Nem személy. Nem ember. Oculus. Nem átlagos sci-fi. Nem gyengus írás. Zseniális darab. Kicsit bővebben: eddig pontosan azért nem erőltettem nagyon a fantasy regények olvasását, mert a műfaj (akárcsak az összes többi) beállt a biztos sikert hozó, jól kiszámított darabokra, amelyek jól meg vannak írva, de középszerűek és sablonosak. Na, ez a könyv egyáltalán nem ilyen. Izgalmas, tele van jól végiggondolt karakterekkel, nem kiszámítható fordulatokkal, és mindehhez egy olyan zseniális befejezés társul, amelyhez nem nagyon volt szerencsém mostanában a zsánerben. A legnagyobb erénye ennek az írásműnek az, hogy gondolkodni kell rajta. Nem kicsit, sokat, vagyis ez nem az a könyv, amellyel kényelembe helyezed magad és jót rágógumizik rajta a szemed, ezen bizony agyalnod kell, különben nem fogod tudni követni a gyorsan pergő eseményeket. Kár, hogy hangyányit lassan indul be a történet, és túl sok benne a bosszantó elírás, de ennél több hibát nem tudok felróni ennek a kiváló könyvnek és fantáziadús írójának. Adtunk a kalandnak, jókat nevettünk a humoros szövegen, és miközben istenien szórakoztunk a könyvön, mélyen el is gondolkodhattunk olyan kérdéseken, mint Isten, háború, szabadság, rabszolgaság, az emberi természet és hasonlók. És ráadásul ez a kis gyönygyszem a miénk, hiszen magyar a szerzője, Holló-Vaskó Péter rejtőzik a különleges írói álnév mögött. Mindenkinek csak ajánlani tudom a könyv beszerzését, mert nagyon jó!
Truth Dunn élete 17 évesen ért véget, hiszen arra nevelték, hogy egy Idős (jelen esetben Verity Cadogan) szeme, azaz Oculusa legyen. Avalon bolygója maga a Paradicsom, azonban az emberek legnagyobb ellensége, egy amőba elpusztítja a látásukat, így idős korára mindenki megvakul. Ennek a helyzetnek a kezelésére találták ki az Oculus-okat, akik egy műtét után elveszítik a személyiségüket, és gazdáik szemeként funkcionálnak a továbbiakban. Azonban Truth Dunn úgy döntött, hogy ő ember marad, legyen akármi az ára...
Először azt gondolja szegény, nózijánál vezetett olvasó, hogy ez egy sima történet: a főszereplő nem nyugszik bele rabszolgasorsába, fellázítja a bolygót, majd dögös csaták után kitör a happy end. Nos, ezzel szemben elég hamar kiderül, hogy ebben a könyvben sokkal több van ennél, mégis úgy elaltatja a gyanakvást a szerző, hogy teljes döbbenettel figyeljük, hogyan fajulunk odáig, hogy az emberi világ sorsát eldöntő utolsó háborút kísérhetjük figyelemmel. Vagy mégsem? Lehet, hogy megint át lettünk verve, és csak egy szimuláció részesei voltunk? Az Űrodüsszeia filozófiai mélységéig jut el a könyv, amelyből nagyon remélem, hogy lesz folytatás, mert ahhoz túlságosan sokrétű a történet, hogy így legyen vége. Mindeközben nem sok időnk van nagyon elgondolkodni a dolgokon (pedig lenne min), mert viharos gyorsasággal peregnek az események, a tét egyre emelkedik, hogy aztán a legvégére az emberiség sorsa legyen az akcióban bővelkedő végjáték fókuszában.
Ugyanakkor egy tinilány a főszereplő, akinek ugyan irtó dögös kelta tetoválása és Wayfarer-kupolája van, amelyen keresztül gazdája irányíthatja őt, ugyanakkor ennek köszönheti azt is, hogy hirtelen az események kellős közepén találja magát. Nincs könnyű dolga, hiszen viharsebesen fel kell nőnie ahhoz a feladathoz, hogy megmentse a bolygóját (kezdetben azt gondolja, hogy egy amőbától, de aztán persze fokozatosan kiderül, hogy ennél sokkal fejlettebb az igazi ellenség), miközben szembesül a szerelemmel (semmi különös, csak egy hihetetlenül jóképű, földi hadvezér, akinek megvan a technikai háttere ahhoz, hogy szétzúzza a bolygót, de mivel amúgy zseniális stratéga, inkább az igazi ellenségre koncentrál, de ez nem akadályozza meg abban, hogy udvaroljon a lánynak). Érdekes, hogy miközben az alaphangulat egyre komorabb lesz (hiszen egy rabszolgasorban senyvedő lánytól indulunk, és fokozatosan eljutunk addig, hogy az emberiség jövője legyen a tét), mégis olyan humoros tud lenni a szöveg, hogy a legdrámaibb pillanatok környékén is jókat tudunk kuncogni rajta. Nagyon jól sikerült eltalálni az arányokat, amikor már éppen túlságosan könnyed lenne a hangvétel, jön egy olyan fordulat, hogy azonnal az agyunkhoz kapunk, hogy hoppá, itt tényleg a komoly dolgokról van szó.
Picit nehezen indulnak be az események, hogy aztán annál gyorsabban magával ragadja az olvasót az az érzelmi és értelmi forgószél, amely a főszereplőt a fordulatos történet középpontjába repíti, és miközben próbál rájönni, hogy ki áll a jó és a rossz oldalon (ez nem is olyan egyszerű, mert ahogyan egyre több tényt ismerünk meg, mind nehezebb eldönteni), és egyáltalán érdemes-e megmenteni az emberiséget, hiszen az oculus-rendszer kihozza a legrosszabbat a gyarlóbbakból. Nem kapunk választ minden kérdésünkre, de éppen attól igazán izgalmas ez a könyv, hogy megmozgatja az agytekervényeinket. Kár lenne kihagyni az életünkből!
9/10
A könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
