Könyvkritika: Philip K. Dick: Figyel az ég (2016)
2016. június 30. írta: tonks

Könyvkritika: Philip K. Dick: Figyel az ég (2016)

Philip K. Dick-et azt hiszem nem kell már bemutatnom, FilmBaráth kollégám az egyik legjobb könyvét nemrég már górcső alá vette, én pedig most egy eredetileg 1957-ben megjelent regényének második magyar kiadását olvastam el. A Figyel az ég alapötlete, miszerint egy másik…

Sorozat: Orange Is The New Black - 4. évad
2016. június 30. írta: 20legendd

Sorozat: Orange Is The New Black - 4. évad

Az Orange Is The New Black, a Netflix női börtönös sorozata annyira szakított a témából adódó előítéltekkel, hogy 3 évad után mintha el is felejtettük volna, hogy hol zajlanak az események valójában. Idén azonban minden kétséget kizárólag emlékeztetett rá bennünket Jenji…

Könykritika: Anna Gavalda: Édes életünk (2014)
2016. június 29. írta: tonks

Könykritika: Anna Gavalda: Édes életünk (2014)

A francia regényekben mindig van valami megkapó. A könnyedebb, limonádé regények közül az A világ végén megtalálsz-ról már írtam, a következőkben pedig az őszintébb, komolyabb vonulatból hozok egy könyvet. Anna Gavalda-t az egyik legjobb kortárs francia írónak tartom, már-már zavarba ejtően…

The Duel (2016)
2016. június 29. írta: danialves

The Duel (2016)

Matt Cook a Triple 9 forgatókönyvírójaként meggyőzött arról, hogy remekül ért az erkölcsi mondanivalóval rendelkező filmekhez, a heist mellett pedig a western az a műfaj, ahol ezt a leginkább kamatoztatni lehet. Nem is tartottam véletlennek, hogy a The Duel címre hallgató munkája…

Az óriáscsecsemő: Bud Spencer (1929-2016)
2016. június 28. írta: FilmBaráth

Az óriáscsecsemő: Bud Spencer (1929-2016)

Azt gondolod, hogy az összes Bud Spencer - Terence Hill filmet láttad már? A vakáció a gengszterrel és a Hannibál megvolt? Pedig mindkét színész játszott benne, igaz, akkor még Carlo Pedersoli és Mario Girotti néven, és korántsem főszerepet. Az 50-es években forgatott filmek készítésekor…

Christopher Moore: A velencei sárkány (2016)
2016. június 27. írta: FilmBaráth

Christopher Moore: A velencei sárkány (2016)

Mindig van egy rohadt szellem. Pontosabban mindig van egy rohadt bátor ró, aki veszi magának a bátorságot, és megidézi Shakespeare szellemét. Christopher Moore nem volt szívbajos, szabadjára engedte nem éppen hótiszta és egysíkú fantáziáját, és a maga sajátos stílusában…

Sorozat: Trónok Harca - 6. évad
2016. június 27. írta: FroG

Sorozat: Trónok Harca - 6. évad

Bekövetkezett az, amiről bár eddig is tudtunk, nem mertünk gondolni rá: véget ért a Trónok harca 6. évada, és ismét egy évet várhatunk arra, hogy folytassák a történetet. Egy évad "várás-indexét" minden esetben növeli az, hogy milyen volt az előző, ebben a tekintetben pedig a 6. felvonás tökéletes…

Tokyo Tribe (2015)
2016. június 27. írta: 20legendd

Tokyo Tribe (2015)

Sziasztok, 20legendd vagyok, még új itt a blogon. A nevemmel korábban találkozhattatok már néhányszor a Sorozatjunkie vendégblogger szekciójában, ám a jövőben itt tervezem publikálni a gondolataimat, elsősorban ismeretlenebb filmekről, sorozatokról. Íme az első írásom…

Azonosak / Equals (2016)
2016. június 26. írta: danialves

Azonosak / Equals (2016)

Drake Doremus a Like Crazy-vel és a Breathe Innel már bizonyította, hogy egészen egyedi látásmódban képes megközelíteni a romantikus mozikat - legújabb filmjéből pedig sokan éppen ezt hiányolták már az első képek láttán is. Az Equals képi világa, alapötlete valóban erősen emlékeztet jó pár…

A veréb is madár (1968)
2016. június 26. írta: FilmBaráth

A veréb is madár (1968)

A hatvanas években is volt nyár, Balaton, tömeg és már akkor is bármit megkaphatott bárki, ha volt hozzá elég pénze. A veréb is madár hatalmas siker volt a maga idejében, amelyet meglepő módon nem tiltottak be, pedig nem sokkal volt kevésbé rendszerkrtikusabb alkotás, mint a…

Nell, a remetelány / Nell (1994)
2016. június 25. írta: FilmBaráth

Nell, a remetelány / Nell (1994)

Miért gondoljuk, hogy tudjuk, mi a jó egy olyan embernek, aki a saját világában él? A tudomány, a pszichológia, az orvosok által nyújtott szakmai segítség pótolhatja az érzelmeket, amelyekre minden emberi lénynek szüksége van? Ha közel kerülünk valakihez, aki nem a civilizált…

Before I Wake (2016)
2016. június 25. írta: Werewolfrulez

Before I Wake (2016)

A fene se gondolta volna, hogy Mike Flanagan rendező (Oculus, Absentia) ugyanabban az évben két nagyszerű filmmel is megörvendeztet bennünket! Nem is olyan rég emlékeztem meg a Hushról, ami a home invasion filmek műfaját rázta fel egy kicsit azzal, hogy egy süketnéma hölgyet helyezett…

A hét előzetesei (25. hét, 2016.)
2016. június 24. írta: danialves

A hét előzetesei (25. hét, 2016.)

Mozgalmas hetünk volt, szép sorban kezdenek az ősszel várható produkciók bemutatkozni, többek között a Jack Reacher és a Mechanic folytatása, az HBO következő sikersorozata, illetve John Michael McDonagh új műve is. Alább láthatjátok az elmúlt hét legfontosabb előzeteseit. Jack…

süti beállítások módosítása