Elle (2016)
2016. november 20. írta: danialves

Elle (2016)

Paul Verhoeven alapvetően nem szerzői és nem művészfilmesként híresült el, hiszen a Robotzsarut, az Emlékmást vagy az Elemi ösztönt aligha aposztrofálhatnák másként, mint a színtiszta szórakoztató céllal született, leginkább a B-filmesen közvetlen erőszak- és…

Három szín: Fehér / Trois Couleurs: Blanc (1994)
2016. november 19. írta: danialves

Három szín: Fehér / Trois Couleurs: Blanc (1994)

A Három szín-trilógia egyik jellegzetes vonása, hogy bár Kieslowski nagyrészt hasonló eszközökkel komponálta meg filmjeit, azok mégis három különböző szemléletet képviselnek. Ez már a második rész első perceiben nyilvánvalóvá válik, amikor a Kék nyomdokaiban járó…

Könyvkritika: Budai Lotti: A borostyánszemű 1-2. (2016)
2016. november 18. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Budai Lotti: A borostyánszemű 1-2. (2016)

Rizsporos hétköznapok a Napkirály udvarában csajosan és nagyon jól megírva

Rizsporos hétköznapok. Ez egy nagyon jó kis történelmi blog, amelyre nemrégiben figyeltem fel, és hamar állandó olvasója lettem, mert nagyon megtetszett a szerző, Budai Lotti nőiesen finom stílusa és a blog hiánypótló ismeretterjesztő tartalma, ezért amikor megláttam, hogy…

Sorozat: Better Things - 1. évad
2016. november 18. írta: 20legendd

Sorozat: Better Things - 1. évad

Ha tüzetesebben megvizsgálnánk, valószínűleg még mindig az antihősös drámákból találnánk a legtöbbet a sorozatos piacon, de szembeötlő, hogy az utóbbi években mennyire közkedvelt formátummá vált a félórás dramedy műfaj. Idén ősszel is számtalan érdekes darab érkezett ilyen feltételek mellett, és…

Nagymenők / Goodfellas (1990)
2016. november 18. írta: FilmBaráth

Nagymenők / Goodfellas (1990)

Kiváló film, amelyben a mennyet és a poklot járjuk meg a főszereplővel

A gengszterkorszak sajnos lecsengőben van a filmvásznon, hosszú ideje nem érkezett a mozikba igazán kiemelkedő darab a műfajból. ezért maradnak a régi kedvencek, amelyek közül Scorsese mesterműve kihagyhatatlan. Mivel született jókislány vagyok, természetszerűleg vonz a bűn,…

Sorozat: Atlanta - 1. évad
2016. november 17. írta: 20legendd

Sorozat: Atlanta - 1. évad

Donald Glover  a Community (Balfékek) című szitkomból lehet ismerős sokunk számára, ám egy rendkívül sokoldalú emberrel van dolgunk. Childish Gambinóként akár hip-hop előadóként is hivatkozhatunk rá, de ami még fontosabb az az írói munkássága, amellyel kapcsolatban egészen hihetetlen tény, hogy már…

Nyerj páros Cinema City mozijegyet!
2016. november 17. írta: danialves

Nyerj páros Cinema City mozijegyet!

A Mafab.hu jóvoltából most egy páros mozijegyet nyerhettek, amelyet december 9-ig bármilyen 2D előadásra beválthattok a Cinema City mozijaiban. Ehhez nem kell mást tennetek, mint november 18. délig elküldeni a smokingbarrelsinfo[kukac]gmail[pont]com e-mail címre az alábbi kérdésre a…

Legendás állatok és megfigyelésük / Fantastic Beasts and Where to Find Them (2016)
2016. november 17. írta: AldoWinnfield

Legendás állatok és megfigyelésük / Fantastic Beasts and Where to Find Them (2016)

Mit ér a Harry Potter univerzum a sebhelyes varázsló nélkül?

Mint oly sokan, én is a Harry Potter könyveken, illetve az ezekből készült filmadaptációkon nőttem fel. A szemüveges varázslótanonc kalandjai tanítottak meg igazán szeretni az olvasást (az első három könyvet egyetlen éjszaka alatt letudtam), és a mozgóképes változatot is mindig nagy örömmel néztem…

Könyvkritika: Colm Tóibín: Brooklyn (2016)
2016. november 16. írta: tonks

Könyvkritika: Colm Tóibín: Brooklyn (2016)

Az év legvártabb könyv megjelenései között volt nálam Colm Tóibín regénye, amelyből a többszörös Oscar-díjra jelölt azonos című film is készült, és amit amúgy még danialves is szeretett. Én meg egyenesen imádtam, nagyon megfogott a szépségével és mondanivalójával. A regénytől is valami hasonlót…

Három szín: Kék / Trois couleurs: Bleu (1993)
2016. november 16. írta: danialves

Három szín: Kék / Trois couleurs: Bleu (1993)

Krzysztof Kieslowski Három szín-trilógiája máig kiemelt helyet foglal el a filmművészetben, annak ellenére, hogy látatlaban semmi nem utal arra, hogy kiváló darabokkal lesz dolgunk. Vegyük például az első részt: számos alkotást láthattunk már a gyászról és a gyász…

Jutalomjáték / The Carer (2016)
2016. november 16. írta: danialves

Jutalomjáték / The Carer (2016)

Kellemetlenül cinikusnak éreztem azt a feltételezésemet a Jutalomjáték kapcsán, hogy ha nem magyar lenne a rendezője, valószínűleg messzire elkerülte volna a hazai mozikat, azonban tényleg ez a helyzet. Edelényi János alkotása ízig-vérig tévéfilm, már a terem közepéről is…

Másodvélemény: A martfűi rém (2016)
2016. november 15. írta: danialves

Másodvélemény: A martfűi rém (2016)

The Man Who Laughs kritikáját itt találjátok A 2016-os év igazi diadalmenet volt a magyar film szempontjából, ráadásul a Filmalap támogatta alkotások palettájáról általam is hiányolt műfaji darabok dominálták ezt a sikertörténetet. Éppen ezért nagy reményekkel várhattuk A martfűi rémet is, hiszen…

süti beállítások módosítása