedig hasonlóképp szélsőséges utálat is övez egy-egy művének megjelenésekor. Nolan jellemzően azzal korbácsolja fel a legtöbb érzelmet, hogy nem korbácsol fel érzelmeket: szinte már közhely vele kapcsolatban, hogy "nem ért az érzelmekhez", még ha ez ebben a formában keveset is jelent, de tény, hogy filmjei könnyen keltik hűvös, mechanikus, a nézőt elsősorban intellektuálisan bevonó alkotások benyomását. Viszont ahhoz, hogy megértsük, az író-rendező mivel próbálkozik pályafutása jelenlegi szakaszában, muszáj először a mélyére ásni, hogy miért is tűnnek ilyennek alkotásai.nolan.jpg

Nolan figurái szinte kivétel nélkül antihősök: a Memento Leonardje, Batman vagy A tökéletes trükk főszereplői rengeteg morálisan megkérdőjelezhető cselekedetet hajtanak végre, ebből szülve elképesztően hatásos belső konfliktusokat. Azonban ez egyben azt is jelenti, hogy nem könnyű azonosulási pontot találni velük: embertelenül maximalista, megszállott figurák ők, akik kevés hagyományos értelemben "emberi" vonást demonstrálnak (csakúgy, mint a Kaliforniai álom főhősei). A rendező pedig mintha ezeknek a karaktereknek lenne megszállottja, az Eredet agyturkász-gondolatrablói mintájára hidegen külső szemmel, tudományos érdeklődéssel boncolgatja az agyukat, miközben más alkotókat valószínűleg könnyebb lenne elképzelnünk saját szereplői haverjaként.

Nolan a konfliktusaikat is elsősorban intellektuálisan fogja fel: ez a videó például lehet, hogy szándéka szerint a dramaturgiai bravúrokra világít rá, de azt is remekül mutatja, hogy Batman ellentétei az első részben szigorúan elvi síkon folynak. Félelmén és szülei korai halálán kívül nincs, ami főhősünket érzelmileg motiválná, és a Nolan-hősökre szinte egytől-egyig jellemző, hogy azért küzdenek, amit hisznek (a Mementonál esszenciálisabb példa nincs is erre), és nem azért, amit a zsigereikben éreznek. Joker is hiába öli meg az egyetlen fontos személyt a Sötét lovag életében, végső párharcuk végeredményben szintén egy saját pszichológiai kísérletbe torkollik.

Karakterei számára így a harc legtöbbször a körülményekkel folyik: az Eredet ellensége egy személytelen álom-security, Batman számára Joker vagy Bane csapdái nagyobb kihívást jelentenek, mint maguk a figurák, A tökéletes trükkben a lehetetlen bűvésztrükkök véghezvitele a cél, hogy a Memento amnéziájáról már ne is beszéljünk. (És a Dunkirkben is a német mindvégig arctalanok, miközben a szép lassan elfogyó üzemanyag vagy egy süllyedő hajó nagyobb veszélyt jelent.) Ezzel pedig maguk a konfliktusok sem válnak érzelmileg motiválttá: természetesen rendkívül heves reakciókat váltanak ki a szereplőkből, de amíg máshol ezek óriási érzelmi turbulenciaként inspirálják a karakterfejlődést (ld. pl. Fury, ahol Norman és kiábrándult katonatársai szembenállása embertelenül durva sokkhatásokon keresztül formálódik), Nolan esetében a konstans megszállottság okán is relatíve statikus marad a figurák lelkiállapota és jórészt hideg fejjel szülik meg végső döntéseiket.nolan-flicks.jpg

Ennek még egy összetevője van: Batman esetében talán kevéssé feltűnő az eredettörténet kívánalmai okán, de szintén hamisítatlanul nolani jellemző, hogy az összes érzelmi kapcsolat flashbackekbe, a múltba van száműzve, ezzel pedig a jelent alig van esélyük befolyásolni. Természetesen nem kell, hogy ez törvényszerűen így legyen, a Fury Roadban Miller például ugyanezt a húzást alkalmazza, ugyanakkor ügyel arra, hogy ezek a villanásnyi érzelem-cseppek ne csak a múlt, hanem a jelen viszonyait is meghatározzák főhőse tekintetében. Max ezeknek az emlékeknek a hatására fejlődik és kezd másképp viszonyulni Furiosához, míg Nolannél ezek többnyire szintén állandó háttértörténeti elemek.

