Ki gondolta volna kb. 10 évvel ezelőtt, hogy Hollywood legsármosabb agglegénye egyszer megkomolyodik, többszörös Oscar-díjas művész lesz, aki egyre inkább a producerségre koncentrál, és elvesz egy okos ügyvédnőt? George Clooney nem a kiemelkedő tehetségének köszönhette, hogy A-listás sztár lett (ami nem azt jelenti, hogy semmi keresnivalója sincs a színészi pályán, de lássuk be csak a középmezőnyben focizhat ilyen szempontból), bírtuk a fejét, de nem igazán vettük komolyan. Így fordulhatott elő, hogy eddig kimaradt az életemből ez a filmje, amelyet nemcsak főszereplőként, hanem rendezőként is jegyez, és méltatlanul merült feledésbe, mert meglepően kellemes szórakozást nyújt. Azért ez még csak egy könnyed kis sportfilm, amelynek nem sok mélysége van, de jól össze lett rakva, le tudja kötni a néző figyelmét, egyszeri kikapcsolódásnak tökéletes választás.
1925-ben járunk, az amerikai focit csak amatőr szinten űzik a főiskolákon, a profi liga még nem létezik ebből a sportágból. Azonban Dodge Connelly (George Clooney) gondol egy merészet, és úgy dönt, hogy az ünnepelt sztár, Carter Rutherford (John Krasinski) szerződtetésével megteremti a műfajt. A csapattal tart egy sztorira vadászó újságírónő, Lexie Littleton (Renée Zellweger), akinek köszönhetően a szerelmi szálak is elkezdenek bonyolódni...
Messze van ez a film attól, hogy kiemelkedő alkotásként funkcionáljon, ennél sokkal jobb sportmozik is vannak, azonban van egy jó kis hangulata, amely miatt simán bele lehet feledkezni a történetbe. George Clooney biztosra ment, az ő sármjára építették fel a filmet, szokásához híven remekül játssza el saját magát, ugyanakkor az amerikai foci szerelmesei is megtalálják a számításukat, hiszen a sportág hőskorába visznek el bennünket az alkotók. A forgatókönyv abszolút biztonsági játék, a fordulatok kiszámíthatóak, nem lép túl a műfaji sablonokon, mégis emberi tudott maradni, a karakterek szerethetők, nem fekszi meg a néző gyomrát ez a film, de egy kis melegséget tud csempészni egy hideg téli estébe.
Nem tengenek túl a sportjelenetek, dacára annak, hogy alapvetően az amerikai fociról szól a történet, de azért persze a végére megkapjuk a kötelező mindent eldöntő nagy meccset (amelynek a végkifejlete másodpercre sem lehet kétséges), de azért ez a mozi olyan messze van az NFL-től, mint én a Doctor Who-fanságtól. Katartikus pillanatokkal nem ajándékoz meg bennünket ez a film, de vicces jelenetekkel annál inkább. George Clooney csibészes mosolya és dicséretre méltó öniróniája elviszi a hátán a történetet, Renée Zellweger hozza a kötelezőt, akárcsak a nem túlságosan ismert színészekből álló csapattagok, Jonathan Pryce pontosan annyit tesz bele a filmbe, amennyit kell.
Dodge egy minden hájjal megkent életművész, aki él-hal a fociért, és a csapatért. Carter egy igazi szupersztár, akiről természetesen kiderül, hogy korántsem akkora hős, mint amilyennek a média beállította, és amikor feltűnik a színen Lexie, a tűzrőlpattant újságírónő, kialakul egy szerelmi háromszög, amelyet persze nem lehet túlságosan komolyan venni, hiszen ez a tejfeles szájú ifjonc a nyomába nem érthet Clooney-nak. Miközben hőseink folyamatosan kalandokba keverednek, a háttérben figyelemmel kísérhetjük, hogyan jött létre a profi amerikai foci. A szórakoztatáson van a hangsúly, nem a komoly sportteljesítményeken, mégis olyan jól sikerült megfesteni a korszakot, hogy át tudjuk élni, milyen körülmények között váltott dimenziót ez a mára már hatalmas tömegeket vonzó sportág.
Elsősorban George Clooney-showt láthatunk, és nem rengeti meg az eget és a földet ez a film, viszont jó szórakozást tud nyújtani, ha nem várunk tőle túl sokat. Egy közepes sportfilm, amelyben semmi különleges sincs, mégis olyan érzéssel állunk fel utána, hogy jó volt nézni ezt a kedves kis történetet. Szerethető, szívet melengető alkotás, érdemes adni neki egy esélyt!
7/10
A Bőrfejek teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
