Könyvkritika: Stephen King: A Setét Torony - A harcos (1982)
2016. augusztus 24. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Stephen King: A Setét Torony - A harcos (1982)

Nem tortúra végigolvasni a horror mesterének western-fantasy alkotását

Abban a percben tudtam, hogy el fogom veszíteni a Stephen King-szűzességemet, amikor megláttam az első forgatási fotókat a jövőre érkező A Setét torony című filmből. Kellett ez a komoly emóció, ugyanis nőiesen be kell vallanom, hogy eddig nem éreztem ingerenciát a mester…

Egyszer / Once (2007)
2016. augusztus 24. írta: danialves

Egyszer / Once (2007)

A Sing Street kapcsán valószínűleg sokan fognak most találkozni John Carney nevével, és talán ez többeket is arra inspirál majd, hogy próbát tegyenek korábbi műveivel, például az Egyszerrel is. A rendező karrierjét egyértelműen ez a darab indította be, elsősorban annak hála,…

Sorozat: A sebész / The Knick (2014-)
2016. augusztus 24. írta: tonks

Sorozat: A sebész / The Knick (2014-)

A Steven Soderbergh fémjelezte The Knick a címéhez híven egy kórházról, azon belül is elsősorban az ott dolgozó sebészekről szól, a csavar pedig maga a helyszín: a 20. század eleji gyorsan fejlődő, nyüzsgő New York, ahol még nem volt TB, sem ezerféle gyógyszer a sarki…

A nosztalgia már a múlté, itt az intertextualitás!
2016. augusztus 23. írta: danialves

A nosztalgia már a múlté, itt az intertextualitás!

Amikor fél éve a 2015-ös nosztalgiavonatról írtam, határozottan egy baljóslatú trendet kívántam felrajzolni. Azonban 2016 a maga kegyetlen meglepetéseivel végül nem engem igazolt: a filmfelhozatal egyelőre nem súlyosbította a Jurassic World és Az ébredő Erő által megkezdett utat, sőt, sorra buktak…

Könyvkritika: Roger Ebert: Száz híres film (2006)
2016. augusztus 22. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Roger Ebert: Száz híres film (2006)

Szubjektív lista egy Pulitzer díjas fimkritikustól

A filmkritikusok közül kevesen emelkednek abba a magasságba, hogy világszerte ismert legyen a nevük. Roger Ebert volt a kivétel. Hosszú évitzedeken át írta le, mondta el a véleményét egy-egy alkotásról, a neve fogalom lett a szakmában. Rajongott a moziért, hihetetlen mennyiségű filmet látott,…

The Purge: Election Year (2016)
2016. augusztus 22. írta: danialves

The Purge: Election Year (2016)

Egy tipikus home invasion filmnek indult, a második résszel azonban korunk egyik legjobb B-kategóriás franchise-ává nőtte ki magát a The Purge, hála annak, hogy a széria atyja, James DeMonaco sikeresen látta meg az alapötletben rejlő hatalmas lehetőséget. Ettől persze az Anarchy még…

Villámkritikák: Ouija (2014), Atrocious (2010)
2016. augusztus 21. írta: Werewolfrulez

Villámkritikák: Ouija (2014), Atrocious (2010)

A megbízható horror-középszer... kétszer

A mai villámkritikák-rovatunkban két olyan horrorfilmmel foglalkozunk a - nem is annyira - közelmúltból, amelyek olyan tipikusak és középszerűek, hogy jó szívvel csak azoknak ajánlhatók, akik még csak most ismerkednek a horror műfajával... vagy esetleg azoknak, akik feltétlenül…

The Fundamentals of Caring (2016)
2016. augusztus 20. írta: danialves

The Fundamentals of Caring (2016)

Már éppen azon voltam, hogy a mozis nyarat eltemetvén figyelmemet teljesen a sorozatoknak szentelem, azonban ahogy feltévedtem Netflixre, végül mégiscsak egy filmre esett a választásom. Pedig alapvetően nem sok reményt fűztem a The Fundamentals of Caringhez: hiába a stream-szolgáltató…

Vaksötét / Don't Breathe (2016)
2016. augusztus 19. írta: 20legendd

Vaksötét / Don't Breathe (2016)

Előzetesek alapján joggal lehetett reménykedni abban, hogy a Vaksötét majd nem hagy minket cserben, viszont az idei mozis nyár már annyi csalódást okozott, hogy biztosra lehetetlen menni. Amilyen vegyes elvárásokkal ültem be a film elé, ugyanannyira vegyes érzésekkel álltam fel előle. Tagadhatatlan,…

Fábián Janka: Az utolsó boszorkány történetei (2016)
2016. augusztus 18. írta: FilmBaráth

Fábián Janka: Az utolsó boszorkány történetei (2016)

Boszorkányosan jó kis régimódi lányregény, modern köntösbe bújtatva

Boszorkányok márpedig vannak. Persze minden igazi nő az (másként hogyan tudná megbabonázni a férfinépet, nem igaz?), és egy igazi férfi nem ijed meg a belőle áradó buja bűbájtól, de azért vigyáz a szívére, mert veszedelmes az ilyen asszonyszemély a csalfa szívre. Még ma is él egy kis babonás félelem…

Elliott, a sárkány / Pete's Dragon (2016)
2016. augusztus 18. írta: AldoWinnfield

Elliott, a sárkány / Pete's Dragon (2016)

A sárkányokat mindenki szereti. Ha jól belegondolunk, az emberi kultúra fontos részét képezik. Napjainkban talán a Game of Thrones sorozat kapcsán beszélnek sokat ezekről a csodás lényekről. Elliott, a film egyik kiemelt szereplője azonban kicsit sem hasonlít napjaink talán…

Könyvkritika: John Scalzi: Vörösingesek (2016)
2016. augusztus 17. írta: danialves

Könyvkritika: John Scalzi: Vörösingesek (2016)

John Scalzi az azóta már számos folytatást megélt Vének háborújával tette fel magát a sci-fi irodalom térképére: műve az Ender's Game nyomdokain járva remekül húzott párhuzamot az ember-idegen kapcsolatfelvétel és a gyarmatosítás történelme között. Művében a Star Trek…

Duplakritika: A zátony / The Shallows (2016)
2016. augusztus 17. írta: !Márk!

Duplakritika: A zátony / The Shallows (2016)

Túlzás lenne azt állítani, hogy dúskálnánk az egy helyszínes, szinte egy szereplős filmekben, aminek talán az lehet az oka, hogy nem rejt olyan sok lehetőséget magában egy ilyen fajta filmes koncepció. Nehéz újat mutatni, nehéz döbbenetet kiváltani a nézőből, éppen ezért A…

süti beállítások módosítása