Dunkirk (2017)
2017. július 21. írta: FilmBaráth

Dunkirk (2017)

Igazi szívet-lelket rengető filmélményt kapunk Nolan-től

dunkirik.jpg

Látványos CGI-orgiát akárki tud rendezni a második világháborúról, de ahhoz, hogy igazi szívet-lelket rengető filmélményt kapjunk, egy Nolan kell. Emberünk letett már annyit az asztalra a filmiparban, hogy ha akarna, nyugodtan belekényelmesedhetne a középszerbe, és biztosra mehetne, de ő vette magának a bátorságot, és egy teljesen új műfajban próbálta ki magát, amelyben természetesen ismét hozta a tőle elvárható szintet, emlékezetes alkotást kaptunk tőle. Nem újította meg a műfajt, de egyrészt méltó emléket állított egy viszonylag kevésbé ismert háborús történetnek és a hősöknek, akik részt vettek benne, legyenek katonák vagy civilek, másrészt pedig bebizonyította, hogy nem kell vérben áztatni a filmvásznat ahhoz, hogy elérje a megfelelő drámai hatást, elég lesz ahhoz egy jó forgatókönyv, olyan koncepció, amelyben a néző úgy érezheti, hogy ott ül a pilótafülkében, vagy abban a hajóban, amelyet éppen torpedótalálat ér, a kevesebb szöveg néha több, és hagyni kell játszani a kiváló színészeket. Nem született új klasszikus a műfajban, de Nolan alkotása simán belefér a topligába, akkor is tudott újat mondani nekünk a második világháborúról, amikor úgy gondoltuk, mindent láttunk már. Mert a háború nem emelkedkedett dolog az egyszerű katona számára, hanem mészárszék, nem a dicsőség a fontos, hanem a túlélés. Mi pedig Nolan-nek köszönhetően átélhettük, milyen volt ott állni a mólónál, tudva, hogy mögötted ott a teljes német hadsereg, fölötted a Luftwaffe, előtted a végtelen tenger, amelyen nem jönnek a hajók, amelyek hazavisznek téged a biztonságba. Inenntől kezdve préda vagy az ellenség számára, aki elől nem tudsz menekülni sehová, minden perc ajándék, amit túlélsz. A tiszteknek még ennél is rosszabb, mert tudják, hogy hadstratgiai okokból az égvilágon semmit sem tehetnek a embereikért. És amikor már minden remény elveszett, az angol hadvezetés mégis megtalálja a módját, hogy kimenekítsen 330 000 embert ebből a kétségbeejtő helyzetből. Hősök voltak mind, azok is, akik akkoriban egyáltalán nem ezt gondolták magukról. A Dunkirk tökéletesen visszaadja, hogyan élték meg ezeket a válságos napokat az emberek, nem rágja a szánkba a mondanivalót, csak apró forgácsokra zúzza a lelkünket, ahogyan azt kell. Minden perce fáj ennek a filmnek, mégsem lehet szabadulni tőle, annyira magával tud ragadni.

Dunkerque, 1940. Az angol és francia haderőt a tengerpartra szorították a németek, folyamatosan megtorpedózzák vagy repülőgépről lebombázzák a katonák kimenekítésére induló hajókat, miközben kedvük szerint tizedelik a teljesen védtelen embereket. Az angol hadvezetés úgy dönt, kisebb hajók segítségével szervezi meg a mentőakciót, amely végülis sikeres volt, de addig még nagyon sokan meghaltak...

A háborúnak nincs romantikája, csak véres valósága, amelyet ebben a filmben mi is megtapasztalhattunk testközelből. Nagyon jó koncepció volt, hogy három szemszögből, a földről (tengerpartról), a vízről és a levegőből is figyelemmel kísérhettük a történéseket, ahogyan az is, hogy nem volt igazi főszereplője ennek a filmnek, ahogyan az ellenség sem kapott arcot, nem volt szükség rá, az embereknek saját magukkal kellett harcolniuk, és túlélni, bármi áron. Csodálatos képekkel örvendeztettek meg bennüket az alkotók (úgy láthattuk a tengert, ahogyan a pilóták, ez nálam mindent vitt), Hoyte Van Hoytema kamerája a képünkbe tolta a háború igazi arcát. Hans Zimmer zenéje mint mindig, most is tökéletesen festette alá a történetet, amelynek a forgatókönyvét Nolan írta. Nem csak a szemet akarta jóllakatni a rendező, a néző szívét vette célba és telibe is találta, látványos, de nem hatásvadász jelenetek garmadáját zúdította ránk, nem kellettek szavak, elég volt a színészek arcán látni a halálos rettegést, a kis személyes drámákat, amelyek nem számítottak a háború egésze szempontjából.

