A Kill List és vele Ben Wheatley meglepően jól beírta magát a köztudatba annak ellenére, hogy sem komolyabb fesztiválgyőzelmeket, sem óriási rajongótábort, és néhány ömlengő kritikán kívül gyakorlatilag semmit nem tudhat magáénak. Az ugyanakkor biztos, hogy akármilyen véleménnyel is vagyunk a filmről, garantáltan maradandó élménnyé fog válni - és mintha lényegében Wheatley ennél nem is vágyott volna többre, mint hogy olyan művet alkosson, amelyről majd beszélni fognak az emberek.
Miközben a legtöbb kritika azért dicséri Wheatleyt, mert bátran szembe mer helyezkedni a brit gengszterfilm hagyományaival, valójában bizarr műfajkeveréke sem kevésbé evokatív, mintha történetesen tényleg egy minimális átalakításokkal bíró Guy Ritchie-másolatot néznénk. A kézikamerás snittekbe gyakran belevágó, hangot és képet elcsúsztató zaklatott nyersség, az ezeken keresztül megfogalmazott családi, sőt, férfiasságdráma abszolút az európai kisrealista filmek sajátja, a finálé pedig az okkultista horrorokat idézi meg. Ebből a szempontból még a két véglet között elhelyezkedő középrész a legizgalmasabb, amikor a szenvtelen ámokfutás egy felkavaró összeesküvés-motívummal forr egybe, ami egyszerre egy döbbenetesen brutális, szatírába hajlóan cinikus, végeredményben pedig semmihez sem fogható élmény.
Ha ebből indulok ki, teljesen érthető, hogy Ben Wheatley ambíciója túlterjedt egy poszttraumatikus családi szociodráma egyszerű filmre vitelén, és egy olyan művet kívánt létrehozni, amelynek működését még maga sem tudja megmagyarázni. (Vagyis bevallottan ő maga sem tudja...) Az egyre inkább a kísérletezés szagától bűzlő élmény azonban egyszerűen átesik a ló túloldalára. A Kill List fő problémája alapvetően nem az, hogy mennyire képes eredeti módon megfogalmazni magát, hanem az, hogy nem tudja igazán jól megfogalmazni magát. Például a szinte egyező motívumokból építkező Cold in July még a műfaji törések ellenére is konzekvensen viszi végig a családfői szerep válságából kiinduló keresztes-hadjáratot, Wheatley azonban saját extravaganciája által veszti el az esélyt, hogy hasonló eredményhez jusson. Felváltva ugrál főhőse barátjához és családjához fűződő viszonya között, miközben jelenetszinten váltogat aközött, hogy félelmet, viszolygást vagy döbbenetet érezzünk.
Wheatley filmje természetesen hálás alany olyan lózungok elsütéséhez, mint hogy mennyire formabontó és bátor műről van szó, azonban ha konkrétan meg kéne fogalmazni ennek a különutasságnak az értelmét vagy mibenlétét, már bajban lenne maga a rendező is. A Kill List leginkább önmagáért különleges, ami éppen annyira érdekfeszítő, mint amennyire egy öncélúan sajátos film az lehet.
6/10
A Halállista teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
