Daráló: Tövismadarak / The Thorn Birds (1983)
2017. július 17. írta: FilmBaráth

Daráló: Tövismadarak / The Thorn Birds (1983)

Egy tiltott szerelem, egy férfi és egy nő, aki egy életen át küzd egymásért - még ma is el tud varázsolni a sorozat

tovismadarak.jpg

Egy tiltott szerelem, egy férfi és egy nő, aki egy életen át küzd egymásért, csak néhány boldog nap jut nekik, de az mindent megér. Nem mostanában került képernyőre a Tövismadarak, de még ma is a romantika netovábbjának számít. Ralph atya és Maggie szerelme olyan szívszaggatóan került képernyőre, hogy még sok évvel a bemutató után is rengeteg jelenetre emlékeztem belőle (igen, a szigeti képek ugrottak be először, meg az első csók, javíthatatlanul romantikus alkat vagyok, ez van). Hirtelen ötlettől vezérelve néztem újra a sorozatot, nem kicsit félve attól, hogy nagyon megfakultak az ifjabb éveim egyik legnagyobb élményét jelentő képsorok, de erről szó sincs, másodpercek alatt varázsolt el De Bricassart atya és a Cleary család sok évtizedet átölelő története, amelyben több volt a dráma, mint a boldog pillanat, mégis végzetes és örök érzelmek kötötték össze őket. A siker titka a kiváló irodalmi alapanyag (Colleen McCullough könyvét még nem olvastam, kíváncsian várom a véleményét kommentben annak, aki igen), a jó forgatókönyv, és a színészi alakítások. És természetesen a szinkron, hiszen az én fülemben Ralph atya mindig Szakácsi Sándor hangján örlődik Isten és Maggie között, Pécsi Ildikó Fee-ként, Tolnay Klári Mary-ként, Bács Ferenc Vittorio-ként volt felejthetetlen (jobbak voltak, mint az eredeti szerintem, akkor még művészi szintű volt a magyar szinkron, tényleg élmény volt hallgatni, szemben a mai állapotokkal). Nagyívű családregény, amelynek középpontjában egy hatalmas szerelem áll, nincs happy end, és talán éppen ezért lesz igazán emlékezetes. Romantikus dráma, multikulti környezetben (Ausztráliától a Vatikánig sok helyszínt járhatunk be a szereplőkkel), nincs cukormáz, jól felépített karakterek és tragikus sorsok annál inkább - hát csoda, hogy régen zabálta a nép, és (velem együtt) még ma is csak százas zsepivel tudja csak végignézni ezt a jól összerakott, igényes sorozatot?

Az 1920-as években járunk, Ausztráliában. Ralph atya (Richard Chamberlain), a tehetséges és ambíciózus pap sok időt tölt Drogheda-n az idősödő Mary Carlson (Barbara Stanwyck) társaságában, aki olyannyira nem viseli jól, hogy rajta kívül mindent megszerzett az életben, hogy a végrendeletével örök kárhozatra ítéli. A hatalmas birtokot ugyanis az egyházra hagyja, amelynek köszönhetően Ralph atya olyan karriert futhat be, amelyről mindig is álmodott, ugyanakkor örökre összefonódik az élete a Cleary családdal, és Maggie-vel (Rachel Ward), akinek minden igyekezete ellenére sem tud ellenállni...

A tiltott gyümölcs mindig izgalmas, tegyünk a szívünkre a kezüket lányok, legalább egyszer már mindannyian álmodoztunk arról, hogy eltöltünk egy bűnös éjszakát (nappalt, délelőlött, délutánt) egy  dögös pappal, csak azért, mert tudjuk, hogy nem szabad. Ralph atya pedig megtestesítette álmainkat, Maggie helyettünk szenvedett a szeretett férfi miatt, akinek fontosabb volt Isten, mint a lány, viszont meg is élhette azt a szerelmet, amelyet mi is szerettünk volna. Mindeközben végigkövethettük a XX. századot, figyelemmel kísérhettük egy család történetét, sok minden történt az évtizedek során, de egyetlen dolog biztos volt az érzelmek és a történelem viharában: Drogheda, amely a szerteágazó történet minden szereplője számára az otthont jelentette. Női szemmel nézve érdekes követni, hogyan néz szembe ugyanazokkal a problémákkal három generáció a hölgyek közül: Fee sohasem tudott és akart elszakadni a hagyományos női szerepkörtől, Maggie már volt olyan bátor, hogy otthagyja hozzá méltatlan férjét, Justine pedig már egyenrangú félként vesz részt egy kapcsolatban egy értékes férfival. Ugyanakkor mindannyiuknak szembe kellett néznie azzal, hogy a családjuk nem értékelte őket annyira, mint megérdemelték volna, és meg kellett tanulniuk, hogy igenis lehet őket szeretni és ők is képesek erre az érzelemre, amelynél már csak a megbocsátás nehezebb. Erős nők a történet szereplői, akik kőkeményen szembe tudnak nézni azokkal a nehézségekkel, amelyeket a sors elébük hoz, de a szerelem terén mindannyian esnek-kelnek, hatalmas pofonokat kapnak és adnak, hogy aztán túl későn döbbenjenek rá, mit is jelent az igaz szerelem, mennyire fáj és mennyire nem ér nélküle semmit sem az élet.

