A gyémántok és a lányok a legjobb barátok - ezt is csak Marilyn Monroe tudta úgy előadni, hogy még sok évtized után is emlékezetes legyen az amúgy gyengécske dalocska, amelyben egy rakás gyémánttal táncol és énekel. A Szőkék előnyben egy Broadway musical alapján készült, és ahhoz képest, hogy alapvetően a kor két szexszimbólumának, Jane Russell-nek és Marilyn Monroe-nak a külsejére épült, meglepően szórakoztató alkotás. A forgatás idején Russell sokkal ismertebb volt, mint Monroe, de mivel az utóbbit sokkal jobban szerette a kamera, simán lejátszotta kolléganőjét a vászonról, dacára annak, hogy nem is ő volt a főszereplő. A művésznő színészi képességei finoman szólva is hagytak maguk után kívánni valót, ahogyan az ének és tánctudása is, de annyira erős kisugárzása volt a filmvásznon, hogy még így is tökéletesen illúziót keltően el tudta játszani egy musical egyik főszerepét. Igazi díva volt, aki a kamera előtt minden férfit magába tudott bolondítani (nőként el kell ismernem, hogy nagyon ügyesen csinálta), a valóságban azonban nagyon komoly mentális problémái voltak, és sohasem találta meg a boldogságot, egyik házassága sem sikerült, a hollywoodi csillogás nem tudta feledtetni vele magánéleti kudarcait. Máig tisztázatlan körülmények között halt meg nagyon fiatalon, ami még jobban táplálta a legendáját, és még ma sem felejtették el a nézők egykori kedvencüket. Nála jobban senki sem tudta előadni a buta szőkét, aki "tud okos is lenni, ha akar, de azt a férfiak nem szeretik". Messze nem kiemelkedő alkotás ez teljesen közepes musical, de meglepően vicces, sorjáznak benne a jobbnál jobb poénok, a két főszereplő pedig remekül kiegészítette egymást, egyszer mindenképpen érdemes megtekinteni ezt a filmet, fel tud dobni egy unalmas hétvégi délutánt.
Lorelei Lee (Marilyn Monroe) és Dorothy Shaw (Jane Russell) amerikai énekesnők, akik éppen Európába készülnek. Lorelei a pénzes pasasokat szereti, Dorothy viszont azokat, akik jól néznek ki. Lorelei-t éppen eljegyzi egy eléggé mulya milliomos, Gus (Tommy Noonan), ez azonban nem akadályozza meg, hogy a hajón kikezdjen egy idős nős gyémántbánya tulajdonossal, akitől kap egy gyönyörű tiarát, ami miatt a hölgyek nagyon komoly bajba kerülnek, amikor Párizsba érnek...
Tényleg Marilyn Monroe-nak kellett ahhoz ahhoz, hogy ne kapjunk hidegrázást attól a pénzéhes kis énekesnőtől, akit ebben a filmben játszik, sőt még szurkoljunk is neki, hogy hozzámenjen végre a kedvenc milliomosához, akitől mindig meg fogja kapni azokat a gyémántokat, amelyeket annyira szeret. Olyan okosan játszotta ez a nő a buta szőkét, hogy egyszerűen nem lehetett haragudni rá, Jane Russell - lel nagyon jó párost alkottak ebben a bájos kis filmben, pedig igazából mindketten a külsejüknek, és nem a tehetségüknek köszönhették a karrierjüket. A történet nem túlságosan bonyolult, adva van két gyönyörű nő, akik addig tiporják a férfiszíveket, amíg csak meglelik a boldogságot, mindegyikük a neki tökéletesen megfelelő férfi oldalán. Sokkal emlékezetesebb alkotás született volna ebből a filmből, ha inkább a vígjátéki szálra koncentrálnak, nem a musical vonalra, mert zseniális egysorosokkal van tele (az én abszolút kedvencem: "maga amerikai? igen, csak az apám, meg az anyám ír volt"). Így viszont az összhatás egy szórakoztató, de sajnos felejthető alkotás, amelyből nem véletlenül csak a gyémántos jelenet maradt emlékezetes.
Howard Hawks neve mára sajnos már feledésbe merült, pedig több műfajban is kiváló filmeket tett le az asztalra (néhány példa: Hosszú álom, Rio Bravo, A sebhelyesarcú, Nősténytigris), és még ebből a szimpla kis musical-ből és Marilyn Monroe-ból is ki tudta hozni a maximumot (bár valószínűleg az idegbajba kergette a színésznő a forgatáson a szokásos allűrjeivel, vagyis nem tudta a szövegét, többször újra kellett venni miatta a jeleneteket, stb.). A történet a korhoz képest meglepően feminista, hiszen két ambíciózus lányról szól, akik mindent megtesznek azért, hogy elérjék a céljukat, gátlások nélkül visszaélnek a nőiességükkel, ha a helyzet úgy kívánja, de mégsem számító dögök, nagyon is érző emberek, akik csak egymásra számíthatnak a bajban. Temészetesen a végkifejlet csak az lehetett, hogy mindketten boldogan beeveznek a házasság révébe, de addig még éppen elégszer bizonyítják a talpraesettségüket és az eszüket, ahhoz képest, hogy mindenki butuska férfifaló táncosnőnek tartja őket.
Jane Russell kapta a jobban megírt karaktert, de Marilyn elvitte előle a show-t. A barna kebelcsodából hiányzott szőke kolléganője sztárkvalitása (mert Marilyn filmsztár volt, nem színésznő, lássuk be), viszont ő is ugyanúgy lubickolt a szerepében, mint Monroe. Mellettük a férfi szereplők nem nagyon rúghattak labdába, sem Elliott Reid, sem Tommy Noonan nem tudott emlékzetes alakítást nyújtani, Charles Coburn - nel ellentétben, aki a gyémántbánya tulajdonos figurájában tökéletes karakterábrázolást tudott bemutatni.
Látványos musical, amelyben a hölgyek káprázatos kosztümökben pompáznak (és igen, időnként meglehetősen alulöltözöttek voltak, természetesen a kor erkölcseihez mérten), szakmányban zúzták a férfiszíveket, énekeltek és táncoltak, mégis hiányzik az a bizonyos plusz ebből a filmből. Szórakoztató, de nem maradandó alkotás, amely azonban még ma sem unalmas, egyszeri kikapcsolódásnak jó választás. Ha nem elsősorban a külsőségekre helyezték volna a hangsúlyt az alkotók, hanem a helyzet és jellemkomikumokra, remek vígjáték lehetett volna belőle, így azonban csak egy kellemes meglepetést okozó tucatmusical született.
7/10
A Szőkék előnyben teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