Azt is megkockáztatom, ennyiben kliséérzelmeket húz elő: egy halott házastárs, egy apa-gyermek kapcsolat szerepeltetése azért egyszerre megbízható és közhelyes, mert zsigeri módon mindenkire hat, ugyanakkor magában hordozza annak veszélyét, hogy az alkotók erre a kézenfekvő emocionális hatásra tesznek fel mindent, ahelyett, hogy igazán megdolgoznának a katarzisért. Az Interstellar egyetlen blöffje is összefoglalható ennyiben: miközben nem hazudtolhatóak meg azok, akik azért tartják nagyra a filmet, mert apaként mennyire megérintette őket vagy mert bele sem gondoltak, milyen lehet 1 perc alatt végignézni, ahogyan gyerekeink felnőnek, ugyanakkor látni kell, hogy ezek mechanikusan alkalmazható, egybites érzelmi reakciók, amelyek eléréséhez nem kell különösebb alkotói kiválóság, hiszen még egy rövid reklám is képes ugyanezt a hatást kiváltani. Nem véletlenül érződik egyesek számára a Dunkirk is hihetetlenül reduktívnak és művinek, lecsupaszítva ugyanis Nolan egy az egyben ugyanazt a konzerv-heroizmust és megmenekülés-katarzist tálalja elénk, amit Michael Bay Pearl Harbor-e és nagyjából minden hasonló háborús katasztrófafilm.nolan2.jpg

Ugyanakkor ez éppen ezért ekkora vitatéma már évek óta, mert Nolan egyértelműen azon munkálkodik, hogy leküzdje legnagyobb stílusát, illetve hátrahagyja jellegzetességeit, mielőtt azok modorosságokká merevednek. Mintha saját technokrata hozzáállását filmről-filmre egyre jobban elengedve egy anti-Memento létrehozása lenne a célja. Már a TDKR is szinte karakteridegenül giccses lezárást kapott, az Interstellar a hagyományos nolani történetépítést hátrahagyva mindent a "szeretet" egyetlen lapjára tett fel, a Dunkirk pedig minden korábbi művénél minimalisztikusabb módon, egyedül érzéseket, lelkiállapotokat és atmoszférát igyekszik kommunikálni. Azonban, mint fentebb is írtam, az akarat ezekben a konkrét esetekben még nem jelentette sikert, és szerintem Nolan legújabb alkotásainak éppen az kölcsönöz megosztó jelleget, hogy a rendező így kénytelen olyan eszközökhöz nyúlni, amelyek használatában még nincs rutinja.

Ha ez nem így lenne, a Dunkirk lenne az a film, ami A majmok bolygója: Háború volt. Mindkét darabra jellemző, hogy tudatosan leegyszerűsített és új ösvények kitaposása helyett teljes mértékben létező archetípusokra építkezik. Azonban amíg Nolan elsősorban a technikai kiválóságot képes ebben megvalósítani, üresjárat nélkül, példátlan intenzitással komponálva meg és illesztve össze képsorait, Reeves ugyanezt döcögősebb narratívával ugyan, de érzelmi síkon éri el. A maga nemében mindkettő bravúros és tökéletlen, de amíg a Dunkirk a veszély- és félelemérzet megjelenítésében, a fordulópontok feszesre szabásában emelkedik ki és pont a karakterek érzelmi útjának végigfűzésébe törik bele a bicskája giccsbe hajló dramaturgiájával, az előzménytrilógia záródarabja éppen ebben a tekintetben felülmúlhatatlan, és azt róhatjuk fel neki, hogy ebben ki is merül minden ambíciója.

Persze ha az a kérdés, hogy melyik a jobb film, számomra orrhosszal a Dunkirk nyer, viszont ha az a kérdés, hogy melyik a sikeresebb, egyértelmű, hogy Reeves munkája a győztes, ugyanis ő tudja maradéktalanul véghezvinni azt, amit eltervezett. Nolan egy érzelmi hullámvasutat kívánt alkotni, amit nem a csavarok, a több szálon futó cselekmény hatására felpörgő tempó és a hibátlan ritmus ad el, azonban mégiscsak egy olyan produkciót hoz létre, amiből elsősorban azt lehet kiemelni, hogy 106 percig nem vettünk levegőt, és nem azt, hogy figuráit milyen benyomások érték és ők milyen benyomást tettek ránk. Nolan rendkívüli figyelmet fordított a külső sokkhatásokra (a színészeket például nem engedte leülni, hogy ténylegesen elgyötrődjenek), arra azonban már nem, hogy ezeket a csapásokat belső megrendüléssé alakítsa. Részben valószínű, hogy a The Revenant mintájára egy statikus, ugyanabba a fájdalmas állapotba egyre mélyebbre rángató élmény kialakítása volt a cél (a zenétől kezdve a látványos személytelenségig és távolságtartásig sok jel utal erre), ugyanakkor számos olyan érzelmes(nek szánt) elemet csempészett Nolan a forgatókönyvbe bajtársiasság, önfeláldozás és a tiszta pátosz megnyilvánulásaival, amelyek ennek ellenkezője felé mutatnak.nolan_inception.jpg

