Az AMC-től ha mást nem is, de a The Walking Dead-et mindenki ismeri, pedig a zombikon túl is van élet a csatornánál. Az első saját sorozatuk a Mad Men volt, aztán a klasszikussá váló Breaking Bad-et és a tavaly debütáló Preacher-t is nekik köszönhetjük, de a személyes kedvencem végül a Halt and Catch Fire lett. Valamiért nem kap akkora visszhangot, mint amit megérdemelne, pedig a most futó drámasorozatok legjobbjai között a helye.

A történet kezdetén a 80-as években járunk, mikor az IBM uralta a számítógép piacot. Ez a nagy számítógép boom korszaka, az informatika rohamléptékű fejlődésének egyik nagy állomása. Főhőseink szétszednek egy IBM gépet, hogy olcsóbb, gyorsabb számítógépet készítsenek, amivel elsöpörnek minden ellenfelet és végre elismerést, sikert kapnak. Csak ugye ez nem lehet (és nem is volt) ilyen egyszerű.

Gyorsan ellövöm itt az elején a geek sorozat címkét, mert tényleg az: akit érdekel a téma és/vagy otthon van a számítógép- és programfejlesztésben, igazi kincsre találhat a sorozattal, de én full tudatlanul is remekül el voltam vele. Hasonlítani nem igazán tudom semmihez ezen a címkén belül: a már évek óta béna Agymenők, vagy az amúgy zseniális Silicon Valley is messze van tőle, és nem is olyan szürreális, mint a Mr Robot. De attól még ugyanolyan jó.

A sorozat 4 nagyon különböző főszereplőt dob le egymáshoz közel a történet legelején:  közöttük csak egy üzletember van, aki látja a rengeteg-rengeteg pénzt, ami ebben az ágazatban van, ő próbálja hajtani a másik három karaktert, akik mindannyian techzsenik a maguk módján.

Gordon Clark (Scoot McNairy) annak idején feleségével, Donnával (Kerry Bishé) a főiskoláról kikerülve nagy álmokkal vágott a fejlesztésekbe, de megbukott egy projektje és évekkel később kétgyerekes családapaként már csak egy nagyvállalat íróasztalánál tengeti a napjait pocsék fizetésért. Donna szintén számítógépekkel dolgozik egy másik cégnél, de csak a háttérben meghúzódva, egyszerű családanyaként, akinek látszólag az esti vacsora a legfontosabb. Őket környékezi meg Joe McMillan (Lee Pace), hogy csináljanak valami jobbat és győzzék le az IBM-et (ahol mellesleg őt is egy zsíros állás várná az apjának köszönhetően) és neki köszönhetően keveredik bele a sztoriba a végzős egyetemista Cameron (Mackenzie Davis) is, aki folytonos lázadásával sokszor a maga sikere útjába áll.

Mint ahogy az lenni szokott, egyik szereplő sem az, akinek elsőre látszik. Joe McMillan szinte végig a rohadékság határmezsgyéjén mozog és az írók rengeteg karakterdrámát pakoltak a vállára. Szerencsére Lee Pace-ről már évek óta tudom, hogy remek színész, itt sem kellett csalódnom benne. Joe néha már-már nevetségesen vergődő karakter volt az 1. évadban, de szerencsére jött a váltás és utána két évadon keresztül olyan szépen felépített sztorikat és karakterfejlődést kapott, hogy öröm volt nézni.

Gordon és Donna házassága természetesen megsínyli, hogy mindketten kilépnek a tipikus és unalmas sztereotípiáikból, amiket a koruk társadalma rájuk szabott. Gordon bizonyítási vágya, sikerhajhászása mindenkinek ismerős lehet, hiszen ki nem érezte már azt, hogy alábecsülik, vagy szar melót kénytelen végezni. Ráadásul tényleg okos fickó, csak sajnos túl kocka ahhoz, hogy jó üzletemberként eladja magát és kemény leckéket kell megtanulnia ahhoz, hogy végre sikert érjen el. Donna pedig a sorozat elején még családanyaként, két lábbal a földön állva igyekszik megtartani férjét a valóságban, ahol a kifizetendő számláknál nincs fontosabb, de örömmel láttam, hogy nem csak ilyen mellékszerepet szánnak neki a készítők. Az 1. évadban van egy nagyon jó rész, amikor rajta áll vagy bukik minden, a körülötte levő férfiak pedig (férjével az élen) rendesen meglepődnek azon, hogy mennyire érti a dolgát - pedig ez a néző számára elég hamar evidens lesz, ahogy látjuk, hogy milyen gyorsan megérti, mit akar Joe és Gordon és mennyire tovább tudja gondolni férje elméleteit. Joe mellett ő változik a legtöbbet az évadok során.

Az abszolút külső vonalról beugró Cameron mai szemmel a legmenőbb karakter. Zűrös családból való igazi punk, geek csaj, akit a főiskolán sem vettek komolyan és nem álmai feladatát bízza rá Joe sem. Csak úgy tengődik a világban célok nélkül, lázad minden ellen és a számítógépekkel sokkal jobb a kapcsolata, mint az emberekkel. Khm, ismerős... Ennek ellenére Joe és Gordon álmát az ő ötletei teszik igazán zseniálissá, a Joe által megálmodott jobb jövőre is ő érez rá a legjobban. A 2. évad főképp már az ő projektjére épül, és sokkal is jobban állt neki, hogy van valami álma, a 3. évados fináléban pedig végleg a kedvenc szereplőm lett.

Ez az eleinte furcsa négyes eleinte nehezen tud együttműködni, szinte mindenki között van valamilyen konfliktus, sok a rivalizálás és persze a klasszikus szarkavarás, amit nagyon jó nézni, ha jól írják meg. Itt pedig kiválóan vezetik az írók, hogy ki mit és miért akar, és mire hajlandó érte. A mellékszereplők is jól kiegészítik őket, sokukat a szívembe zártam.

A pilot sajnos nem sikerült túl jól, nagyon megmaradt az, hogy nem győzött meg semmiről, de szerencsére az 1x03-tól magával rántott a sorozat. A három szezonból a 2. évad a kedvencem. Nagyon izgalmas és érdekes ebben az évadban a központi történet, a Mutiny működése, küzdése (spoilermentesen nem is kell róla többet tudnotok), szuperek a mellékkarakterek is, valamint hihetőek voltak a karakterdrámák. Ráadásul kapott egy kis feelgood, indie felhangot az egész, ritkán vágyom bele egy sorozatba, de itt végig az volt bennem, hogy de jó lenne ott lenni a szereplőkkel. Az 1. évadban kicsit sokalltam már, hogy mindig minden balul sül el, akkor is, ha egyébként zseniális bal horgokat kaptak néha a szereplők. A 3. évadban pedig minden eddiginél jobban megroggyant a négy főszereplő egysége, amit nagyon sajnáltam.

Ami még hatalmas pozitívum, hogy abszolút átjön a laikus nézőnek is az, hogy mi történik és a készítők nem csak az untig ismert "egyik szereplő kérdez a másik pedig kiselőadást tart" eszközzel oldják meg az információ átadást. Nagyon beleéltem magam a számítógép fejlesztős témába, ahogy bütykölgettek akár a garázsban, vagy vitatkoztak valami részletről. Biztos, hogy rengeteg kikacsintás van, én szerintem minden tizediket ismertem csak fel, de azért az én szívemet is megdobogtatta kicsit, mikor a két geek, Gordon és Cameron mindent félredobva az egész hétvégéjüket rászánják arra, hogy először játszanak egy vadiúj játékkal, a Super Marioval.

A negyedik és egyben utolsó évad valamikor idén jön, felkészültem valami nagyon ütős sorozatzárásra. A 3. évad fináléja minden eddiginél izgalmasabban ért véget, érdemes addigra pótolni a sorozatot, mert jó drámából sose elég.

Ami mellékes, de örömteli tény, hogy a magyar szinkronba belehallgatva nem hánytam el magam és abszolút találó a CTRL nélkül alcím (az angol cím is, a pilotban megmagyarázzák).

Mi van még? Ja, a főcím abszolút kedvenc, a pontszám pedig:

9/10

 A Halt and Catch Fire teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán