Kultnapló - The Man Who Laughs - 2017
2017. január 01. írta: The Man Who Laughs

Kultnapló - The Man Who Laughs - 2017

6a00d8345295c269e20154340eea33970c-800wi.jpg

 

Az összes írásom itt olvasható

2015-ben megtekintett filmjeim listája, pontozással

2016-ban megtekintett filmjeim listája, pontozással

(Félkövér: 2017-es filmek, Dőlt: újranézések, aláhúzott: mozivetítés)

Filmek

Január

Rendes fickók (Nice Guys  r.: Shane Black - 2017): Shane Black nem hazudtolta meg magát, a Rendes fickók ugyanis egy tőle megszokott pörgős tempójú, remeke karakterek és frappáns dialógusok köré felépített 80-as/90-es évekbeli haver (akció)-vígjáték. Gosling, Crowe és a kvázi újonc Angourie Rice egyaránt remekelnek, a 70-es évekbe helyezett cselekmény (annak ellenére, hogy a nyomozásban sokszor a véletlennek a meghatározóak) pedig, mintha összeszedettebb és fokuszáltabb lenne, mint a Kiss, Kiss, Bang, Bang esetében. Mindennek és a korszakból is adódó atmoszférának köszönhetően a 2016-s év egyik legszórakoztatóbb és legszerethetőbb filmje. 8,5/10

Modern Idők (Modern Times r.: Charlie Chaplin - 1936): Mit lehet elmondani, amit még nem mondtak el? Az első fele kétségkívül zseniális. Nem csak vicces, de mai szemmel is aktuális és releváns problémákat boncolgat (Chaplin kaszkadőri géniuszáról nem is beszélve). Az az igazság, hogy Chaplin olyan magasra helyezte a lécet, hogy a film második felében szerintem már nem is sikerült megugrania azt. A főszereplő börtönbeli szabadulása után jelentősen leül a cselekmény, a végére pedig önismétlővé válik. (Igaz a feldolgozott témák, és mondanivaló miatt - hogyan öröli fel a kisembert a 20. század, a kilátástalan munka és miként válik a politika bábjává, újra és újra - még akár indokolt is lehet ez a repetitivitás.) De szerintem az sem véletlen, hogy a filmről nem az áruházi vagy az éttermi, hanem a nyitó gyárban játszodó jelenetek jutnak rögtön eszébe.

Beépülve: Az Escobar ügy (The Infiltrator - r.: Brad Furman - 2016): Szegény Cranston, továbbra sem akar neki összejönni az a mozis áttörés. Na nem, mintha a Beépülve olyan rossz film lenne, mert nem az, csak éppen az a tipikus "semmi extra". Egy viszonylag jól megírt, egy-két igazán emlékezetes jelenetet is tartalmazó, jó színészekkel előadott, de igazán az erős drámát vagy feszültséget mellőző beépülős sztori.  Ám hiába a felvetett remek téma - hogyan teszi tönkre a kamu életünk, az igazit - a valóság kötöttségei miatt Furman ebben nem tud igazán elmélyülni, ahogyan a szokásos: "beépülö –összebarátkozunk-hogyan árulom el?" konfliktus is igen felszínesen jelenik meg.  (Az is kissé furán veszi ki magát, ha a film főkonfliktusa az, hogy a beépített zsaru munkája szétzilálja a házasságát és családi életét, erre a végén kiírják: ezután még sokáig dolgozott és a felesége támogatta ebben.) Épp az a film legnagyobb hibája, hogy csak helyenként érezzük azt, hogy a főszereplőt érzelmileg/morálisan megviselné a beépülés. (A többi karakter pedig elég sematikus). De, mint mondtam nem rossz film, csak semmi extra. Cranston pedig most is kiváló, miatta érdemes is lehet megnézni.  (A magyar cím amúgy elég félrevezető, mert Escobar kb.: csak említés szintén jelenik meg a filmben.) 6,5/10

