Wonder Woman (2017)
2017. június 02. írta: FilmBaráth

Wonder Woman (2017)

Az amazon hercegnő visszahozta a DC-t a béka hátsó fele alól

wonder_woman.jpg

Wonder Woman-re várt a feladat, hogy visszahozza a DC-t a béka hátsó fele alól, ahová saját maga kormányozta magát. Nem tudom sajnálni a stúdiót, ha olyan karakterekkel, mint Batman, Superman vagy Joker nem tud mit kezdeni, önmagára vessen. Nem vagyok képregényfan, Wonder Woman-ra a Batman vs Superman-ben figyeltem fel, főként azért, mert az ő jelenetei voltak a legjobbak az amúgy sajnos nem túlságosan acélos alkotásban. A trailerek nagyon hangulatosra sikeredtek, ezért úgy döntöttem, adok még egy esélyt a DC-nek, és beültem az első tatabányai vetítésre. Nem csalódtam, istenien szórakoztam ezen a feminista képregényfilmen (még a rendezője is nő volt, ez nem éppen általános a műfajban!), adtak az akciónak az alkotók, de nem kerültek elhanyagolásra az érzelmek sem, a látvány is isteni volt, végre összehozott egy jó filmet a stúdió, már nagyon itt volt az ideje! Zack Snyder odatette magát a forgatókönyv tekintetében, találtak egy karizmatikus főszereplőt, aki nemcsak jól néz ki, de ott is van a filmvásznon (nem sokan mondhatják el ezt magukról mostanában), Chris Pine végre meggyőzőtt arról, hogy van keresnivalója a szakmában (és egyáltalán nem mellesleg nem is néz ki rosszul egy szál semmiben, de hát ennyi járt nekünk lányoknak, ha már az urak a film nagy részében legeltethették a szemüket a nem kicsit alulöltözött Gal Gadot-n). Győzött a girl power, meg a szívvel végzett munka, ezen az alkotáson látszott, hogy mindenki komolyan vette a melót, meg is lett az eredménye, egy szerethető, emlékezetes, igazi női képregényfilm született, az amazonok hercegnője meghozta a kedvem a DC-filmekhez, jöhet az Igazság Ligája!

Diana, az amazon hercegnő (Gal Gadot) egy paradicsomi szigeten nő fel, ahol édesanyja a királynő és nagynénjétől kőkemény harci kiképzést kap. Egy napon lezuhan egy repülőgép a partjaiknál, amelynek pilótája, Steve (Chris Pine) brit kém, akit a nácik üldöznek, vesztükre, mert olyan amazon támadást kapnak a fejükre, hogy attól koldulnak. A fiatalember elmeséli, hogy egy borzalmas háború zajlik, Diana pedig vele tart, hogy megölje Árészt, a hadistent, és ezzel elhozza a békét az emberiség számára. A naiv hercegnőre nem mindennapi kalandok várnak...

Diana simán elhiszi az anyukájának, hogy ő agyagból lett formázva, és Zeusz keltette őt életre, majd ugyanúgy ledöbbent születésének titkán, mint én, aki ugye nem nagyon olvas képregényeket, és nem ismerte a történetet. Az amazonokról eddig nagyjából Xena állította be a mércét, amelyet sikerült egy jóval magasabb szintre emelni (ezzel nem bántani szeretném a tévésorozatot, jómagam is kedveltem annak idején), a dögös ruci és a látványos akciók maradtak (Robin Wright-ból én személy szerint nem néztem ki, hogy ilyen jól megy neki ez a műfaj is), de jól sikerült a jellemfejlődés, a humor és még a kötelező szerelmi szál sem volt dögunalom. A történet az első világháború idején játszódik, izgalmas a történet, életteliek a karakterek, amelyekhez jó színészi alakítások társultak, a CGI-szakemberek sem tétlenkedtek, ha nem is zúzták szét a vásznat, de azért rendkívül hangulatos és lenyűgöző látványvilágú képekkel ajándékoztak meg bennünket, amelyet tökéletesen eltalált zene festett alá.

Istenölő kard, egy olyan ostor, amely igazmondásra kényszerít, egy amazon hercegnő, aki Árészt keresi - hát, ebből könnyen lehetett volna egy gagyi CGI-orgia is, de szerencsére jó kezekbe került Wonder Woman, így egy igazi fejlődéstörténet lett belőle, a paradicsomi szigetet elhagyva a fiatal lány szembetalálkozik a valósággal, az emberi természet kétarcúságával, amelyben a jó és a rossz egyaránt megtalálható, komoly erkölcsi dilemmák elé kerül, és természetesen a szerelem sem kerüli el. Mindeközben simán elküldi melegebb éghajlatra a komoly katonai vezetőket, akiket emlékeztet arra, hogy talán nem a szájukat kellene jártatniuk, hanem a seregeik élén a rossz ellen kellene harcolniuk. Társadalomkritikai él is található a sztoriban (a lányt nem veszik komolyan, aztán természeten ő vezeti győzelemre a férfiakat, de a korabeli angol társadalom minden álszentsége is a szemünk elé tárul jó néhány vicces jelenetben), de csak annyira, hogy ne feküdje meg a gyomrunkat, végülis szórakozni jöttünk, nem shakespeare-i mélységű drámát akarunk látni, hanem látványos akciókat és érzelmeket.

