Writers' Block: Black Winter by Jon Stewart & Jake Crane
2017. február 21. írta: danialves

Writers' Block: Black Winter by Jon Stewart & Jake Crane

[A FORGATÓKÖNYV INNEN TÖLTHETŐ LE]

A hagyományos kémtörténetek kora talán örökre leáldozott: a Bond-széria elképeztő hullámzások közepette lassacskán a DC kreatív mocsarával vetekszik (nem feltétlenül az egyes filmek hibájából adódóan), a műfajt reinventáló Bourne-mozik legújabb felvonása is csak néhány hangzatos utalásban tudta tartani a lépést a korral, a Blackhat pedig az aktuális trendekre pontosan reagáló koncepciója ellenére is egy 25 évvel ezelőtti filmes világban ragadt (egyedül a részről-részre komoly ráncfelvarráson áteső Mission: Impossible-franchise képes még tartani a lépést). Ezért is tartom zseniális húzásnak a Black Winter látszólag kevés különlegességgel bíró lépését, miszerint a hidegháború végnapjaiba repít vissza.black_winter.jpeg

Amikor még az összes hagyományos reflex működött, de már egy új kor előszelét lehetett érezni, ami mi sem bizonyít jobban, hogy a kettős ügynököket sem az elvek, hanem a pénz motiválják, a történet mozgatórugóját pedig a nukleáris arzenál helyett egy szuperveszélyes biológiai fegyver adja. Ennek nyomába ered a NATO vonatkozó szakosztályának ügynökeként működő David és a fenyegetést felfedező Blackburn professzor, hogy a peresztrojkába forduló Szovjetunióban járjanak az ügy végére.

Hiába az egyedi ötlet, két főszereplőnk útja nem tartogat különösebben nagy meglepetéseket, a Black Winter egyszerű szövegeitől a nagyobb fordulataiig sehol nem emelkedik túl a kézenfekvő reflexeken, de - ahogyan az ilyenkor lenni szokott - a bejáratott panelek megadják azt a tartást és lendületet a forgatókönyvnek, ami a történet elmeséléséhez szükséges. Egy rendkívül erős nyitójelenetet láthatunk, amelyet aztán sok hasonlóan jó, apróbb ötlet követ (például a moszkvai élet kilátástalanságának érzékletes képei), ezeknek hála a szkript egészen kellemesen zakatol a végkifejlet felé.

Ott azonban már egyre világosabbá válnak a könyv alapvető problémái, nevezetesen, hogy egyetlen főbb elem sincs igazán átgondolva. A rejtélyt a kezdeti feladvány megoldása után nem sikerül tovább építeni, a két főhős között néhány szóváltást leszámítva nem alakul ki a klasszikus zsarufilmes kémia, és hiába próbálja szinte mindenki útjukat állni, az utolsó lapokon azt vesszük észre, hogy valójában nem is volt valódi antagonistája ennek a történetnek (vagyis aki lehetett volna, teljesen arctalan és súlytalan). Természetesen nincs annál rosszabb, mint az egyik korábban megismert figurát gonoszként beállítani egy brutális csavar szándékával (bár kisebb léptékben ez valóban megtörténik itt is), de határozottan több izgalmat jelentett volna a Black Winter számára, ha Davidnek és Blackburnnek ténylegesen le is kell győzni azokat, akik ellen végig küzdöttek.

A Black Winter tehát többnyire ügyesen kerüli ki a kémfilmek elhasználódásának csapdáit, azonban visszarévedezése a múlt eszközeihez és megoldásaihoz egyben valószínűleg komoly hiányérzetet eredményez reménybeli nézői számára. Ugyanakkor itt is egy olyan szkripttel állunk szemben, amely egy kis munkával ha nem is kultklasszikus, de legalább elégedettségre okot adó alkotás lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3812271646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása