A martfűi rém (2016)
2016. november 10. írta: The Man Who Laughs

A martfűi rém (2016)

1957 nyarán, bő félévvel az októberi forradalom leverése után, az alig háromezer fős lakosú Martfűn ismét megbomlott a biztonságos és gondoskodó szocializmusba vetett hitt. Július 23.-án, a leginkább a cipőgyáráról ismert település és Tiszaföldvár között húzódód dűlőút mellett egy női holtestre bukkantak a közelben dolgozó munkások. Halálát nem baleset okozta, meggyilkolták. Az, hogy a magyar vidék egy meglehetősen csendes és békés szegletében erőszakos bűntényt követnek el már önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy tompultságukból felrázza a helyi bűnüldöző szerveket. Az pedig, hogy egy meglehetősen brutális tettről volt szó csak tovább emelte a tétet. A tét pedig nagy volt, hiszen a ’56 szelleme még bőven ott volt a levegőben, a rezsim pedig nem hagyhatta, hogy az emberek ismét kételkedni kezdjenek benne. Gyorsan és határozottan kellett tudatni az emberekkel: nincs mitől félniük.

A helyzet súlyosságát pedig csak növelte az, hogy a szocialista rendszer hivatalos álláspontja szerint a pszichopaták, sorozatgyilkosok és egyéb deviánsok az imperializmus betegségei. Szocialista rendszerben mindez egyszerűen elképzelhetetlen. Az pedig, hogy Hasfelmetsző Jack szelleme éppen egy isten háta mögötti magyar faluban éledjen újra, egészen abszurd feltételezés. Nem csoda, hogy volt olyan az esetről íródott korai újságcikk, amely az '56-os "ellenforradalmárok" nyakába akarta varrni a gyilkosság felelősségét. Ennek megfelelően a rendőrség gyorsan és határozottan kezdte meg a nyomozást, aminek meg is lett az eredménye: hamarosan elkapták az áldozat volt szeretőjét, akit a bíróság életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt. Látszólag minden klappolt: a gyanúsítottnak nem csupán alibije nem volt, de ráadásul még beismerő vallomást is tett (igaz ellentmondásosat). A lényeg azonban, hogy a rendszer stabilan működik: a felforgató megbűnhődött, az élet nyugodtan mehet tovább. Csakhogy hét év elteltével újabb, az 1957-es ügyre kísértetiesen emlékeztető gyilkosságok történnek. Lehet, hogy mégis a rossz embert ítélték el, és az igazi rém továbbra is szabadon vadászik?

040a0425.jpg

Sopsits Árpád legújabb rendezése a leghíresebb magyar sorozatgyilkos, a martfűi rém néven elhíresült Kovács Péter, illetve az őt hajszoló magyar bűnüldöző szervek egyik legsúlyosabb szakmai tévedésének krónikája. Bár filmje – az eredeti jegyzőkönyvek nyomán - egészen pontosan rekonstruálja a gyilkosságok, illetve a nyomozás körülményeit, alapvetően egy fikciós alkotásról van szó. (A szereplők nevét is megváltoztatták a valósághoz képest). A martfűi rém egy helyenként egészen nyomasztó hangulatú, rideg és sokszor kifejezetten feszült thriller, de ami talán még ennél is fontosabb, hogy mindeközben keserű mementója egy olyan rendszernek, ahol az ideológia sokszor fontosabb volt az igazságnál. Sopsits filmje remekül mutat rá, hogy milyen súlyos – visszafordíthatatlan – károkat okoz az, amikor a nyomozást nem a bizonyítékok teljes körű figyelembevétele, hanem a felsőbb hatalom elvárásai alakítják. A készítőknek nagyszerűen sikerült visszaadni a késő ötvenes évek korhangulatát, legyen szó a tárgyi környezetről, vagy éppen az olyan apróságokról, mint amikor a főügyész még a nyilvános mosdóban is lehallgató készülékek után kutat, mielőtt kiadna egy politikailag kockázatos parancsot. A bizonytalanság korszaka volt ez, és ez a remekül át is jön a filmből. Ráadásul a rendszerkritika szépen illeszkedik a sorozatgyilkosos thriller szövetébe, úgy, hogy közben nem válik didaktikussá. (Illetve a szereplői túlzó démonizácíóját is sikerül elkerülnie. Igen 44. gyermek rád nézzek éppen...)

