A 20 legtúlértékeltebb film 2016-ban - 2. rész
2016. december 19. írta: danialves

A 20 legtúlértékeltebb film 2016-ban - 2. rész

Az előző 10-es kapcsán elhangzottakat nem ragoznám tovább, következzen a folytatás, de a biztonság kedvéért álljon itt még egyszer a lista vezérlő elvévé vált gondolat:

"Mert nem az a lényeg, hogy hány százezer ember szórakozott jól a filmeken, és hoztak sokszázmilliós bevételt az alkotóknak.
- Mert nem is az a lényeg, hogy hány százezren tartották ezeket jó filmeknek, és szavaztak erről mondjuk az imdb-n.
- És nem is az a lényeg, hogy a milliós rajongótábor mit gondol a filmekről, amiket kommentekben, posztokban el lehet olvasni a világhálón.
A lényeg az, hogy cinikus bloggerek - a kaviárban és homárban turkálva - közöljék, hogy nekik ez se tetszett, meg az se tetszett."

Blöffel nyert játszma: minimális energiabefektetés, maximális siker

A dzsungel könyve

(Kritika)

jungle.jpg

A Disney olyan megbízhatósággal delegálja magát ezekre a listáimra, hogy lassan külön rovatot kaphatnának, avagy itt van a Hamupipőke szellemi örököse 2016-ből: az aktuális, semmire sem jó, de legalább érdektelen élőszereplős feldolgozás. Szerencsére Jon Favreau ambíciói legalább egy nézhető szintre hozták ki az összképet, de sok mindent még így sem lehet szeretni egy olyan mozin, amely egyszerre akar valósághű természetfilm és mese lenni, és minden képkockájából ez és ehhez hasonló identitásválságok áradnak. De ha az Avatarnak működött mindent zöld háttér előtt felvenni és beleönteni egy rakás pénzt a CGI-ba, akkor miért pont A dzsungel könyve bukott volna meg ezzel?

A meghívás

(Kritika)theinvitationi-1.jpg

Íme 2016 Szemfényvesztők-je: a film, amely elhitette mindenkivel, hogy attól, hogy található egy fordulat a végén, még értelme is van. Meg kell hagyni, az alkotók ügyesen dobálták egymásra a kisköltségvetésű thriller- és horrorelemeket, de ezt addig sikerült fokozniuk, hogy a végén már az sem számított, legyen valami tartalom is a stílusgyakorlat mögött. Népszerűségére talán ez is a magyarázat: A meghívással úgy fitogtathatjuk, hogy felülemelkedtünk az értelmetlen hollywoodi szeméten, hogy valójában ezt nem is tettük meg. Sőt, egyenesen az egyik legértelmetlenebb blöffjét emeltük piedesztálra.

Szenilla nyomában

(Kritika)

finding.jpg

A dzsungel könyve után már meg sem kéne lepődnöm azon, hogy ez a film is osztatlan kritikai siker lett, és ha úgy vesszük, valóban nehéz is rettentően nagy hibákat találni Andrew Stantonék aranyos folytatásában. Más kérdés, hogy ez pozitívumként is maximum annyira fogalmazható meg, mintha a(z egyébként mindenhol lehúzott) Jason Bourne esetében az, hogy vannak benne akciójelenetek meg kémek: a Szenilla nyomában csak egy bejáratott receptet valósít meg, miközben szinte minden téren alulmúlja elődjét. Ötlettelen mellékszereplők, a valódi tartalmat nélkülöző, szájba rágott üzenet, lustán felépített narratíva - a folytatás nagyon csúnyán elvérzik, ha a Némó nyomában zsenialitása mellé helyezem.

Az ifjú pápa

(Kritika)

the-young-pope_f22a.jpg

Sorrentino képességeit a blöffre azóta nem kérdőjelezem meg, amióta rendezett egy filmet, ami nem hogy semmiről nem szólt, de konkrétan a semmiről szólt. Így aztán a kisujjából kirázta 2016 Mr. Robotját (egyébként valószínűleg a Mr. Robotnak is itt lenne a helye, ha még nézném...), amely szégyentelenül tolja rá magát a House of Cards és a Trónok harca rajongóira, egy kis további botránykeltés kedvéért történetesen a vallással kapcsolatos ellenérzéseket lovagolva meg. Kár, hogy Sorrentino láthatóan sem a katolikus egyház machinációihoz, sem egy sikersorozat megalkotásához nem ért - annyira, hogy ez már egy rész alapján is nyilvánvaló volt.

Éjszakai ragadozók

(Kritika)na2.png

Sorrentino után folytassuk a szegény ember Sorrentinojával, azaz Tom Forddal, akinek hasonlóan nagy ambíciói vannak az elképesztően esztétikus, de legalább annyira üres produkciók gyártásában. Szerencsére még messze jár A nagy szépség "magasságaitól", hála többek között a látszólag stílusidegen bosszú-neowestern szál tarantinoi kimunkáltságának is, azonban akármennyire is izgalmas és igényes filmről is beszélhetünk, az Éjszakai ragadozók szájba rágott párhuzamai, az utolsó fűszálig hibátlanra csiszolt díszletei és modell-szépségű színészei mögött nincs szív és valódi mondanivaló.

Rajongók, nosztalgia és egyéb ínyencségek

Blood Father

(Kritika)bloodfather.jpg

A lista számos szereplőjéről elmondható, hogy sokat vívódtam, kellően túlértékeltnek mondhatók-e, a Blood Father esetében viszont szemernyi kétségem sem volt. Ne legyenek illúzióink, ha Mel Gibson helyett Jason Statham neve szerepel a plakáton, ezt a filmet a kritika úgy döngöli a földbe, hogy a DC-mozik fogadtatása sikersztorinak tűnik ahhoz képest. Viszont onnantól kezdve, hogy egy 60 éves színész állt neki akciózni (pontosabban állt volna neki, ha kínos szenvelgés helyett tényleg akciófilm lett volna a Blood Father...), működtek a 90-es évek reflexei, és ebből a hulladékból is sztárt faragott a kritika és a közönség. Pedig idén 2015-höz képest annyira jól megúsztuk, hogy nosztalgiával helyettesítsék a valódi teljesítményt...

Stranger Things

(Kritika)nosztalgia-vonat.png

Én értem, hogy mindenki kellemes érzéssel gondol vissza a gyerekkorára, de attól még, mert ez a 80-as évekre esett, még nem lesz történetesen mindenek felett álló zsenialitás, ha valaki Spielberg és Stephen King formuláiból képes egy épkézláb produkciót írni. A Duffer-testvérek becsületére szóljon, hogy nem próbáltak minden a nosztalgiával kiváltani, ugyanakkor nem is vállalkoztak többre annál, mint hogy a gyerekkori filmes benyomásaik újrahasznosításából építsenek egy koherens sorozatot. Nem annyira ötletes, mint a Turbo Kid, nem annyira vicces, mint a Kung Fury, de legalább egy páran ismét gyereknek érezhették magukat - mert láthatóan a újabban már csak ez számít...

A hét mesterlövész

(Kritika)magnificent-seven.png

Én már feladtam, hogy megértsem a nosztalgiasznobizmus logikáját (ha egyáltalán volt valaha is ilyen): ugyan az elmaradhatatlan előzetes sírás ezúttal is megvolt (bár mértékét jelentős mértékben visszafogta a tudat, hogy egy remake remake-elését ekézni erőteljes öngól), a premier után viszonylag sértetlenül állhatott Antoine Fuqua műve. Pedig az csak a legkisebb probléma a filmmel, hogy semmit nem ad az eredetihez: az év egyik legócskább módon összetákolt blockbustere lett A hét mesterlövész, amely távolról sem (csak) Sturges művének rajongóit köpte szembe, hanem mindenkit, akinek egy minimális színvonalat vár el a kifizetett mozijegyért cserébe.

Az ügyfél

(Kritika)ugyfel.jpg

Ashgar Farhadi filmje jobb volt annál, hogy az előző részben kialakított "nézhetetlen kritikai sikerek" közé soroljam, és már csak azért is ebben a szekcióban kapott helyet, mert tipikus példája annak, amikor egy alkotót korábbi sikerei miatt még akkor is piedesztálra emelnek, amikor munkássága már köszönőviszonyban sincs egykori remekműveivel. Az ügyfél esetében talán nem is beszélhetnénk látványos hiányosságokról, ha a Nader és Simin és A múlt nem adnának ilyen kiváló összehasonlítási alapot - és azoktól ez a mű rettentő messze esik.

Rogue One: A Star Wars Story (csak azért sem írom le a magyar címet)

(Kritika)

star-wars-rogue-one-characters-names-vehicles.jpg

A Rogue One fogadtatása lényegesen lanyhább volt, mint Az ébredő Erőé, de ironikus módon nem azért, mert a rajongók hirtelen reálisan kezdték volna szemléli az eléjük tett Disney-gyorskaját, hanem mert Edwards a várakozásoknak félig-meddig megfelelően jó párszor egy gigantikus középső ujjat mutatott fel nekik. Ez még messze a legörvendetesebb vonása művének, az azonban már sokkal nagyobb probléma, hogy a pótforgatások miatt (vagy éppen azok ellenére) az első Star Wars-spin-off egy videojátékos feladatmegoldásra redukált, bárgyú fanservice-szel fűszerezett katyvasz lett. Ami éppen annyi időt fordít a szereplőkre, hogy drámájuk létező, de nem átélhető legyen, ami éppen annyira látványos, hogy a rendező egyedi stílusa már ne érvényesülhessen, avagy a Star Wars-univerzum alapvetéseivel mutatott látványos szembehelyezkedése ellenére is minden tekintetben ugyanaz a felszínes, kiherélt biztonsági játék, mint korunk (sajnos ezzel már jobban sikerültnek mondható) blockbustereinek túlnyomó része. De ezzel bezzeg senkinek nem volt problémája...

+ Különdíjasok: Batman v Superman és Suicide Squad

Aki szerint e két film bármelyike is túlértékeltnek mondható, az 2016 folyamán valószínűleg csukott szemmel olvasott kritikákat, azonban hatalmas űrt éreznék ebben az összeállításban, ha pont a minden negatív kritika kapcsán véresszájú hisztit levágó DC-rajongók lelkébe ne gyalogolnék bele. Meg igazából ezzel kapok még egy csekket a Marveltől, ami jól jön így karácsony előtt.

Ezzel pedig nyilván nálatok a szó, ahogyan a lista első felénél már többen éltek is a lehetőséggel, tessék kiegészíteni, szerintetek mi volt (még) túlértékelt 2016-ban?

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr4512046049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Sieg 2016.12.19. 07:19:40

Nem volt rossz az Invitation (bár nagyon jó se), nem a történet miatt, hanem a feszült légkör és az ilyen erőltetett/abszurd összejövetelek hangulatának jó átadása miatt.
Mondjuk az ex-feleség erős miscast volt, az kizökkentett néha.

A Stranger Things teljesen nézhető volt, de valóban nem érdemelte meg azt a hype-ot, amit olvastam róla.

A dzsungel könyve nézhető volt, de kb. ennyi.

misafeco 2016.12.19. 11:05:16

Valóban, az ifjú pápáról 10 epizód alatt se derült ki, hogy miről akar szólni. De legalább jók voltak a kamerabeállások /sarcasm/.

A dzsungel könyve és A hét PC mesterlövész esti kikapcsolódásnak bőven megfelel.

Szenilla bántóan középszerű, Némónak a nyomába se ér.

Zsivány egyes majd szerdán kiderül, én nagyon bízom benne, hogy jó lesz.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2016.12.19. 11:21:01

Egy ilyen cikk minden reggel, és nem is kell kávé. :D

A dzsungel könyve: Én nagyon szerettem. Igaz, sztoriban nem nyújt sok újat (de a végén kicsavarja az eredetit, ami jó, csak remélem nem a folytatások miatt), de fantasztikus a látvány, zene, a szinkronhangok/mocap is (a kis srác néha gyengécske, de nehéz feladatából kihozta a legtöbbet). Persze nem nagy dicséret, de nekem az idei év egyik legjobb blockbuster filmje, régen láttam ennyire hangulatos, kedves ("élőszereplős") kalandfilmet. Bővebben itt írtam róla: filmespolc.kulton.hu/2016/06/07/dzsungel-konyve/

Meghívás: Na, jó ezt meg ki kérem magamnak! Ez bizony az év egyik legjobb (thriller/horror)filmje (Csak a VVitch előzi be). Olyan zseniálisan sikerül végig megvezetnie a nézőt, olyan mesterien adagolja a feszültséget, hogy az elképesztő. Nagyon nehéz elérni, hogy a néző mindig annyit tudjunk, mint amennyit a főhőse, d
Már csak ez elég lenne, ám a Meghívás-ra az sem igaz, hogy e mellett ne szólna semmiről. A jelentése nem az utolsó jelenetre koncentrálódik, az csak a sokk hatás kedvéért van (bár aláhúzhatja a film egyik jelentését). Hiszen a film elég egyértelműen a gyászról és a veszteségünk elfogadásáról szól. Mindkét főszereplő máshogy próbálja feldolgozni a lányuk halálát, nyilván nem kérdés, hogy a film szerint, hogyan kéne. (Illetve még megjelenik témaként az agymosó szekták veszélye is, hogy mennyire képesek behálózni az érzelmileg labilisakat. Illetve, a végső jelenet alapján: hiába a Los Angelesi fényűzés, az "amerikai álom", elképesztően sokan vevők a "lelki békét igérő, akár egészen radikális szektáknak is", hiszen hiába minden gazdagság, ha belül hiányzik valami. És ez azért elég félelmetes). Nem azt mondom, hogy a Meghívás, korszakalkotóan zseniális témákkal dobálózik, vagy, hogy ezeket teljesen újszerűen közelítené meg, csak azt, hogy nagyon messze van az üres blöfftől (lásd.: Evolúció, Kill List).

Starnger Things: Na, ezt már nem fogom ilyen hevesen védeni. Alapvetően tetszett, érdekel a folytatás is, de azzal egyetértek, hogy bár minden szempontból remekül van elkészítve, alapvetően a nosztalgia a lényege. Ez a sztori más környezetben nem csak, hogy kevésbé lenne érdekes, de valószinüleg el sem készül, ennyire áthatja a nosztalgia. Viszont ez a "nosztalgia jól csinálva" esete, hiszen ahelyett, hogy konkrét/szájbarágós utalásokkal dolgozna (Jurassic World), inkább visszanyúl a megidézte filmekhez/sorozatokhoz és azok jellegzetességeit kiemelve, összegyúrva alkot egy saját lábán is megállni képes sorozatot, ami akkor is jó, ha az ember semmire sem emlékszik a 80-as évekből. (Persze ekkor kisebb az élmény, de a karaktereknek hála működik). A nosztalgia alapvetően nem baj, hiszen Lucas is anno úgy csinálta meg a SW-t és az Indiana Jonest, hogy a gyerekkorának kedvenc filmjeiből remixelt újakat. A probléma az, hogy míg Lucas egyaránt merített a Westernekből, Kuroszava filmjeiből, a Flash Gordon mozisorozatból és brit háborús filmekből is, addig korunk remixesei csak egy helyről (a nyolcvanas évekből merítenek - és onnan is csak Spielbergtől, Lucastól főleg). A SW számtalan helyről hozott elemeket, de ezek annyira különbözőek voltak, hogy végül, egy teljesen egyedi, új valami született, addig a mai nosztalgia filmek egy helyről merítenek így a végeredmény sem lesz más. (Persze érthető, hogy miért a 80-as éveket idézi meg mindenki: akkor kezdődött a popkultúra, az volt az első generáció, aki nem akart felnőni és felnőtt korábban is ragaszkodik azokhoz, amiket gyerekként szeretett). Nos, a Stranger Things ugyan beépíti a nosztalgiát a cselekmény szövetébe, emiatt jobb lesz, mint azok a filmek, ahol a nosztalgia csak a fanservice miatt van, de a sztorihoz nem adnak hozzá. Viszont, mivel mindent egy helyről idéz meg, így elsősorban nem is tud túlnőni a nosztalgia sorozat címkéjén. (Az viszont örvendetes, hogy legalább a 80-as éveken belülről sok helyről merít.)

Hét mesterlövész: Meh. Elvoltam rajta, jó passzban talált meg, ez érződik is az itt megjelent pozitívabb kritikámon is (Anno nem tudtam eldönteni, hogy 6 vagy 7. Most már igen: 6). Viszont alapvetően egy teljesen középszerű film, épp emiatt meg is értem, ha valakinek nem tetszik. Ám, az így is meglepett, hogy neked ennyire nem tetszett. Annyira középszer, hogy fura, hogy éppen ez idegesített fel ennyire (kritikádból ítélve).

Annyiból azért csak megvédeném, hogy azért az "eredetiben" sincsenek igazán kidolgozottabb karakterek:

Gyakorlatilag csak a fiatal srácnak és Robert Vaughnak van működő karatíve (vagy mi a "character arc" magyarul?). Yul Brynner kizárólag szívjóságból segít a falusiakon, annyi motivációja sincs, mint Denzelnek. James Coburn karakteréről annyit tudunk meg, hogy késeket dobál. Nem akar segíteni, majd a semmiből meggondolja magát és segít, a végén meghal. Bronsonnak van ott valami a gyerekekel, de abból sem lesz nagyon semmi, McQueen meg gyakorlatilag egyenlő Prattel. (Eli Wallach motivációja azért átgondoltabb, mint utódjáé, azt elismerem).

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2016.12.19. 11:24:38

Ja a lényeg lemaradt: Az ilyen kényszeresen hipszterkedő, fikázómajom, blogerek (azaz megélhetési, korrupt zúg firkászok) meg inkább írjanak a Lokál-ba, mert ez kb az a színvonal.

(Ja a Fantastic Beasts mellett a Hacksaw Ridge elférne egy ilyen listán.)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.19. 12:50:11

@The Man Who Laughs: Megint a mértékek, nem mondom, hogy A meghívás ne lenne jó, szerintem egy korrekt thriller, csak jóval többet szeretnek belelátni, mint ami. Nekem is működött thrillerként, de szerintem pl. ez a szektás dolog és az egész abból kinövő végkifejlet tipikusan olyan aduász, amit be lehet dobni, ha rejtélyeket akarunk létrehozni és félelmet akarunk kelteni. A Martha Marcy May Marlene vagy a Faults, na azok tényleg a szektákról szólnak.
Én nagyon vártam, hogy kinő belőle egy olyan film, ami tényleg a gyászról szól vagy bármiről, de nem, egyszerűen csak másfél órán át húzzák az agyunkat, aztán meg lekaszabolnak mindenkit.

Stranger Things kapcsán egyetértünk, A hét mesterlövészben meg nem a középszerűsége zavar, hanem szerintem az a film konkrétan rossz. Még le is írom a kritikámban, hogy azért Sturges filmjében sem voltak olyan elképesztően kidolgozott elemek (karakterív, amire gondolsz), de itt konkrétan összefüggéstelen mondatok, értelmetlen vagy nem létező motivációk szerepelnek, még a végső összecsapás is tök random van összehegesztve. Kriminális, ennél még a BvSben meg a Suicide Squadba is több erőfeszítést öltek.

Amúgy mocsok vagy, mert tudod, hogy a Fantastic Beastet bojkottálom. :P A Hacksaw Ridge-re meg, én úgy láttam, az az általános reakció itthon és külföldön is egyaránt, ami a tied is volt. Persze ha hozzávágnak egy-két Oscart, akkor majd felkerül jövőre, de az úgyis csak februárban derül ki.

elemes 2016.12.20. 10:19:38

és az Érkezés? Az Érkezést már meg sem akarod gyilkolni?

savrola 2016.12.20. 10:21:19

Szerintem, aki Sorrentiót fikázza és A nagy szépséget 3/10-re értékeli, az inkább hagyjon fel a filmkritikákkal. Pláne olyan, aki a jelentés nélküli "szegény ember..." frázist gátlástalanul puffogtatja...

guti.haz14 2016.12.20. 10:30:36

Egyértelműen az Érkezés!

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2016.12.20. 10:31:04

@elemes:
+1

Beültünk megnézni az "év sci-fijét".
Soha nem kapjuk vissza azt az elb*szott két órát.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.20. 10:40:38

@savrola: Ja hát igen, a beképzelt, felfuvalkodott rajongók még külön dobnak Sorrentino túlértékeltségén. Amúgy az említett frázis pont nem üres és pont nem pufogtatom gátlástalanul, de gondolom, egy mondatban nem lett volna igazi a sértődött trollkodásod. :(

@elemes: Nem igazán neveznék túlértékeltnek egy filmet, amire csuklóból érkezik 3 fikázás. Még ha történetesen egy véleményen is lennénk az Érkezés kapcsán, inkább tartanám megosztó, mint túlértékelt darabnak.

elemes 2016.12.20. 11:18:44

@Vérszegény éjszakai dúvad:

Én ennyire nem akartam leszólni, mert előtte elolvastam Ted Chiang novelláját és az nagyon tetszett, de nem hittem el, hogy jó filmet lehet csinálni belőle. Nem is lehetett :-)-:

elemes 2016.12.20. 11:22:50

@danialves:

Aki szereti Ted Chiang műfaját -- elképesztő műgonddal és részletességgel kidolgozott, hibátlan novellák, amelyek mindegyike tulajdonképpen egyetlen ötletre épül --, annak szimpatikus lehetett az alaptörténet, "Story of your life." A film (az Érkezés) ezt a szálat egész jól elkapta, aztán elengedte és helyette előkapott néhány hollywoodi panelt, nem akarom mindet elrontócozni, hátha valaki még megnézné.

Bergyilkos Bohoc 2016.12.20. 12:06:58

Mi van? Túlértékelt a Hét mesterlövész? Konkrétan sehol nem olvastam, hogy jó film lenne, mindenhol maximum közepes filmnek írták le.

Az Invitation teljesen rendben van, szerintem nem is kapott valami nagy hype-ot. Oké, a vége kicsit marhaság, nekem "az" annyira nem is volt hatásos, de ettől a film felépítése még jó volt, a bizonytalanság mint koncepció, végig jól működik.

Rühelem az agyonajnározott filmeket, mindig van bennem egy gyerekes dac, hogy nekem akkor sem fog tetszeni, plusz ott az elvárások miatti csalódás, de azt kell, hogy mondjam a Stranger Things egy végig szórakztató, izgalmas és HANGULATOS fasza sorozat. A kritikák nem túloznak. Amúgy ettől az újra gyereknek érezzük magunkat dumától hülyét kapok. Komolyan van akinek ez megy? Nyilván érdekes felfedezni a 80-as évek stílusjegyeit és mivel ebben nőttem fel még talán élvezem is a látványt és a zenéket, de akkor is felnőtt fejjel ítélem meg és egy percig sem érzem "újra gyereknek" magam.

leprecHaUN 2016.12.20. 12:15:56

Csak tudnam miert olvasom el ezeknek a megkeseredett onjelolt megmondoembereknek a firkalmanyait. Ha hallgatnek a kritikusokra, csak a Saul fiat neznem allandoan. :)

AldoWinnfield 2016.12.20. 12:27:34

@leprecHaUN:
Gratulálunk!

Ön kapja meg blogunk különdíját, amely az első 'Saulfiázó" kommentelő jutalma.

Kérem, fogadja szeretettel!
(Taps!)

Tisztelettel

Aldo Winnfield,
A Smoking Barrels Blog Különleges Plecsnijeit Átadó Bizottság (SBBKPAB) Vezetője

AldoWinnfield 2016.12.20. 12:28:28

@Bergyilkos Bohoc: Én pillanatok alatt vissza tudok fejlődni lelkes gyerekké, ha olyan filmet látok, vagy valami olyan menő cuccba futok bele... :) Szóval nekem megy! :)

Alick 2016.12.20. 12:33:47

A Rogue One az Ébredő Erő-höz képest legalább egy eredeti történet, Shakespeare "közös hogy meghal, aki él" vagy "real expendables" szemlélettel. :) a cél egyértelmű és fontos, a szereplők sem számolnak túléléssel.

leprecHaUN 2016.12.20. 12:58:08

@AldoWinnfield: Nagyon koszonom a dijat!

Szeretnem viszonozni a kedvesseget, ezert gratulalok a netes szennyblogolas teren elert sikerekhez, valamint a rendkivul szellemes szerzoi alnevhez.

Elkepzelni sem tudok szebb hivatast annal, mint amikor az ember minimalis energia es anyagi raforditassal masok munkajat fikazhatja egy sotet szobabol. :)

Egyebkent hogyan lesz valakibol blogger? Ujsagironak nem veszik fel?

(A Saul fiat csak azert hoztam fel, mert azon kivul az index mellektermekekent forgo blogokon mostanaban pozitiv kritikat nagyon keves film kapott.)

padlogaz 2016.12.20. 13:13:20

az éjszakai ragadozók és a zsivány egyes vonatkozásában abszolút egyet értek a poszttal (a többit nem láttam :-)) ).

savrola 2016.12.20. 13:26:43

@danialves: "Ja hát igen, a beképzelt, felfuvalkodott rajongók még külön dobnak Sorrentino túlértékeltségén." Esetleg nem gondolod, hogy annak a rajongásnak (egyébként nem nevezném magam rajongónak, max. tisztelőnek) van valami alapja? :D Úgy csinálsz, mintha ezek a "rajongók" valami csókosai lennének Sorrentinónak és a két szép szeméért "rajonganak" a munkáiért. Én is tudnék azzal dobálózni, hogy "megrögzött Sorrentino" gyűlölő vagy, de pont úgy nincs értelme, mint egy "rajongót" degradálni.
Minden fantáziátlan blogger átvette és puffogtatja ezt a "szegény ember" frázist, aminek a te kontextusodban sincs értelme, mint ahogy a legtöbb esetben sincs, még poénként sem. Nyilván, szerinted van, miközben Sorrentino munkáinak meg nincs... És még én vagyok a beképzelt, felfuvalkodott troll... :D

AldoWinnfield 2016.12.20. 13:40:37

@leprecHaUN: Általában úgy lesz blogger az ember, hogy szereti azt, amiről ír, és ezért ír róla. Én imádom a filmeket, sorozatokat, ezért írok róluk. És sokkal szívesebben írok pozitívat, mint fikázót. :) Utóbbit nem is szeretem, ha valamiről rosszat is írok, próbálok okosan alkotni, nem szanaszét fikázva a művet. ( De ez én vagyok, más lehet, hogy nem így próbálkozik.)

Hivatásnak meg annyira hivatás ez, hogy ... Igazából hobbi. Én soha egy megveszekedett petákot nem kaptam érte. A szobám amúgy világos. Név dicséretet meg köszi, remélem tudod, melyik rendező miatt lett ez. ( De ha arra gondolsz, hogy nem vállalom fel a valós nevemet, eskü megmondom, nem titok.)
Időt meg energiát fordítunk elég sokat a blogra, hidd el. Nyilván nem dolgozunk hónapokig, évekig egy íráson, mint az alkotók egy filmen, ez tény. De mondom, dicsérni, egy mozgókép jó hírét vinni számomra sokkal nagyobb öröm.

Más blogokról meg nem tudok nyilatkozni, de szerintem találsz elég pozitív kritikát ezen a blogon, nem csak a Saul fiáról. Sokszor mi sem értünk egyet a szerkesztőségben, így vannak másodvélemények is stb.

leprecHaUN 2016.12.20. 14:21:27

@AldoWinnfield: Na ez a hangnem mar baratsagosabb. Nem mindenki naci, aki Saulfiazik. ;)

A bajom tenyleg az, hogy az elmult fel evben barmit olvastam, csak fikazasrol szolt. Mar magamat kezdtem hulyenek erezni, hogy tetszik egy film, amikor a kritikak szarok. Es a Saul fiat megprobaltam megnezni, eskuszom pozitivan alltam hozza, de fel oranal tovabb nem birtam.

Azert a filmek celkozonsege altalaban nem ugyanaz a reteg, igy egy kritikus velemenye sem lehet mervado minden kategoriaban. Tenyleg ugy tunik olvasoi oldalrol, hogy a kritikusok csak negativumokat irnak. Nem veletlenul lett a kritika negativ kifejezes (pl kritizalunk valakit) es kell a pozitiv elotag ha valamirol veletlenul jot is lehet olvasni, pedig a szo eredeti jelentese egyszeruen csak biralat, azaz velemeny.

A felesegem pl falra maszik a Star Wars filmektol, nekem pedig tetszett mindegyik, meg az oly sokszor lesajnalt a I - II - III is. Elfogult vagyok. Ahogy gondolom te is elfogult vagy Tarantino filmjeivel kapcsolatban, pedig azert ott is nagy a szoras, volt mar fos is koztuk. A gyerekeim imadtak a Szenilla nyomaban-t es a Dzsungel konyve uj feldolgozasa meg nekem is bejott.

Lehet kellene egy jol felepitett szempontrendszer es objektivabban kellene hozzaallni a filmekhez. Esetleg leszurni a celkozonseg reakciojabol is valamit.

Terézágyú 2016.12.20. 14:21:53

"csak azért sem írom le a magyar címet"

Hú de bátor vagy.....!

Vagy valami hasonló...

shawshank 2016.12.20. 14:23:37

Hello!

Én tényleg nem kötöszködni szeretnék a listával, csak nem értem az összeállítási elveket. Konkrétan az a bajom, hogy mit jelent számodra a túlértékelt film?
Úgy még érteném, ha ezeket a filmeket mindenhol 8-10-es értékeléseket kapnának, miközben nagy szart se érnek, de úgy hogy mindegyikről nagyjából lehet bőséges kritikai felhanggal bíró beszólást is találni kissé értelmetlennek, vagy nem jól összeválogatott listának érzem.

Üdv
S

AldoWinnfield 2016.12.20. 15:11:35

@leprecHaUN: 'Na ez a hangnem mar baratsagosabb. Nem mindenki naci, aki Saulfiazik. ;)"

De ahogy néztem nagy rá az esély. Amúgy meg nyilván úgy szólok az emberekhez, ahogy ők hozzám. Mert ugye te sem kezdted egészen barátian az egészet. Bár szerintem egészen kreatív voltam a díjjal, akár anyázhattalak is volna, nem? Neten így szokott menni. :D

'A bajom tenyleg az, hogy az elmult fel evben barmit olvastam, csak fikazasrol szolt. Mar magamat kezdtem hulyenek erezni, hogy tetszik egy film, amikor a kritikak szarok. Es a Saul fiat megprobaltam megnezni, eskuszom pozitivan alltam hozza, de fel oranal tovabb nem birtam."

Szerintem rossz helyen keresgéltél, illetve az Index is sokszor szívesebben osztja meg a negatívabb hangvételű cuccokat, főleg sikeres filmek esetén. Legalábbis így vettem észre. Egyébként elmondom neked, hogy a Saul fia nekem sem tetszett túlzottan, pedig itt Szombathelyen díszelőadáson láttam, még a rendező is tiszteletét tette. Ennek ellenére örültem a film sikerének. :)

'Azert a filmek celkozonsege altalaban nem ugyanaz a reteg, igy egy kritikus velemenye sem lehet mervado minden kategoriaban. Tenyleg ugy tunik olvasoi oldalrol, hogy a kritikusok csak negativumokat irnak. Nem veletlenul lett a kritika negativ kifejezes (pl kritizalunk valakit) es kell a pozitiv elotag ha valamirol veletlenul jot is lehet olvasni, pedig a szo eredeti jelentese egyszeruen csak biralat, azaz velemeny."

A kritikának az is a célja, hogy esetleg felhívja olyan dolgokra a figyelmet, ami egy átlag nézőnek nem biztos, hogy feltűnik, illetve az is, hogy segítse a film elhelyezését a nagy egészben. Példákat hozni, hogy miből meríthetett az alkotó stb. A mai világban pedig rengeteg fajta 'kritikus" létezik, a youtube-os vloggerektől kezdve a filmes lapoknak ( és itt is vannak pólusok, Vox vs Filmvilág pl.) írókig. ( Meg bloggerek, országos lapoknak író esztéták stb.) A nézőnek, aki meg tájékozódni akar, meg kell találnia azokat a forrásokat, ahonnan úgy érzi, látja, hogy jó tippeket kap. Én mondjuk mindenféle forrást megnézek (a fórumos nézői bejegyzéseket is stb.), és nagyjából tudom, hogy kivel leszek valószínűleg hasonló véleményen. ( És persze film megnézése, kritika írása után meg főleg szeretek más véleményeket olvasni.) Szóval a kritika feladata szerintem az is, hogy vitát generáljon, és én szívesen beszélgetek filmekről, ha normálisan szólnak hozzá(m). Sajnos ez nem jellemző amúgy... Na, de lényeg a lényeg, hogy meg kell találni azokat az embereket, akiknek adsz a véleményére, és nem kell szidni azokat, akik esetleg máshogy vélekednek egy film kapcsán. Ezt mondjuk sokan nem így gondolják, hanem véres szájjal védik a nekik tetsző filmet... Pedig mondom, a normális vita volna a lényeg.
Ó, és persze, hogy a nézők, meg a mindenféle kritikusok máshogy látják a filmeket. Utóbbiak (JÓ esetben...) jóval több mindent látnak(plusz lehet valamilyen filmes végzettségük is), így magasabban van az ingerküszöb.

'A felesegem pl falra maszik a Star Wars filmektol, nekem pedig tetszett mindegyik, meg az oly sokszor lesajnalt a I - II - III is. Elfogult vagyok. Ahogy gondolom te is elfogult vagy Tarantino filmjeivel kapcsolatban, pedig azert ott is nagy a szoras, volt mar fos is koztuk. A gyerekeim imadtak a Szenilla nyomaban-t es a Dzsungel konyve uj feldolgozasa meg nekem is bejott. "

Én is imádom a Star Wars mozikat. Meg a Harry Pottert. Tarantinót. Kubrickot. A Pixar filmeket stb... :) Megértem én a rajongást, szeretek rajongani. Szenilla meg Dzsungel könyve teljesen korrekt darabok voltak szerintem is. Én nem raktam volna bele ezeket a listába, kolléga megtette. Mondjuk én nem is szeretem ezt a túlértékelt szót...

'Lehet kellene egy jol felepitett szempontrendszer es objektivabban kellene hozzaallni a filmekhez. Esetleg leszurni a celkozonseg reakciojabol is valamit."

Egységesíteni maximum blogon/újságon belül tudsz. A kritikusok is emberek, meglesz mindenkinek a maga kis kedvenc műfaja, színésze, rendezője. Az objektivitásra persze törekedni kell, de szerintem teljesen elérni soha nem lehet.

AldoWinnfield 2016.12.20. 15:13:59

@shawshank: A kolléga például olyan eszeveszett szarnak találta a Hét mesterlövészt, hogy még a közepes értékelésekkel is bőven túlértékeltnek érzi. Nagyjából ennyi a magyarázat.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.20. 16:24:52

@elemes: Oké, de most nem erről beszéltem. ;)

@Bergyilkos Bohoc: Oké, hogy közepesnek írták le többnyire A hét mesterlövészt, de mindenhol ment, hogy milyen szórakoztató meg laza, még RT-n is pozitív a mérlege, ehhez képest én speciel jobban szenvedtem rajta, mint a Suicide Squadon...

@leprecHaUN: Segítek: azért, hogy legyen hova benyögnöd ezeket a lekezelő, rosszindulatú megjegyzéseidet, aztán meg kiverhesd magadra, hogy "na, ma is jól megmondtam valakinek, ráadásul még egy kis saulfiázást is sikerült belevinnem". ;)

@savrola: "Esetleg nem gondolod, hogy annak a rajongásnak (egyébként nem nevezném magam rajongónak, max. tisztelőnek) van valami alapja?"
Azt el tudom képzelni, azt már sokkal kevésbé, hogy ez akkora arroganciára adjon okot, mint amit itt prezentálsz. És még van pofád ki is kérni magadnak, zseniális. Na látod, konkrétan ezért használom degradáló jelzőként a rajongót, mert ahányszor meglát valami negatívan a kedvencéről, jön ez az elborult, véresszájú hiszti, mint amit te is csinálsz...

"Minden fantáziátlan blogger átvette és puffogtatja ezt a "szegény ember" frázist, aminek a te kontextusodban sincs értelme, mint ahogy a legtöbb esetben sincs, még poénként sem."
De még mindig van, és attól, hogy esetleg harmadszorra is leírod ugyanazt még ütősebb beszólássá alakítva, ez nem igazán fog megváltozni. ;)

@shawshank: Röviden: a túlértékelt film az, amit szerintem többre értékelnek, mint ami, ennyi. Ez nem jelenti azt, hogy mindegyiket zseniálisnak tartják (pl. ami többeknél is előkerült, A hét mesterlövész számomra annak ellenére túlértékelt, hogy többnyire 6-7 körül pontozódott, mert szerintem még ennél is rosszabb), vagy azt, hogy rosszak, csak azt, hogy túlértékeltek.
Én próbáltam olyanokat összeválogatni, ahol viszonylag kevés ellenvéleményt találtam (vagy pl. a Rogue One esetében olyat, ami egyáltalán nem a releváns problémákra fókuszál), de nyilván nem állítom, hogy mindenhol mindent elolvastam ezekről a filmekről (vagy hogy ugyanazokat olvastuk). Úgyhogy ha nem értesz egyet, írd le, szerinted mi nem az, aztán megbeszéljük.

elemes 2016.12.20. 16:33:32

@danialves:

Jó, akkor ÉN azért tartom túlértékeltnek az Érkezést, mert több cikkben is az év scifijének nevezték már.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.20. 16:42:09

@elemes: Oké, én meg azért nem, mert minden ilyen cikkre jut egy ilyen komment meg másik cikk, hogy "de hát ezt hogy lehet az év scifijének nevezni?", de szerintem már túlbeszéltük. :D

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2016.12.20. 19:21:09

A filmek sikerességének mérésére be kéne már vezetni azt a módszert, hogy nem az eső hét bevételét számolgatják, hanem a MÁSODIKÉT. Arra már azok ülnek be, akik jót hallottak róla, és nem azok, akiket sikerült a kurva drága reklámkampánnyal megvezetni. (Milyen dolog már az, hogy a reklám annyiba kerül, mint a film??)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.20. 21:30:44

@danialves: A dzsungel könyve szerintem egyáltalán nem akar természetfilmszerű lenni, épp az a lényege, hogy egy a valóságnál is szebb-mesésebb világot teremtettek, amibe a CGI állatok is gond nélkül illeszkednek. Egy valóságosabb képi világ túl nagy kontraszt lett volna, itt meg minden gyönyörű, nincs semmi mocsok, inkább egy igazinak tűnő mese, és ilyen formában egyedülálló. Szóval én itt láttam a CGI mögött koncepciót, és a megvalósítás maga is szemet gyönyörködtető. Az Avatar idején még nem tartottak ezen a szinten, meg az egyértelműen fantáziavilág, úgyhogy nekem kicsit sántít az összevetés. Történet meg színészi játék terén tényleg nem volt nagy szám, de örültem, hogy nem egy az egyben másolták az eredeti rajzfilmet (mint azt pl a Szépség és a Szörnynél fogják tenni jövőre), meg a fanszervíz is jó vót az eredeti kedvelőienek. Nem olyan erőltetett, mint a Rouge One-ban például.

