Az első rész kritikáját itt olvashatjátok.
A második rész kritikáját itt olvashatjátok.
A harmadik rész kritikáját itt olvashatjátok.
A negyedik rész kritikáját itt olvashatjátok.
Az ötödik rész kritikáját itt olvashatjátok.
A hatodik rész kritikáját itt olvashatjátok.
Azt a büdös mindenit, milyen jól sikerült ez a rész, de kár, hogy anno az előző résznél beborult az agyam, és a záró epizódokat már nem néztem meg! Viszont most megtettem, és mivel a könyveket is régen olvastam már, simán bele tudtam feledkezni a történetbe, amelyben meglepően kevés üresjárat volt, kellőképpen felcsigázta a nézőket a végső nagy összecsapás előtt. Oltári nagy baromságnak tűnt elsőre, hogy az utolsó könyvből két filmet készítettek az alkotók, de így utólag jó döntésnek bizonyult, hiszen ahhoz, hogy igazán üssön a nagy leszámolás (amit még nem láttam, és már nagyon izgulok, hogyan vitték vászonra), kellett egy ilyen ráérősen mesélős rész, amikor kellőképpen elidőzünk a karaktereknél. Jó, hogy nem a bemutató idején néztem meg, nem bírtam volna ki egy évet a folytatásig, mert persze a legizgibb résznél vágták ketté a történetet, de hát a stúdió szempontjából ez volt a legoptimálisabb megoldás, a nézők tutira beültek a folytatásra, és mivel egyszerre forgatták le a két utolsó részt, irdatlan nagy hasznot söpörhettek be (akkor még úgy tűnt) utoljára a franchise-ból. Aztán eltelik néhány év, jön egy trailer, és már számoljuk is a napokat a bemutatóig, mert igaz, hogy Harryék kalandjai véget értek, de attól még nagyon vágyódunk vissza a varázsvilágba. Addig is érdemes újrázni ezt a részt, mert kellemesen meglepően jól sikerült.
Harry Potter (Daniel Radcliffe) nagy veszélyben van, hiszen a Nagyúr rá vadászik, azonban a barátai segítségével biztonságos helyre kerül (ez Rémszem életébe került), ahol erőt gyűtjhet a hosszú úthoz, a horcrux-ok megkereséséhez. Ron-nal (Rupert Grint) és Hermione-val (Emma Watson) elindulnak, és bár nem tudják, hogy mit és hol keressenek, hárman együtt - Dumbeldore végrendeletében foglalt nem kis segítséggel felvértezve - szépen haladnak a lehetetlen küldetéssel...
Alapvetően a légynek sem tudnék ártani, de azt a dög Bellatrix-ot szívem szerint addig kínoznám a crutiatus átokkal, amíg lélegzik. Az a pszichopata boszorka nem elég, hogy megölte Sirius Black-et, most még Dobby-val is végzett! Ebből is látszik, hogy milyen jól összerakták ezt a filmet, ennyire bele tudja élni magát a néző a történésekbe (még akkor is, ha a könyvből már ismeri a fordulatokat), vagyis David Yates végre összekapta magát, és a nagy tűzijáték előtt összehozott egy dögös, darkos részt, amelyben nem sok akció van, de annál több érzelem és karakterépítés. Erős Gyűrűk Ura utánérzésnek bizonyult ez a felvonás (a főszereplők csak mennek, mennek, és még egy nyaklánc is van, ami viszályt szít közöttük, ó,ó,ó), Rowling mégis volt olyan jó író, hogy önálló univerzumot épített fel, amelynek voltak ugyan ismerős részei, de önmagában működött jól.
Igazából ebben a részben sem történt semmi különleges, ugyanúgy, mint az előzőben, most azonban le tudott kötni a történet, ami csak a film közepén ült le egy kicsit, de ezúttal kifejezetten jólesett elidőzni az olyan vicces szitukon, hogy Ron halálosan féltékeny Harry-re (mert biztos elszereti a legjobb barátjától a szerelmét, arról híres), ahogyan balhézik egymással Ron és Hermione (fülig szerelmesek egymásba a kölykök természetesen), ebben a vihar előtti csendben nagyon üdítőek voltak ezek a momentumok. Voldemort ismét csak néhány perc erejéig tette tiszteletét ebben a részben, de annyira tönkrevágta már az egykor gyönyörű és békés varázsvilágot, hogy minden szürkeségben, szomorú tekintetben ott lehet érzeni a súlyos jelenlétét. Ez a sejtetés sokkal félemetesebb, mint a leglátványosabb CGI-parádé, ezúttal a hangulatot is sikerült jól eltalálni, akárcsak a zenét.
A bájos tündérmeséből néhány rész alatt valódi horror lett, és bármilyen furcsa, ez éppen ebben a felvonásban a legfeltűnőbb, amikor semmi extra nem történik. Mert most van időnk végignézni azt a pusztítást, amit a Nagyúr végzett, az egykor virágzó települések elnéptelenedtek, a Mágiaügyi Minisztériumban bábok szolgálták Voldemort kényét-kedvét, a varázsvilág megfélemlítve, már-már biztosnak tűnik az örök sötétség, Harry és barátai jelentik az utolsó reményt, ők az alig pislákoló gyertyaláng az egyre komorabb éjszakában. Rájuk nehezedik a magány és a felelősség, egy rövid időre el is válnak az útjaik, de persze visszatalálnak egymáshoz, és innentől kezdve biztosak lehetünk abban, hogy tudjuk ki napjai meg vannak számlálva, még akkor is, ha most abszolút nyerésre áll. Ebben a részben erősen rákészültünk a végső harcra, jól sikerült a felvezetés, lehet rágni a körmöt, hogy mi lesz a vége.
Ez a rész Helena Bonham Carteré volt, végre szabadjára engedhette a benne rejlő őrületet, veszélyesen jól játszotta el Bellatrix-ot, akit csak utálni lehetett, vagyis a színésznő kiválóan végezte a munkáját. Bill Nighy is beköszönt a forgatásra, Ralph Fiennes csak néhány percig volt jelen, de szokás szerint zseniálisan hozta a figurát. Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson jól játszották a szerepüket.
Szerethetőre sikeredett ez a rész minden búvalbéleltsége ellenére, hiszen most már tényleg kézzel fogható közelségbe került a végső harc Voldemorttal, emelkedik a tét, borongós a hangulat, mégis olyan közel sikerült hozni a karaktereket a nézőkhöz, mint a sorozat legelején. Sokat bírálták annak idején a stúdiót, hogy két részre bontotta az utolsó könyvet, de így utólag teljes mértékben indokoltnak tűnik, meg tudták tölteni tartalommal az első több, mint két órát. Tűkön ülve várom, mi fog történni a legutolsó részben!
8/10