A martfűi rém ugyanis olyan hús-vér emberi karakterek története, akik egy rendszer rájuk nehezedő nyomása miatt kénytelennek súlyos hibákat elkövetni. Bár némely karakternek a személyes drámájára lehetett volna nagyobb hangsúlyt fektetni, többségük így is megfelelően működik. Igazán csupán egyetlen esetben éreztem azt, hogy az adott karakter személyes tragédiáját jobban ki kellett volna bontani. Az ártatlanul elítélt Kirják János és nővére között ugyanis egy nagyon furcsa, már-már szerelminek tűnő kapcsolatot fest fel a rendező, ám végül nem varrja el ezt a szálat. Csupán néhány furcsa megjegyzést és gesztust kapunk, amelyek után aztán vakarhatjuk a fejünket, hogy most tényleg arról van szó, amire gondolunk, vagy csak odaképzeljük azt.  Pedig Már csak azért is kellett volna, ha ennek a kapcsolatnak a mibenléte valamivel egyértelműbb, mert a karakter láthatóan gyötrődik bizonyos – ki nem mondott – múltbéli (vélt vagy valós) bűnei miatt. Mivel azonban ezekről csak nagyon homályos utalások állnak a rendelkezésünkre, így eleinte kissé nehéz megértenünk, hogy miért is vallotta magát bűnösnek. Viszont alapvetően (egy-két fölösleges fordulatot leszámítva) A martfűi rém így is egy egészen jól strukturált film.

11_03_martfui_rem_foto_szabo_adrienn_31.jpg

Ami a tényleges gyilkost illeti: Kovács Péter nem volt áldozat. Nem a társadalom csinált belőle gyilkost, ideológiák sem vezették. Egy átlagos családi háttérrel rendelkező, átlagos küllemű, alapvetően átlagos figura volt. Ám éppen attól válik félelmetessé, hogy fel se tűnne neked, ha leülne melléd a kocsmában. Olyan, mint Norman Bates: csendes, visszahúzódó férfi, aki a légynek sem tudott volna ártani, egészen addig, amíg valami mélyen legbelül tönkre nem ment benne. Hajduk Károly pedig mesterien hozza ezt a kettősséget. Nagyszerűen képes rá, hogy szinte egyik pillanatról a másikra szürke kisemberből hidegvérű gyilkossá alakuljon. Bár látjuk, hogy éppen az előbb ölt meg valakit, mégis nehezünkre esik elhinni, hogy éppen ez a jámbor ember lenne a tettes, aki oly békésen vacsorázik a fiával. (Kifejezetten érdekes megoldás, hogy a vélt és a valós gyilkost játszó színészek külsőre egészen hasonlítanak egymásra.)  Nem Sopsitsé az első magyar thriller, sőt A martfűi rém még csak nem is az első sorozatgyilkosos magyar film, ám talán az első olyan, amelyből Hitchcock hagyománya köszön vissza. Hiszen ahogyan a mester Gyanú árnyékábannal majd a Psycho-val a kisváros békéjébe hozta el a szörnyeteget, úgy hozza el a martfűi rém a terrort a magyar vidéki nyugalomba/unalomba.

A színészi játék amúgy is remek. Legyen szó Anger Zsolt kiégett, a múlt döntései miatt kínlódó rendőrjéről, a fiatal, tettre kész és az igazságot a párt elé helyező Bárnai Péter ügyészéről, vagy éppen az egy ártatlan ember elítélésének felelősségével küszködő (és azt másokra áthárítani próbáló) Trill Zsoltról. Bár egyszer-kétszer előfurdalnak „tipikusan magyar filmes” hangzású, kissé erőltetett dialógusok, ezekből nincs annyi, hogy különösen rontsák az összképet.

289662_1475174189_5955.jpg

A martfűi rém legnagyobb erénye viszont a merészsége és a kifejezetten erős atmoszférája. Szabó Gábor fényképezése kifejezetten igényes munka: az éjszakai totálokkal roppant jól sikerül rekreálnia a tipikus vidéki község, kihalt, esti (már-már film noir szerű) hangulatát. A ködbe burkolózó vasúti átjáró és az üres megálló látványában már önmagában van valami kísérteties.  (Köszönhetően pedig, hogy a filmet 35 mm-es szalagra forgatták, egészen nagyszerűen néz ki, mellőzve bárminemű olcsóságot sugalló hatást). A borzongató atmoszférát tovább erősíti a John Carpenter Halloweenját (talán már túlságosan is megidéző) filmzene. Ami pedig a merészséget illeti, nem emlékszem a közelmúltból olyan magyar filmre, amelyben ennyire kényelmetlen és erőszakos pillanatok lettek volna. Sopsitsnak e téren remekül sikerült megtalálnia a középutat, hogy egyfelől érvényesüljön Hitchcock klasszikus mondása („amit nem mutatsz, az nincs”), másfelől pedig a film ne legyen öncélúan brutális (ám ne is lehessen rá fogni, hogy szemérmesen, zsebkendővel mer csak hozzá nyúlni a témájához.) (Az éjszakai, gyilkolós jelenetek, illetve a végső hajsza karfaszorítóan izgalmas.)

