1945. március 24-ről 25-re virradó éjszaka  Batthyány-Thyssen Margit grófnő rohonci (rechnitzi) kastélyában  a vidám mulatozás zajai elfednek egy borzalmas emberirtást: 180 zsidót lőttek agyon a nácik. A  második világháborúban lezajlott, meglepő módon nem éppen közismert történetet Elfride Jelinek Nobel-díjas írónő már feldolgozta Rohonc, avagy az öldöklő angyal címmel, azonban úgy látszik, ez nem csak az én (amúgy történelemmániás) figyelmemet kerülte el, hanem egy rokonának, az 1973-ban Svájcban született Sacha Battyhány-ét is, aki egy újságcikkből tudta meg, hogy az ő Margit nénikéjét náci grófnőnek emlegetik azért, amiért köze volt ehhez a szégyenteljes eseményhez. A  fiatalember nem volt rest, és nekiállt nyomozni, először családon belül, majd egyre jobban beleásta magát a történetbe, több évet rászánt erre az ügyre az életéből, és most megírta nekünk ebben a könyvben, hogy milyen következtetéseket vont le a nyomozásból. Nos, Margit néniről és a rohonci eseményekről meglepően keveset tudunk meg, viszont megismerhetjük egy fiatalember gondolatait arról, hogy milyen komoly lelkiválságot okozott a számára annak eldöntése, hogy ő maga felelős - e nagynénje bűneiért. Nagyon sok minden szóba kerül ebben a könyvben, számos fontos kérdés felvetésre kerül, de mivel az írónak nem sikerült eléggé összeszedetten leírni a véleményét, ezért a katarzis sajnos elmaradt. Érdekes könyv, de Sacha Batthány sajnos nem ír olyan átütő erővel, hogy valóban komoly mondanivalóval bíró alkotássá váljon, így megmarad elgondolkodtató, de kicsit csalódást keltő családregénynek. Egyszer érdemes elolvasni, de az igazi mélység sajnos fájóan hiányzik belőle.

Sacha Battyhány békésen élte Svájcban pörgősen unalmas újságírói életét, egészen addig a percig, amíg az egyik kollégája elé nem tette azt az újságcikket, amely a rohonci mészárlásról és Margit nénikéjéről szólt. Számára is meglepő módon is annyira felkavarta a történet, hogy úgy döntött, a végére jár, mi az igazság, tényleg egy szörnyeteg volt a néni, vagy csak rosszkor volt rossz helyen? A nyomozás azonban nagyon rövid idő után már saját magáról kezd szólni, nem annak kiderítéséről, hogy mi is történt valójában azon a borzalmas éjszakán Rohoncon...

A holokauszt borzalmairól manapság már mindent tudunk, az azonban egy nagyon érdekes felvetés, hogy az unokáknak mi közük van az egészhez? Mire taníthatják meg a modern idők fiataljait azok a szörnyűségek, amelyeken át kellett menniük a nagyszüleiknek, mennyire határozta meg a háború és az azt követő viharos társadalmi változások a szüleik életét, és vajon jó döntés-e az, hogy elhallgatták a múltat a gyerekek elől, annak érdekében, hogy az ne befolyásolja a jövőjüket? A válasz az, hogy nyilván nem, múlt nélkül nincs jövő, és a jelent sem lehet megélni úgy, hogy nem vagyunk tisztában a gyökereinkkel. Ugyanakkor tökéletesen érthető, hogy a világháborúban kettétört lelkek inkább bezárkóztak, nem akarták feltépni a sebeket, ezért az írónak nagyon hosszú utat kellett bejárnia, amíg választ kapott a kérdéseire, és közben nagyon sokat megtudott a családjáról, és még többet saját magáról.

A téma tehát nagyon is érdekes, azonban két alapvető probléma csúszott a kivitelezésbe: nem sikerült belőni a műfajt, most vagy nyomozunk vagy családregényt írunk, vagy megtaláljuk saját magunkat a történelmi családnév adta kereteken belül, de minden együtt nem megy, így sajnos eléggé kaotikus lett a végeredmény. A fiatalember valószínűleg kiváló újságíró, azonban egy nagy lélegzetű írásműhöz még hibádzik a tapasztalat, valószínűleg néhány könyvvel később sokkal összeszedettebb és ezért sokkal letaglózóbb lett volna ez az alkotás, így azonban megreked az ígéret szintjén. A másik vetülete a dolognak az, hogy a Svájcban született és élő Sacha Batthyány - nak nyilván teljesen más a viszonya Magyaroszághoz, és itt történt eseményekhez, abszolút kívülállóként tekint a történtekre, míg nekünk, akiknek a szülei, nagyszülei nyilván sokat meséltek ezekről az időkről, sokkal inkább érzelmi alapon viszonyulunk kis hazánk ezen nem túl dicsőséges eseményéhez. Nekem nagyon hiányzott az igazi szenvedély ebből az írásból, végig az volt az érzésem, hogy ez a jóravaló fiatalember, akinek a békés Svájcban soha nem kellett szembesülnie azzal, hogy milyen az, ha végigtapos rajta és a családján a történelem, valójában soha nem fogja igazán megérteni, hogy mennyire összetett kérdés az, hogy Margit néni felelős volt-e a 180 ember haláláért. Érezte, hogy nagyon súlyos erkölcsi problémákba tenyerelt bele, azonban kicsit talán túlságosan komolyan vette azt a kérdést, hogy  ő személy szerint felelős -e a családja egyik tagja által elkövetett tettekért (nyilván nem), de legalább eljutott addig a felismerésig, hogy világtöténelem árjában sok ember sorsának szálai össze tudnak fonódni, a valóságnál nincs jobb forgatókönyvíró.

Sokkal több volt ebben a könyvben, mint ami lett belőle, de mivel a szerzőnek nem sikerült egységes szerkezetben tartania a történetet, az bizony lassan, de biztosan szétesik, hogy aztán a végére nagy nehezen magára találjon, de ettől még megmarad a hiányérzet az olvasóban. Sok mindent megtudunk Sacha Batthyány-ról, talán túl sokat is, néha már inkább végtelenített blogbejegyzésnek tűnt a könyv, mint jól végigvezetett történetnek, amelynek van eleje, közepe és vége,  nem igazán jutunk el  A-ból B-be, ezerfelé kalandozunk az úton. Ráfért volna egy erősebb szerkesztés erre az alkotásra, amely így minden erőssége ellenére összességében torzó marad, kriminek, történelmi oknyomozásnak kevés, családtörténetnek sok.

Egyszer mindenképpen érdemes elolvasni ezt a könyvet, mert elgondolkodtató és komoly kérdéseket feszeget, nem rossz, "csak" fájóan közepes. Lehet, hogy én vártam túl sokat a tőle a téma alapján, de nekem nem kicsit okozott csalódást, nem éreztem úgy, hogy remekművet olvasok. Tisztelem, becsülöm az írót, hogy ilyen mély betekintést engedett a saját és családja életébe, a tehetség kétségtelen, azonban ez most kevés volt egy valóban értékes alkotáshoz. Kár érte.

7/10

A könyvet a Helikon Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.