15 2017-es film, amelyekről senkitől nem fogsz hallani
2016. december 28. írta: danialves

15 2017-es film, amelyekről senkitől nem fogsz hallani

A napokban elárasztják az internetet a különböző 2017-es filmeket gyűjtő összeállítások, aki pedig végigolvassa őket, annak valószínűleg már a könyökén fog kijönni a Star Wars Ep VIII vagy az új Pókember (olyat most nem merek feltételezni a kollégákról, hogy egy Fate of the Furioust ilyenre feltesznek). Éppen ezért ahelyett, hogy mi is beálltunk volna a sorba nyolcezredikként, most egy olyan összeállítással készültünk, amelynek szereplőiről nem fogtok máshol olvasni, és valószínűleg a premier környékén sem fogják őket sokat emlegetni. Természetesen arra is igyekeztünk figyelmet fordítani, hogy ettől függetlenül minőségi darabokat ajánljunk a figyelmetekbe - vagy legalábbis olyanokat, amelyeket mi FroG kollégával valamilyen okból várunk. Ők következnek tehát most alább.

The Shape of Water2017.jpeg

Talán nem meglepő, hogy Guillermo del Toro az újévben ismét fantasy vizekre evez majd: a The Shape of Water című új filmjében hidegháborús környezet köré helyez majd valamilyen természetfeletti sztorit, legalábbis egyelőre ennyit tudunk a filmtervről. Na meg azt, hogy a hírek szerint Michael Shannont és Octavia Spencert is sikerült megnyerni fontos szerepekre, a forgatókönyvet pedig a Trónok harca egyes epizódjait is jegyző Vanessa Taylor írja. (FroG)

Le fidéle

Thomas Bidegain a Cowboyok, A proféta és a Rozsda és csont írójaként lehet ismerős a nagyérdemű számára, legújabb művéhez pedig nem mást nyert meg, mint a Bikanyakat és a Piszkos pénzt jegyző Michaël R. Roskam-ot. Aki pedig hozta magával Matthias Schoenaertset a főszerepbe Adéle Exarchopoulos mellé - alig maradt tehát valaki a kortárs francia nyelvű filmezés nagyjai közül, aki ne került volna bele ebbe a produkcióba, amely egyébként egy romantikus gengsztertörténet lesz két autóversenyző között. (danialves)

Entebbe

José Padilha a Robotzsaru-remake bukása után ismét egy kisebb volumenű akcióthrillerrel próbálkozik, méghozzá az ugandai palesztin gépeltérítők történetét próbálja meg vászonra vinni. Ennek sikerére garancia, hogy a forgatókönyvet az a Gregory Burke jegyzi, aki a '71 révén már bizonyított a műfajban, és remélhetőleg most is egy hasonlóan feszült, valamint Padilhára jellemzően bevállalós művet láthatunk. (danialves)

Galveston 

Nic Pizzolatto neve leginkább a True Detective kapcsán lehet ismerős a nagyérdemű számára, azonban az egyedi látásmódú forgatókönyvíró könyvszerzőként sem ismeretlen: Galveston című regénye hatalmas sikert aratott 2010-ben. Pizzolatto a Galveston filmadaptációjában mindkét szerepkörben feltűnik majd, hisz saját maga álmodta vászonra a Galveston nagyvásznas verziójának forgatókönyvét, a rendezést pedig Mélanie Laurent vállalta magára, aki számtalan filmből színésznőként lehet ismerős. A történet középpontjában egy behajtó (Ben Foster) és egy fiatal lány (Elle Fanning) utazása áll a louisianai-texasi mocsárvidéken. (FroG)

Under the Silver Lake

David Robert Mitchellnek köszönhetjük 2014 egyik legjobb horrorját, az It Follows-t, legújabb filmjével azonban biztosan új vizekre evez, hiszen egy "modern noir"-ként aposztrofálják. Sajnos ez a legtöbb, amit egyelőre a produkcióról tudni lehet, az azonban mindenképpen reménykeltő, hogy az idei díjszezonban abszolút húzónévvé váló (és szerepeit többnyire alaposan megválogató) Andrew Garfield játssza az egyik főszerepet. (danialves)

Three Billboards Outside Ebbing, Missouri 

Nem lehet azt mondani, hogy Martin McDonagh elkapkodná a rendezéseit: a kiváló In Bruges 2008-s megjelenése után 4 évet kellett várni a 2012-s Seven Psychopaths-ig, amely szintén elképesztően zseniálisra sikeredett. A fiatalabb McDonagh-fivér ezúttal 5 év kihagyás után rendezett újra, a legújabb fekete komédiájában pedig egy gyilkossági nyomozást helyez a középpontba, főszerepben a Frances McDormand - Woody Harrelson - Sam Rockwell trióval. (FroG)

Submergence2017-3.jpg

Wim Wenders egy igazán érdekes figura: A Berlin felett az éggel igazi kultusz-filmet alkotott, de  A föld sójáért, valamint a Pináért (nem illik nevetni!) és a Buena Vista Social Clubért kapott Oscar-jelölést. Wenders ezúttal egy érdekes romantikus drámát rendezett: James McAvoy és Alicia Vikander karaktereinek kapcsolatát mutatja meg, egy férfiét, aki afrikai fogságba került, valamint egy nőét, aki egy tengeralattjáróval készül merülni, több ezer mérföldre szerelmétől. (FroG) 