A martfűi rém – főleg a hossza miatt - nem egy olyan, az elejétől a végig zsigeri feszültséggel operáló film, mint az elmúlt évek TV-s thrillerjei (gondolok itt a Vizsgára és a Berni követre), illetve némely drámai szál sem olyan kidolgozott, mint lehetne, ám ezek ellenére is egy izgalmas, tartalmas és szórakoztató alkotás. Tipikusan olyan darab, amelyekre nagy szüksége van a magyar filmnek, ahhoz hogy képes legyen visszacsalogatni a mozinézőket. Egy színtiszta műfaji film, amely kivitelezésben nemzetközi színvonalat képvisel, ám hangulatában és környezetében mégis felismerhetően magyar.  

7/10

A martfűi rém teljes adatlapja a Magyar filmadatbázis (Mafab) oldalán.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8111946045

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Majdnem skandináv, majdnem krimi - A martfűi rém 2016.11.10. 11:58:49

Az, hogy kis hazánkban eddig nem igazán bukkantak fel a Hetedikhez, vagy a különböző skandináv krimikhez hasonló gyilkosságsorozatokkal foglalkozó filmek, az többek között annak is köszönhető, hogy itthonról hiányzik az alapanyag, nincsenek sorozatgyil...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2016.11.10. 11:06:37

"1957 nyarán, bő félévvel az októberi forradalom leverése után, az alig háromezer fős lakosú Martfűn ismét megbomlott a biztonságos és gondoskodó szocializmusba vetett hitt."

Hm...
Tényleg? A martfűi lakosok innentől kezdve már nem hittek a cocilizmusban?

kewcheg 2016.11.10. 22:24:48

1957-ben még nem volt Skoda 1000 MB.....

AldoWinnfield 2016.11.10. 23:31:44

@kewcheg: De 64-ben már volt a Wiki szerint, a fenti képen látható jelenet meg akkor játszódik kb.

szolzsenyicin, az első szovjet antibiotikum 2016.11.10. 23:46:20

@kewcheg: De a film nagyobb része 7-8 évvel az elsp gyilkosság után játazódik, amikor már gyártásban volt ez a modell.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.11.11. 00:41:40

@kewcheg: Pedig a matt-babakék színből és a lökhárítón található díszítő elemből egyértelmű lehetne, hogy ez valójában nem az 1000 MB, hanem annak a rövid életű kísérleti verziója, a 995 MXB, amiből csak 34 darabot gyártottak egy álmos júliusi éjszakán 1955-ben, ugyanakkor ebből Magyarországon értékesítettek 6 és felet, ahogy az Magyar Dolgozók Pártja import-export bizottságának 1956 január 12-i jelentéséből kiderül.

Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a hölgy kezében tartott esernyőn látható kockás mintát csak 1968 tavaszán szabadalmaztatta Bartók Géza dokkmunkás és szabadúszó dizájner.

Terézágyú 2016.11.11. 07:48:13

Szóval még az akkori legújabb Skoda modell sem adta vissza a martfűieknek a cocilizmusban való hitet????

kewcheg 2016.11.11. 12:01:52

...Akkor elnézést...

kewcheg 2016.11.11. 12:12:07

Mondjuk a képen látott modell minimum '67-es gyártású (új típusú orr-díszléc, és ami nem látszik, csúnyább hátsó kopoltyú,mint az S100-é) szerencsésebb lett volna a régi ovál-krómos orr-díszléccel rendelkező autót szerepeltetni, de ez már talán tényleg kekeckedés...:)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2016.11.11. 15:09:00

„tomboltságukból felrázza a helyi bűnüldöző szerveket.”

????? :))))

Esetleg: tompultságukból?

P. S: A szövegben nagyon sok az elütés, és a vesszőhiány több helyen az értelmezést is nehezíti: egy átolvasás nem ártott volna a publikálás előtt.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2016.11.12. 18:00:56

@Field64:

Köszi, hogy szóltál, tényleg ezt akartam írni. De mire észrevettem, közben már egyik kollégám javította (köszönet az ismeretlen jótevőnek), de azért én is átfutottam még egyszer.

@Terézágyú

Nyilván alapvetően egy hangzatos nyitó mondatnak szántam, de tény, hogy a pártra (és a helyi vezetőkre) baromira nem vetett jó fényt, hogy az ottani nők nem igazán mertek az utcára menni sötétedés után. (Erről van is szó a filmben. A végén meg látjuk, hogy milyen sorsa lett a résztvevőknek, a legdurvább az, hogy kijárt a legrosszabbul.)

AldoWinnfield 2016.11.12. 20:58:12

@The Man Who Laughs: Én voltam, csak nem jeleztem. Pár dolgot még javítottam. :)
süti beállítások módosítása