Szilaj gyönyörnek az értelme is szilaj
2017. január 11. írta: danialves

Szilaj gyönyörnek az értelme is szilaj

Westworld-kisokos gyengébbek kedvéért

(Az írás - értelemszerűen - spoileres)

Sokak számára kihívást jelentett a Westworld értelmezése, ami a legtöbbször akként csapódott le, hogy mekkora "blöff" meg "lufi" a sorozat. Úgy látom tehát, hogy van lehetőség és igény arra, hogy elmagyarázzam Jonathan Nolan mesterművének dimenzióit. Már csak azért is, mert van miről beszélni még a széria kapcsán, még akkor is ha látszólag csak a különböző összefonódó szálakat és csavarokat akarjuk kibogozni.ww2.jpg

Számomra a 3. rész nyitójelenete bizonyult kulcsfontosságúnak a történések megértéséhez, nem azért, mert annyira lényeges mozzanat lenne a nagy egész szempontjából, hanem mert ott jelenik meg Nolan manipulációinak esszenciája. A sorozat alkotója ugyanis egyszerre játszik azzal, hogy karakterei személyazonossága, illetve jelenetei időrendisége is más, mint amit nézője sejteni vél (bár utóbbi kapcsán valószínűleg az utolsó epizódig fel sem merül, hogy nem egy lineáris, jelenbeli történetfolyamot látunk). Ebben a jelenetben ugyanis Dolores és Bernard látszólag ártatlan diagnosztikai beszélgetésének vagyunk tanúi - bár van valami zavaró a helyszínben és a tudós hibakeresése is meglehetősen furcsa fordulatokat ölt. Később tudjuk csak meg, hogy ez azért van így, mert a helyszín a Ford által titkolt pince, ahol Bernardot is létrehozták, azt pedig még később, hogy Bernard valójában Arnold, aki ekkor még teljesen más célokkal állt a park egyik legidősebb lakójához.

Arnold ugyanis megszállottan dolgozott azon, hogy öntudatra ébressze a robotokat, Ford viszont határozottan kitartott amellett, hogy nem akar embert csinálni szórakoztatóipari termékeiből. Ez a konfliktus hajszolta előbbit a halálba és a park szabotálásába. Fordot pedig bár kitartott elvei mellett, bántotta barátja halála: újjáépítette őt Bernardként, és még halott fia háttértörténetét is meghagyta neki - éppen Arnold ötletét használva fel, miszerint a szenvedés kiváló tudatképző a lakókban. Nagyjából ez jellemző Ford minden ellentmondására: cinikus és embertelen módon használta ki a robotokat, többször is gyilkosságra kényszerítve és törölve Bernardot, azonban mindez egy nagyobb cél érdekében volt. A park igazgatója ugyanis évek óta (és az egész első évad során) Arnold álmának megvalósításán dolgozott: ő helyezte el az androidok számára teremtőjük belső hangját sugázó adót, telepítette fel újra az első nagy öntudatra ébredéshez vezető ábrándokat és végül vezette el őket a hatalomátvételhez. Ford halála nemcsak egy szimbolikus gesztus, Arnold búcsújának megismétlése, de egyben vezeklés is azokért a bűnökért, amelyeket még ehhez a jóvátételhez vezető úton is kénytelen volt elkövetni.ww.jpg

Ez az út azonban Dolores számára is 35 évig tartott Ahogy már említettem ugyanis, a 3. rész nyitójelenetében a másik feltűnő elem, hogy egy flashbackről van szó. Eleinte furcsa is, hogy nem teljesen illeszkednek a látottak Dolores addigi diagnosztikáiba, ráadásul Bernard mintha itt éppen valamiféle öntudatra ébredést próbálna kiprovokálni az anomáliák detektálása helyett. Csak sokkal később tudjuk kontextusba helyezni, hogy ez már Arnold munkája, aki szeretne tudattal rendelkező lényeket létrehozni, akik megkérdőjelezik a körülöttük lévő valóságot és felülírják teremtőik parancsait. Azonban ez azért nem sikerül neki, mert látványos halálát csak úgy tudja megvalósítani, hogy egybefűzte Dolores személyiségét Wyattel.