Egy művében pedig sikerült már ezt a két végletet összeillesztenie. Nem véletlenül kerülgettem eddig az Eredetet, ugyanis amellett, hogy ezt érzem a rendező karrierjében a fordulópontnak, egyben ez is tűnik ha nem is legjobb, de legteljesebb munkájának, amely a mérnöki dramaturgia-kialakítás mellett képes kellő élettel is megtölteni karakterei viszonyrendszerét. Mal kitörése a nolani flashback-börtönből abszolút tudatos fejlesztésnek tűnik, ugyanakkor egy perccel sincs belőle több kifacsarva, mint amennyit funkciója megkövetel. És ugyan tudatosan vannak katarzisai, de ezeket nem egyszerhasználatos panelekre építi, hanem az egész forgatókönyv két és fél órán keresztül azon van, hogy kiérdemelje magának ezeket a katarzisokat.

Úgy tűnik, innen az eltelt hét év folyamán olyan irányba próbálta továbbfejleszteni magát, amelyre még nem érett meg teljesen, és ami paradox módon minden korábbinál nagyobb közönségkedvenccé és megosztóbb személyiséggé tette. Nehéz egyértelműen megjósolni, hogy mi várható: lehet, hogy Nolan utoléri magát és alkotásai érzelemvilága felnő majd elképzeléseihez, ahogy az is, hogy az Eredet nyomdokain inkább az arany középút felé tér vissza (ha tényleg egy Bond-projektbe vág bele, az mindenképpen ezt fogja megkövetelni). De az mindenesetre biztos, hogy Nolan azért lehet a legjobb és legsikeresebb kortárs filmesek egyike, mert elképesztő ambíció munkálkodik benne, amely nem engedi belekényelmesedni sikereibe.

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3612709888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kovács doki 2017.08.04. 11:16:14

Nagyon akadémikus eszmefuttatás. :-)

molnibalage 2017.08.04. 13:55:26

Túlhypolt rendező. Ennyi. Egyetlen filmje tetszett eddig (The Prestige), egy egész jó (Memento), a többit inkább hagyjuk...

fillérbaszó vadász 2017.08.04. 14:06:23

@molnibalage: Szerinted ki a nem túlhypolt, megérdemelten elismert rendező?

Make Valamit · http://make.blog.hu 2017.08.04. 14:58:28

A Dunkirk-ben szerintem érezte is hogy be fognak aludni rajta a népek, úgyhogy stratégiai pillanatokban az angolok közé lövet. Nem akkor amikor lekaszabolhatnák az egész századot, dehogy, amikor dramaturgiailag szükség van rá.

molnibalage 2017.08.04. 14:59:56

@fillérbaszó vadász: Nálam a hypeolt azt jelenti, hogy alaptalanul vannak oda egyes filmekért, amit csinált. Nem tudok olyan rendezőt mondni, akinek karrierjében nincs középszerű vagy egyenesen bukta film, még Spielbergnél sem.

A Nolan fanokkal az a bajom, hogy képtelenek elismerni, ha istentelenül szar és ostoba filmet csinált. És a Batman 2. része is ilyen volt, azt még moziban láttam, elrángattak rá. A karfát csapkodatam azon, hogy mennyire ostoba és logikátlan volt a film vége. Szavak nincsenek rá, hogy mennyrie gyökér vége van.

Az Interstellarnál meg ment a hype, hogy így meg úgy reális. A newtoni fizikát telibeszarta, nemhogy a relativisztikus dolgokat... Én arra mentem be, hogy lesz egy értelmes érdekes sci-fi és kaptam helyette egy nyálas és totális ökörséget. A T2 önmagába csavarodó idővonala is jobb volt ennél...

Az Inceptionért is oda vissza van mindenki. Az eleje még egész jó volt, aztán egy szutyok akciófilmmé degradálták le az egészet... Pedig lehetett volna máshogy is. Én alig vártam már, hogy vége legyen a filmnek. A film végén levő félig függően hagyott bevágás miat meg végignézetni egy egész filmet nettó szívás...

