Könyvkritika: Josh Malerman - Ház a tó mélyén (2017)
2017. június 28. írta: Werewolfrulez

Könyvkritika: Josh Malerman - Ház a tó mélyén (2017)

haz-a-to-melyen-1024x576.jpg

Az amerikai Josh Malerman két és fél éve a Madarak a dobozban című kötettel úgy lerakta a névjegyét a nemzetközi horror-thriller könypiac asztalára, hogy csak úgy csattant. Emberünk egy átütő erejű, egyedi alapötletű történetet mesélt el, a hozzá illő, minőségi prezentációval, iszonyúan feszült pillanatokat felvonultatva. Ezek után danialves kollégával (aki a regényből készült forgatókönyvről emlékezetett meg a blog hasábjain) lényegében egy emberként, lélegzetvisszafojtva vártuk a szerző következő alkotását. Most, hogy elolvastam Malerman Ház a tó mélyén című új könyvét, jómagam bizony nem tudom véka alá rejteni a csalódottságomat. Nem mondom, hogy katasztrófa lett az új regény, tagadhatatlanul rengeteg pozitívummal rendelkezik, ám az én horrorfan énem bizony nem ezt várta. Hogy hogyan tetszik majd danialvesnek a kötet? Úton van szerkesztőtársam felé a regény, szóval gyanítom, hogy hamarosan felbukkkan ezen írás kommentszekciójában egy másvélemény is.

Az új regény története pont olyan sovány, mint maga a kötet mérete. A Fumax kiadó gondozásában megjelent könyv a hangulatosan megfestett, illusztrációként is felfogható borító alatt mindőssze 160 oldalon terül el, és itt bizony nem kell nagyon szorosan zárt sorokra gondolni, inkább a szellős szerkesztettség a jellemző. Ne szépítsük a dolgot, gyakorlatilag egy kisregényt kapunk - és ebben a terjedelemben nem igazán lehet megváltani a világot. Rusznyák Csaba profi fordításában (ő fordította a Madarak a dobozbant is) egy olyan sztori bontakozik ki az olvasó lelki szemei előtt, ami leginkább egy ifjúsági regényhez, pontosabban egy coming of age történethez illik, persze némi horrorisztikus elemmel is felvértezve. Két fiatal - rendhagyó első randiként - elmegy egy ritkán látogatott tóhoz kenuzni, és találnak a víz felszíne alatt egy tökéletesen beendezett házat. A házról nem tud senki, varázslatos dolgokat produkál, és mindent összevetve valahogy félelmetes is. A ház felfedezésére tett merüléseik alatt a két tinédzser fokozatosan egymásba szeret. Hogy mi lesz ennek a vége? Na ez az a pont, ahol spoilerveszély miatt nem folytathatom - nem mellesleg a fenti három mondattal lefedtem a történet kb. 90 %-át, szóval legalább a sztori legvégét takarja jótékony homály...

A kötet kapcsán érzett csalódottságom leginkább abból fakad, hogy

a) nem kaptam meg a műtől azt a horroradagot, amit a Madarak a dobozban alapján vártam;

b) a történet még kisregénynek is túlnyújtott, lényegében egy hosszabb novellára elegendő mondanivalóval rendelkezik, érzésem szerint rengeteg benne a hatásvadász, időhúzó elem;

c) Malerman láthatóan egy univerzális, örökérvényű történetet kívánt elmesélni a kamasz szerelem lángoló varázslatosságáról, erős szimbólumokkal - ez azonban csak részben jött össze.

A Ház a tó mélyén horror szempontjából korántsem olyan erős, mint az elődje. A tóban leselkedő halak, és víz alatti házban figyelő ruhák kapcsán ugyan kapunk feszült pillanatokat, de ezeket a baljós elemek végig a történet margóján maradnak, nem sikerül ezeket valami valóban borzalmassá kulminálni a későbbiekben. Ráadásul én pl. egyszerűen elképzelhetetlennek tartottam, hogy hőseinknek bármiféle bajuk essen, így nem igazán működött az értük való szorítás a részemről. Ez azon is múlott, hogy a főszereplő párosból sem Ameliát, sem Jameset nem ismerjük meg olyan részletességgel, mint kellene. Értem én a koncepciót, hogy ezek a fiatalok bárkik lehetnének, de ezért még nem kellett volna ilyen szűkszavúan bemutatni őket. A szintén tizenéveseket bemutató, tavalyi A falka című kötet Nick Cuttertől például köröket ver karakterbemutatás terén erre a regényre.

hazatomelyen.jpg

A történet soványságára már utaltam, de ki kell emelnem, hogy kis szerkesztői munkával ennél jóval kisebb terjedelemben is el lehetett volna mesélni ugyanezt a történetet. A tényleges cselekmény iszonyú kevés, az írás viszont ehhez képest meglehetősen darabos, nem ritkák az egymondatos, vagy éppen három szavas bekezdések. A szavak ilyenkor persze nagyot "koppannak" - ám ha nincs mögötte lényegi mondanivaló, ez a hatásvadász írói stílus hamar az erejét veszti. Itt is ez történik.