A meghívás nekem tetszett, a feszültség is, a mészárlás is, a csavar meg a végén majdhogynem kötelező volt, szerintem sokat nem dobott a latba, de ha pl. azt nézzük, hogy rottenen 88%, akkor tényleg túlértékelt.

Az Éjszakai ragadozók viszont legalább jó helyen van, ha nem tetszett, mert arról többségében mindenki pozitívat írt, szerintem is az év egyik legjobb filmje. Ha már szájba rágott párhuzamok, akkor szerinted például a dagadt nők az elején mit jelentettek? Vagy mi volt az a meeting a feltöltött szájú picsával? Ugyan csak egyszer láttam, de pl ezek a motívumok nekem nem egyértelműek, pláne nem szájbarágottak. Nálam szépen egybeért a két szál, valószínűleg az emberek 90%-a még így sem értené, miről van szó.
A látvány tökéletessége szerintem nem hiba, hanem erény, és se Amy Adams, se Gyllenhaal, de pláne Michael Shannon nem modell szépségűek :P Viszont a sterilitás, amit ábrázol, a kiüresedettség tényleg központi téma, a film szíve pedig olyasvalakihez kapcsolódik, aki fizikai valójában nincs jelen a cselekményben, mert Gyllenhaal karakterét csak emlékekben, vagy a regényben látjuk, pedig az ő traumája, az ő belső halála a film valódi lelke. A végére ugyanolyan üres lesz, mint Amy Adams, és az ő ürességét is sikerül fájdalommal feltöltenie. Mindenesetre nekem nagyon működött, a vége egyenesen katartikus volt számomra.

A Stranger Things szerintem jobb volt, mint azoknak a filmeknek, sorozatoknak a nagy része, amelyeket megidézett, és valószínűleg ezek nélkül is működött volna. úgyhogy nálam kicsit inkább a Tarantino hatás lépett életbe. A szerelmi szál, az anya megőrülése, meg a gyerekek története sokkal gondosabban-ötletesebben nagyobb odafigyeléssel voltak kezelve, mint mondjuk egy E.T. szerű moziban, de tőled a nosztalgia elleni szélmalomharc bajnokátől csalódás lett volna, ha nincs ezen a listán ez a sorozat.

A hét mesterlövészt a magam részéről skippelem.

A Rouge One-t csak azért nem értem, hogy itt van, mert nincs olyan kritikátlan lelkesedés körülötte, mint tavaly, de az aggályaidat többé-kevésbé osztom vele kapcsolatban. Kicsit úgy éreztem, hogy a stúdió is úgy kezelte, hogy "ez csak egy spin off", ne feccöljünk bele túl sok energiát, pedig néhány aprósággal igazán nagyszerű film lehetett volna. Az Ébredő erőnél nekem jobban bejött.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.20. 23:02:31

@Androsz: Oké, de 1. baromira nem a film sikerességéről volt szó 2. ha egy film az első hétvégéjén már profitot csinál, akkor mérheted te a második hétvégéjét, az már sikeres. Ettől függetlenül nyitott kapukat döngetsz, mert box office elemzésekben abszolút szokták figyelni a second weekend drop-ot, és bizony elég szépen korrelál a nézői és kritikai visszajelzésekkel.

@Santino89: A dzsungel könyvénél az volt a bajom, hogy miközben beszélő állatokról van szó, úgy vannak megalkotva, hogy még az utolsó szőrszál is élethű legyen rajtuk. A Disney mindig jó volt abban, hogy a rajzfilmjeiben minimális változtatásokkal ugyan, de humanoid vonásokat adjon az állatainak, nálam ez itt hiányzott nagyon. Kb. mintha a Majmok bolygója prequeleket is akarnánk, meg cuki mesét is akarnák, a kettő nálam nem jött össze. De ez nálam csak tünet, én nagyon nem éreztem, hogy eldöntötték volna, hogy ez a sztori mi akar lenni.

Éjszakai ragadozók: úgy fogalmaznék, hogy a konkrét párhuzamok szájbarágottak, viszont a nagyobb összefüggések meg nem - már ha vannak egyáltalán.
"Ha már szájba rágott párhuzamok, akkor szerinted például a dagadt nők az elején mit jelentettek? Vagy mi volt az a meeting a feltöltött szájú picsával?"
A feltöltött szájú picsa elég egyszerű, mivel Amy Adams kb. a képünkbe mondja, hogy "a változás nem mindig jó", vagy valami hasonlót, nyilván ezt húzza alá. (De azt meg nem tudnám mondani, hogy annak az egész meetingnek mi köze a sztorihoz.) A dagadt nőknek szerintem csak annyi értelme van, hogy Ford láthatóan vonzódik egyfajta ellentmondásos esztétikához. Az első filmje egy öngyilkosság előkészületeiről szól (aminek mindennek kéne lennie, csak nem szépnek), ebben a filmben meg Adams karakterének szájából hangzik el, hogy az az elképesztően kegyetlen és undorító sztori, amit olvas, milyen mélyen megindító. De akár mondhatnám a holttestek megint csak rettentő esztétikusra beállított képét, a verandán szaró Taylor-Johnson tökéletes six packjét - Ford mintha imádná, hogy valami rendkívül ronda dolgot ruház fel makulátlan külsővel (csak ezt számomra túl mesterségesen csinálja ahhoz, hogy valami olyan tényleg átélhetően gyönyörű dolog jöjjön ki belőle, mint mondjuk A kútban vagy a Swiss Army Manben). Szóval a nőkre visszatérve, itt is miközben elvileg undorító testeket látsz, filmileg elképesztő szépen van kidolgozva az a jelenet. Szerintem ennyi van mögötte, azt nem tudom, hogy van-e ilyen "a költő a függöny kéksége alatt az elidegenedés társadalomromboló kegyetlenségének asszociációját érti" - jellegű értelmezése.

"A Stranger Things szerintem jobb volt, mint azoknak a filmeknek, sorozatoknak a nagy része, amelyeket megidézett"
Ez nagyjából így van, de én már azokat is túlértékeltnek tartom. Meg sok esetben Tarantinot is (ha imádtam volna a Rogue One-t, az Aljas nyolcast dobtam volna még fel 20.-nak) :D Egyébként a Stranger Things-féle nosztalgiával alapvetően még nincs is bajom (ezerszer inkább még egy évad ebből, mint még egy Jurassic World), csak az a fárasztó, hogy megint egy amúgy semmiben nem kiemelkedő, sem formabontó sorozatot sikerült agyonhájpolni egy olyan nyáron, amikor mondjuk volt egy Night Of is (azt már nem is mondom, hogy ugyanezek az emberek - tisztelet a kivételnek - okoskodnak arról, hogy mekkora semmi volt Westworld).

Rogue One-t meg alapvetően én sem raktam volna rá a puszta visszajelzések alapján, csak zavart, hogy egyrészről olyan dolgok vannak benne kiemelve, amik szerintem igazán nem jók ("hú, van benne 2 helyett 2 és fél oldal, micsoda árnyalás!" vagy SPOILER hogy meg mernek húzni egy 0 folytatási potenciállal bíró spin-offban olyat, hogy kinyírják a karaktereket), és olyanokért van lehúzva, amikért nem érdemli meg (amikor már Köbli is azt írja, hogy "hiba", hogy egy Star Wars nem az Erőre épül...). Szóval én azt tartom benne túlértékeltnek, hogy ez szerintem még csak nem is igazán az a sötét, kegyetlen, formabontó háborús film, aminek beállítják.

sage5 2016.12.21. 02:53:03

danialves. Hogy te micsoda egy üres fejű, öntelt fasz vagy.
Hánynom kell a soraidat olvasva, nem is fogom többet kinozni ezzel magam. Blöffölgess csak hülyegyerek.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2016.12.21. 03:50:16

@danialves: Hát, szerintem ha egy túlértékelt filmről beszélünk, az a sikeresség és az általat látott érték közötti eltérésről szól.

"ha egy film az első hétvégéjén már profitot csinál, akkor mérheted te a második hétvégéjét, az már sikeres."

Szerintem az a film nem sikeres, hanem sokan nézték meg. És sokat kerestek rajta. De sikeres akkor lesz, ha az embereknek tetszik is. Az ébredő erő is "sikeres" volt, de nem kell magyaráznom a rajongói értékelését. A Rogue One is "sikeres", szépen csengetnek a kasszák, ahogy elő van írva, de mindenki, akiről tudom vagy olvasom, hogy látta, azt mondja, hogy hm, szódával elmegy. A Szenilla nyomábant is sokan nézték meg a gyerekkel, de te írod, hogy valahogy nem az igazi lett. A hét mesterlövészre is soken beültek, pedig egy szar.