A labirintus tulajdonképpen nem volt más, mint az eddigi a pontig vezető lépéssorozat: Doloresnek ki kell lépnie automatizmusaiból, saját vágyai szerint döntenie, megölni más robotokat és visszatérnie arra a helyre, ahol kivégezte Arnoldot. Ezt a történetet látjuk párhuzamosan megelevenedni a múltban William oldalán és a jelenben - a vágás ugyanis remekül fedi el, hogy valójában két idősíkot követünk. Jórészt előbbivel töltjük az időt, azonban a fegyver megtalálása, Arnold hangja és a késszúrásból való mágikus meggyógyulás mind utóbbi részét képezik. Ez a történetszál pedig egyben annak krónikája is, hogy hogyan válik William a park megszállottjává és a fekete ruhás emberré, egyben pedig azzá, aki az egész komplexum egyik legnagyobb befektetője lett. Ő valójában mindig is azokat a különleges vonásokat kereste, amelyeket Dolores mellette prezentált, ezért vált már igen hamar könyörtelen robotgyilkossá és a szerelmi csalódáson felül ezért is volt különösen nagy tragédia számára, amikor eredeti verziójára visszaállítva találta a nőt útjuk végén. William a maga brutális eszközeivel azt a csodálatos kiszámíthatatlanságot kereste, amelyet végül ironikus módon halála révén kapott meg.ww1.jpg

Azonban aligha a Ford által vezényelt mészárlás volt Arnold tervének beteljesítése, pontosan azért, mert az ez a fajta öntudatra ébredés éppen a két alkotó elképzeléseinek tökéletesen megvalósítása volt. Dolorest is beleértve mindenki Ford elvárásai szerint cselekedett - egyvalakit kivéve. Maeve volt az ugyanis, aki a programozását (amelynek, mint kiderült, az öntudatra ébredés és a szökés is része volt) figyelmen kívül hagyva döntött, arra jutva, hogy inkább lányát próbálja megtalálni a neki szánt narratíva helyett. Ez azért is különösen figyelemre méltó, mert a mesterséges intelligenciával foglalkozó filmeknek visszatérő motívuma a teremtők legyőzése és a belépés az emberi társadalomba - nem kell messzebb mennünk az Ex Machinánál, amely éppen a Maeve számára szándékolt történetszálat valósította meg. Nolan azonban ezt felülírja: az ő szemében nem attól lesz ember egy robot, hogy a szó szerint vett értelemben győzedelmeskedik alkotóin és emberi külsőt ölt (ami az Ex Machinában a bőr, itt pedig a korhű ruha elhagyása). Maeve diadala éppen az, hogy saját magában győzte le Fordék akaratát, az emberséget pedig nem a külsőségekben, hanem lánya megkeresésével mesterségesen kreált érzelmei valódi megélésében próbálta megtalálni.

Nem rossz egy üres lufitól, ugye?

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr6512116263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kaamir 2017.01.11. 20:54:17

Sokak számára kihívást jelentett a Westworld értelmezése, ami a legtöbbször akként csapódott le, hogy mekkora "blöff" meg "lufi" a sorozat.

Nem. Pont fordítva. Akik tudták értelmezni, azoknak volt egyértelmű, hogy blöff és lufi. Semmi más, csak egy faék egyszerű történet olcsó felhigítása cliffhangerekkel, plot hole-okkal és rengeteg homállyal. Ld. Prometheus és Lost.

Nincs itt semmi mögöttes filozófiai tartalom, az alkotói szándék csak annyi volt, hogy egymillió rejtéllyel kicsikarni a rajongói teóriákat, amik hozzák a nézettséget.

