A 30-as években készült magyar filmeket általában el lehet intézni azzal, hogy egy kapatafára készült tucattermékek voltak, amely összességében tényleg megállja a helyét (persze voltak kivételek, ld. pl Meseautó), de azért ebben az időszakban is készültek olyan alkotások, amelyek a felejthetetlen kategóriába tartoztak, ahogyan szerintem ez a bájos kis mozi is, amely gyerekkorom nagy kedvence volt. Nyilván ebben erősen közrejátszott az is, hogy Lakner Artúr könyvét, amelyből a film készült, nagyon szerettem, rongyosra néztem sok-sok évvel ezelőtt, és legnagyobb örömömre még ma is ugyanúgy el tudott varázsolni, mint régen. Pedig nincs benne semmi különös, egy szimpla kis mese, amelyben azonban annyi báj és érzelem halmozódott fel, hogy sok évtizeddel a forgatás után is simán bele lehet szeretni. Andalítóan kedves történet, amelynek csak a vége lett egy kicsit negédes, összességében egy nagyon jól kivitelezett filmecske, amelyben ugyan időnként alárendelték a cukiságnak és a poénoknak a forgatókönyvet, de méltó módon vitték vászonra a könyvet. Egy régen letűnt korba tehetünk kirándulást a filmnek köszönhetően, amelynek a legnagyobb erősségei a humor, a gyermeki báj és a kiváló színészi alakítások. Szerethető kis darab, amelynek sok értelme nincs, viszont jólesik az ember lelkének.
Édesanyja halála után Hargittay Erzsike (Pécsi Gizi) nem leli a békéjét a szép birtokon, mivel édesapjának (Páger Antal) nincs ideje foglalkozni vele, azonban, amikor a doktor bácsi receptre felír a kislánynak egy új anyukát, úgy dönt, megkeresi régi szerelmét, Máriát (Tasnády Fekete Mária), megkéri a kezét, a lány igent mond, azonban a vágyott boldogság elmarad, mivel Erzsike annyira nem akar magának egy gonosz mostohát, hogy inkább megszökik otthonról. Mária azonban nem hagyja ennyiben a dolgot, és rafinált tervet talál ki annak érdekében, hogy a kislány megszeresse...
Giccs ez bizony a javából, de annyi bájjal felvezetve, hogy csak szeretni lehet. Különleges dimenzióba kerül a film attól, hogy szerepeltek benne Lakner Bácsi legendás gyermekszínházának kis művészei, akik hihetetlen tehetséggel és beleéléssel adták elő bájos számaikat. És igen, nemcsak gyerek volt a filmben, hanem kutya is, ahogyan a műfaji sablonokkal sem fukarkodtak az alkotók, a cukormáz azonban csak a történet végén feküdte meg a néző gyomrát, addig bőszen melengette szívét és lelkét a kedves kis mese. Profin kivitelezett középszer, amelyben megvan az a bizonyos plusz, ami miatt sok év után sem felejtettem el ezt az édes kis semmiséget.
Parádés szereposztással készült el a film, a kor legnagyobb sztárjai tették benne tiszteletüket. Páger Antal szokásához híven remek alakítást nyújtott Erzsike apukájának szerepében, látható élvezettel bújt bele Hargittay báró nem túl összetetett, de annál dögösebb karakterébe. Tasnády Fekete Mária nemhiába volt 1931-ben Miss Hungary, nagyon szép volt, azonban tehetségnek sem volt híján (Radványi Géza felesége - és ezzel Márai Sándor sógornője - volt, a háború után Münchenben telepedett le, 21 évig dolgozott a Szabad Európa Rádiónál), ez volt az első filmszerepe, és remekül helytállt benne, meg tudta mutatni Mária karakterének sokszínűségét. Pécsi Gizi aranyos volt, Gózon Gyula, Mály Gerő, Erdélyi Mici és Vaszary Piri szállította a humorfaktort a tőlük elváható színvonalon.
Messze nem mondható mesterműnek ez a bájos kis mozi, a karakterek közül igazán csak Erzsike és Mária került kidolgozásra, a többi eléggé sablonosra sikeredett, de a színészek rutinjának köszönhetően ez egyáltalán nem zavaró, jókat lehet mosolyogni még ma is a poénokon. Időnként dalra is fakadnak a szereplők, de nem annyiszor és nem annyira művi módon, hogy zavaró legyen, a dramaturgiailag megfelelő helyekre illesztették be ezeket a számokat a történetbe. A forgatókönyvben a szórakozatásra helyezték a hangsúlyt, néhányszor megtörik ezért a történet íve, de annyira andalítóan bájosan teszi mindezt, hogy nem lehet haragudni ezért az alkotókra. Ha elfogadjuk, hogy ez egy mese, és nem több, vagyis nem várunk csodákat tőle, akkor kellemesen meg fogunk lepődni azon, hogy milyen jó kis filmhez van szerencsénk.
Régi idők szép története, amelyen még ennyi év után is átragyog a gyermeki báj, olyan, mint egy megelevenedett fekete-fehér mesekönyv, amelyben nem a technikáé a főszerep, hanem a színészi játéké, és ez így van jól. Nagyon más, mint a manapság a tévéből ránk zúduló CGI-origába oltott gyerekfilmek, olyan, mint egy kis habcsók, amelyet elsősorban a nosztalgikus érzés miatt kóstolunk meg, aztán rájövünk, hogy nagyon sok felfedezni való ízt tartalmaz. Egyszer mindenképpen érdmes megnézni!
7/10
Az Édes mostoha teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
