ComingSoon - 2017. augusztus
2017. július 29. írta: FroG

ComingSoon - 2017. augusztus

Az augusztus finoman szólva is uborkaszezon volt mindig mozis szempontból, ahová az életképtelen látványfilmeket küldték néhány más kiselejtezett darab mellé, idén viszont mintha még a szokásosnál is komolyabb böjt várna ránk. Egyetlen Soderbergh-mozi kecsegtet csak minimálisan a jó szórakozás ígéretével - na de nem azért van Netflixünk, hogy cserbenhagyjon minket. A streamszolgáltató rögtön két alkotással is igyekszik kárpótolni minket, illetve egy komoly "év horrorja"-jelölt is végre elszivárog hozzánk, valamennyire mentve a következő hónap vérszegény felhozatalát.

Mozi

Logan Lucky

(Előzetes)cs_3.jpg

Nehéz megszámolni, hányadik visszavonulásából készül visszatérni Steve Soderbergh, aki rövid, de annál sikeresebb tévés kitérő után rúgja be újra a filmkészítés ajtaját. Ha a kritikák nem hazudnak, akkor Soderberg jó szokásához híven nem aprózza el most sem a szórakoztatást, a (cikk írásának pillanatában) megjelent 18 cikk szinte áradozik korunk egyik legtehetségesebb direktorának legújabb alkotásának láttán. A történet egyébként Adam Driver és Channing Tatum testvérpárjáról szól, akik egy legendás autóversenyt szeretnének megnyerni, ezzel megtörve a családi átkot. Mellettük többek között feltűnik még Daniel Craig is egy őrült szerepben, de például Seth MacFarlane is tiszteletét teszi.

Premier: augusztus 24.

Internet

Icarus

(Előzetes)cs1_2.jpg

Szinte már nem mehet le úgy sportesemény, hogy valamilyen formában ne merülne fel a dopping, legyen szó konkrét vádról vagy nézői kiábrándultságról. Az Icarus a közelmúlt egyik legnagyobb botrányát igyekszik felgöngyölíteni, az előzetes alapján kissé hatásvadász módon, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a Sundance-győztes dokumentumfilm mondanivalójára érdemes lesz odafigyelnünk - na meg könnyen lehet, hogy a Netflix produkciója februárban komoly Oscar-esélyessé is válhat majd. (danialves)

Premier: augusztus 4.

Death Note

(Előzetes)cs2_1.png

Talán nem mondok túl nagyot azzal, ha kijelentem: a feldolgozások, ha az átlagot nézzük, általában alulmaradnak az eredetivel szemben, legyen szó könyvről vagy filmről. A Death Note-ban azonban minden megvan, hogy áttörje ezt a képzeletbeli plafont és saját jogán jó film legyen, az Adam Wingard által vezetett alkotógárda, valamint a Nat Wolff – Lakeith Stanfield duóval fémjelzett (és például Willem Dafoe vélhető jutalomjátékával megtámogatott) casting egy igazán ütős darabot sejtet.

 Premier: augusztus 25.

It Comes at Night

(Előzetes)cs3_4.jpg

Általában óvatosan kell kezelni a külföldről érkező kritikákat, azonban kétségkívül tudnak ezek egy kerek képet alkotni arról, hogy mit is várhatunk az adott alkotástól. Az It Comes at Night azon filmek sorát erősíti, amelyeket szinte egyként emelt pajzsára a tengerentúli filmszakma, Trey Edward Shults második rendezése a cikkek szerint egy csontig hatolóan feszült dráma-horror, aminek az egyik fontos szerepét egyébként a gyakran zseniális Joel Edgerton játssza, azonban a stáblistán feltűnik Christopher Abbot neve is, akinek én a James White óta szép jövőt jósolok.

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr4112697649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Túlélő ... 2017.07.30. 16:23:30

Shults filmjét Joel Edgerton -al én is várom már! Kíváncsi vagyok rá.

Túlélő ... 2017.07.30. 17:27:56

... állítólag nagyon kemény!