Képregénykritika: Juan Diaz Canales & Juanjo Guarnido: Blacksad: Hófehér nemzet (2017)
2017. május 18. írta: FilmBaráth

Képregénykritika: Juan Diaz Canales & Juanjo Guarnido: Blacksad: Hófehér nemzet (2017)

Egy árnyalattal gyengébb, mint az első rész, de így is remek noir-képregény

blacksad_1.jpg

Blacksad jött, olvasták, és vették (a szemérmetlenül magas ára ellenére), ennek eredményeként már meg is érkezett a második rész. A rossz hír az, hogy ugyanolyan mélyen kell a pénztárcánkba nyúlni (4 990 Ft-ba kerül a kiadvány), mint korábban, és az 56 oldalas rövidség is maradt, a jó ellenben az, hogy csak egy árnyalattal gyengébb a minősége, mint a zseniális első felvonásnak. Emberünk, azaz macskánk ezúttal egy faji ellentétektől súlytott negyedben fejti ki nyomozói tevékenységét, az alapjáraton is erős noir hangulatot még jobban felerősíti a sötét drámákkal tűzdelt történet, ha szereted a film noirt, ez a te képregényed. Az antrompomorf kifejezésmód, vagyis az, hogy állati alakban ábrázolják az alkotók a szereplőket, nagyon kifejező, sokat hozzá tud tenni a karakterhez. A Blacksad - sorozat 5 részből áll, a Dargaud francia kiadó gondozásában jelent meg, dacára annak, hogy az alkotók spanyolok, de hát győzött a matematika, a galloknál nagyobb a képregényfanok száma, ezért ott volt célszerű piacra dobni ezt a sötét hangulatú képregényt. 2000-ben jelent meg az első rész, az évek során rengeteg nyelvre lefordították, nálunk tavaly debütált a sorozat, szép sikerrel, ennek örömére már meg is jelent a második Blacksad-történet. Nem fogunk feldobódni tőle, nem a habkönnyű szórakoztatásra gyúrtak az alkotók, ez bizony egy kőkemény dráma, amelyben nincsenek hősök, csak vesztesek. A főszereplőnek nincsenek illúziói, megrágták már a a lelkét a nehéz idők, de igazi kőkemény magánnyomozó, aki a bűn és az erény vékonyka mezsgyéjén egyensúlyoz, de azért a szíve (és persze az ökle és a pisztolya is) a helyén van, amikor kell. Kár, hogy ilyen rövidre sikeredett ez a sztori is, minden szívfájdító tartalma ellenére élmény volt olvasni, minőségi darab!

Az 1950-es évek Amerikájában járunk, a Perem nevű rossz hírű negyedben. Blacksad megbízója egy tanítónő, Miss Grey, aki azért fogadja fel a magánynyomozót, hogy találja meg egy eltűnt tanítványát, Kaylie-t. Hozzácsapódik egy Heti nevű nem túl bizalomgerjesztő bulvárzsurnaliszta, aki azonban eléggé hatékonyan tudja segíteni főhősünk munkáját, cserébe némi szenzációért. A szálak a rendőrfőnökhöz vezetnek, akinek fedhetetlennek tűnő élete nagyon sötét titkokat rejteget...

Dragomán György előszava kellőképpen ráhangol a sötét tónusú történetre, amelyben olyan témák kerülnek elő, mint a fajgyűlölet, a liliomtiprás és az erkölcstelen családi kapcsolat. Nem éppen szórakoztató kikapcsolódást nyújt ez a gyönyörű kivitelezésű képregény, ámde jól megtépázza a szívet és a lelket, ahogyan az egy erős drámától elvárható. A főhős nem éppen hótiszta jellemek között végzi a munkáját, a feketék és a fehérek jelleme állatformában ábrázolva sokkal hatásosabb, mint emberként (a rendőrfőnök egy termetes jegesmedve, a helyi gazdag fejes egy tigris, a sunyi segéderő egy róka, stb). Blacksad nem éppen doromboló kiscica, sokkal inkább igazi ragadozó, aki profi módon cserkészi be az áldozatát, és amikor már azt hiszi, hogy mindent látott, olyan erkölcsi mocsok kerül a szeme elé, hogy az még neki is sok. Nem kispályáztak az alkotók, nem finomkodtak a fajgyűlölet témájával, a Ku Klux Klán is feltűnik a rendkívül hatásos képeken, de ugyanakkor az is kihangsúlyozásra kerül, hogy alapvetően a gazdasági válság mélyítette el az ellentéteket, azonban a családi csavar mindent felülír a komoly témák között.

blacksad2_1.jpgA történet jól vezetett, a karakterek jól meg vannak írva, a kiadvány rövidsége ellenére kerek egészet alkotnak a jelenetek. A vizualitás tökéletes, olyan hangulatot és dinamizmust sugároznak magukból a képkockák, hogy filmszerű élményt tud nyújtani ez a minőségi szinten kivitelezett képregény. Nekem az előző rész mégis egy árnyalattal jobban tetszett, a katarzis hiányzott a végéről, a lezárás "csak" jó lett, nem zseniális. Már a bevezető képsorok hangulata sem éppen vidám, de aztán meglepő gyorsasággal elfajulnak az események, és egyre több mocsok dolog kerül a felszínre. A lepusztult környék tipikus lakói közül természetesen a legerkölcsösebbnek látszó figurák lelke a legsötétebb, borzalmas titkokat rejtenek a múltban gyökerező jelenkori események. Megváltás és győztesek nincsenek, itt mindenki áldozat, de egy halvány remény azért pislákol a jövőre nézvést.

Összességében a Blacksad második felvonása hozza a sorozat magas színvonalát, most kaparhatjuk a falat, amíg kijön a következő rész, mert a cicus kalandjaiban éppen a sötét tónus a legjobb, hiszen szórakoztató képregény annyi van, mint égen a csillag, de minőségi noir eléggé ritka madár, nem könnyű eltalálni a történetet és a rajzokat, hiszen az olvasót vonzza a bűn, nagyon könnyű lenne túltolni a drámát, de szerencsére az alkotók nem a könnyebb utat választották, hanem a legutolsó képkockáig kidolgozták a sztorit, nem hatásvadászatra törekedtek, hanem az olvasói igények tartalmas kiszolgálására. Nagyon várós a folytatás!

9/10

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6712512051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.