A sikeresség, ha a posztjaidat elég jól értelmezem, az, amikor a néző elégedetten beszél a filmről. A second weekend drop valóban árulkodik erről, köszönöm, már nem emlékeztem arra, hogy van ilyen.

leprecHaUN 2016.12.21. 09:48:15

@danialves: Na megjott a mindenek atyja az o mindentudasaval es kiosztott itt mindenkit, nehogy ketsegunk legyen afelol, hogy o mindenrol es mindenkirol tevedhetetlenul tudja a tutit. Azert az a sokminden, amit az ilyenek tudnak, altalaban elfer egy A4-es lapon, nem tul surun szedve.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.21. 10:03:12

@Androsz: De akkor most milyen sikerességről akarsz beszélni? Mert lehet szó kritikai sikerről (amibe én a kritikák mellett most a nézői visszajelzéseket is belevenném), amiről nálam a posztban is szó van, de azt meg aztán sehogyan sem méred a box office-szal. Pl. az USA éves box office listáján most 167. a Green Room, ami amúgy toplistás lesz a fél világnál, meg szerintem senki nem mondaná, hogy látott nála 166 jobb filmet, akkor ez most sikeres vagy sem?

És sajnos vagy nem sajnos, a nézői elégedettség viszonylag keveset nyom a latba, különben nem tartanánk már az ötödik Transformersnél. És a Rogue One visszajelzéseitől függetlenül is özönleni fognak az emberek a 8. részre stb. Arról nem is beszélve, hogy ahhoz képest, hogy mi mit mondunk, a Rogue One is benn van a top250-ben, azok az emberek meg el fognak menni jövőre is, akik beszavazták.

@leprecHaUN: Köszönöm, hogy megfogalmaztad magadról egy kicsit érthetőbben, amit én is szerettem volna.

leprecHaUN 2016.12.21. 10:05:35

@danialves: Na, lementunk ovodas szintre danialves tudor jovoltabol. A gyerekek szoktak ezt az "aki mondja masra, az mondja magara" szlogent bevetni, ha rajuk nezve serto, de valos allitasok hangazanak el roluk.
Te, szerencsetlen gyengeelmeju. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.21. 10:19:06

@leprecHaUN: Te voltál az, aki úgy nyitott, hogy én egy "megkeseredett, önjelölt megmondóember" vagyok, ha ezek után a második kommentedet véletlenül esetleg nem magadra értetted, hanem rám, akkor bizony nagyon is te mentél le óvodába. Szóval most tulajdonképpen megint inkább magadról írsz nekem címezve. (Amivel ironikus módon tényleg éppen azt bizonyítod, hogy maximálisan igaz, hogy te egy olyan faszkalap vagy, aki arra veri ki, hogy beszólogathat másoknak, gratulálok! :D )

Verghaust 2016.12.21. 10:26:37

:DDD. Ez a poszt b+...

AldoWinnfield 2016.12.21. 10:30:52

@leprecHaUN: Mondjuk téged is ki kellene találni, mert valahogy a végül normalizálódó beszélgetésünk utolsó kommentjére csak nem válaszoltál, ellenben a szidás az nagyon megy... :)

@Verghaust: Jó. És most mit ezzel a kommenttel mit kezdjünk? :)

leprecHaUN 2016.12.21. 10:32:46

@danialves: Hat ha te irtad a cikk nagy reszet, akkor mar mindent ertek. Tenyleg egy sotet szobaban puffogo, vajmi keves tudassal, de annal sokkal nagyobb onbizalommal megaldott szerencsetlen megkeseredett ember vagy.

Csak azt nem ertem, hogy pl. @AldoWinnfield:, aki normalis, hogyan volt kepes veled osszeallni. Ha jol ertelmeztem, akkor ti itt tarsak vagytok. Gondolom o a nyugodt esz, te pedig a nyavajgo izgaga okoskodo.

Tudod ugy van ez, hogy akinek keves a tudasa, az altalaban olyan magabiztos es ontelt, mint pl te. Ahogy az ember halmozza a tudast, ugy novekszik az onkritika es a bizonytalansag a sajat allitasaival es munkajaval kapcsolatban.

Egyebkent is, ez a kritkai mufaj olyan, mint a vallas. Lehetsz te meggyozodve barmirol es gyozkodhetsz itt mindenkit az igazadrol, ha amit allitasz teljesen szubjektiv velemenyen alapul.

Tovabbi jo okoskodast kivanok neked. :)

leprecHaUN 2016.12.21. 10:35:54

@AldoWinnfield: Ne haragudj, nem volt idom tegnap mar valaszolni, meg amugy is lazartnak tekintettem mar a dolgot. Telefonrol nyomon, utalok itt potyogni.

De a tarsad az egy vicc. Tegnap irtad, hogy nem te raktal bele bizonyos filmeket a listaba. A srac megjelenese utan mar mindent ertek.

En most tavozom, surgos karacsonyozas van itt nalunk a cegemnel, de azert jo volt tarsalogni.

AldoWinnfield 2016.12.21. 10:39:33

@leprecHaUN: Én semmit sem írtam a cikkbe. A blognak meg van vagy 12 szerzője. A kolléga meg mindaddig normális, amíg úgy szólnak hozzá. Csak ez valahogy sokaknak nem sikerül, meg egyből támadnak, fikáznak...

Amúgy nagyon jól el lehet vele dumálni.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.21. 10:41:23

@leprecHaUN: Légyszi mielőtt megint véletlenül nekem címzel egy magadról szóló kommentet, segíts már összerakni, hogy hogy van az, hogy ezek után kettőnk közül én vagyok az, aki "kiosztott itt mindenkit, nehogy ketsegunk legyen afelol, hogy o mindenrol es mindenkirol tevedhetetlenul tudja a tutit. Azert az a sokminden, amit az ilyenek tudnak, altalaban elfer egy A4-es lapon, nem tul surun szedve.", és ha esetleg ez rólad szólna, akkor lemegyek óvodába? Csak mert itt megint szép bemutatkozást írtál kezdve a saját sikertelenségedből eredő komplexusaidtól az önkritika totális hiányáig (ld. azt, hogy semmi másról nem szólnak ezek az idehányt szájkaratéid, mint hogy a saját nyomorékságaidat próbálod kivetíteni rám), de még mindig szeretném megérteni, hogy én hogy jövök ehhez.

leprecHaUN 2016.12.21. 10:53:29

@danialves: Tanits mester! Borzaszto ez a sikertelenseg, hogyan lehetnek en is ilyen nagyivu blogger, mint te?

Azert ha visszaolvasod a kommenteket, nem csak szerintem vagy teljesen hulye. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.21. 11:00:46

@leprecHaUN: Ez különösen is szép a fajtádban, hogy annyira retteg a kudarctól, hogy még órákig csinálja a hülyét magából, csak hogy legalább ő elhiggye még, hogy osztja az észt. :D Azért szólok, mert már egyszerűen sajnállak: onnantól kezdve, hogy nem igazán tudtál a kérdésemre válaszolni (ami mondjuk eleve arra mutatott rá, hogy mekkora segget csinálsz a szádból a beszólogatás kedvéért), csak magadat égeted, ha itt vered még az asztalt.

Attól meg azért hadd ne ájuljak el, hogy létezik még pár hozzád hasonló lelki sérült gyökér a világon, hidd el, jóval többet láttam én már, mint ahányan ide betévednek. ;)

AldoWinnfield 2016.12.21. 11:02:26

@leprecHaUN: Mégse olyan sürgős a karácsony látom :D :D :)

leprecHaUN 2016.12.21. 11:20:38

@danialves: Milyen kerdesedre nem valaszoltam? Nem is tettel fel kerdest.

Attol, hogy irsz egy blogba, meg nem lettel sikeres. Majd atkuldok neked egy CVt, hogy lasd mi a siker.

Tenyleg belefaradtam, hogy egy ilyen fasszal tarsalogjak, mint te. Sajnos nagy igazsag az, hogy a kretenek - mint ami te is vagy -, levisznek a szintjukre es ott legyoznek. Szerinted mindenki szembe megy az autopalyan, ahol csak te kozlekedsz jo iranyban.
Talan filmek helyett neha ismeretterjeszto konyvek, tankonyvek es hasonlo nyalanksagok fele is kellene nyulnod. Hidd el megeri, rajossz majd, hogy milyen keveset tudsz.

@AldoWinnfield: Nem tudok onfeledten vigadozni, amig a haverod itt zaklat. Folyton zizeg a telefon a mikulasnadragomban, mert a srac nem tud elszakadni tolem. Valami beteges vonzalom lehet. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.21. 11:30:09

@leprecHaUN: Ó, látom már a szövegértéssel is problémáid vannak, na ez is tipikus, hogy te ugatsz gyengeelméjűségről, de persze összetett mondatokat felfogni már nem megy. Azért segítek, itt a kérdés, ha már a kérdőjelről nem sikerült felismerni:
"hogy van az, hogy ezek után kettőnk közül én vagyok az, aki "kiosztott itt mindenkit, nehogy ketsegunk legyen afelol, hogy o mindenrol es mindenkirol tevedhetetlenul tudja a tutit. Azert az a sokminden, amit az ilyenek tudnak, altalaban elfer egy A4-es lapon, nem tul surun szedve.", és ha esetleg ez rólad szólna, akkor lemegyek óvodába? "

Ahogy azt sem írtam egy szóval sem, hogy attól, hogy egy blogba írok én sikeres lennék, eleve nem is volt szó rólam. Arról írtam, hogy mivel te láthatóan ennyire görcsösen keresed ebben az élvezetet és a győzelmet, nem lehet túl sikeres életed. Éppen ezért fogsz most még harmadszorra is visszajönni, miután kétszer látványosan elköszöntél, mert eleve ezeket is csak azért nyögöd be, hogy láthasd, hogy ez neked milyen alantas, miközben már alig várod, hogy megint jól kioszthass. (Ja, de persze nem önszántadból jössz vissza, én kényszerítelek. :D)

Viszont most, hogy nemcsak az derült ki, hogy egy arrogáns faszkalap vagy, hanem még a szövegértéssel alapvető gondod akad, lassacskán elkezdeném ajánlgatni, hogy vegyél picit vissza az arcodból. ;) (Látod, egyébként ezért kellett volna megfogadnod az előző tanácsomat, eddig még eltűnhettél volna annyival, hogy egy nagyképű nyomorék voltál, de neked be kellett bizonyítanod, hogy még hülye is vagy.)