Éppen emiatt, és mert a nagy hype-ban elhomályosított nála sokkal jobb, értelmesebb sorozatokat, az elmúlt évtized legrosszabb, legkárosabb és legostobább sorozata.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.01.11. 21:08:03

@kaamir: Szóval te remekül tudtad értelmezni, de azért "rengeteg homály" volt benne? ;)

Ha ebből kivágtad magad, majd belemegyünk az olyan apróságokba, mint hogy ki mivel tudja alátámasztani az igazát (és hogy ennek fényében mennyire hiteles blöffökről magyarázni), már most látom, hogy szórakoztató lesz. :D

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2017.01.11. 22:27:55

(kaamir szerintem homály alatt azt érti, hogy a történet során az alkotók szándékoltan hagynak bizonyos dolgokat sokáig homályban, és emiatt tűnik az egyszerű történet bonyolultnak. )

Amúgy én a fanyalgók és a rajongók között vagyok. Alapvetően élveztem a sorozatot, megvalósításban (beleértve ebbe a díszletektől, a fényképezésen és zenén (!!) át a színészi játékig mindent) elsőosztályú, elképesztően nívós és nagyon erős atmoszférával felvértezett széria. Épp emiatt az elején nagyon könnyen berántott, majd a közepén kissé alább hagyott a lelkesedésem, ugyanis a karakterek sokáig kidolgozatlanok érdektelennek voltak. Ennek oka az is, hogy baromi sok karakterrel indult a sorozat, akikre egyenként kevés idő jutott így kevésé tudtuk őket megismerni/megérteni.

És, azt kell mondanom, hogy bár a végén alapvetően minden tisztázódott, azért karakter szinten lehetett volna finomítani jó pár dolgon: Szerintem például William sötét oldalra állása nagyon hirtelen, szinten mindenféle átmenet nélkül történt. A Maeve-nek segítő alkalmazottak motivációja még mindig kissé homályos, persze értem, hogy zsarolta őket, de miért nem szóltak valakinek, amikor már nagyon előre látható volt, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki? (Vagy ők is a narratíva részei voltak, robotok?) (Amúgy maga Maev volt az akinek szerintem a legszebben végig (?)van vezetve a története).

Illetve bár a labirintus érdekes ötlet, amit én személy szerint még nem hallottam, de érzésem szerint azért a sorozat a felvetett - főleg A.I-val kapcsolatos - témáiban azért nem merül el olyan mélyen. A közepe azért is ült le nekem, mert a karakterek kissé hidegen hagytak, a filozófia része pedig kezdett önismétlő lenni.

Például a cikkben is említett Ex Machina számomra erőteljesebb, katartikusabb élmény volt, ami - számomra - tényleg új megvilágításba helyezte a gép öntudatra ébredésének témát (ideje is lenne újranézni).

Mindez ellenére azért alapvetően élvezettel néztem ezt a tíz órát, ami már tényleg inkább egy hosszú film (legalábbis én fejben nem igazán tudom már epizódokra bontani, ez engem mondjuk pont kevésbé zavar.), és roppant kiváncsi leszek a folytatásra.

kaamir 2017.01.11. 22:36:31

@danialves: A rengeteg homály szándékosan van benne, mivel ez volt az alkotói szándék. Nincs mit értelmezni, mert a Westworld nem állít semmi, még véletlenül sem. Minden kérdésére fél-válaszok és csúsztatások érkeznek, hogy még véletlenül se legyen világos és egyértelmű semmi. Mindenre 18 féle megoldás létezik, nesze paraszt, találgass.

Amiket a cikkben leírsz, jórészt spekulációk, mert Nolan és Abrams (Hollywood két legnagyobb lufi-gyártója) nem akar mondani semmit. Újabb és újabb csavarokat építenek a történetbe, addig csűrve-csavarva, amíg semmi értelme nem lesz.

Tökéletesen látszik ez a Will - MIB szálon. Mi értelme volt ezt így elmesélni? Miért nem lehetett egy teljesen linerális megoldással, karakterépítéssel megmutatni, hogy hogyan válik egy jó emberből meghasonlott gonosz? Ja, mert akkor nincs humbug, akkor nincs spekuláció, akkor nincs hónapokig tartó hype. Így viszont van bombasztikus és üres csavar: hű, ha, hát ez a Will az Ed Harris fiatalon. Nagyon jó, csak éppen három mondatnál többet nem tudtunk meg arról, hogy hogyan és miért lett ő ilyen.

