Testről és lélekről (2017)
2017. március 02. írta: AldoWinnfield

Testről és lélekről (2017)

dns_0874v.jpg

Valami megváltozott a magyar filmeknél. És nem feltétlenül azért mondom ezt, mert idén a Mindenki, tavaly pedig a Saul fia sikerének örülhettünk (már aki) az Oscar-gálán. Azért merem ezt így kijelenteni, mert a tavalyi éves toplistámra három hazai alkotás is felkerült, egy pedig nagyon közel volt ehhez. Szóval, én tényleg szerettem a tavalyi felhozatalt. A martfűi rém  a sorozatgyilkosos thriller műfajban alkotott maradandót, míg Hajdu Szabolcsék kevés pénzből forgatott Ernelláék Farkaséknál című filmje erős karakterekkel, abszolút élethű szituációkkal állított szembe minket saját magunkkal. A Tiszta szívvel a kerekesszékbe kényszerülő társainkról tudott mesélni friss, modern eszközökkel, egy végtelenül emberi, szórakoztató köntösben. A Kút pedig érzésem szerint egy olyan mű volt, ami joggal pályázhat kultfilmes státuszra. Emlékezetes karakterei, földbe döngölően erős hangulata és még ennél is súlyosabb erőszak-esztétikája mind-mind erre predesztinálja. Mindezek után pedig most itt van Enyedi Ildikó alkotása, a Testről és lélekről, ami az összes felsorolt filmnél nagyobb hatást fejtett ki rám, és remekműnek tartom.

Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgokat, akkor ez is csak egy szerelmes mozi. A nő találkozik a férfival és egymásba szeretnek. A trükk, mint oly sok esetben, most is a mesélőben rejlik. Enyedi Ildikó ezt a két embert többnyire egy vágóhíd cseppet sem barátságos környezetébe helyezi el. A marhák vesztőhelye rideg, barátságtalan hely. A rendezőnő nem fél megmutatni az ott végbemenő dolgokat (elég naturalisztikusan van bemutatva a feldolgozás folyamata), mégis mély tisztelettel beszél az állatokról. Egyszerre van jelen a marha, mint termék, és mint érző lény. Kettősség van a képsorokban. És nem csak itt, ez több szinten is megjelenik. A két főszereplő otthoni mindennapjai is úgy vannak bemutatva, hogy egyszer az egyik, egyszer a másik félre vált a kamera szeme. Kijönnek a hasonló dolgok és a különbségek is. Sokszor csak apró töredékeket látunk, és ez pont elég. De fontos felismerni azt is, hogy a film egyik fő motívuma is a kettősségre épül. A férfi és a nő ugyanis akkor kezd el komolyabban foglalkozni egymással, amikor kiderül, hogy mindketten ugyanazt álmodták. Szarvasok voltak egy erdőben. Szabadok, fenségesek, gyönyörűek. Ez szöges ellentétben van a valós életükkel, ahol egy zárt környezetben mozognak és sokszor érzik magukat furán... nem odaillőnek?