savrola 2016.12.21. 11:58:42

@danialves: Sorrentino 24 filmjéből mindössze hármat láttam. Igaz, mind a három tetszett, de ettől még nem leszek rajongó, csupán elismerem tudását, képességeit. Tudom, ez a saját blogod (blogotok), azt írsz, amit akarsz de ettől még tény, hogy enyhén szólva indokolatlan nagyképűség olyan filmeket és készítőit túlértékeltnek nevezni, amiket nálad nagyságrendekkel hozzáértőbb szakemberek értékeltek. A nagy szépségről írt kritikád ékes példája annak, hogyha nem rágnak a szádba minden egyes apró részletet, akkor nehézségeket okoz értelmezni a mondanivalót, vagy ha nem valami világmegváltó, eget rengető a film üzenete, akkor semmitmondónak titulálod. Attól, hogy megnéztél 1321342 filmet, viszonylag választékosan fogalmazva írtál róla, még nem leszel hozzáértő. Ahhoz nem csak több filmszakmai alap kéne, hanem nagyobb élettapasztalat is.

leprecHaUN 2016.12.21. 12:16:40

@danialves: Kedves baratom, persze, visszajovok, mert latom magam elott ahogy dagadnak az erek a homlokodon az erolkodestol es az idegtol. Elvezem, nem tagadom. :)

Amit leirtam, tovabbra is fenntartom. Egy szimpla ember vagy, egyszeru, mint a faek. Sikertelennek belyegzel masokat azert, mert egyszeruen emeszthetetlennek tartjak a blogon lehozott nyogeseidet. Nem tudom szamodra mit jelent a siker, de szamomra biztosan nem azt, hogy a blogomon a kommentelokkel vitatkozom egesz nap es probalom rajuk eroltetni a primitiv nezeteimet.

A "kerdesedre" nem igazan tudok mit mondani. Ha nem erted mi a baj azzal, hogy amit leirtam arra azzal valaszolsz, hogy azt magamrol irtam, akkor talan vissza kellene ulnod az altalanos iskola also tagozataba par evre. Esetleg keress fel egy pszichologust, talan tud segiteni a gyerekkorban ragadt egyeniseged formalasaban. Olyan lenne ezt elmagyarazni neked, mint ha egy majmot szeretnek meggyozni arrol, hogy a Fold bizony gombolyu.

Nem koszonok el most, varom a kovetkezo duhkitoresed. Addig is olvasgatom a tobbi kommentelovel zajlo akademiai szintu vitadat.

AldoWinnfield 2016.12.21. 12:30:32

@leprecHaUN: Zárójeles megjegyzés: ( Nagyon tévedsz, ha úgy gondolod, hogy Danivalvesnek megemelkedik a vérnyomása akár csak egy kicsit is egy ilyentől... :)

Csak mondom. :)

leprecHaUN 2016.12.21. 12:59:48

@AldoWinnfield: Pedig nekem eleg idegnek tunt azokkal szemben, akik nem osztottak a velemenyet. Talan belul orlodik, nem mutatja ki. Aztan egyszer csak agyverzest kap. Lattam mar ilyet. :(

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.21. 13:35:16

@savrola: Még mindig nem erre értettem a rajongót, de akkor szerintem ezt a részét inkább ne is erőltessük tovább...

"Tudom, ez a saját blogod (blogotok), azt írsz, amit akarsz de ettől még tény, hogy enyhén szólva indokolatlan nagyképűség olyan filmeket és készítőit túlértékeltnek nevezni, amiket nálad nagyságrendekkel hozzáértőbb szakemberek értékeltek."
Kérlek, akkor mielőtt tovább folytatjuk ezt a vitát, légyszi küldd el a filmes képzettségedet igazoló okiratokat és a releváns szakmai tapasztalataid listáját, hiszen igazán méltatlan lenne, hogy olyan valaki értékelje az én munkámat, aki nem áll velem legalább egy szinten. ;)

Egyébként nem értetted azt sem, amit a kritikában írtam a filmről, nem az volt a bajom vele, hogy nem találtam benne üzenetet, hanem hogy konkrétan a semmiről szólt, arról, hogy milyen kiüresedett, értéktelen ezeknek az embereknek az élete. Ami, valljuk be, elég nagy klisé, Az ifjú pápa meg aztán végképp aláhúzza, hogy a felszín alatt Sorrentino igencsak sablonosan képes hozzányúlni a témáihoz. Egyébként vicces, de szerintem nem is tudod, hogy az Ifújságot történetesen szeretem tőle, mert az szerintem éppen erre ellenpélda.

@leprecHaUN: Na látod, csak meglett a kifogás, hogy miért jössz vissza. :D Ahhoz képest, hogy milyen igaztalanul vádoltalak mindenfélével, szépen kiderül itt, hogy alapvetően tökéletesen ismerem már a fajtádat. De nem, neked még mindig nem kínos. :D

"Ha nem erted mi a baj azzal, hogy amit leirtam arra azzal valaszolsz, hogy azt magamrol irtam, akkor talan vissza kellene ulnod az altalanos iskola also tagozataba par evre."
Sajnos te nem érted, hogy a kérdés mire vonatkozott, egész pontosan arra, hogy te érzed-e, hogy mi a baj azzal, hogy engem nevezel megkeseredett megmondóembernek, gyengeelméjűnek és társainak, miközben minden kommenttel egyre jobban bebizonyítod, hogy ezek mindegyike kizárólag rád igaz. Igazából érdemi választ nem vártam rá, mert láthatóan tényleg zéró szégyenérzeted van, de ha téged nem zavar, hogy magadat szopatod itt most már egyre jobban, hát jó szórakozást! (Amúgy nem irigyellek, hogy most már mindenféle idegbajosnak kell vizionálnod engem, csak hogy meglegyen az önigazolás, hogy miért folytatod ezt az egyre szánalmasabb vergődést.)

Mindenesetre a rend kedvéért másodszor is menjünk végig azon, hogy amíg azt sem érted, amit írok, addig légyszi vegyél vissza picit az arcodból, mert nem veszi ki jól magát, hogy a nagy pofád mellé még hülye is vagy.

leprecHaUN 2016.12.21. 14:45:26

@danialves: A kretenseged miatt jarok vissza, mert mindenkit leoltasz itt - lasd pl a legutobbi iromanyod nem ram vonatkozo reszet -, holott valojaban egy gyengen sikerult kis arc vagy. Olyan jokat rohogok a hosszan megfogalmazott kommentjeiden, hogy ezt kar lenne kihagyni igy karacsony elott.

Szerinted en vergodok, mindekozben kommentenkent ket-harom kommentelot kuldesz el a picsaba, csak mert esetleg mas a velemenyuk. Kered a papirjaikat a hozzaertesukrol, mikozben valoszinuleg neked a nyolc altalanosod sincsen meg. :) LOL

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.21. 15:15:35

@danialves: Na jó, de akkor milyenek legyenek a beszélő állatok? Még stilizáltabbak? Mert akkor meg szétesik a dolog a kölök miatt. Elolvastam, mit írtam róla anno, és én is túlértékeltnek tartottam, hogy sok kritikus mennyire ajnározta, úgyhogy valahol még ez is jó helyen van.

Azért gondolom csak, hogy a dagadt nőknek van valami értelme az esztétikán túl, mert később a regényben is láthatjuk őket (pedig nem is lehetne, hiszen ők Amy Adams karakterének a regény elkészülte utáni bemutatóján vannak. Viszont ha nem a szerző szándékai szerinti regényt "látjuk", hanem azt, ami Amy Adams fejében áll össze, akkor vajon miért éppen ott vannak. Na ezért fogom ezt tutira újranézni).

Az Aljas nyolcas simán elfért volna itt, baromi öncélú film, és mindenki leborult, hogy Tarantino visszatért a gyökereihez, pedig épp hogy a saját agymenéseit túlozza el, és ismétli önmagát. Én személy szerint élveztem, de rengeteg problémám volt vele. Azért a Night of-nak is megvolt a hájpja, különben tuti nem nézem meg, más kérdés, hogy egy karakterdrámára nehezebb rávenni x embert, mint egy földönkívülis, rejtélyes, kalandos cuccra. A Westworldöt nem láttam, éppen ezért mert mindenhol ezt olvasom, hogy egy nagy blöff az egész.

Mondjuk Köbli munkásságának inkább a forgatókönyvírói, semmint a kritikusi részét tartom nagyra. Lehet majd "odahaza" én is összeütök valamit a Rouge One-ról, de mondjuk hogy a végén meghalnak a főszereplők az király dolog (lenne, ha éreznénk bármilyen szomorúságot, h meghalnak, de sajnos nem kedveltették meg velünk őket ehhez eléggé, és ebből aztán kibontható a film összes hibája).

Mr. Rick Blaine 2016.12.21. 18:50:37

" ... cinikus bloggerek - a kaviárban és homárban turkálva - közöljék, hogy nekik ez se tetszett, meg az se tetszett."

Ja, mint ennek a listának összeállításakor is, ugyebár! :)

matroz.f.j. 2016.12.21. 19:38:25

Fasza, jött az ember olvasni meg a filmekről esetlegesen eszmét cserélni, de helyette a blogakárki meg a haverja osztja és hülyézi a nagyérdeműt. Na Bravó.

AldoWinnfield 2016.12.21. 20:59:17

@matroz.f.j.: A haverja nem oszt senkit. Egyébként meg nyugodtan oszd meg a gondolataidat, én szívesen beszélek veled a filmekről.

AldoWinnfield 2016.12.21. 21:00:59

@Mr. Rick Blaine: Így van. Csak kaviár és homár nincs. De tudjuk, nem az a lényeg. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.21. 23:14:06

@leprecHaUN: Szóval akkor most negyedszerre is leírtad, hogy igazam van abban, ami miatt itt egész nap hisztiztél. :D Most már tényleg csak egy apró lépés lenne, hogy kimondd, hogy egy seggfej vagy, aki erre a beszólogatásra élvez.