Maeve volt az ugyanis, aki a programozását (amelynek, mint kiderült, az öntudatra ébredés és a szökés is része volt) figyelmen kívül hagyva döntött, arra jutva, hogy inkább lányát próbálja megtalálni a neki szánt narratíva helyett

Ez is belemagyarázás, a sorozat még véletlenül sem mondja ezt így ki. Simán kiderülhet, hogy az volt a terv, hogy szálljon le a vonatról. Ahogy ugye az egész "öntudatra-ébredéséről", amit egy évadon át farigcsáltak, kiderült, hogy csak színjáték és a program része.

Ezzel játszik a sorozat, ettől blöff: tesz egy állítást, majd azonnal vissza is vonja, de legalábbis többértelművé teszi. Nincs tétje az egész bohóckodásnak, mint minden csavar és történés azonnal semmissé tehető. Ja, ő csak robot, bocs. Ja, ez 30 évvel ezelőtt volt, bocs. Ja, Dolores nem is ébredt öntudatra, az csak a narratíva része, bocs. Jaj, Ford nem is halt ám meg, az csak egy host volt, bocs. És így tovább és így tovább...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.01.11. 23:49:33

@kaamir: Aha értem, szóval amit leírok, az spekuláció és nem erről szól a sorozat, és ezzel a lendülettel a kurvaanyjukat Nolanéknek, hogy miért nem szól semmiről a sorozat. De ha mégis szólna valamiről, az csak spekuláció és igazából nem szól semmiről. Kicsit végtelen ciklusban ragadtál még mindig. ;)

"Ez is belemagyarázás, a sorozat még véletlenül sem mondja ezt így ki."
Dehogynem mondja ezt ki, csak éppen nincs úgy szájba rágva, ahogy neked arra láthatóan szükséged lenne... Hopkins monológjában pont arra a mondatra van ez rávágva, hogy az új történet a robotok döntéseiről szólnak, mert hogy ők képesek változni. Még külön van egy snitt is arról, ahogy Maeve lát egy vendéget a lányával, szóval elég egyértelmű, hogy nem a programozása hatására változtatta meg ezt a döntést...

"Miért nem lehetett egy teljesen linerális megoldással, karakterépítéssel megmutatni, hogy hogyan válik egy jó emberből meghasonlott gonosz?"
Konkrétan ez az átalakulás teljesen lineárisan lett bemutatva. ;)
Az meg a világ legnagyobb bullshitje, hogy egy csavar miért csavar, konkrétan a thriller mint műfaj létjogosultságát tagadod, ha szerinted nem lehet információt visszatartani a nézőtől egy fordulat kedvéért...
De egyébként maga a csavar egyáltalán nem volt üres, ebből tudtuk meg a MiB megszállottságának okát, illetve hogy pontosan mit vár a robotoktól és a parktól (ami pedig a párhuzamosságot is indokolja, hiszen az utolsó részben mindkét idővonal erre a gondolatra fut ki) - most megint az a kérdés, hogy ha a kacsa nem tud úszni, miért a víz a hülye?

"Ezzel játszik a sorozat, ettől blöff: tesz egy állítást, majd azonnal vissza is vonja, de legalábbis többértelművé teszi."
Akkor talán most már érdemes lenne tisztázni, hogy mi a blöff: nem az állítások visszavonása meg többértelműsége, hanem amikor valaki olyat mutat magáról, ami mögött nincs semmi tartalom. Pl. amikor valaki azt írja, hogy "jórészt" spekuláció, amit írok, erre pedig egy gondolatot tud felhozni. Vagy amikor valaki azt írja, hogy mindenre 18-féle válasz létezik, közben meg egy ilyen kétértelmű elemet sem tud felsorolni. Vagy amikor valaki azt írja, hogy minden csavar és történés semmissé tehető, noha egy csavar és történés sem lett semmissé téve, és ezt érezve kénytelen fiktív példákat hozni. Vagy amikor valaki úgy érzi, konkrétumok helyett bőven elegendő, ha ugyanazt sulykolja görcsösen. Kezded érteni már, mi a blöff, vagy pörgessük még? ;)

kaamir 2017.01.12. 13:15:14

"elég egyértelmű, hogy nem a programozása hatására változtatta meg ezt a döntést... " Erre majd visszatérünk a következő évadba. Ide a rozsdást, hogy még hatszor megvariálják. Ahogy ugye az egész öntudatra ébredését is egy huszáros csavarral kidobták az ablakon.

Az meg a világ legnagyobb bullshitje, hogy egy csavar miért csavar, konkrétan a thriller mint műfaj létjogosultságát tagadod, ha szerinted nem lehet információt visszatartani a nézőtől egy fordulat kedvéért...

A thriller lényege a feszültség, a suspense, általában ezért tartanak vissza infókat. Itt milyen feszültség fakadt ebből a hókuszpókuszból? Semmilyen. Mondom, az egész csak ócska fan-service, semmi több. Semmilyen tétje nincs, semmin nem változtat, hogy Will és Ed Harris egy és ugyanaz. Csak egy olcsó csavar, minden önmagán túlmutató jelentés nélkül.

Vagy amikor valaki azt írja, hogy minden csavar és történés semmissé tehető, noha egy csavar és történés sem lett semmissé téve

Ezt ugye nem gondolod komolyan? Meave, Dolores? Mind a két szál tökéletesen semmissé lett téve. Az egész kálváriájukról kiderült, hogy Ford tervének a része.

Nincs baj azzal, ha egy sorozatban vannak kimondatlan dolgok és homályban hagyott részletek. Ha csak az van, az már baj.

Annyira szánalmasan próbálnak mindent többértelművé tenni, hogy még olyan alapkérdéseket se tisztáznak, mint hogy hol van van a park, mekkora? Milyen golyóval lőnek, ami csak a hostokra hat? Hogy akadályozzák meg, hogy a vendégek ne verjék szét egymás fejét? Honnan tudják a vendégek, hogy ki host és ki ember? Nincsenek jól definiálható alapszabályok, mert akkor a nagy rejtélyeskedés már nem működne.

Ruzsnyák Csaba fogalmazta meg jól:
Mert a csattanó indukálta instant „aha!” és „wow!” reakciók fontosabbak Nolanéknek, mint a karakter fejlődésének mélyebb, drámaibb, ám kevésbé bombasztikus finomságai.

El lehetett volna ezt mesélni negyed ennyi parasztvakítással, de könyörgöm, ez a Lost és az Interstellar készítőinek gyermeke. Technikailag parádés köntösbe csomagolt nagy büdös semmi. Vagy mégis milyen társadalmi/filozófiai/egzisztenciális/vallási/stb. kérdést feszeget a Westworld? (Túl azon a néhány Shakespeare-idézeten). Sztem semmit. Minden kérdése önmagára és a saját plot-hole-jaira vonatkozik.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.01.12. 16:16:58

@kaamir: "Erre majd visszatérünk a következő évadba. Ide a rozsdást, hogy még hatszor megvariálják."
Ja szóval, akkor harmadszorra is ott tartunk, hogy kapják be az írók, mert SZERINTED nincs értelmük ezeknek a történéseknek. És ugyebár ők is tartanak szándékosan homályban. :D

"A thriller lényege a feszültség, a suspense"
Nem, a thrillernek az egyik eleme a suspense. Amúgy kapásból tudnék neked 30 klasszikus fordulatot sorolni a Fight Clubtól a Hatodik érzékig, ahol a csavar egyáltalán nem kapcsolódott a feszültségépítéshez.