tovismadarak2.jpg

Minden romantikus klisé megtalálható ebben a történetben, mégis működnek, egyetlen pillanatra sem unatkozunk, csak időnként érezzük zavarónak, hogy mindent a szánkba rángnak, néha kicsit fárasztó, hogy annyit beszélnek az érzelmeikről a szereplők, ahelyett, hogy megélnék őket és megoldanák a problémáikat. Mégis csak időnként kalandozik el a figyelem, annyira izgalmas és látványos ez a hosszú évtizedeket átívelő családi saga, amelynek során zajlanak az események, idővel egyre többet temetünk, mélyülnek a ráncok a szereplők arcán, miközben felnőnek a gyerekek, a saját életüket élik, mindenki bejárja a saját útját, hogy a végén belássa, hogy milyen sokáig járt tévúton és rájöjjön, a szeretetnél és a családnál semmi lehet fontosabb. Meglepően szabados volt a történet a korhoz képest, amikor forgatták (Ralph atya egy szál törülközőben, vagy amikor felvilágosítja Maggie-t a menstruációról, vagy a szenvedélyes ágyjelenetek), miközben mindenki igyekszik elfojtani az érzelmeit, a vad ausztrál tájon megkeményedtek a szívek, hogy túl tudják élni a természeti körülményeket és a munkával teli, szürke hétköznapokat, de a szenvedélyt és az érzelmeket nem lehet a végtelenségig elnyomni.

A visszafogott viselkedés mögött hatalmas lelki csaták zajlanak a szereplők lelkében, Ralph atya Istent és Maggie-t próbálja egyszerre szeretni, a lány a pap miatt egy életen át csatázik Istennel, nincsenek nyertesek, csak vesztesek, néhány boldog pillanat jut csak a főszereplőknek, ebből merítenek erőt ahhoz, hogy tovább tudják élni az életüket, amely egymás nélkül értelmetlen, mégis mennek tovább a saját útjukon, amely csak a történet végén ér össze. Szomorúan szép szerelem ez, amelynek éppen a tragikumában rejlik az ereje, olyan végzetes érzelmeket láthatunk, amelyeket mi magunk is szeretnénk átélni egyszer. Nincs hiány romantikában, akcióban, érzelemben, fordulatban, néha kicsit túlbeszélik a szereplők a sztorit, de ennél nagyobb bajunk ne legyen, profin került megírásra és kivitelezésre a sztori, nem volt negédes, nem tolták túl, ugyanakkor kiaknázták az egyház és a szerelem örök konfliktusát, amelynek a vége csak tragédia lehetett. Richard Chamberlain tökéletes választás volt az atya szerepére, Rachel Ward azonban inkább a szépségével hódított, mint a tehetségével, Jean Simmons és Barbara Stanwyck nagyon erős jelenléttel bírt a jelenetekben, Christopher Plummer kiváló alakítást nyújtott. Ma sem veszített semmit az erejéből ez a remek sorozat, még mindig bele lehet feledkezni, sokadjára is meg tudja érinteni a néző szívét a történet, jöhet bármikor!

8/10

A Tövismadarak teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmes Adatbázis) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8312650159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

mézescsók 2017.07.17. 14:03:40

A könyvet eredetiben nem olvastam, de Göncz Árpád fordította. Csodás.
A film a dialógusokat szinte szószerint átveszi. (Amikor Ralph atya bevallja Vittorio Verchese bíborosnak, hogy "minden eskümet megszegtem atyám...áhhhhhhh).
A film szerintem jó, többször is megnézhető, bár ennyire romantikus alkat nem vagyok. Dögös pappal töltött éjszakákról s még nem álmodoztam, de előttem az élet. És Chhamberlain tényleg tökéletes választás volt - jó színész és gyönyörű férfi (valós nemi identitása ellenére).