A "Mondd ki, hogy uborka!" cím a parádés magyar elme tipikus eredménye, ami egyszerre viccesen, egyszerre meghökkentően kelti fel a leendő néző érdeklődését a film iránt, és indítja be az agysejteket. Mégis mi a fenéért kell kimondani azt, hogy uborka? Mi lehet az a szituáció, amelyben ennek jelentősége van? A produkcióból megtudhatjuk, hogy létezik olyan helyzet (egy televíziós riporter életében mindenképpen), amikor valóban fontos, hogy kimondásra kerüljön ez a szó.

A címet ezért a leleményes aspektusáért lehet dicsérni, viszont az eredeti címmel szemben (Des nouvelles de la planete Mars - Hírek a Mars bolygóról) komoly hátránya, hogy eleinte nehezít egy kicsit ennek Dominik Moll rendező által jegyzett francia-belga vígjátéknak a befogadásán. Elvégre sokkal jobban meglepődik az ember, ha egy uborkás című film egy, az űrben lebegő asztronautával indít, mintha a címében a Mars bolygóról szóló film teszi ugyanezt. Az eredeti megnevezessel kicsit könnyebben értelmezhetőek lettek volna a produkcióban újra és újra felbukkanó, űrben utazós álomjelenetek, bár valóban nem hangzott volna olyan agyserkentően, mint a magyar forgalmazó találmánya. Plusz érv az uborkás cím mellett, hogy ezzel bizony senki nem számít egy tudományos-fantasztikus alkotásra, így mindenki  tisztába kerül azzal, hogy egy abszurd elemekkel átitatott, érett mondanivalóval rendelkező, európai ízű vígjátékhoz lesz szerencséje.

Az eredeti megnevezés Mars bolygója a főszereplő Mars családra utal. A családtagok egyrészt különleges agylövésekkel küszködnek, másrészt viszont a rögvalóság tipikus karakterei, elég csak az apát, Philippe Marsot példaként felhozni. Ő egy évtizedek óta ugyanazon a munkahelyen dolgozó, egyszerű kisember, aki a maga csendes módján mindenkinek meg akar felelni. Toleráns a volt feleségével, a munkahelyén minden feladatot elvégez, nyugodtan kezeli mentális problémákkal küzdő kollégáját, és ha más nem teszi meg, feltakarítja azt a kutyakakát is, amit valaki más kutyája hagyott a bejáróján. Jó ember, tipikusan olyan karakter, akihez hasonlót talán mindenki ismer a környezetéből, és aki egy igazságosabb világban jobb életet érdemelne. Volt felesége egy  karrierista riporter, számára mindig fontosabb a munka a családjánál. A lánya magába forduló, folyton tanuló, görcsös, a világ dolgait elkerülő személyiség. Problémás kamaszfia a fiatal kora ellenére elszánt vegetáriánus és állatvédő. A kissé diszfunkcionális család élete akkor válik igazi kálváriává, amikor Philippe dühkitörésekkel küszködő munkatársa, Jérôme véletlenül megsebesíti a tisztes családapát... valahol ezen a ponton kezdi el látni Philippe a halott szülei szellemét (!).

A film nagy tragédiája, hogy az egyes szereplők szálainak gombolyításával izgalmas problémákat és gondolatokat vet fel, következetesen dolgozik ezek kibontásán, de sajnos minden szempontból kisszerű eredményre jut. Ritkán írok ilyet, de ennek a mozinak lehet, hogy jót tett volna egy kicsivel több amerikai típusú, hatásvadász, parasztvakító hozzáállás. A csendes, hangsúlyosan anti-hollywoodi, néhol art megoldások a történet tanító jellegére játszanak rá, a vígjátéki oldal megmarad néhány vicces, de nem igazán kihasznált ötlet szintjén, a drámai oldal pedig nem hozza a szükséges katartikus pillanatokat. Jó példa erre az a jelenet, ahol Philippe nem tűri tovább, hogy kutyakakát kelljen takarítania, és magát a probléma gyökerét szünteti meg. Egy amerikai filmben ez a fordulat egy harsány poén lett volna, ebben a produkcióban viszont ez a kisember csendes lázadása, amely csak egy egészen kicsit húzza mosolyra a néző száját, és inkább megdöbbenést vált ki a befogadóból. Nincs ezzel nagy baj, az egyediség így garantált, csak éppen az ezekhez hasonló "ziccerek" miatt számomra nem volt egy kifejezetten jó élmény megtekinteni a filmet.

Jómagam könnyen tudtam azonosulni a főszereplővel. A rutinos François Damiens (A Bélier család, Legújabb testamentum) által visszafogott eszközökkel megformált Philippe olyan balek, amilyen - a saját, és a feleségem bevallása szerint is - én is voltam egy időben. Olyan ember, akinek az erkölcsi iránytűje nem engedte meg, hogy nemet mondjon más, ilyen-olyan szinten bajba jutott ismerősei kérésére. Ahogy én is megtanultam, hogy ha nem akarok darabokra szakadni, néha muszáj kicsit önzőnek lenni, ugyanúgy Philippe is megtanulja ezt a leckét. Viszont ezt a fordulatot, azt a pillanatot, ahogy betelik a pohár, Dominik Moll rendező nem kívánja a drámai hatás szolgálatába állítani. Lehet, hogy csak a saját frusztrációimat vetítem ki a filmre, de nálam bizony hamarabb és jobban (sokkal látványosabban!) elszakadt volna a cérna, ha ilyen körülmények teszik próbára a béketűrésemet. Valószínűleg pont egyfajta görbe tükör bemutatása lehetett az alkotók célja, amely a béketűrő, jóravaló kispolgár céltalan sodródását és felébredését jeleníti meg hol hétköznapi, hol művészfilmes eszközökkel (gondolok itt a világtól elszakadt, álmodozó űrhajós és a bezárt gorilla szimbolikájára). Az én véleményem szerint az effajta túlzott béketűrés életszerűtlen és dühítő, ráadásul a végső "megoldás" sem adta meg számomra a szükséges "igazságtételt". A világ megy tovább, és mindannyian tanultunk valamit... vagy sem.

A főszereplő mellett a többi színész is nagyszerűen teszi a dolgát, külön ki kell emelnem a legtöbb komikus elemet szállító Jérôme-ot megelevenítő Vincent Macaigne-t, aki halk szavú, de mindig kitörni kész őrültségével tényleg maradandó élményt nyújt a néző számára.

A fényképezési, vágási és zenei, tehát a technikai oldal egy közepes szintet mutat. Igazából semmi kivetnivalót nem találtam a filmmel kapcsolatban így, de igazán emlékezetes megoldásokkal sem találkoztam, pedig moziban, külső zavaró körülményektől mentesen néztem meg az alkotást.

Összességében egy visszafogott (talán túlságosan is visszafogott!) eszközökkel dolgozó, néhol humoros, néhol art megoldásokat alkalmazó filmet ismertem meg a Mondd ki, hogy uborka! megtekintésével, ami rám személyes okok miatt nem gyakorolt kifejezetten pozitív hatást. Én sok helyen kellemetlen élménynek éltem meg a produkció megtekintését, ezt tükrözi az általam adott pontszám is.

Ha vevő vagy a különleges és emberi filmekre, vagy esetleg soha nem tudsz nemet mondani az embereknek, ne törődj a pontszámmal, csak nézd meg ezt az alkotást. Lehet, hogy új kedvencre lelsz.

 6,5/10

A film teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) oldalán