A boszorkányok közöttünk járnak, és nagyon - nagyon gonoszak, főleg a főboszorkány, de nem ezért viszi el a showt-t mindenki elől ebben a fimben, hanem azért, mert Anjelica Houston olyan dívásra vette a figurát, amilyennek a szerző sohasem írta meg a karaktert. Roald Dahl egészen mostanáig olyannyira kimaradt az életemből, hogy eddig nem volt szerencsém a Boszorkányok című könyve alapján készült filmhez sem, pedig már gyerekkoromban is erős filmfüggőségben szenvedtem. Az eredeti mű ismeretében többször meglepődtem azon, hogy milyen szöveghűen sikerült adaptálni a történetet, azonban mivel alapvetően a külsőségekre helyezték a hangsúlyt az alkotók, az igazi varázslat elveszett, nem adott olyan maradandó élményt, mint a könyv, de összességében egy kellemesen szórakoztató alkotáshoz volt szerencsém. Mára már erősen megkoptak a trükkök, de Anjelica Houston karizmája elvitte a hátán a filmet, a történet szerethető, és ha hiányzik is belőle az eredeti mű klasszisa, egyszeri kikapcsolódásra még ma is tökéletesen alkalmas.
Luke (Jasen Fisher) autóbalesetben elveszíti a szüleit, a nagymamája neveli, aki nagyon sokat mesél neki a boszorkányokról, akikben a kisfiú mindaddig nem hisz, amíg nem találja magát a kongresszusuk kellős közepén. Döbbenten hallgatja, milyen aljas tervet eszelt ki a főboszorkány (Anjelica Houston) Anglia összes gyerekének az elpusztítására, azonban mielőtt segítségül hívhatná a nagymamáját, egérré változtatják. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy minden megtegyen annak érdekében, hogy a többi gyerek ne jusson ugyanerre a sorsra...
A filmnek az a legnagyobb erénye és hibája, hogy Anjelica Houston-ról szól. A főboszorkány alakját ugyanis sikerült olyannyira központivá tenni, hogy mellette nem igazán tud labdába rúgni a nagymama és unokája, akik nagyon aranyosak, de ketten együtt sem méltó ellenfelei a gonosz boszorkánynak. Hollywoodi dívát faragtak a főgonoszból, ami alapvetően nem baj, de ezzel együtt elszürkítették a két másik főszereplőt. A könyvben a nagymama sokkal kidolgozottabb karakter, mint a főboszi, az unoka is jóval karizmatikusabb, nem olyan tündi-bündi, mint a filmben, és ezek a hangsúlyeltolódások nem tettek jót a filmnek. Az összhatás szórakoztató, de időnként kissé túltolásra kerül a komikum, amelyen még Rowan Atkinson sem tudott segíteni, minél színpompásabbak lesznek a jelenetek, annál jobban kiüresednek. Kevesebb sokkal több lett volna.
Az még hagyján, hogy a film végét csúnyán elszirupozták, de a történet sem tud igazán magával ragadó lenni egészen addig, amíg fel nem tűnik a színen a főboszi, aki bele tudja vinni azt a bizonyos pluszt, ami miatt érdemes végigkövetni az eseményeket. Túlságosan szürke volt a kezdet, amelyet egy remek közép követett, hogy aztán a végére teljesen kifulladjon belőle a szufla. Mindezzel együtt egy nagyon aranyos kis film, csak éppen nem a felejthetetlen kategóriába tartozik, tisztességesen össze lett rakva, de ennyi és nem több, elsősorban Anjelica Houston miatt érdemes megnézni. A színésznő tudta, hogy ziccerszerepet kapott, élt is lehetőséggel, látható örömmel gonoszkodott, és még azt is bevállalta, hogy a trükkmesterek mélységesen elcsúfítsák (eléggé horrorisztikusra sikeredett a külseje, még én is megijedtem tőle, pedig olvastam előtte a könyvet, tehát tudtam, hogy milyen metamorfózisra számíthatok). Azonban a többi karakter csak vázlatosan lett felsikkelve, miközben mondanom sem kell, hogy Roald Dahl ennél jóval alaposabb munkát végzett a könyvében. Nyilván más műfajról van szó, ezért máshová helyezték a hangsúlyokat, és bár nem változtattak drasztikusan a történeten, mégsem sikerült megőrizni az egyedi hangulatát, habár jó néhány jelenetben sikerül megidézni azt, összességében nem sikerült átadni a könyv sodró lendületét.
Mai szemmel nézve megmosolyogtatóak a trükkök, de annyira bájosak (kivéve a főboszit, ő tényleg nagyon ronda és ijesztő, amikor igazi valójában mutatkozik meg), és annyira ötletesek a kamerabeállítások, amelyből egérperspektívában érezhetjük magunkat, hogy egyáltalán nem zavarók. Közel sem sikeredett olyan hátborzongatóra ez a mese, mint a könyvben, főleg azért, mert a külsőségekre helyezték a hangsúlyt az alkotók, a sötét tónus is hiányzott belőle, egyetlen percig sem aggódtunk komolyan azon, hogy a bosziknak van esélyük a happy end ellen. Abszolút családi mozi lett belőle, holott Roald Dahl nagyon is elgondolkodtató, és egyáltalán nem kisgyerekeknek való történetet beszélt el eredetileg.
Túl sok a füst, és túl kevés az igazi mélység ebben a filmben, de ettől még máig betölti szórakoztató funkcióját, csak ne várjunk tőle túl sokat. Egy aranyos kis családi mozi, amelynek történetét nem kicsit higítottak fel azért, hogy közönségbarátabb legyen, ami önmagában nem baj, egyszer simán meg lehet nézni, de Anjelica Houston néhány jelenetén kívül nem sok minden marad meg belőle, Kár, mert ennél sokkal többet ki lehetett volna hozni a könyvből, amely nem a szerző legjobb műve, de nagyobb élmény elolvasni, mint megnézni ezt a jobb sorsra érdemes filmet.
6/10
A Boszorkányok teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