Éjféli látomás (Midnight Special r.: Jeff Nichols - 2016): Hát ez sajnos csalódás volt. Persze szép, sokszor feszült, és úgy hozza vissza Spielberg 70-es évekbeli science ficton filmjeinek a hangulatát, hogy közben nem is válik egy öncélú nosztalgia trip-é. Sajnos azonban ezek mellé már nem sikerült érdekes karaktereket is írni, igaz a színészek jók, csak éppen nincs amivel dolgozni tudnának. A karakterek többsége - legfeltűnöbben Adam Driver NSA ügynöke - csak lóg a levegőben. Az izgalmasnak  induló vallási szekta szállnak is, csak úgy hirtelen vége szakad. Szimpla thrillerként végül azért nem tudd teljesen működni, mert ahhoz sokszor túl logikátlan, több meg nem igazán van benne. Egyedül két olyan karakter szál van a filmben, ami alapján a Midnight Special szólhatna is valamiről: De, ha arról szól a film, hogy hogy találja meg az apa a hitét, az nekem azért problémás, mert nagyon utálom, ha egy karakter azután kezd hinni valamiben, miután látja azt (lásd Polar Expressz). Hiszen ez teljesen szembe megy a hit lényegével. A legkerekebbé talán akkor válik a film, ha az anya szemszögéből vizsgáljuk, aki kénytelen elengedni a gyerekét és bízni abban, hogy bárhová is kerül jó lesz neki, de ehhez sajnos az anya figurája túlságosan a háttérben van. És, persze nem feltétlenül kell minden sci-fi/thriller/road movie-nak valami magasztosról szólnia, de a Nichols folyamatosan azt érezteti, hogy itt most többről van szó, mint amit a szem lát. Ezután pedig bosszant, ha kiderül, hogy ez még sincs így. 5/10

Vaiana (Moana r.: John Musker, Ron Clements - 2016): Vicces, látványos, szellemes és roppant szerethető animációs film, amibe némi tartalom is szorult. Igaz a dalok magyarul annyira nem fogtak meg azóta  de ez már tényleg csak kukacoskodás, főleg, hogy azóta eredetiben is meghallgattam őket, és úgy sokkal jobbak. Méltó a 90-es évek Disney klasszikusaihoz. 8/10

Éjszakai ragadozók (Nocturnal Animals r.: Tom Ford - 2016): Egy egzisztenciális/párkapcsolati dráma és az év egyik legfeszültebb thrillerjének sajátos egyvelege. Meglepően könnyen értelmezhető és befogadható film. Bevallom kissé kevésbé szájbarágósra és többrétegűre számítottam, de hála a remek színészeknek és a nagyszerű atmoszférának, ez így sem volt csalódás.  8/10

Kaliforniai álom (La La Land r.: Damien Chazelle - 2016):  Valóban egy roppant hangulatos, könnyen szerethető film. Ráadásul a fülbemászó dalok és a gyönyörű fényképezés mellett Damien Chazelle még arra is ügyelt, hogy a végére ne forduljon az egész egy cukormázas giccsbe. Ritka, hogy egy ilyen film a fináléban is meg tudjon maradni a realitások talaján. Viszont minden pozitívuma ellenére, engem még sem ragadott magával annyira, hogy felhőtlenül ünnepeljem. Jó film, de a Whiplashez képest - a keserédes lezárása ellenére is - ez csak egy habkönnyű limonádé. 7/10

Mélytengeri pokol (Deepwater Horizon r.: Peter Berg - 2016): Teljesen korrekt, látványos és meglepően visszafogott katasztrófa film. A valósághoz hűen, hatásosan, az elhunytakhoz méltó módon túlzott pátosz nélkül meséli a Deepwater Horizon - korának legnagyobb olajtornya - tragédiáját. 7/10

Sully - Csoda a Hudson partján (Sully r.: Clint Eastwood - 2016): Chesley 'Sully' Sullenberger kapitány egy minden bizonnyal egy remek ember. Valódi hős, akit Tom Hanks roppant szimpatikusan alakít. Eastwood pedig rutinosan, ízlésesen, giccs és fölösleges pátosz nélkül örökítette meg a hőstettét. Akkor mégis mi a probléma? Az, hogy Sully hiába volt emberfeletti Sully (és másodpilótájának) a tette, ha a filmben nincsen valódi konfliktus. Hiszen az, hogy az ellenőrző bizottság valamiért bűnösnek akarja beállítani Sully-t, akkor is roppant erőltetettnek hatna, ha nem tudnánk, hogy a való életben kifejezetten jó fejek voltak a pilótákkal. Így pedig a Sully tulajdonképpen a Kényszerleszállás feszültségmenetes változata.  Megható és felemelő történet, csak éppen kevés egy mozifilmhez. 