Nincsenek igazi sztárok a filmben (Tom Hardy kivételével), "csak" kiváló színészek, akik minden felesleges túlzás nélkül játsszák el a szerepüket, amelyek közül egyedül csak a Kenneth Branagh által életre keltett Bolton paracsnok klisés kicsit, de ő szerencsére van akkora művész, hogy hiteles legyen ez a karakter is. Mark Rylance alakítása kiemelkedik a többiek közül, de Cillian Murphy, Jack Lowden, Fionn Whitehead, Barry Keoghan, Tom Glynn-Carney szintén odatette magát, Tom Hardy pedig szokása szerint úgy jó, ahogy van.

dunkirk2.jpeg

Egyetlen helyen tolta túl Nolan ezt a filmet, a vége túlságosan pátoszos lett, a kevesebb több lett volna a lezáráshoz, de legalább felidézhettük Churchill hatásos beszédét. A Dinamó hadművelet végre elfoglalhatta méltó helyét történelmi emlékezetünkben, hiszen a végeredményt eddig is tudtuk, de a sok emlékezetes csata mellett valahogy elsikkadtunk afelett, mekkora bravúr volt a 330 000 ember áthajózása az adott körülmények között Angliába. Most viszont minden apró mozzanatot átélhettünk, együtt lélegeztünk a katonákkal, illetve azokkal a civilekkel, akik saját életüket kockáztatva indultak el honfitársaikért (és persze a franciákért) a biztonságból a háború kellős középbe. Kőkemény drámát kapunk, a szemünk előtt elevenedik meg a történelem, amely attól lesz élő, hogy emberi sorsokat kísérhetünk figyelemmel. Az események pergőek, nincs üresjárat, mégis van elegendő idő arra, hogy minden porcikánkat átjárja a zsigeri félelem, miközben figyelemmel kísérjük a szereplők sorsát ezekben a nehéz órákban.

Minden tragikuma ellenére felemelő érzés végignézni ezt a filmet, mert egy nem is olyan távoli időszakra emlékeztet, amikor lángokban állt Európa, messze volt még a győzelem, mégis végrehajtották a lehetetlennek látszó küldetést az angolok, és ezzel reményt tudtak adni a háború folytatásához. Ne azzal foglalkozzunk most, hogy mit nyertek a szövetségesek stratégiai szempontból a Dinamó hadművelettel, ennél sokkal fontosabb, hogy méltó emléket állított az abban résztvevőknek Christopher Nolan, mi pedig gazdagabbak lehettünk egy remek háborús filmmel. Irány a mozi, ezt látni kell!

9/10

A Dunkirk teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6212677745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Master. 2017.07.21. 18:16:32

Itt is megy az áradozás

Nyílméregbéka 2017.07.21. 22:34:07

Komolyan nem értem ezt a hypot a film körül. Akkor én kimondom, jöhetnek a kövek, hogy a király meztelen. Lássuk be ez a film rém halovány. Biztos vagyok benne, hogy Nolan rajongói ettől is el fognak ájulni, a kognitív disszonancia erős tud lenni. De ez a film nem jó. Háborús filmnek vérszegény, és nem csak átvitt értelemben, drámának rosszul megírt és unalmas, látványnak steril és gyenge, a CGI szánalmas, ennél manapság egy sorozat epizód is többet nyújt. A történetvezetés akár érdekes is lehetne, de teljesen öncélú és zavaros lett, hagyta volna a tesójára az írást. Vannak jó pillanatai, de sajnos ez nem menti meg a filmet, főleg az értelmetlen és logiátlan vége bosszantott. Akartam szeretni a filmet, mert nagy háborús film rajongó vagyok, de most szomorúan jöttem ki a moziból, elpazaroltam másfél órát az eletemből.

Szirgyu28 2017.07.21. 23:16:45

@Nyílméregbéka: Kedves Rendező Úr, aki már túl van megannyi kasszasikeren. Akinek a kisujjában van a közízlés és álmából felkelve is élből tudja, mi kell a népnek. Ezennel tisztelettel felkérném vegye a kezébe a projektet és nulláról indulva (egy szóval a forgatókönyvtől) forgassa le újra a filmet. De nehogy megelégedjen holmi Nolan-i középszerrel, olyan mozit rittyentsen a nézők elé, hogy azok még napok múlva is orgazmus-közeli állapotban dünnyögjék maguk elé: "Ez a faszkalap Nyílméregbéka már megint milyen hiper-huper, csilli-villi mozit adott nekünk csak úgy csípőből."
Ja. hogy túl hosszú lettem volna?? Akkor leírom rövidebben is: Ha ennyire okos vagy és vágod a témát, akkor csináld jobban, a helyett, hogy csak a szádat téped.

Túlélő ... 2017.07.22. 11:48:28

@Nyílméregbéka: Teljesen egyetértek veled, sőt blogunk is! Messzemenően! Saját, különvéleményt fogalmaztunk meg a filmet illetően.

Óriási hype övezi, pedig egy látványorgia, amihez igazából filmes értelemben alig tett valamit a rendezés. Nincs sztori, csak amit maga a történelem "írt" nincsenek konfliktusok és nincsenek színészi teljesítmények sem.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.07.22. 12:00:51

@Túlélő ...: Sok mindent lehet mondani erről a filmről, de hogy ne lennének konfliktusai, az eléggé merész. Pont ezek a dolgok adják meg a sztori dinamikáját, például a katonák egymás közötti jelenetei, vagy hogy az anyaország szinte szarik az egész seregbe, meg egyéb más dolgok, amiket spoilerveszély miatt most nem fogok leírni.

Túlélő ... 2017.07.22. 12:35:30

@FroG: az általad említett konfliktusok a történelemből (és nem a filmből) adódnak. Ilyen alapon a National Geographic dokumentum-fimjei is tele vannak konfliktusokkal, hiszen bemutatják például az amerikai polgárháború csatáit, Sztálin életét vagy Hitler vívódásait. A filmben az jelenti a hozzáadott értéket, ha ábrázolni tud katarzist kiváltó helyzeteket, szituációkat, emberi interakciókat, konfliktusokat. Nem egy lezajlott, feltárt és alaposan ledokumentált történelmi eseménysor által tálcán kínált sztorit.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.07.22. 12:38:06

@Túlélő ...: Akkor spoileresen: az konfliktus, hogy a pilótának döntenie kell, megmenti-e a társait, és lezuhan, vagy elhúz a picsába. az konfliktus, hogy a megfeneklett hajóból ki kell választaniuk valakit, akit kiraknak, meg az is az, hogy a katonával, aki véletlenül megölte a kissrácot, Rylanceéknek együtt kell utazniuk.

Szirgyu28 2017.07.22. 15:11:32

@danialves: Ugyan árulja már el nekem kedves szakértő úr, hogy is lehetne kedvenc egy olyan film, amit még csak nem is láttam, csak kritikákat olvastam róla???

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.07.22. 15:28:47

@Szirgyu28: Szóval egy olyan filmről osztod az észt, amit még csak nem is láttál, és még büszke is vagy rá? Van ám bőr a képeden :D

osborne 2017.07.22. 22:53:46

Én még nem láttam de biztos kurva jó lett, ahogy Nolan eddigi filmjei azok.

Szirgyu28 2017.07.23. 08:35:48

@danialves: Miről is osztottam én itt az észt te szerencsétlen zúgfirkász?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.07.23. 08:50:54

@Szirgyu28: Nézd, én tökre el tudom képzelni, hogy pont olyan rövid az emlékezeted, mint amilyen nagy a pofád, de azért annyira sötét nem lehetsz, hogy a saját első kommentedig nem sikerül visszaolvasni :D

Szirgyu28 2017.07.24. 09:50:30

@danialves: 1.: Pofája az hozzád hasonló lovaknak van. 2.: Nálad sötétebbnek nehezebb lenni. 3.: Sajnálatos, hogy blogíró létedre nehezen, vagy egyáltalán nem megy a szövegértelmezés. Szerintem, akaszd szögre a tollat kis barátom. Vagy ha már mindenáron feltűnési viszketegségben szenvedsz tudom ajánlani az NSO-t vagy a Blikket. Az ottani firkászok szoktak hasonló színvonalú irományokat felböfögni magukból. Egy biztos alulmúlni nem fogok őket.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.07.24. 20:28:33

@Szirgyu28: Rendkívül aranyos, hogy feltűnési viszketegségről is nekiállsz oktatást tartani, miközben te kezdtél el ugatni egy általad még csak nem is látott filmről, és baromi nagyra vagy magaddal, hogy fel tudtál böfögni néhány 70-es IQ felett már mindenkinek kínos közhelyet, de maradjunk abban, hogy ha már ennyire behatóan ismered a Blikket és az NSO-t, akkor mostantól ott és ne itt emeld a színvonalat.

Filmelemző 2017.12.10. 23:10:34

Így sokadszor megnézve is baromi gyenge, idegesítő és történelmietlen film a Dunkirk, pedig isten az atyám legutóbb megpróbáltam pozitívan megnézni.
süti beállítások módosítása