2016. nov 20. 06:00  

Elle (2016)

írta: danialves
Elle (2016)

elle-cannes.jpgPaul Verhoeven alapvetően nem szerzői és nem művészfilmesként híresült el, hiszen a Robotzsarut, az Emlékmást vagy az Elemi ösztönt aligha aposztrofálhatnák másként, mint a színtiszta szórakoztató céllal született, leginkább a B-filmesen közvetlen erőszak- és szexualitásábrázolásukról elhíresült alkotások korszakának legtipikusabb képviselőit. Erre itt vagyunk durván 20-25 évvel később, és a rendező legújabb munkája Cannes és sok más fesztivál egyik ünnepelt darabja, amely nemcsak nyelvében és helyszínében, de koncepciójában is egy komor francia drámát idéz.

Az Elle sokkoló felütése, amelyben egy nemi erőszak tanúi lehetünk, eleinte egy rettentő sötét atmoszférát vetít előre. Azonban látván, hogy Michelle (Isabelle Huppert) döbbenetes közönnyel kezeli a helyzetet, és pár órával később úgy fogadja fiát, mintha mi sem történt volna, már sejthető, hogy itt valami nem stimmel. És valóban, főhősünk diszfunkcionális kapcsolatainak szövevényes hálója, és azokkal szemben tanúsított meglehetősen szociopatikus hozzáállása rajzolódik ki előttünk a következő két órában a várt sötét hangulatú thriller helyett. Sőt, ez számos esetben kifejezetten abszurd komikum formájában ölt testet, amit azonban Verhoeven soha nem alakít tudatos nevettetéssé.

elle-03.jpgAz Elle tulajdonképpen bolondját járatja a filmje gerincét adó műfajokkal: a thrillert Michelle mérhetetlen közönye és antihős jellege gáncsolja ki (miközben ezzel párhuzamosan egyre kevesebb szerepet is kapnak a kapcsolódó elemek a forgatókönyvben), a francia vígjátékokra olyannyira jellemző családi és baráti összetűzéseket szeretetteljes báj helyett szenvtelen és zavarba ejtően bizarr körítésben tálalja. Verhoeven gyakorlatilag egy poszt-zsánerfilmet rendezett, amelyben nem egy adott műfaj eszköztárát próbálja minél jobban szolgálatába állítani (megtette ezt már pályafutása során jó pár alkalommal), hanem éppen ezzel a köztudatban is létező hagyományrendszerrel játszik el virtuóz módon.

És ha nem figyelünk oda, ez nem is triviális: a film egy-egy képkockáját, jelenetét kiragadva semmi se tűnik fel, azt a fentebb említett motoszkáló érzést leszámítva, hogy valami nem kerek. Hiszen Michelle körül (a maga vagy a mozgóképes történetek logikája szerint) mindenki teljesen normális, kiszámítható módon viselkedik, egyedül főszereplőnk az, aki sokszor csak egy-egy gesztussal, de hihetetlenül szokatlan reakciókat ad ezekre a helyzetekre. Nem véletlenül Isabelle Huppert játéka a leginkább szembeötlő az Elle-ben: a színésznő és karaktere működteti az alkotás sajátos stílusát, amely nélküle csak két szokványos műfaji motívum értelmezhetetlen keveréke lenne.

Végeredményben Verhoeven így sem tör nagy babérokra, az Elle egy izgalmas kísérlet, bűnös szórakozás, amelyből mindenki olyan tanulságot von le, amilyet szeretne. Egyben pedig tökéletes darab azok számára, akik már ráuntak a bejáratott ízekre, de a markáns stílusú rendezők is taszítják őket.

8/10

Az Elle teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

Szólj hozzá

európai thriller vígjáték filmkritikák