A könyvelő (Accountant r.: Gavin O'Connor -  2016): Ebből John Wick-hez hasonló, új kultfilm is lehetett volna, és bár nem is indul rosszul, sajnos a fölöslegesen és bénán túlírt forgatókönyv végül lehúzza az egészet. Persze az akciójelenetek még megmenthetnek, de sajnos nem csak, hogy kevés van belőlük, de ami van az sem túl emlékezetes. Pedig Ben Affleck tényleg jó.

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei (Miss Peregrine's Home for Peculiar Children r.:Tim Burton - 2016): Sajnos Burton itt-ott megvillanó kreatív vizualitása sem képes elfedni a tényt, hogy a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei egy tipikus és meglehetősen érdektelen young adult kalandfilm. A legnagyobb baja azonban nem is a sablonossága vagy az egyenletlen tempója (az elején nagyon hamar próbálja ledarálni a tipikus köröket, ám ennek ellenére sem pörgős), hanem a kifejezetten antipatikus és színészileg is gyenge főszereplője. Azért a csontvázhadsereg és Eva Green miatt megérdemel egy-egy plusz pontot, de nem fogok könnyeket hullatni érte, ha nem folytatják.

A Barátságos óriás (The BFG r.:Steven Spielberg - 2016): Szép, de elképesztően üres és tartalmatlan (nosztalgikus) gyerekmese. Spielbergtől pedig főleg csalódás egy ennyire semmit mondó film. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy éppen tőle látom majd az év fingós viccét. (Persze sokat elmond a filmről, ha a legemlékezetesebb momentuma egy fingó corgi.)

Elliot, a sárkány (Pete's Dragon r.: David Lowry - 2016): Valamivel több történik benne, mint Spielberg filmjében, de alapvetően ez is egy konfliktusmentes, jórészt öncélú cukiskodás. Attól, hogy valami gyerekmese még nem feltétlenül kell tartalmatlannak és ennyire feledhetőnek lenni. Látványban viszont sokkal kevésbé érdekes, mint a BFG, így felejthetőbb is (és ugye az sem valami emlékezetes). 

A sárkány közbelép (Enter the Dragon r.: Robert Clouse - 1973): A tökéletes ponyva kalandfilm. A 70-es évek egyik kvintesszenciális alkotása, minden idők legjobb kung fu jeleneteivel. Egy blockbuster korszak előtti blockbuster, amit nem lehet nem szeretni.  KRITIKA

A vörös teknős (La tortue rouge r.: Michael Dudok de Wit - 2016): Szavak nélküli, líraian szép animációs film életről, magányról és az ember természettel való viszonyáról.

A Kaptár (Resident Evil r.: Paul W.S. Anderson - 2002): Szar.

Kaptár 2.: Apokalipszis (Resident Evil: Apocalypse r.:Alexander Witt - 2004): Lehetne bűnös élvezet, de nem az.

A Kaptár 3.: Teljes pusztulás (Resident Evil: Extinction r.: Russell Mulcahy - 2007): Meglepően korrekt. KRITIKA az első három Kaptár filmről.

A Kaptár: Túlvilág Resident Evil: Afterlife r.: Paul W.S. Anderson - 2010): Full trash.

A Kaptár: Megtorlás Resident Evil: Retribution r.: Paul W.S. Anderson - 2012): Talán a legszórakoztatóbb rész.   KRITIKA a negyedik és ötödik Kaptár filmről.