A Ház a tó mélyén egy igazi allegorikus történet, melyben a fizikai törvényszerűségekre fittyet hányó ház a tinédzser szerelem félelmetes-csodálatos-izgalmas érzését jeleníti meg. Ez az érzés persze pont olyan tűnékeny, mint a fiatalság és az ártatlanság, és számtalan veszéllyel is jár egy fiatalkori kaland. A kísértetháznak, mint ezerszer elhasznált horrortoposznak az ilyen módon való új környezetbe való helyezése és többlettartalommal való feltöltése igazán dicséretes és nagyszerű megoldás - a baj csak az, hogy egyrészt Malerman többször is az olvasó szájába rágja a szerelem és a ház felfedezésének párhuzamát (elég lett volna egyszer megemlíteni, vagy hagyni, hogy a befogadó maga jöjjön rá), másrészt pedig az allegorius megközelítésmóddal szépen gúzsba is kötötte a saját kezét a szerző. Ha rájössz az alapvető logikájára, ez a tanmese - merthogy lényegében ez az -  nem tud igazi fordulatokkal szolgálni, szerteágazó cselekményről és katartikus befejezésről nem is érdemes álmodni.

A kötet egy közel zseniális ötlet érdekes megvalósítása, ám az átütő erő sajnos hiányzik belőle. Érdekes elemezni való, elgondolkodtat, ám a horror elemek szempontjából, és a tényleges cselekmény szempontjából nem nyújt teljes élményt, és komoly hiányérzetet hagy a befogadóban. Aki a felnőtté válásról szóló igazi, örökérvényű horrorregényt szeretne, ami nem csak az alkalmazott szimbólumok szintjén működik, az próbálkozzon pl. Stephen Kingtől az Azzal. Az egy tízszer vaskosabb, és legalább hússzor tartalmasabb mű, mint Malerman új kisregénye.

7/10

A könyvet a Fumax könyvkiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr4412584227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.06.29. 00:59:09

Abból a szempontból én is csalódott voltam, hogy ez nagy jóindulattal is csak egy novella, ami a lelkes fejezettörések és az egyszavas szóváltások híján talán 100 oldal sem lenne, de engem majdhogynem annyira megbabonázott, mint a Bird Box. Persze, narratíva, ötletek szempontjából tényleg nem akkora truváj, de szerintem ugyanazt az allegorikus természetet meg tudta valósítani, én azt mondom, hogy akár még ennek a tiniszerelem dolognak is mögé lehetne menni, de ezt még nem tudom annyira koherensen összerakni, hogy felvállaljam. :D Mindenesetre szerintem nem múlta alul látványosan a Bird Boxot, de az tény, hogy terjedelmi - tartalmi alapon volt nekem is hiányérzetem.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.06.29. 09:00:15

egyetértek, bár én már a Madarak-at is inkább blöffnek tartottam, mint nem. a három új "trónörökös" (Malerman, Nick Cutter, "Stephenkingfia" Hill ) könyveinek végigszenvedése csak arra volt jó, de arra tökéletesen, hogy elkezdjem értékelni KIng szarabb regényeit is...

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.06.29. 20:51:55

@danialves: köszi, hogy valóban ideraktad a másodvéleményt :). "Látványosan" szerintem sem múlta alá ez a regény a korábbit, amit próbáltam a pontszámmal szemléltetni: Madarak a dobozban: 8,5/10, Ház a tó mélyén: 7/10. Sajnos a csalódottság kijött rajtam, de érzem, hogy azért ez nem egy átlagos tizenkttő-egytucat ifjúsági thriller.

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: a három trónörökösből nálam most Cutter a befutó. A szekta című legutóbbi regényének felénél járok, és egyelőre gigajó. Csak a végére ne essen le a színvonal... Egyébként valóban felértékelődnek King regényei az új titánok olvastakor, nem véletlenül dobtam fel az Azt, mint jobban sikerült ellenpéldát. SK megkerülhetetlen a modern horrorban.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.06.30. 13:59:30

@Werewolfrulez:

a Mélység utolsó 30 oldalának van némi hangulata, a többi leckefelmondás. az meg végképp érthetetlen, hogy pont a regény egyetlen tényleg érdekes szereplőjét, a pszichopata doki bátyót pazarolja el, akiről lényegében semmit nem tudunk meg, pedig lenne mit, helyette hallgathatjuk a tökéletesen érdektelen öcsi bogyó nyavalygását. amatőr hibák. pedig az ötlet még csak nem is lett volna rossz. (Lovecraft megírta párszor, na de mindent megírtak már párszor.)
a Szektát ettől még lehet, hogy kipróbálom... :)

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.07.01. 12:21:22

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: érdekes, a Mélység esetében nekem pont a vége nem tetszett, szóval óvatosan az ajánlásommal, lehet, hogy nem egyezik az ízlésünk! :)