Az új filmjénél meg egyes kritikusok attól voltak oda, hogy a film nem teljesítette az alapvető művészeti követelényt, hogy legyen története... Nem semmi. Még karakterek sincsenek benne olyan, mint egy rossz dokufilm. A legjobb háborús filmek amiatt voltak jók - legyen sorozat vagy film - hogy karakterek vannak benne, akiknek keresztül boncolgatták azt is, hogy mi zajlik egy katona fejében. Thin Red Line és Band of Brothers. Leforgatni egy olyan háború filmet amiben azt látod, amit bármely jobb könyvben le van írva hát nemtom... Egyszer nézhető közepes alkotásnak elmenne, ehez képest megmint meg az, hogy mekkora alkotás a D. Vicc...

Tehát az én problémám az, hogy Nolannek kb. van 2-3 db értelmes filmje, ehhez képest úgy kezeli a többség, mint aki zseni, és amihez ér, az aránnyá válik. Én meg eljutottam oda, hogy nem vagyok hajlandó Nolan filmre moziba menni, mert ahány filmjét moziban láttam, az mind orbitális csalódás volt... (A Prestige-t torrenttékán láttam és a Mementot-is Pontosabban az még a DCC++ korszakban volt.)

molnibalage 2017.08.04. 15:03:18

@fillérbaszó vadász: Nálam az az elismerés jele, hogy nincs féktelen imádat. Robert Zemekis csinált eszméletlen jó filmeket, viszont teljesen középszerűeket is vagy akár olyan semmilyeneket, hogy CV-ben még jól nem is mutatna. Csak a difi az, hogy azokért senki nem hypolja őt. Spielbergnél is volt már példa arra, hogy leírták azt, hogy "ez bizony semmilyen". Ehhez képest Nolannél, ha valaki leírja, hogy mekkora állatság az IS vagy a Batman DK, akkor jön a Nolan csorda és keresztrefeszít...

mutatis mutandis 2017.08.04. 23:19:04

Miért kell beszélnünk Nolanről (vagy NolanRóL)?

osborne 2017.08.04. 23:21:03

Jó poszt, jelenleg akkor is ő a legjobb brit rendező, bárki bármit mond.

Én szeretem.

mutatis mutandis 2017.08.05. 09:54:15

@danialves: nincs meg, de így már értem. :-) Ok. Köszi! Tetszik!

kobe_ 2017.08.05. 10:53:06

Jó cikk. Nekem a sallangmentessége tetszik a Nolan filmekhez. Valahogy csak az van bennük, ami igazán szükséges a történet értelmezéséhez. A Dunkirk is ilyet, lecsupaszított háborús film. Ezt a lecsupaszítottságot aztán úgy dobja fel, hogy megcsavarja az idővonalat, mint tette azt a Mementónál.
Olvasom, hogy a rajongók szerint nincs gyenge filmje. Sztem egyébként van (The Dark Knight Rises), tehát én nem tartozom a keményvonalas rajongótáborba, de ez azért van így, mert alapvetően látványos, izgalmas filmeket csinál, tehát még a leggyengébb filmje is kínál valamit azoknak, akik nem annyira kíváncsiak többre.
A másik azonban a hangvétel. Ez a világtól eltávolodott, a világra mint valami rubikkockára tekintő, fejtegető attitűd sztem nagyon vonzó sokaknak, így számomra is. Egyfajta világ magyarázatot csap össze az embernek, ami ideiglenesen leveszi a terhet a válláról, és kiereszti kicsit a gőzt.

furious ewok 2017.08.07. 13:07:36

Mondhat bárki bármit, én imádom Nolan összes filmjét, a fazon egy maximalista zseni. Lehet elemezgetni, hogy a filmjei túl ilyenek meg nem elég olyanok, de a ő minden egyes filmjével páratlan dolgot csinál, sok műfajhoz nyúl és mindig a legjobbat hozza ki belőlük. Persze van aki szerint pl a Mad Max is beszarás jó film, szóval az ilyenek miatt elhiszem hogy van, aki nem szereti őt, ez mindenkinek szíve joga, de azt, hogy Nolan mindig profi munkát tesz le az asztalra, azt nem lehet elvitatni tőle.

osborne 2017.08.12. 03:28:44

@furious ewok: Ennyi. Aki Nolant nem értékeli, az nem ért a filmekhez.

Kedvencem tőle, hogy a forgatásain soha nem engedi a mobiltelózást.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.08.12. 12:55:42

@osborne: Mondjuk az on set mobiltelefonozásnak aztán nagyon sok köze van egy film minőségéhez :) (De most komolyan, nem tudom, miért gondolja úgy mindenki, hogy attól lesz valaki menő rendező, hogy van egy bizarr rigolyája.)