A Kaptár: Utolsó fejezet (Resident Evil: The Final Chapter  r.: Paul W.S. Anderson - 2017): Konkrétan nézhetetlen szemét. KRITIKA

Trainspotting (r.: Danny Boyle - 1996): Hihetetlen őszinte film a drogról és a függőségről, és mégsem teljesen nyomasztó. Sőt a klip esztétika, a remek zenék miatt kifejezetten hangulatos. Egyszerre tudd megrázó, vicces és kényelmetlen lenni. 8/10

Lego Batman - A film (The Lego Batman Movie r.:Chris McKay - 2017): Egyaránt méltó folytatása a Lego filmnek, és nagyszerű tisztelgés Batman 80 éves karrierje elött. Az elmúlt közel 10 év legszórakoztatóbb DC filmje. Fergeteges. KRITIKA

Széttörve (Split r.: M. Night Shyamalan - 2016): James McAvoy jutalomjátéka ez a film. Ő valóban remek, maga a film egy teljesen szolid és szórakoztató thriller. Nagyjából a Visit színvonala, de annál azért érdekesebb és ambiciózusabb, csak azt nem értem miért akadtak ki az emberek a végén, amikor NINCS is benne csavar, csak bekövetkezik az, amit egészen addig épít a film. 

Holdfény - (Moonlight r.: Barry Jenkins - 2016): Valóban egyedi és különleges darab, de . Inkább az értem, értékelem, csak nem érzem kategória. Nekem sajnos így túlságosan epizodikus volt, úgy néz ki nekem kell valamennyi hatásvadászat a drámába, mert így elmaradt a katarzis. (Félreértés elkerülése véget: Tök jó, hogy a film egy pillanatra sem süllyed "white-guilt" giccsbe. Tragikus film, de nem nyomorpornó, hanem sikerül a realitások talaján megmaradnia. Bevallom fura is volt, hogy a rasszizmus témája nem nagyon került elő benne.) A színészek amúgy remekelnek, Naomi Harris különösen. 

Az Állampolgár (r.:Vranik Roland - 2017): Én, Daniel Blakehez hasonló realista, életszagú dráma. Kellő ízléssel, elegáns visszafogottsággal dolgozza fel a témáját. Talán az egyetlen dolog, amit hiányoltam, hogy a főszereplő bár sokszor elmondja, hogy mennyire szereti ezt az országot, nem derült ki, örültem volna, ha jobban kiderül, hogy miért. (Vagyis, hogy miért pont itt döntött anno a letelepedés és  az állampolgárság mellett, miért nem ment tovább, persze vannak erre elég konkrét utalások, de szerintem ezt kicsit jobban kilehetett volna bontani.) A film legnagyobb erénye azonban valószinüleg a roppant szimpatikus főhőse.

Az ember, akit Ovénak hívnak (En man som heter Ove r.: Hannes Holm - 2017): Talán kissé kiszámítható, de abszolút jól összerakott dráma. Sokak szerint túl csöpögőssé válik a második félidőre, de nekem működött. A színészek is remekek. Az viszont meglepett, hogy bár ismerem és kedvelem a skandináv fekete humort, itt azért volt az elején olyan, ahol nem voltam benne biztos, hogy akkor most szabad-e nevetnem. 

John Wick: 2. felvonás (John Wick: Chapter 2 r.:Chad Stahelski - 2017): Stílusban, esztétikában, látványban és hangulatban hozza az előző rész színvonalát. Sőt helyenként még felül is múlja azt. Továbbá barmira tetszett, ahogyan kibővíti ezt a bérgyilkos/gengszter univerzumot (még, ha néhol azért bőven túlzásnak érződött, de hát ez sosem akart realisztikus film lenni), illetve a mellékszereplők is nagyszerűek voltak. Ám sztoriban  továbbra sem érzem indokoltnak, a folytatást. Azért nem vészes, és örülök, hogy nem a Másnaposok/Taken megoldástát választották, hogy gyakorlatilag remakelik az első részt, ám így is hiányzik belőle az érzelmi töltet, bár Wick most sebezhetőbb hős, mint az előzményben, mivel csak racionális és nem érzelmi motivációi vannak talán kevésbé emberi. (Illetve talán jobb - és kerekebb - lett volna, ha Wick meghal a végén, de hát ugye mindenből kell minimum egy trilógia). Viszont minden fanyalgásom ellenére is remekül szórakoztam rajta, szóval ott leszek a harmadik résznél is. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5212092483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu