Még csak március van, de máris megkaptuk az utóbbi idők legjobb (anti)szuperhősfilmjét, a Logan-Farkast. Nőiesen bevallom, eddig nem igazán voltam oda az adamantium karmokkal (és nem éppen szalonképes szöveggel) rendelkező szuperhősért, melynek oka heveny Huhg Jackman - utálatom volt (annyi volt a bűne szegénynek, hogy kedvenc musicalom-ben, A nyomorultakban nem zseniális volt, csak jó), jellemző, hogy pont mire megkedveltem, elbúcsúzott a szereptől. Imádtam a filmet, igazi véres-mocskos pusztításpornó volt, amelynek azonban a feeling-je volt igazán felejthetetlen. Ezért nagyon kíváncsi lettem a képregényre, amely az alapjául szolgált, amelynek a története közel sem hasonlít a filmben látottakra, ellenben a hangulatát egy az egyben sikerült adaptálni a gyöngyvászonra. Mivel nem igazán vagyok otthon az Marvel-univerzumban, többször is sikerült sokkot kapnom (meghaltak a szuperhősök, ez most nem komoly, ugye nem?), és sokszor döbbentem néztem a határozottan horrorisztikus képeket, mégis azt kell mondanom, hogy összességében tetszett, amit láttam. Bár időnként túltolásra kerültek a dolgok (csak annyit mondanék: dinók), mégis igazi drámát kaptunk a pofinkba, olyan igazi szívet-lelket tépőt, ami a képregény műfajában nem mindennapos. Igényes kivitelű, vérbűzös darab, amelyben több a trancsír, mint a szöveg, nem túl bonyolult a történet, de vannak benne olyan fordulatok, amelyektől letesszük a hajunkat, a vége pedig maga a posztapokaliptikus tökély. Érdemes adni neki egy esélyt!

50 év telt el az utolsó nagy csata óta, amikor a rosszak legyőzték a jókat, Logan azóta nem eresztette ki adamantium karmait, egyszerű farmerként éli az életét feleségével és két gyermekével. Aztán eljön a nap, amikor nem tudja kifizetni a lakbért, és hagyja magát megalázni, ahelyett, hogy harcolna. Váratlanul megjelenik nála egy régi barát, a vak Sólyomszem, aki jó pénzért felbéreli, hogy vezessen helyette, amíg leszállítja a közelebbről meg nem nevezett árut a megrendelőjének. Az utazás hamarosan eldurvul...

Ez az a történet, amit sohasem akartunk elolvasni, mert borzalmas belenézni az (alternatív?) jövőbe, ahol nincsenek szuperhősök és remény sincs, hiszen nem születnek új mutánsok, akik eséllyel szállhatnának szembe a rosszakkal. Az élet pontosan olyan rémes, amilyennek gondoljuk, még szorozzuk meg tízzel, és akkor nagyjából képben vagyunk, hogy milyen körülmények között szeretné megtalálni a lelki békéjét Logan. Sólyomszem mindent megtesz, hogy emlékeztesse a régi szép napokra, és rávegye arra, hogy újra önmaga legyen, de amikor megtudja a férfi borzalmas titkát, megérti a viselkedését. Aztán sikerül annyira feldühíteni Logant, hogy újra előbújjon belőle a vadállat, csak kiereszti azokat az átkozott adamantium karmokat, de ettől nem érkezik meg a megváltás, ennek a férfinak a sarkában jár a halál, a családi boldogság nem neki való, ő arra született, hogy örök kívülálló legyen, akinek a lelke akkor sem lesz sohasem hófehér, amikor a jó oldalon áll. Ezért szeretjük, lássuk be, mert olyan igazi sötét alak a jófiúk között, akinek a bűn a nyomában jár, olyan terheket hordoz, amelyeket el sem tudunk képzelni, folyamatosan mérgezi az adamantium, de az öngyógyító képessége nem engedi neki, hogy utolérje a hőn áhított halál.

Mark Millar nem kispályás alak a képregény műfajában, az ő nevéhez fűződik a Kick-Ass, a Wanted, a Polgárháború, 2009-ben írta meg az Old Man Logant, ennek a magyar fordítása jelent meg nemrégiben a Kingpin kiadó gondozásában. Az időnként bosszantó túlzásai ellenére (dinók, ne már!) rendkívül hangulatos darabról van szó, amelyben annyi a vér és az erőszak (a film ehhez képest matiné), hogy csak erős idegzetűeknek ajánlott az elolvasása. A színvilág tökéletesen követi a világvége hangulatot: mindenütt sötét árnyalatok, egyetlen reményt hozó fénysugár sincs az oldalakon, hogy aztán a legutolsó fordulat mindent vigyen.

Kőkemény drámát sikerült a képregény 212 oldalába tömöríteni, amikor már azt hiszed, nincs hová fokozni a darkságot, mégis sikerül rátenni egy lapáttal. A történet lassan, de biztosan bontakozik ki a maga véres valójában, mindvégig érezni lehet, hogy ha Logan-nek elborul az agya, az bizony csúnya lesz. Meg is kapjuk azt a pusztításorgiát, amelyre nem is olyan titkosan vágytunk (Logan mégiscsak egy vadállat, hát lássuk, mire képes, ha igazán belelendül az akcióba), de a bosszú nem törli el a múltat, a jövő pedig bizonytalan. Ha nagyon akarnék beleköthetnék a történetvezetésbe, a nem kicsit túltolt végjátékba, de eszem ágában sincs, mert pontosan ugyanolyan hangulatos volt ez a képregény, mint a film, én ennyit vártam tőle, és ezt meg is kaptam.

8/10