Egyébként én értem, hogy frusztráló ez a dolog, ahogy a kommentjeidből kiderült, te láthatóan az a típus vagy, aki az önértékelését kívülről nyeri, szóval miközben az okoz örömet, hogy egy orbitálisan nagy paraszt lehetsz, kifelé azt kell mutatnod, hogy mekkora faszagyerek vagy, és ez tényleg elég kemény kognitív disszonancia. Hiszen most már odáig is eljutottunk, hogy hazudozol, ráadásul már kétszer is szóltam, hogy e mellé az arcból sem ártana visszavenni, úgyhogy asszem bűntudat nélkül válunk meg tőled.

@matroz.f.j.: Mondjuk ahhoz képest, hogy eszmecserélni jöttél, végül tőled is csak egy erőtlen kötözködésre futotta...

@Mr. Rick Blaine: A lényeg, hogy egyáltalán nem magas neked a szarkazmus. ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.21. 23:29:50

@Santino89: Most ezt lehet, hogy kitérő válasznak fogod venni, de szerintem eleve semmi értelme nem volt az élőszereplősítésnek. :D Főleg, hogy a kissrácon kívül gyakorlatilag minden CGI, ennyi erővel csinálhattak volna egy full-CGI animációt is, abban meg már lehetett volna stilizálni. Nagyjából ezt tudom erre mondani.
Nekem nagyon görcsös ez a Disney előszereplősítés, ma láttam A szépség és a szörnyeteget, és kb. olyan volt, mint az eleve ultragáz Hamupipőke, csak mintha még jobban túltolták volna rajta a bárgyúságot meg a giccset. (Ja és amúgy a Vaiana előtt adták le, és az meg eszméletlen jó volt, a Zootopiával párban bizonyítja, hogy az eredeti sztorijaik simán alázzák már a Pixart is.)

Erre a dagadt nős dologra már nem emlékszem, hogy a könyvben is visszajött volna, konkrétan hol?

Aljas nyolcas: amúgy vicces, mert én meg pont máshogy gondolkodom a filmről, de alapvetően végül azért nem került fel, mert érzésem szerint feleakkora hype meg dicsérethullám sem volt körülötte, mint pl. a Django esetében.

matroz.f.j. 2016.12.22. 09:20:58

@danialves: Nyugi, látod csak a beszólás rögtön...
Mivel csak tegnap olvastam a listádat,éppen pótolom a hiányzó és engem is érdeklő filmeket utána referálok, ha érdemben lesz mit.
Amit írtam az arra vonatkozott, hogy ha belépsz akár egy kocsmába is és azt látod éppen a tulaj üti a népet, nem biztos, hogy maradsz inni akkor sem ha amúgy jó a hely.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.22. 09:39:31

@matroz.f.j.: Csak a hasonlatodnál maradva: ha bemész egy kocsmába, és nekiállsz kötözködni meg hőzöngeni, akkor bizony onnan ki leszel dobva, függetlenül attól, hogy a többi vendég ebből csak a második felét látja vagy akarja látni, és az mennyire szimpatikus nekik. (Ha meg szerinted ez beszólás volt részemről, akkor tényleg érdekelne, hogy te hogyan értékelnéd azt a hozzászólásod.)

De akkor hajrá, én már nagyon várom, hogy valakivel a filmekről is beszélni lehessen a megkeseredettségem ecsetelése és a filmszakmai képzettségeim számon kérése helyett. :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.22. 11:37:29

@danialves: Mondjuk nekem a Hamupipőke is tetszett :'D. Nem egy best of toplistában, de a sok giccs mellett szépen kijavította az eredeti rajzfilm számomra visszás pontjait :D

Pontosan én se emlékszem, hogy hol (épp ez a bajom), valamikor a gyilkosságok után Gyllenhaal karaktere kijön egy kocsmából/sztiptízbárból, és háttérben lehet látni őket pár másodpercig.

sage5 2016.12.23. 04:51:44

Kar hogy leült ez a buli.
Danialves: hülye vagy te fiam, menj ki az életbe es szerezz valós tapasztalatokat is, ne csak a magasröptű leugatasokon jarjon az eszed. Csajozz vagy valami, mert bele fogsz hülyülni hogy saját magad karikatúrája vagy, aztán addig ugatnak amig bannolgatnod kell az embereket.

Nem veszed észre hogy ez a tudalékos fasz modor, amit itt tolsz, egy nagyon gyenge sztereotipia? Tele van veled net.
Egy valamiben tünsz ki jobban, hogy a soraid büzlenek az öntelt egotól.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.23. 08:12:20

@sage5: Szóval ne csak a magasröptű leugatásokon járjon az eszem, tanácsolod te, aki egyszer már benyögte, hogy nem fogja magát kínozni velem, majd két nap múlva hajnal 5-kor itt van, hogy leugasson. :D Lehet, hogy mazochista vagy, de én nem bírom nézni, ahogy tönkreteszed magad, úgyhogy akkor a saját érdekedben mostantól megkíméllek attól, hogy velem kelljen kínoznod magad.

sage55 2016.12.23. 19:48:19

@danialves:
Nahat, rarepultel erre a magas labdara mint legy a szarra. Gondolom alig vartad mar. Ne altasd magad, csak a hozzaszolasokat olvastam, nem a magasroptu dolgozatodat meg1szer, elhiheted :D

Es milyen kenyelmes h bannolgathatod az embereket, egy egy frappans vegso beszolas utan, melto a fogalmazasod szellemisegedhez. Sajnos az eletben nem minden ilyen egyszeru.

Inkabb gondolkozz el azon amit irtam, velem nem fog kelleni csatazgatnod. Probalj meg kiteljesedni az elet mas teruletein, mert a profi leugatasba mar sok energiat fektetel, es meg ilyen full ontelten is csak kozepszeruen nyomod.
Setalgass az erdoben. Vagy irj valami pozitivat, ha mar nem tudsz leszallni arrol a kurva magas lóról.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.23. 20:22:47

@sage55: Várjál, most jól értem, hogy abból, hogy két napja rajtam túráztatod magad, most már új felhasználót is gyártottál a trollkodásodhoz, még mindig azt sikerül kihoznod, hogy én vagyok az, aki nem tud leakadni a témáról? Sőt, nyilvánvalóan azzal a szándékkal basztalak ki, hogy aztán visszagyere és folytasd. :D

Mindenesetre én biztos vagyok benne, hogy ha készítesz egy harmadik felhasználót a nyomorék szájkaratéd kedvéért, és még szentestét is a nekem való beszólogatással fogod tölteni, végérvényesen bebizonyítod, hogy mennyire egy no-life seggfej vagyok, akit csak ez éltet. ;)

sage555 2016.12.23. 21:35:05

Megint altatod magad ha azthiszed 2 napig ezen kattogot az agyam. Arra viszont kivancsi voltam hogy mast is irital e a stilusod, es megneztem a tobbi hozzaszolast. Ahogy lattam igen, es ot is bannoltad innen.

Az a 2 perc amugy, amig uj felhasznalot csinalok nem tart vissza hogy valaszoljak a kommentedre, viszont abban tevedsz ha azthiszed a karacsony estet mocskolodassal fogom tolteni. Tevedsz, vagy magadbol indulsz ki? Nem tudom. Az is lehet hogy eloben jofej vagy.

Mindenesetre, akkor visszaterve a karacsony szellemere: Elnezest hogy gyoker modon fogalmaztam meg a velmenyem veled szemben, csupan a sajat stilusodat akartam tukrozni - lehet kisse radikalisan. Tovabbra is fenttartom hogy a fogalmazasi modod alaptalan nagykepuseget sugal, de a mocskolodast - reszemrol - ezennel leallitom.
Tovabba oszinten remelem hogy a szeretteid es normalis korulmenyek kozott toltod az unnepeket, Minden jot.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.23. 22:28:46

@sage555: Csak hogy tisztázzuk: akit bannoltam innen, azt nem a stílusom irritálta, hanem az, hogy bátorkodtam a szemére vetni, hogy ugyanazt a lekezelő észosztást műveli, amit egyébként most te is. Egyetlenegy mondatot írtam ezzel kapcsolatban, amit egyébként minden egyes további kommentjével egyre gyönyörűbben bizonyított, de ennek hatására valahogy mégis én lettem a nagyképű megmondóember. (Ha jó olvasom, nálad is úgy kezdődött, hogy visszaütöttem...) Szóval ha megmagyarázod azt a furcsa paradoxont, hogy mindig azoktól hallok öntelt megmondóemberkedésről, akiknek az összes megnyilvánulásuk egy adott témában mások pocskondiázó minősítgetéséből áll (amit láthatóan még igen nagy elánnal és élvezettel is művelnek...), felőlem beszélhetünk még az én vélt vagy valós nagyképűségemről (mert ha őszintén nehezményezel valamit, én tényleg nem akarom, hogy tüske maradjon benned) , de ebben a formában ezt nagyon nem tudom komolyan venni.

"viszont abban tevedsz ha azthiszed a karacsony estet mocskolodassal fogom tolteni. Tevedsz, vagy magadbol indulsz ki?"
Nem, abból indulok ki, hogy az első hozzászólásodban nagypofájúan kijelentetted, hogy "többet nem kínzod magad velem", aztán ehhez képest még most is az én leckéztetésemmel foglalkozol, és ennek megfelelően azóta is nagyjából minden mondatodnak az ellentettjét kellett venni. Szóval nagyon kíváncsi vagyok, hogy fogunk-e még találkozni (nem vagyok olyan kicsinyes, hogy mindig új felhasználó készítésével szívassalak, úgyhogy tudod majd ezt használni), de ha nem, akkor neked is minden jót és kellemes ünnepeket!