wonder_woman2.jpg

Ebben a filmben nincsenek nagy sztárok, de vannak jó színészek, akik mindannyian kiváló alakítást nyújtanak. A siker azonban alapvetően Gal Gadot-on múlott, aki meghálálta a belé vetett bizalmat, és elvitte a hátán a filmet, eggyé vált a karakterrel, hitelesen és remekül játszotta el Wonder Woman-t. Chris Pine - nal jól működött a kémia, a színész kihozta a karakteréből a legtöbbet (ez tőlem különösen nagy dicséret, mert trekkie-ként soha nem titkoltam, hogy Kirk kapitányként eddig még nem sikerült meggyőznie, bár elismerem, hogy nincs tehetség híján). Robin Wright sajnos túl kevés jelenetet kapott, David Thewlis tudott meglepetéseket okozni, jó volt újra látni Ewen Bremner-t, Said Taghamoui és Eugene Brave Rock mellékszerepben is tudott emlékezetes lenni.

Nem ragoznám túl, ez egy jó film, irány a mozi, nem váltja meg a világot, de a saját műfajában minőségi alkotás, amelynek köszönhetően végre láthattunk egy jó DC-filmet, amely szerethető, jól adagolja az érzelmeket és az akciót, nemcsak látványos, hanem tartalmas is, ráadásul még el is gondolkodtat. A szint be lett állítva, reméljük, nemcsak egyszeri csoda lesz ez az alkotás a DC-univerzumban, és nézőként végre jó szívvel ülhetünk be a stúdió filmjeire, nemcsak a Marvel-ekre, végre lesz egy jó kis verseny a műfajban, amely végső soron nekünk, filmrajongóknak lesz jó , mert a stúdiók a mi kegyeinkért fognak versengeni, és remélhetőleg minél jobb alkotásokat álmodnak vászonra.

8/10

A Wonder Woman teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8012558123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szergej Pub 2017.06.12. 11:22:05

Német = náci??? Én egy darab nácit nem láttam ebben a filmben...:P

Szergej Pub 2017.06.12. 11:26:54

A filmről: két dolog zavart az egyébként a DC eddigi szintjéből magasan kiemelkedő filmben. Egyfelől az eleje nagyon sematikus és szájbarágós lett, ahogy Connie Nielsen három percben végig mondja a sztorit. Másfelől a végén minden akció jelenetet belassítottak, aminek nem tudom mi volt az értelme, de baromira zavart.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2017.06.12. 15:22:36

Jó film volt, bár nekem a film végi "CGI parádé" azért rontott az összképen. Úgy érzetem, hogy azért került bele, mert egy szuperhős filmbe KELL egy ilyen. Pedig, amikor Diana megöli a német tisztet, ott már meg van a tanulság. Ráadásul Árész terve is elég zavaros volt, igaz szükség volt rá, hogy Diana visszataláljon a helyes útra, de meg lehetett volna szebben is oldani. (Vizuálisan, a végső csata szerintem kifejezetten gánnyúl nézett ki, ellenben a film korábbi akcióival.)

Amúgy való igaz, hogy a filmben nincsenek nácik, hisz az I. vh-ban játszódik. Ám, ha ezt nem tudnám, akkor a fő gonoszt (és kompániáját) én is lenáciznám. (Kicsit zavart is, hogy annak ellenére, hogy I.VH-s film, ami egy politikailag teljesen kusza, ingoványos idő volt és nem voltak benne - ideologialiag - egyértelműen jónak vagy rossznak nevezhető felek, a filmben a németek mégis a sablon-náci benyomását keltették. Főleg a "főgonosz" tiszt, aki olyan volt néha, mint, ha egy rajzfilmből szabadult volna.

A forgatókönyvért azonban inkább Allan Heinbergnek jár a dicséret. Snyder csak story creditet kapott, ami azt jelenti, hogy ő max a történet vázáért (de lehet még annyiért) sem felel, magát az aktuális forgatókönyvet, amit filmre vittek azt már nem ő írta. (Gondolom Synder inkább azért vett részt a story írásában, hogy biztosítsa, hogy illeszkedik majd a többi DC filmhez)

osborne 2017.06.17. 05:10:07

Kibaszott szar film, kurva szar kamu Gadottal.

diagnozis 2017.06.20. 12:21:52

Ne már, ez a film nem 8-as, és nem hozta vissza a béka se**e alól a DC-t.
Ez a film nem több, mint a béna összegyúrása a Thornak és az Amerika kapitánynak. Semmi önálló ötlet nincs benne.

Nárai · http://filmsztar.com 2017.08.31. 08:13:58

Mondhatnám ez van bár az előzetese azért jól sikerült.
film-pont.com/item/wonder-woman

Simon János Bálint 2017.09.04. 02:32:35

Nem értek egyet...
6/10, 3/5: pedig akartam szeretni, de nem megy :P
Konkrétan nem tudtuk megnézni: b.nőmmel közben "kínunkban" nyomkodtuk az okostelóinkat (nem jellemző : ) - egyszerűen "volt jobb dolgunk". Olyan "12 éveseknek", #kezdőtiniknek (LOL) való film, ... Harry Potter sokkal jobban lekötött az tuti XDXDDD
Háttérben nézem de semmi. Egy Daredevil részt sokkal jobban követek.
süti beállítások módosítása