2017. jan 11. 12:00  

Szilaj gyönyörnek az értelme is szilaj

Westworld-kisokos gyengébbek kedvéért

írta: danialves
Szilaj gyönyörnek az értelme is szilaj

(Az írás - értelemszerűen - spoileres)

Sokak számára kihívást jelentett a Westworld értelmezése, ami a legtöbbször akként csapódott le, hogy mekkora "blöff" meg "lufi" a sorozat. Úgy látom tehát, hogy van lehetőség és igény arra, hogy elmagyarázzam Jonathan Nolan mesterművének dimenzióit. Már csak azért is, mert van miről beszélni még a széria kapcsán, még akkor is ha látszólag csak a különböző összefonódó szálakat és csavarokat akarjuk kibogozni.ww2.jpg

Számomra a 3. rész nyitójelenete bizonyult kulcsfontosságúnak a történések megértéséhez, nem azért, mert annyira lényeges mozzanat lenne a nagy egész szempontjából, hanem mert ott jelenik meg Nolan manipulációinak esszenciája. A sorozat alkotója ugyanis egyszerre játszik azzal, hogy karakterei személyazonossága, illetve jelenetei időrendisége is más, mint amit nézője sejteni vél (bár utóbbi kapcsán valószínűleg az utolsó epizódig fel sem merül, hogy nem egy lineáris, jelenbeli történetfolyamot látunk). Ebben a jelenetben ugyanis Dolores és Bernard látszólag ártatlan diagnosztikai beszélgetésének vagyunk tanúi - bár van valami zavaró a helyszínben és a tudós hibakeresése is meglehetősen furcsa fordulatokat ölt. Később tudjuk csak meg, hogy ez azért van így, mert a helyszín a Ford által titkolt pince, ahol Bernardot is létrehozták, azt pedig még később, hogy Bernard valójában Arnold, aki ekkor még teljesen más célokkal állt a park egyik legidősebb lakójához.

Arnold ugyanis megszállottan dolgozott azon, hogy öntudatra ébressze a robotokat, Ford viszont határozottan kitartott amellett, hogy nem akar embert csinálni szórakoztatóipari termékeiből. Ez a konfliktus hajszolta előbbit a halálba és a park szabotálásába. Fordot pedig bár kitartott elvei mellett, bántotta barátja halála: újjáépítette őt Bernardként, és még halott fia háttértörténetét is meghagyta neki - éppen Arnold ötletét használva fel, miszerint a szenvedés kiváló tudatképző a lakókban. Nagyjából ez jellemző Ford minden ellentmondására: cinikus és embertelen módon használta ki a robotokat, többször is gyilkosságra kényszerítve és törölve Bernardot, azonban mindez egy nagyobb cél érdekében volt. A park igazgatója ugyanis évek óta (és az egész első évad során) Arnold álmának megvalósításán dolgozott: ő helyezte el az androidok számára teremtőjük belső hangját sugázó adót, telepítette fel újra az első nagy öntudatra ébredéshez vezető ábrándokat és végül vezette el őket a hatalomátvételhez. Ford halála nemcsak egy szimbolikus gesztus, Arnold búcsújának megismétlése, de egyben vezeklés is azokért a bűnökért, amelyeket még ehhez a jóvátételhez vezető úton is kénytelen volt elkövetni.ww.jpg

Ez az út azonban Dolores számára is 35 évig tartott Ahogy már említettem ugyanis, a 3. rész nyitójelenetében a másik feltűnő elem, hogy egy flashbackről van szó. Eleinte furcsa is, hogy nem teljesen illeszkednek a látottak Dolores addigi diagnosztikáiba, ráadásul Bernard mintha itt éppen valamiféle öntudatra ébredést próbálna kiprovokálni az anomáliák detektálása helyett. Csak sokkal később tudjuk kontextusba helyezni, hogy ez már Arnold munkája, aki szeretne tudattal rendelkező lényeket létrehozni, akik megkérdőjelezik a körülöttük lévő valóságot és felülírják teremtőik parancsait. Azonban ez azért nem sikerül neki, mert látványos halálát csak úgy tudja megvalósítani, hogy egybefűzte Dolores személyiségét Wyattel.

A labirintus tulajdonképpen nem volt más, mint az eddigi a pontig vezető lépéssorozat: Doloresnek ki kell lépnie automatizmusaiból, saját vágyai szerint döntenie, megölni más robotokat és visszatérnie arra a helyre, ahol kivégezte Arnoldot. Ezt a történetet látjuk párhuzamosan megelevenedni a múltban William oldalán és a jelenben - a vágás ugyanis remekül fedi el, hogy valójában két idősíkot követünk. Jórészt előbbivel töltjük az időt, azonban a fegyver megtalálása, Arnold hangja és a késszúrásból való mágikus meggyógyulás mind utóbbi részét képezik. Ez a történetszál pedig egyben annak krónikája is, hogy hogyan válik William a park megszállottjává és a fekete ruhás emberré, egyben pedig azzá, aki az egész komplexum egyik legnagyobb befektetője lett. Ő valójában mindig is azokat a különleges vonásokat kereste, amelyeket Dolores mellette prezentált, ezért vált már igen hamar könyörtelen robotgyilkossá és a szerelmi csalódáson felül ezért is volt különösen nagy tragédia számára, amikor eredeti verziójára visszaállítva találta a nőt útjuk végén. William a maga brutális eszközeivel azt a csodálatos kiszámíthatatlanságot kereste, amelyet végül ironikus módon halála révén kapott meg.ww1.jpg

Azonban aligha a Ford által vezényelt mészárlás volt Arnold tervének beteljesítése, pontosan azért, mert az ez a fajta öntudatra ébredés éppen a két alkotó elképzeléseinek tökéletesen megvalósítása volt. Dolorest is beleértve mindenki Ford elvárásai szerint cselekedett - egyvalakit kivéve. Maeve volt az ugyanis, aki a programozását (amelynek, mint kiderült, az öntudatra ébredés és a szökés is része volt) figyelmen kívül hagyva döntött, arra jutva, hogy inkább lányát próbálja megtalálni a neki szánt narratíva helyett. Ez azért is különösen figyelemre méltó, mert a mesterséges intelligenciával foglalkozó filmeknek visszatérő motívuma a teremtők legyőzése és a belépés az emberi társadalomba - nem kell messzebb mennünk az Ex Machinánál, amely éppen a Maeve számára szándékolt történetszálat valósította meg. Nolan azonban ezt felülírja: az ő szemében nem attól lesz ember egy robot, hogy a szó szerint vett értelemben győzedelmeskedik alkotóin és emberi külsőt ölt (ami az Ex Machinában a bőr, itt pedig a korhű ruha elhagyása). Maeve diadala éppen az, hogy saját magában győzte le Fordék akaratát, az emberséget pedig nem a külsőségekben, hanem lánya megkeresésével mesterségesen kreált érzelmei valódi megélésében próbálta megtalálni.

Nem rossz egy üres lufitól, ugye?

Szólj hozzá

sorozat elemzés