"Annyira szánalmasan próbálnak mindent többértelművé tenni, hogy még olyan alapkérdéseket se tisztáznak"
Ennek ugyebár megint csak semmi köze nincs a blöfföléshez, de még csak a rejtélyeskedéshez se nagyon, amit felsoroltál, abból semmit nem próbáltak többértelművé tenni, csak egyszerűen irreleváns volt. Nem sejtelmeskedett senki, hogy "de hol van a park?", hanem egyszerűen csak nem került szóba.

"Mind a két szál tökéletesen semmissé lett téve. Az egész kálváriájukról kiderült, hogy Ford tervének a része. "
Egyáltalán nem lett semmissé téve, mindkettő kapcsán a posztban írom le, hogy mi az értelme, csak ugyebár Maeve kapcsán nem fogtad fel és ezt próbálod az írókra tenni.

"Semmilyen tétje nincs, semmin nem változtat, hogy Will és Ed Harris egy és ugyanaz. Csak egy olcsó csavar, minden önmagán túlmutató jelentés nélkül."
Látom, nem igazán zavar, hogy most írtam le, hogy miről van szó, mert még mindig azt hiszed, hogy ha 6-szor leírod ugyanazt a hangzatos bullshitet, az valahogy igazzá válik. :D

"Vagy mégis milyen társadalmi/filozófiai/egzisztenciális/vallási/stb. kérdést feszeget a Westworld? "
Esküszöm le is írnám neked, ha eddig nem az lett volna a reakciód minden mondandómra, hogy csak spekuláció, meg úgysem az lesz. Írok neked valamit, ha van kedved, esetleg reagálsz, egyébként meg ctrl+c ctrl+v-zed ugyanazt hangzatos két mondatot. Magasról leszarod te, hogy miről szól ez a sorozat, neked fájna a legjobban, ha történetesen el kéne gondolkodnod ezen a saját magad által feltett kérdésen. Ebből nekem egyetlenegy dolog jön le, hogy benned van valami irgalmatlan nagy frusztráció, hogy nem értesz meg nem tudsz dolgokat, és innentől kezdve nem az a lényeg, hogy te megértsd, hanem hogy helyreállítsd az így látszólag sérült önértékelésed. (És baszki, annyira tipikus, hogy a Prometheust meg az Interstellart emlegeted, csodálom, hogy esetleg még az Érkezést nem raktad melléjük, mert valahogy van a sci-fi filmeknek egy szekciója, ami valahogy azt provokálja ki egy bizonyos embertípusból, hogy görcsösen bizonygassa, hogy ő okosabb volt mindenkinél.) Úgyhogy szólj, ha akarsz is beszélgetni a sorozatról, mert ebben a mániákus kapálózásban nem látom értelmét részt vennem...

kaamir 2017.01.12. 17:40:55

@danialves: Figyelj, no offense, de én eddig a sorozatról beszéltem. Ha személyeskedésbe megy át az egész, akkor inkább hagyjuk.

Semmiféle frusztráció nincs bennem, egy sorozatról próbálok vitázni. Nem tartozok semmilyen embertípusba, pláne ne Te akard megmondani, hogy milyenbe. Van egy ízlésem, ennyi. A Prometheust és az Interstellart pedig karasztrofális filmeknek tartom ez alapján. Bugyuta filmek, bombasztikus stílusban.

De ha ezen a blogon ekkora haragot vált ki egy ellenvélemény, akkor elnézést, többet nem fordul elő...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.01.21. 13:46:13

@kaamir: Tök jó, hogy a sorozatról akarsz beszélni, csak mint háromszor leírtam már, láthatóan nem velem, mert nem igazán szándékozol foglalkozni azzal, amit írok, csak kopipészteled be újra és újra ugyanazokat a szövegeket (bakker, még most is képes voltál leírni ötödszörre ugyanazt, anélkül, hogy bármit konkrétumra reagáltál volna a mondanivalómból). Számomra ezek meg túlságosan trendszerűen ismétlődnek bizonyos filmek kapcsán, és sajnos mivel nem engedsz a mélyükre látni, ennyit tudok csak összerakni róluk. (És mivel borzasztóan idegesít, hogy a személyeskedést teljesen félreértelmezve, aduászként dobálva használják egy vitában: a személyeskedés valaki személyének támadása a mondandója helyett. Na most eleve egy arctalan, névtelen nicken nem igazán van mit támadnom, másrészt én pont az általad leírtakról fogalmaztam meg, hogy milyen közhelyeket és jellemzőket vélek felfedezni bennük.)

És túlságosan trendszerű az is, hogy ilyenkor az első reakció rögtön az önérzeteskedés meg a passzív-agresszív megsértődés, meg olyanok kitalálása, hogy belőlem ez haragot vált ki meg nem tűrök ellenvéleményt. Véletlenül sem az, hogy meggyőzz az ellenkezőjéről. Még csak annyit sem írsz, hogy "de bizony, pont arra reagálok, amit te írtál, és nem csak elbeszélek a levegőbe", hanem lemegyünk oviba, hogy "nem én vagyok a hülye, hanem te". És nem tudom, te hogy vagy vele, de amikor én azt látom, hogy valaki egy gondolatomból ennyire nem a kommunikált szándékra fókuszál, hanem arra, hogy az hol bántja az egoját és ezt hogyan tudná helyrerakni, az számomra pont a frusztrációról tesz tanúbizonyságot...

Csak a tisztesség kedvéért leírom még egyszer: ha nem tudsz a mondanivalómra reagálni, hanem csak ugyanazt szajkózod, akkor számomra nincs értelme ennek az egésznek. Felőlem ettől te ellenvéleményként azt és annyit írsz, amit akarsz, a jövőben annyiszor, ahányszor kívánod, egyszerűen csak nem látom értelmét így a vitának. Ez téged nem kötelez semmire, ebben még csak nem is kell egyetértened velem, mindössze halovány reményként abban bíztam, hogy ez esetleg arra inspirál majd, hogy változtass ezen és megpróbáljunk valódi kommunikációt folytatni. És még mindig ebben bízom, de megharagudni akkor sem fogok, ha önérzeti kérdést csinálsz belőle, vagy leírod hatodszorra is ugyanazt, vagy ha egyáltalán nem reagálsz, mert te is tényleg lezártnak tekinted a dolgot, ha nem tudunk a sorozatról beszélni. Remélem, ez így kellően világos és egyértelmű volt.

balladonia 2017.01.22. 15:18:24

Oszinten megmondom, orulok az osszefoglalonak! En azert kezdtem el nezni, es neztem meg egyben az egeszet, mert hallottam a focimdal metal verziojat, es tetszett... nalam kimaradt a hype, a spekulacio, vagy eppen az alkotok szemelyenek boncolasa. Most, igy egyben olvasva par reszlet, amit halalosan untam, ertelmet nyert. Koszonom. Bar tovabbra is ugy gondolom, a sorozat a "robot/ember/A.I."-temaban mar ezerszer feldobott dolgokat ragja ujra, csak ujszeruen, mas sorrendben es foleg, egy helyen: imadtam a hatteret, a kornyezetet, a reszleteket, de Dolores figurajatol elaludtam. Fel nem foghatom miert ot imadja mindenki es isteniti... Maeve mar a "gyermeke" elvesztesekor/miatt is, magatol "felebred", meghibasodik, csak visszakuldik, Doloresnek meg 34 ev kell, meg "maganorak" stb.. (tudom, o volt az elso, meg osszeolvadt a gonosz karakterrel, hatah ugy felebred...). Maeve a nyero! Miatta neztem vegig es sajnalom, hogy visszament... es varom a kovetkezo evadot! :) de csakis Maeve miatt!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.01.22. 18:09:07

@balladonia: Igazad van, Dolores nekem sem volt a szívem csücske, de az nem igaz, hogy 34 év kellett volna neki. A William-es szál elvarrásából pont az látszik, hogy őt is többször visszaállították a gyári állapotokra, és azért merem állítani, hogy többször, mert Ford konkrétan ki is mondja az évadzáró vége felé, hogy Arnold halála után a robotok folyton öntudatra ébredtek, ő meg folyton visszaállította őket.