maria_es_endre-810x340.jpg

Endrének testi fogyatékossága van. Az egyik karja nagyjából hasznavehetetlen. Vezetőként eligazodik a vágóhídon, munkatársaival is van ilyen-olyan kapcsolata. Mindenesetre nem egy szociális figura. Néhány részletet megismerünk a múltjából, amik segítenek megérteni őt, a lelkivilágát, gondolkodását. Nagyjából ő az egyetlen, aki felfigyel Máriára, az új minőségellenőrre. Mármint pozitív előjellel. A dolgozók ugyanis nem tudnak mit kezdeni a nővel, nem értik meg őt. Igaz, ő sem segít nekik ebben. Mindez azonban nem önzőség, vagy rossz természet. Mária ugyanis autista, de legalábbis rendelkezik a betegség jeleivel. (Azért sem akarok konkrétan kijelenteni, mert nem értek hozzá, másrészt pedig egy interjúban is utóbbiról beszélt a nőt alakító Borbély Alexandra.) Zárkózott jellem, akinek egy hétköznapi párbeszéd is rendkívül megerőltető dolog. Más érintését nem bírja. Rend és tisztaságmániás. A memóriája elsőrangú, évekkel korábbi nem túl jelentős eseményekről is pontosan tudja, mikor történtek. És most jön az a momentum, az a tulajdonsága a filmnek, ami az egyik legerősebb vonása: Máriát egy percig sem láttatja betegnek, legalábbis nem harsog trombitákkal, nem hívja fel rá erőltetetten a figyelmet. Mindössze egy problémákkal küzdő emberként ábrázolja őt a rendező, és végtelen empátiával közelít felé. Karakter ennyire szimpatikus, szeretetreméltó számomra már nagyon régen volt. Végignézni az ő útját, ahogy folyamatosan nyitni tud a világ felé, Endre irányába... Fantasztikus élmény volt. És itt most nem cukormázzal leöntött győzedelmi útra kell gondolni, hanem egy nagyon is emberi, drámai maratonra. Egy olyanra, amely közben a tragédia lehetősége ugyanúgy jelen van, mint a boldog pillanatok, a jóleső humor feltűnése. 

Enyedi Ildikó és stábja fantasztikus munkát végzett. Rendkívül tetszett, hogy a film beszéd helyett képekkel mesél. 'Mint egy vászonra álmodott költemény", - gondoltam magamban a vetítés során. Jelentősége van a beállításoknak, a hangoknak, zenéknek, de úgy igazán, mert minden ilyen mögött van valami sugallat. Nem csak lefestő jelleggel vannak ott, hanem gondolkodásra késztetnek. Így tudja egy film elkerülni az üresség érzetét, így tud megtelni tartalommal. Minden kis snittben van valami... Amit az arra fogékonyak észrevehetnek.  A kamera közelsége sokszor hozza rendkívül intim helyzetekbe a színészeket, akik egyébként hihetetlenül jók. Nyoma sincs a magyar darabokra sokszor jellemző színpadiasságnak, vagy kimódolt párbeszédeknek. Borbély Alexandra játékára nincs elég pozitív jelző, totális átlényegülés az övé. Maníroktól mentes, tökéletes alakítás: egy nehéz karakter végletekig erős, szimpatikus megvalósítása. Ha éppen nem az aktorok vannak a középpontban, a kamerával akkor is lehengerlő képeket rögzítettek: a szarvasok az erdőben, vagy a vágóhíd képsorai is mind gyönyörűek. Még akkor is esztétikusak, ha éppen egy marha feldarabolásáról van szó, vagy ha egy ember vérzik. Szóval lehet, hogy a képek sokszor naturálisak, de ennek ellenére gyönyörűek. A zenék, hangok sokszor csak foszlányok, de például Laura Marling  'What He Wrote "című dalát fontos elemként felhasználni hatalmas telitalálat volt.

testroleslelkrol.jpg

A Testről és lélekről Mária és Endre filmje, de vannak olyan mellékkarakterek, akiknek megvan a maguk kis története, amelyek által a velük kapcsolatban álló főszereplők is épülnek. Nagy Ervin nagydumás csajozógépe, vagy Schneider Zoltán HR-es figurája is tűpontosan megalkotottak, mégis természetesek. És ez utóbbi Enyedi művének legnagyobb erénye. Az, hogy lehetne túl művészies, köldöknézős, de nem az. Lehetne túl steril, kimódolt, vagy túl érzelmes, de nem az. Tehát, lehetne kevésbé jó, vagy egyértelműen rossz is, de nagyon nem az. És pont azért, mert bár egy végletekig átgondolt, okos film, a képsorok láttán mégsem ez jutott eszembe, hanem az, hogy az egész mennyire természetes. A Testről és lélekről, amely külsőségeiben sokszor hideg, fagyos hangulatot áraszt, igazából egy megható, átérezhető és empatikus mozi, amely egy kicsit sem erőlteti rá magát a nézőre. Viszont könnyedén bele lehet szeretni, és képes katarzis-élményt okozni. Számomra nem is kicsit. Hatott testemre, lelkemre.

10/10

A film adatlapja a MAFAB oldalán

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr1312303439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.