Kojot (2017)
2017. március 02. írta: danialves

Kojot (2017)

kojot.jpgAz már szinte közhelyszámba menne, ha azzal kezdeném írásomat, hogy a közönség által páriaként kezelt magyar film egy újabb kiváló darabbal örvendeztetett meg minket. Sokkal fontosabb azonban, hogy a Kojot egyszerre felülmúlja és továbbgondolja a hazai filmek motívumrendszerét, stílusát és szemléletét, egy utánozhatatlanul sokrétű élménnyel szolgálva nézőjének. De ez nem jelenti azt, hogy messzire szakadna örökségétől vagy a hazai közegtől, sőt, egyenesen épít arra: Kostyál Márk filmje valahol a Parkoló valóságtudata és a Kút mesei stílusgyakorlata között helyezkedik el félúton. A nagyapja birtokát megöröklő, vívódó férfi és a helyi oligarcha küzdelme előbbiből, a szinte misztikus köntösbe öltöző vidéki helyszín és a hazatérés-motívum pedig utóbbiból lehet ismerős. Története mellett pedig stílusában is ez a keverék látható: erős műfaji jegyeivel egy hamisítatlan easternt valósít meg, de mindvégig következetesen a hazai környezet realitásának talaján marad.

Kostyál művészetében azonban ez nem az EU-s pénzeket lenyúló kiskirályok teremtette atmoszférára, az abban folyó leviatáni hatalmi harcokra értendő, a Kojotban a közbeszédet domináló politikai játszmák, a hétköznapok összezördülései csak apró mellékzöngéi a valódi tartalomnak. Az alkotás ugyanis egyszerre szól a magyar életstílust domináló maszkulinitás egyszerre önpusztító és felszabadító voltáról, az apáról fiúra (sőt, nagyapáról unokára) öröklődő sorsmintákról és az ezekből való kitörést lehetőségeiről, mindezt gyönyörűen fogalmazva bele a kibontakozó többoldalú szembenállásba.

A forgatókönyv ugyanis elképesztően képes árnyalni a középpontban álló, alapvetően westernfilmes bosszúmotívumokat újrahasznosító konfliktust: kétoldalú küzdelem helyett szinte mindenki harcban van mással, de leginkább önmagával, és ezt az elfojtott agressziót, bűntudatot és komplexusokat szabadítja fel a talpalatnyi telekért folytatott viaskodásban, ezek a karakterívek pedig gyönyörűen szökkennek szárba a bő két órás játékidő folyamán (amely tehát nem véletlenül rekorder a filmalapos produkciók között).

kojot2.jpgUgyanakkor ez nem jelenti azt, hogy egy mindig csak a mélységekkel, a szubtextussal foglalkozó művészfilmmel lenne dolgunk: a Kojotban az olyan rezdülések is hibátlanul komponáltak, mint a banki ügyfelek litániái, a pesti közlekedők bunkósága, a botcsinálta, lehúzós, alkoholista építőmunkások vagy minden hivatali alkalmazott ősanyját játszó, mindig csak férje nevén hivatkozott Erzsike - hogy a vidéki kocsmák és esküvők hangulatát már ne is említsem. Sokszor csak egy kép, a díszlet egyik apró részlete, egy elejtett félmondat teremti meg ezt az érzékletességet, kiválóan mutatva, hogy mennyire hozzáértő alkotóval van dolgunk Kostyál Márk személyében.

Ugyanis a produkció feleennyire sem teljesedhetne ki, ha nem egy vérprofi, de egyszerre határozott vízióval is bíró rendező ülne a kormányrúdnál. A montázsok felépítése, a jelenetek ritmusa és intenzitása egyszer sem bicsaklik meg, de nem is a nemzetközileg sikeres minták elsajátításából ered (khmm... Veszettek... khmm). Sőt, a magyar filmekre olyannyira jellemző színészi és szövegi mesterkéltségnek sincs nyoma, ráadásul mindezt nagyobb hazai sztárok híján sikerül elérni. A csúcsot azonban a Kojot akciói jelentik, amelyek nemcsak sokkal profibbak, mint az elvileg szakértelmével önfényezett Cop Mortem verekedései, de még az Aranyélet stílusos, viszont kissé steril jeleneteit is képesek meghaladni. Itt ha tettlegességre kerül a sor, akkor kő kövön nem marad, hihetetlenül intenzív és érezhetően fájdalmas még a legutolsó kocsmai bunyó is, ami remekül illeszkedik a film vadállatias közegéhez.

A Kojot két ponton bicsaklik meg egy hangyányit: a fanyar humor alapvetően jól passzolna ebbe a világba, azonban Kostyál valahogy mindig csak esetlenül, hangulatidegenül tudja csak bevezetni a jeleneteibe, vagy sokszor mintha akarata ellenére fakadna a történésekből. Számos esetben tapasztalni, hogy egy drámaibb pillanat felépülés aláássa egy-egy ilyen tudattalan komikum. Ezen kívül pedig a kellő céltudatosság hiánya okozhat problémát a befogadásban, Kostyál ugyanis néha túl körülményesen, illetve egyes pillanatokon túlságosan is elidőzve fogalmaz, filmje sodrása így nem tud tökéletesen erős és legtaglózó lenni.

De ettől függetlenül a Kojot egy szikár, karcos, a hazai viszonyokra szabott western, már a sokadik olyan magyar produkció az utóbbi időben, amelyhez nem az itthoni vagy a külföldi kliséket keresve kell közelítenünk. Részben azért is, mert vérprofi megoldásait látva eszünkbe sem fog jutni a hazai filmeknek fenntartott "ezen a szinten végül is jó" lesajnáló mentalitás, de főképp azért, mert Kostyál Márk messze túlmegy ezeken a felszínen megragadható elemeken, egy sokrétű, tartalmas és lenyűgöző alkotást teremtve.

9/10

A Kojot teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2512303571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.