ComingSoon - 2017. július
2017. július 03. írta: danialves

ComingSoon - 2017. július

2016 nyara a csalódások szinonimájává vált, 2017 pedig mintha ezekért próbálna kompenzálni, ugyanis már most jó pár júliusban érkező látványfilmről zengenek ódákat. Úgyhogy akik apró gyöngyszemeket keresnek, azok most jobb is, ha abbahagyják az olvasást, a következő hónap ugyanis (egy kivétellel) ilyenekkel nem szolgál majd, de nézzük, hogy mik fognak elkápráztatni minket a mozikban!

Mozi

Pókember: Hazatérés

(Előzetes)comingsoon_11.jpg

Már a döntés pillanatában látszott, hogy a karakter számára a lehető legjobb fejlemény volt, hogy a megalomán univerzumépítés helyett a Sony elengedte a jogokat, a Marvel pedig az első kritikák alapján a szokott magabiztossággal egyengette Pókember legújabb kalandját. Az amerikai kollégák elsősorban a film szívét és humorát dicsérik, azaz még az sem kizárt, hogy az utóbbi hónapok során kissé elfásuló Marvel-gőzhengert is felrázza majd Jon Watts rendezése.

Premier: július 6.

A majmok bolygója: Háború

(Előzetes)comingsoon1_15.jpg

Aligha mondok újat azzal, hogy A majmok bolygója-előzménysorozattal korunk egyik legérettebb franchise-za és a nosztalgiasznobizmus hatalmas fénnyel világító cáfolata született meg, és ha hihetünk a korai hangoknak, a trilógia záródarabja ennek tökéletes betetőzését fogja nyújtani. Az előző két rész tükrében nagy elvárásaim voltak a Háborúval kapcsolatban, de úgy tűnik, még azokat is messze felülmúlhatja majd.

Premier: július 13.

Atomszőke

(Előzetes)comingsoon2.png

A John Wick révén David Leitchnek korlátlan bizalmat előlegeztem meg, de erre aligha lesz szükség az Atomszőke kapcsán, amely hasonlóan pazar koreográfiával, eleganciával és képregényes stílusossággal támad. Noha az előzőekhez képest töredék-költségvetésből forgott, semmi kétségem, hogy egy remekbe szabott látványfilmmel lesz dolgunk, amelyben nem elsősorban az effektek, hanem a hibátlan kaszkadőr- és kameramunka nyűgöz majd le.

Premier: július 27.

Internet

Gifted

(Előzetes)comingsoon3_16.jpg

Ironikus módon nemcsak Pókember, hanem Pókember rendezője is most kapott új esélyt: az előző két részt jegyző Marc Webb rendezte ugyanis a Giftedet, amelyet az USA-ban már hónapokkal ezelőtt bemutattak, hozzánk azonban várhatóan már csak a torrentoldalakon keresztül fog eljutni júliusban. A film meglehetősen megosztó reakciókat váltott ki, sokat giccsparádénak bélyegezték, ugyanakkor jó pár kritika áradozik róla - ha utóbbiaknak csak egy kicsit is igazuk van, már megérheti tenni egy próbát az alkotással.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr612634137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.07.04. 11:18:57

Ezek lennének a szuper filmek, amiket várni lehet? Az Atomszőke poén, azt majd letöltöm, de az ezredik ugyanolyan töketlen, vértelen, tomésjerry színvonalú szuperhősös marhaság, meg a tök felesleges majmos hülyeség teljesen hidegen hagynak.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.07.04. 11:57:01

pókember, majmok bolygója? letölteni sem érdemes szemetek

Magister_ 2017.07.04. 13:21:34

Ezek valóban érdekesnek ígérkező filmek, mindhármat meg fogom nézni már csak a látványvilág miatt is. Bár Oscarra nem valószínű, hogy jelölik "őket". :-)
süti beállítások módosítása