 

Wildlife

A Wildlife első látásra igazán érdekes alkotásnak tűnik: a rendezői széket Paul Dano foglalja el, sőt, ő maga adaptálta a forgatókönyvet Richard Ford azonos című könyve alapján, a főszerepekben pedig Carrey Mulligan és Jake Gyllenhaal alakít majd. A történet egy családi drámának ígérkezik, amelyben a sztori középpontjában lévő fiúnak szembesülnie kell azzal, hogy a szülei házassága tönkrement egy harmadik személy miatt. (FroG)

Mute2017-1.jpg

Duncan Jones a Warcraft után újra a kisebb költségvetésű sci-fikhez tér vissza, egyelőre ezért sem lehet még sokat hallani a Mute-ról, amely elvileg a Hold univerzumában játszódik, sőt, a pletykák szerint annak hősének sorsát is elvarrja majd. A helyszín azonban ezúttal a disztopikus Berlin, a főszereplő pedig Alexander Skarsgard (aki egy néma csapost játszik, innen a cím) és Paul Rudd. (danialves)

Thelma

Joachim Trier sokak számára az Oslo, augusztus miatt lehet ismerős, azonban a dán rendező a Szerzőkkel is kiváló munkát tett le az asztalra, és a kiváló filmnyelvét a Louder Than Bombsba is sikerült átültetnie, még ha az az alkotás a sterilitása miatt nem is igazán működött. Trier 2017-ben újra otthon rendez egy szerelmes drámát, a Thelma sztorijából azonban egyelőre nem sok minden kristályosodott ki. Mindenesetre Trier neve szinte garancia egy nagyszerű drámára. (FroG)

Hostiles

Az Őrült szív és az Out of the Furnace rendezője a félresikerült Fekete mise után egy westernbe vágott bele, méghozzá a Christian Bale - Rosamund Pike - Ben Foster trió élén. Produkciójának presztízsét jól mutatja, hogy a legnagyobb indián színészeket sikerült megnyernie Wes Studitól A dicsőség zászlajából megismert Adam Beachig. Minden jel arra mutat tehát, hogy a Hostiles is remekül illeszkedik majd napjaink western-újjáéledésébe. (danialves)

Heartstone2017-2.jpg

Izland szép lassan komoly reputációt vív ki magának a skandináv filmes közegen belül is, az ország legújabb dobásának pedig a Heartstone ígérkezik, amely sok tekintetben rezonál a tavalyi Madárkákkal. A hasonlóan drámai felnövéstörténet már számos fesztiválsikeren van túl, amelyek egy újabb kiváló európai produkciót és egy lenyűgöző debütálást ígérnek. (danialves)

Mary Magdalene

Garth Davis neve csak mostanság, a Lion kapcsán kezd igazán ismert lenni a filmes körökben, azonban következő filmterve talán még érdekesebb: Mária Magdolna történetét ülteti át a vászonra. A bibliai téma egyszerre áldás és átok is lehet, azonban ha Davis jól sáfárkodik a sztori adta lehetőségekkel, egy igazán érdekes alkotást kaphatunk. A címszerepben egyébként Rooney Mara alakít majd, Jézus szerepében pedig Joaquin Phoenix tűnhet fel, de a stáblistán rajtuk kívül olvashatjuk Chiwetel Ejiofor, valamint Tahar Rahim neve is. (FroG)

After Love

A lista egyetlen szereplője, amelyről nem látatlanban beszélek, ugyanis a Scope100 révén volt lehetőségem megtekinteni, sőt, mivel meg is nyerte a programot, szintén egyedüliként már a magyar premiert is biztosra ígérhetem. Joachim Lafosse filmje hibátlan elbeszélése egy házasság hattyúdalának, afféle Ernelláék Farkaséknál humor nélkül, azaz egy végtelenül emberközeli és hatásos dráma. (danialves)

 

The Killing of a Sacred Deer

Jorgosz Lantimosz a kortárs európai film egyik legegyedibb alakja, ezt a titulust A homár, valamint A kutyafog című műveivel sikerült elérnie, persze többek között. A görög "fenegyerek" ezúttal sem ül a babérjain: a The Killing of a Sacred Deer egy fiatal sebésszel, a sebész családjával, valamint egy fiatal lánnyal foglalkozik majd, legalábbis az eddigi hírek szerint. A sebészt A homárban is alakító Colin Farrell játssza majd, a feleségét pedig Nicole Kidman alakítja. (FroG)

Ezek tehát a mi ajánlásaink ínyenceknek a 2017-es évre, de remélhetőleg számos olyan produkció érkezik, amelyeken még a mi szemünk sem akadt meg - éppen ezért szeretettel várjuk a ti javaslataitokat is kommentben.

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3512055645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kelly és a szexi dög 2016.12.28. 23:02:26

Wim Wenders még dolgozik? Na, az új filmje megtekintése előtt mindenki nézze meg A kapus félelme tizenegyesnél c. alkotását! - de végignézni!

David Bowman 2016.12.28. 23:28:46

Wenders? Miért szart oda a főszereplő Az Idő Múlásában?? Nagy művészet?