The Evil Within (2017)
2017. június 12. írta: Werewolfrulez

The Evil Within (2017)

Egy 15 évig készült horror, aminek a megjelenését végül nem élhette meg az alkotója

theevilwithin_still_06.jpg

Figyelem: ennek a filmnek semmi köze nincs a The Evil Within című 2014-es túlélőhorror videojátékhoz.

Hölgyeim és uraim, a mai horrorfilmünk egy igazán különleges darab, aminek már a keletkezési körülményei is rendhagyóak. A film egy szerelemprojekt, melynek írója és rendezője Andrew Getty, aki Jean Paul Getty amerikai olajmilliárdos unokájaként látta meg a világot. A masszívan drogfüggő Andrew Getty a rémálmaiból írt egy forgatókönyvet még 2002-ben, amiből önköltségen, a saját kúriájából kialakított utómunkálati laborban hosszú évek munkájával hozta tető alá jelen kritikám tárgyát, a The Evil Within című mozit (a projekt a forgatás idején még The Storyteller néven futott). Az alkotó a drogos életmódból fakadó egészségkárosodásból kifolyólag 2015-ben elhunyt, így már nem élhette meg művének bemutatását. Michael Luceri producer és vágó nem hagyta elveszni az alkotást, így Mr. Getty első és egyetlen horrorfilmje 2017-ben hozzáférhetővé vált a világ számára - és bizony nem mindennapi élményt nyújt a nézőjének!

A film történetének középpontjában Dennis (Frederick Koehler) áll, aki egy mentálisan sérült fiatal férfi. Dennis a bátyjával (Sean Patrick Flanery) és annak barátnőjével (Dina Meyer) él, és éjszakánként szörnyű rémálmok kísértik. Rémálmainak állandó szereplője egy furcsa démon (Michael Berryman). Egy napon, amikor Dennis testvére egy különös antik tükröt hoz a házba, a démon kilép az álmok világából, és a való életben kezdődik meg a terror...

Ebben a moziban a történet erősen másodlagos jellegű, itt bizony a hangsúly egyáltalán nem a sztorin van, hanem a hallucinogén módon hideglelős pillanatokon. Már maga az első jelenet is iszonyú hátborzongató (ahol a fiatal Dennis az édesanyjával szellemvasutazni megy), de ahogy telik a műsoridő, egyre-másra jönnek a hajmeresztő, már-már a Rémálom az Elm utcábant idéző, kifacsart logikájú események (pl. az ahol a démon egy cipzárral támad). Mi, nézők sohasem tudhatjuk, hogy egy nyomasztó álomba csöppentünk-e, vagy netán Dennis zavarodott elméje játszik-e velünk, esetleg a démon machinációinak vagyunk a tanúi, vagy éppen a nyitó jelenet iszonyata nem akar véget érni. A logika és életszerűség hamar a margóra kerül, így ha lenne mélyebb mondanivalója az alkotásnak, akár egy kőkemény szerzői filmről is beszélhetnénk.

evil-within_1200_621_81_s.jpg

Mivel azonban másodlagos jelentésrétegről nemigen értekezhetünk a film kapcsán, ilyesmit nem is érdemes keresni benne, sokkal célravezetőbb feltétel nélkül átadni magunkat a hullámvasútszerű horrorélményeknek. A rettenet nem kifejezetten jumpscare megoldásokon alapul (bár elvétve ilyen is akad), és nem a vérben tapicskolós gore-on (bár a film vége felé még ilyesmivel is szembesülhetünk). A film legerősebb fegyvere a fentebb már pedzegetett rémálomszerűség. Dennis elméje az események előrehaladtával egyre jobban elborul, a horrorisztikus jelenségek pedig a sérült fiatalemberen keresztül  fokozatosan kiterjednek a környezetére is. Van valami gyomorforgató abban, ahogy egy alapjáraton ártatlan és még akár szerethetőnek is nevezhető figura a démoni nyomás/elmebetegség/rémálmok hatására kifordul önmagából, és egy Frankenstein játékai-féle tragikus-groteszk-horrorisztikus irányba viszi el a történetet.

Természetesen a lidérces álmokba illő, elborult hangvétel mit sem ér, ha a színészek és az alkalmazott trükkök nem hozzák a kötelezőt. Bár Getty - vélhetően a gyakorlata híján - nem tudta igazán jól instuálni színészeit (Sean Patrick Flanery és Dina Meyer gyenge közepes teljesítményt nyújt), a teljesen hiteles fogyatékos-alakítást nyújtó Frederick Koehler és a Sziklák szeméből ismert, félelmetes arcú Michael Berryman a hátukon cipelik a filmet. Az alakításokhoz hasonlóan a moziban alkalmazott trükkök is vegyes képet mutatnak: alapvetően kreatív megoldásokkal (pl. tükrökkel való látványos játékok), a gore esetében pedig okés praktikus effektekkel találkozunk, néhány esetben azonban (itt főként a végjátékra gondolok) a látványeffektek az első Gonosz halott film fináléjának stop motion gyurmafiguráit idézik, és eléggé illúziórombolónak hatnak.

Bár produkciós szempontból komoly negatívumokkal is rendelkezik a film, azért a pozitívumok még mindig hangsúlyosabbak az én szememben. Andrew Getty 15 évig készült szerelemprojektje, ha nem is lett az év horrorfilmje, de jóval többet ad egy drogos rémlátomásnál, és mindenképpen egy üde színfoltot jelent a tucatjával megjelenő, egy kaptafára készült, lélektelen démonos-sorozatgyilkosos horrordarabok között. Érdemes megtekinteni!

7,5/10

A film teljes adatlapja a MAFAB oldalán

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7612584233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.